Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-04-21 / 16. szám
12 1999. április 21. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Ronda ügy Fekete humornak nevezik az olyan szemléletet, amely ezt a filmet jellemzi. (Hívhatjuk „megalapozott gonoszkodásnak” is.) Az első filmes rendező, Peter Berg olyan karakterek egész arcképcsarnokát vonultatja föl, akikben semmi szeretetreméltót sem találni, sőt! Persze látszatra mindannyian az átlag amerikai polgár tisztes álarcát viselik. Fiatalok, jómódúak, jó barátok, és éppen egyikük esküvőjére készülnek. Fergeteges legénybúcsút szerveznek Las Vegasban, vedelik a piát, elszívnak egy-egy marihuánás cigit, és hogy tovább fokozzák az amúgy is szilaj hangulatot, a lakosztályukra rendelnek egy prostit. A társaság egyik tagja - nem akarattal és nem perverzióból - megöli a lányt. A többség eleinte úgy véli, jelenteni kell az esetet a rendőrségen. Ám Boyd, a hangadó haver (Christina Slater) valamennyiüket meggyőzi, hogy az „52 kilónyi problémától” a legegyszerűbben úgy szabadulhatnak meg, ha kimennek a sivatagba, és elássák. Gyávaság, kicsinyesség vezérli mindegyiküket. A vőlegény (Jón Favreau) rettenetes természetű menyasszonyától (Cameron Diaz) fél, akit semmi más nem érdekel, csak hogy az esküvői ceremónia példás rendben megtörténjen. Kapcsolatuk kizárja az őszinteséget, ám amikor sok-sok bonyodalom és hazugság után fény derül a kompánia szégyenletes titkára, ő küzd a leginkább azért, hogy mindent eltussoljanak, bármi áron. Boydról, a rámenős üzletemberről kiderül, hogy gátlástalan gyilkos, aki bárkit megöl csak azért, hogy legjobb barátja esküvőjét ne zavarja semmi... A néző hasát fogja a nevetéstől, mert poén poént követ, közben pedig a nyárspolgári erkölcs újabb gúnyrajzán okulhat. ________________Heti hír ___________ Clo oney, a jó „doki” George Clooney, a Vészhelyzet egykori Ross doktora nemrégiben a gyakorlatban próbálhatta ki, mennyit értek a világhírű sorozat epizódjaiban elsajátított orvosi „ismeretei”. Egy akciófilm forgatásán váratlanul le kellett állítani a munkát, mert az egyik statiszta rosszul lett. Clooney gyorsan kapcsolt, s ott termett a nyögdécselő férfi mellett. Nyilván fogalma sem volt róla, mi baja lehet, de azért nekilátott a „gyógyító tevékenységnek”: Hideg vízzel locsolgatta alkalmi páciense arcát, kigombolta az ingét, s mivel infarktusra gyanakodott, gyengéd szívmasszázsba kezdett. A riasztásra megérkezett mentőorvos gyorsan átvette „kollégájától” a teendőket, s amikor közölte a diagnózist: ételmérgezés, a stáb tagjai vigyorogva elol- dalogtak Clooney mellől... Kazinczy Ferenc rajongott Goethéért: „Az én bálványom mindenben ő!” - írta róla Szerette a magyarokat Csak a szabadságharc bukása után fedezték fel a magyarok. Cseri Péter ____________________ Ké tszázötven évvel ezelőtt született Johann Wolfgang Goethe. Ebből az alkalomból háromnapos nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A konferencia főszervezőjét, Tamói László tanszékvezető egyetemi tanárt arról kérdeztem: mit jelenthet az egykori költőfejedelem az utókornak az ezredforduló táján, valamint volt-e kapcsolat Goethe és a korabeli magyar szellemi élet képviselői között? Goethét sokan a világirodalom legszerencsésebb alkotói közé sorolják. Tény, hogy mindaz megadatott neki, amiről az írók többsége csak álmodni szokott, kiemelkedő intellektusa volt, egész élete sikeres szellemi-művészeti innovációk sorozata. Már húszévesen hat-hét nyelven beszélt, illetve olvasott. Jártas volt a természettudományokban - később színelméleti és ásványtani munkák is bizonyították széles körű érdeklődését. Egzisztenciális problémákkal sohasem kellett szembenéznie: korabeli értelemben nagypolgári családból származott, később pedig - harmincéves korában - a Weimari Nagyhercegség minisztere lett. Goethe a magánéletben is sikeresnek számított: egészen öregkoráig számtalan - és általában viszonzott - szerelem kísérte. Tamói László szerint tagadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedekben lanyhult az érdeklődés Goethe művészi munkássága iránt. Úgy vélekedik azonban, hogy a költő olyan magasra tette a mércét, hogy művei már a saját korában is a nehezen befogadható alkotások közé tartoztak.-Az általa megfogalmazott értékek ma - a köbcentikkel és négyzetméterekkel mért világban - kevésbé tűnnek fontosnak. Goethe elfelejtésével olyan értékektől fosztja meg magát a társadalom, amelyek létezéséről nem is tud. Pedig Goethe művei - a legnagyobb klasszikusokhoz méltóan - legalább három réteget foglalnak magukba. A Faust például tele van a saját korára vonatkozó aktuális utalásokkal, másrészt valóságos bibliai-mitológiai jelképtárként is értelmezhető. Ezek a rétegek azonban csak a kultúra történetében és elméletében jártas emberek számára hozzáférhetőek. A Faust, a Weither, a Wühelm Meister és a többi alapmű rendkívül színvonalas művészi értékeket tartalmaz, egyben pedig izgalmas, érdekes olvasmány is, amely kortól és műveltségi szinttől függetlenül ma is képes hatni. A magyar irodalom művelőire Goethe már a saját korában is kiemelkedő hatással volt. Köztudomású, hogy kortársa, Kazinczy Ferenc valósággal rajongott érte: „Az én bálványom mindenben ő!” - írta róla. A magyar irodalom kiemelkedő alakja - rajongását kifejezve - lányát is Iphigéniának nevezte el Goethe egyik művének címe alapján. Sajnos, hogy bár Kazinczy a magyar irodalom egyik legnagyobb levelezője volt, német példaképének egyszer sem írt levelet. Elméleti munkáiban ugyanakkor minden hazai költőt és írót a goethei minták követésére szólított fel. A magyar irodalom nagyjai - jórészt Kazinczy hatására - a múlt század első felében szinte kötelező tiszteletet éreztek Goethe iránt, elméleti írásaikban lépten-nyomon hivatkoznak rá. Irodalmi alkotásaikban azonban elsősorban Schiller hatása érződik. Tamói László szerint a költő Goethét valójában csak a szabadságharc bukása után fedezték fel a magyar irodalom művelői. A Vándor éji dala című versről például 1850 után csaknem negyven fordítás készült, előtte azonban egyről sem tudunk. Bár Goethe egyszer sem járt Magyarországon, Weimarban sok honfitársunkkal került kapcsolatba. Az ő segítségével kapott szerződést a weimari színházban Akáts Ferenc, az elszegényedett, nemesi származású színész, akit Goethe zseniális művésznek tartott, és aki később Franz Grünner néven igen előkelő helyet vívott ki magának a német nyelvű színjátszás történetében. Ezenkívül személyesen ismert és támogatott néhány diákot - Bredeczky Sámuelt, Podmaniczky Károlyt, Petz Lipótot - és sok más, a Weimarhoz közeli Jénában tanuló magyar egyetemistát. A magyar irodalom jelentős személyiségei közül csak Toldy Ferenc találkozott személyesen a mesterrel. Az akkor 24. életévében járó irodalomtörténész 1829-ben, Goethe 80. születésnapján látogatta meg a költőt. A találkozót nem volt egyszerű megszervezni, mert az ünnepélyes alkalomra több százan kértek személyes meghallgatást a költőtől. Toldyt egy berlini orvossal együtt szeptember negyedikére osztották be, amikor is fél óráig lehetett együtt Goethével. A magyar irodalomtörténész óriási izgalommal várta a találkozót, ugyanis egy évvel korábban küldte el Weimarba A magyar költészet kézikönyve című kiadványt, amely egy csokor németre fordított magyar verset és egy, a magyar irodalom történetéről szóló tanulmányt tartalmazott. Mivel Goethe nem reagált a neki elküldött könyvecskére, Toldy úgy érezte, hogy a személyes találkozón kéri majd ki a költőfejedelem véleményét a magyar irodalomról, és egyben beszámolhat a nyelvújítás harcairól, valamint a magyar nyelvű verselésben elért újabb eredményekről. Ebből azonban semmi sem lett. Goethének ugyanis Toldyt, aki német származású volt, és mellesleg röviddel ezelőtt szerzett orvosi diplomát Pesten, eredeti német nevén - dr. Schedelként - mutatták be. A Toldy mellé beosztott berlini látogató is orvos volt: így Goethe mindkettőjüket orvosként fogadta. A megszabott fél óra alatt szinte csak természettudományos kérdésekről folyt a szó. Toldynak - és a magyar irodalomnak - nem maradt más, mint a személyes találkozás emléke. A magyar irodalomtör- ténet-írás atyja végül is valójában csak a külsőségekről tudott beszámolni: „szemei tüzét, teste erejét, a lelke elevenségét a 80 évű férfiúnak nem lehet nem csudáink Termete a legkevésbé sem görbéét: módja igen úri, de nem feszes, ámbár benne egy kis tartózkodást vehetni észre, mely a&udvari embert árulja el (...) ítéletei oly szerényen vannak elmondva, hogy belőlük a Goethei nagyságot legkevésbé sem, sőt még az írót is alig lehet észrevenni.” „Szemei tüzét, teste erejét, a lelke elevenségét nem lehet nem csudáim.” Korabeli értelemben nagypolgári családból származott. Moszkvai színházi levél. Aló, számú saraska. Jurij Petrovics Ljubimov rendezése a Tagankán. Szolzsenyicin is megjelenik a színpadon. Gatyára vetkezett foglyok a pokol tornácán Szolzsenyicin A pokol tornáca című regényének Ljubimov általi dramatizálása a Tagankán, a régi épületben. (Az újat peres úton elszerezte a színházalapító emigrációja alatt élre került színész, Gubenko, aki Gorbacsov alatt kultuszminiszterként játszotta Ljubimov Borisz Godunovját.) Saraska: a pokol tornáca. A gulagon az a fogolyrészleg, ahol értelmiségieket tartanak szellemi kényszermunkán. Hadiiparnak dolgozó mérnökök, feltalálók, matematikusok. Valamint fordítók, nyelvészek, mindenféle szellemi emberek. Napi fejadag mellett szoros figyelemmel végzik azt a szellemi munkát, amelyet a táborok kerítésén kívül is tennének. David Borovszkij díszlete deszkalapjaival, dobogórendszereivel a Legfelsőbb Tanács üléstermét utánozza. Ekkor a barakk látható a színen emeletes ágyakkal. Kettősséget sugall a díszlet: váltakozva vagyunk kinn és benn, fenn. és lenn, kívül-belül. A szerepket- tőződések ugyanezt ismételik. A gatyára vetkezett foglyok felhúznak egy zubbonyt, máris összemosottak rabtartóikkal. Nem azonosak, de megmutatja az előadás a másik véglet egymásban rejlő lehetőségét. A színpad emeleti tere félkörívben folytatódik a nézőtér első sorai fölött: nyers, gyalult deszkapalló karajt hasít a nézőtéri ülések közé. Ily módon a nézők nem ártatlan külső szemlélői a múlt bűneinek. Részesei a dolognak. Dolog, írom. Nem mondanám játéknak. Szertartás. Közös megvitatása közös dolgaiknak. Ljubimov is játszik az előadásban. Szabatosabban szólva: részt vesz benne. A rendező asztala benn marad a földszinten, a széksorok között. Időnként felkél onnan. Könyvből olvassa a szerző szavait. Majd Sztálint alakítja, parodizálja, jelzi egy-egy bajuszsodorintással, imitált pipaszívással. Egyszerre képviseli tehát Ljubimov a népek bölcs vezérét és annak rabságában tartott foglyát: Szolzsenyicint. Nem összemosott ellentéteket látunk. Sem egybebékéltetett ellentétpárokat. A regény egykor oly tüzes utalásai lehiggadtak. Az események történeti távlatot kaptak. A történelmileg elintézett befejezettséget nem megszelí- dülten ábrázolja a Taganka, de nem is az utólag bátrak gerjesztett publicisztikai száj- habzásával. A mából szól a színház, és a mához beszél. Rámutat: a gyilkosok köztünk vannak. Illetve ezt elemzi a színház eszközeivel. Hogy mennyit hordozunk magunkban a régiből. Azt állítja az előadás: magunk vagyunk magunk rabtartói. A mogorván szigorú Szolzsenyicin állítólag elégedett színrevitelével. Többször is megnézte az előadást, amelyet Ljubimov belőle hozott létre. A szövegmondás - a társulat élén a főnökkel - visszatérés némileg ahhoz a pateti- kus röcögtetéshez, ami ellen 35 esztendeje esztétikai harcba indul a Taganka. A cinkos színház elmúlt. Nem a hatalommal, nézőivel volt cinkosi viszonyban. Az emigrációból visszatért Ljubimov eleinte ott folytatta, ahol kényszerűen abbahagyta. Felújította elkészült, de bemutatás előtt eltiltott műveinek egy részét. Minden jel arra mutatott: önmaga bronz lovas szobra lesz. A Szolzsenyicin-színrevitel azt mutatja azonban, hogy a 82 éves rendező nem kíván pátriárka lenni. Anélkül, hogy megtagadta volna életművét, a naphoz igazítja magát, mert a nézőkre akar még mindig hatni. A régi végvárába visszahúzódott Ljubimov tartja magát. Hogy helyzete nem irigylésre méltó, kivehető abból, hogy időközben magyar állampolgárrá lett magyar felesége jogán. M. G. P.
