Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-04-28 / 17. szám
12 1999. április 28. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Nevem Joe Újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy a britek csinálják a kilencvenes évek legjobb filmjeit. Ken Loach legújabb munkája következetes folytatása az előzőeknek (Szegény tehén, Kés, Riff-Raff, Kőzápor, Katica, katica stb.). Ezek legfőbb jellemzője: szociális érzékenység, a társadalom peremén élőket megmutatni a vásznon - érzelemmel, de nem érzelgősen. Ilyen a Nevem Joe is. A helyszín: Glasgow egyik peremkerülete, a főhős: a gyógyult alkoholista, a munkanélküli Joe. A harmincas évei vége felé járó férfi nemrég küzdötte le súlyos szenvedélybetegségét, munkája nincs, ideje javát Glasgow legcsapnivalóbb amatőr focicsapatának szenteli. (A figura különös módon emlékeztet az immár klasszikus magyar film, a Régi idők focija Minarik Edéjére.) Edzőként és afféle gyámapaként foglalkozik a cseppet sem aranylábú fiúkkal. Egyik istápoltja Liam, a srác feleségét pedig a szociális munkás Sarah patronálja. így kerül kapcsolatba egymással a csöppet sem összeillő férfi és nő. Joe-t vonzza az intelligens, jó humorú negyvenes nő. A magányos Sarah nehezen küzdi le gátlásait, félelmét, míg elfogadja Joe közeledését. Kapcsolatuk azonban egyáltalán nem problémamentes... Ken Loach meleg, reménnyel teli szerelmi története a szegények, az örök vesztesek közegében játszódik. A szereplők java része amatőr. Jellemző sztori, hogy annak a jelenetnek a forgatása, amelyben a fiúk focimezt lopnak, annyira hitelesre sikeredett, hogy a járókelők értesítették a rendőrséget. A címszereplő Peter Mullan a tavalyi cannes-i fesztiválon a legjobb férfi alakítás díját érdemelte ki. Heti hír Kidman a Broadway-n? Nicole Kidman alaposan meglepte rajongóit, amikor büszkén jelentette be, hogy újabb színházi fellépést vállal, és a tavalyi londoni vendégszereplés után most a Broadway meghódítására készül. A kritikusok véleménye és a jegybevételek egyaránt azt igazolják, hogy a The Blue Room (A kék szoba) című darab minden idők egyik legsikeresebb prózai Broadway-előadása lehet. Az eddig meghirdetett 111 előadásra máris elkelt az összes jegy, és ez a színháznak naponta 100 ezer dollárt jelent. A fanyalgók szerint viszont az óriási érdeklődés nem is Nicole színészi teljesítményének köszönhető. A szégyenlősségéről ismert művésznő ugyanis hosszú vívódás után beleegyezett, hogy a darab számos szerelmi jelenetének egyikében - partnerével, lan Glenn-nel együtt - minden jelmezét ledobja magáról. Sherrill Milnes karmesteri babérokra vágyik. Operaénekesként már világhírű. Ma is minden fellépése a legelsőnek a varázsát adja Réfi Zsuzsanna „Mondok néhány tréfásat, hogy az újságoknak legyen miről írniuk” - súgta oda sajtótájékoztató közben a tolmácsának. A világhírű baritonista ezen a területen is profi és nagyon amerikai. Nem csoda, hiszen Sherrill Milnes egy kis farmon született Illinois államban, s eleinte, édesanyja példáját követve, aki egy kórust vezetett, maga is zenetanár akart lenni. Aztán, amikor felfedezte, hogy hangja professzionális pályára érdemes, a bostoni Goldovsky Opera társulatának tagja lett. A New York-i Metropolitanben Montserrat Caballé partnereként debütált, s átvehette Tito Gobbi szerepeit. Negyven esztendeje, mióta énekel, bejárta a világ legnagyobb operaszínpadait. Korunk egyik legnagyszerűbb Verdi- és Puccini- hősének tartják, akinek erőteljes, rendkívül nagy terjedelmű baritonja, pompás színpadi érzéke és megjelenése mindenütt elvarázsolja a közönséget. Most is rengeteg a felkérése, két tengerentúli Giordano-bemutató és a Traviata öreg Germontja után érkezett Budapestre, ahol a Tosca Scarpiáját énekelte, hatalmas sikerrel.- Ez az egyik legkedvesebb és legtöbbször játszott szerepem - meséli Sherrill Milnes -, már több mint kétszáz alkalommal alakíthattam Róma rendőrfőnökét. Gyönyörű énekelnivaló- im vannak, és Scarpia figurája rengeteg lehetőséget nyújt a színészi játékra is. A Toscában gyakorta léptem színpadra a kiváló magyar énekesnővel, Marton Évával, akit én A HOLGY- nek nevezek, csupa nagybetűvel. De sok más magyar művésszel is szerepelhettem már együtt, szívesen emlékszem például Kónya Sándorra, Tokody Ilonára és Gulyás Dé- nesre. Nem zavarja, hogy baritonistaként rendszerint ön a negatív hős, aki sosem nyerheti el a szoprán szerelmét? Nem, mert én nagyon szeretek rosszfiúkat játszani. Sokkal ér„Az izgalom, a feszültség ma is g} dekesebb, színesebb karakterek, mint a tenorok, akik a darab elejétől a végéig az áhítozó szerelmest alakítják. Az általam életre keltett figurák rengeteget változnak a történet folyamán. Egyébként jelenleg nyolcvannál több opera szerepel a repertoáromon, s zömében valóban enyém az összes intrikus. S ma, ennyi szerep és négy, zenében töltött évtized után is élményt jelent önnek, ha színpadra lép? Az izgalom, a feszültség ma is minden előadás előtt bennem van, hiába tudom oda-vissza a szerepem minden taktusát. Minden este más és más a közönség, mások a partnerek, és új a helyszín. Mindegyik előadás előtt úgy érzem, mintha ez volna a legelső fellépésem, mintha most alakítanám először az adott figurát. Ugyanolyan varázslatos ma is. De hogy minden rendben menjen, hogy valóban jól érezzem magam a színpadon vagy a koncertpódiumon, ahhoz folyamatos gyakorlásra van szükség. Ma san legyűri,” is mindennap skálázok, éneklek. Hiszen ez is olyan, akár a maratoni futás. Ha az ember kihagy egy hetet, már nem bírja lefutni ugyanazt a távot. Ha valami miatt nem éneklek néhány napot, már érzem, hogy sok tónust, erőt veszít a hangom. Gondolom, részben ezért is választott egy új, zenei területet magának, s kezdett el vezényelni. Ön a karmestere például néhány felvételnek, melyen Placido Domingo énekel. Mindig is érdekelt, hogy milyen az, amikor az ember nem maga a hangképző, hanem csak egybeolvasztja a különböző dallamokat, és arra inspirálja az előadókat, hogy az általa elképzelt módon szólaltassák meg az adott zeneművet. Gyerekként zongoráztam, hegedültem, sokat énekeltem kórusban, s már ekkor érdekelt a zenetanítás. Most is gyakorta tartok mester- kurzusokat a világ különböző pontjain. Egyébként úgy vélem, bizonyos szempontból a karmester is tanár, hiszen a zenekari munkában a próbák a legGy. Balázs Béla felvétele fontosabbak. Nemrégiben a szülővárosomban Brahms Német rekviemjét dirigálhattam, jövőre pedig Memphisben az Aidát vezényelhetem. Azt hiszem, a következő években egyre többször lépek majd karmesterként a dobogóra, ez alatt a négy évtized alatt ugyanis kicsit elfáradtam. Nemsokára énekesként nyugdíjba megyek, viszont a zene továbbra is fontos szerepet játszik majd a mindennapjaimban. Nagy vágyam például, hogy dirigáljam Mozart Don Giovanniját. Legközelebb után milyen szerepek várnak önre? Most kicsit pihenni fogok Floridában a feleségemmel, ugyanis nagyon erős volt ez az évkezdet. Los Angeles, Pittsburgh és Montreal után érkeztem Budapestre, s már vágyom egy kis nyugalomra. Ilyenkor szeretek asztaliteniszezni, lovagolni, s naponta úszom is, hiszen az embernek oda kell figyelnie a kondíciójára, s a jó erőnlét nemcsak az énekléshez, hanem a vezényléshez is kell! Roberto Benigni, napjaink egyik legismertebb olasz filmrendezője kétszer is elkápráztatta Hollywoodot. Nyert és lelkendezett Az élet szép, ha az Amerikai Filmakadémia tagjai is úgy látják Návai Anikó Roberto Benignit imádja Hollywood. Az akcentusát, az excentrizmusát, az örömét, a humorát és azt, hogy nyilvánosan szereti a feleségét. Be- nigninek köszönheti a nemzetközi filmművészet, hogy az Oscar ürügyén alaposan terítékre került a külföldi filmek mostoha amerikai - és elsősorban filmakadémiai - sorsa. A díjkiosztás előtt két nappal címlapsztori jelent meg a Los Angeles Timesban. A legjobb külföldi film díját odaítélő bizottság egyik tagja névtelenül méltatlankodott a Timesnak, hogy a külföldi országok összesen egy alkotást nevezhetnek a versenybe. A filmakadémia ügyvezető igazgatója azonnal visszavágott: nem az egy filmmel van a baj, hanem a kiválasztás módszerével. Jobb lenne - mondta -, ha nem politikai, hanem művészi megfontolások alapján küldenék a külföldi műveket az Oscar-küzdelembe. Mostanáig arról is szemérmesen hallgatott a sajtó és a szakma, hogy ez a kategória régóta és sok sebből vérzik. A leglényegesebb ellentmondás és szembetűnő lekezelés az, hogy a legjobb külföldi filmet nem az egész akadémiai tagság, hanem egy önként jelentkezőkből álló bizottság választja ki, mert a külföldi filmek versenyében való részvételt nem kötik amerikai mozibemutatóhoz. Na de hány aktív színész, producer, rendező, operatőr hajlandó végignézni több tucat filmet, túlnyomó többségében feliratos gyorstalpalóban? A névtelenül nyilatkozó bizottsági tag szerint egy sem. A bizottság „nyugdíjasokból és munkanélküliekből áll”. Ez azért is gond, mert tagjai idősebbek. ízlésük konzervatív - valószínűleg ezért maradt ki idén a válogatásból a világszerte fesztiválsikerként elkönyvelt német Run Lola Run -, s ezért került be négy olyan film a legjobb öt közé, amelynek a története gyerekek körül forog. (Ennek fényében az is érthető, hogy korábban miért nyert könnyen a gyerek főszereplőre épülő cseh Kolja és az orosz Csalóka napfény.) Talán még ennél is nagyobb gond, hogy a bizottság tagjainak nem kötelező megnézni minden külföldi filmet (elég, ha a nevezett alkotások négyötödét látják), továbbá hogy a filmakadémia szabályai szerint a feliratozás miatt nem minősül „megtekintésnek”, ha egy bizottsági tag csak videokazettán látja a filmet. (Természetesen „nagy” kategóriákban futó és angolul beszélő filmekre ez a kikötés nem vonatkozik.) Lehet, hogy Benignit kicsit megmosolyogták az amerikaiak, amikor Oscarjaival hadonászva, érthetetlen angolsággal magához akarta ölelni a világot. Mégis ő lett a legjobb színész Tom Hanks, Nick Nolte, Ed Norton és Ian McKellen előtt úgy, hogy a filmakadémia többségét kitevő színészszakosztály jelöltje, s az egész tagság kiáltotta ki győztesnek. Az üzenet több mint egy kedves gesztus egy remek alakításért. Benigni színész-Oscarja azt jelenti: ha egy film eldurran, akár külföldi is lehet. Még akkor is, ha a filmakadémia mamutjai lassabban ébrednek, mint a létrehozói, a stúdiók.
