Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-17 / 11. szám
12 1999. március 17. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Bruce, a nyugalmazott zsaru Jerry Bruckheimer (A közellenség, Armageddon, Con Air - A fegyencjárat, A szikla) legújabb filmterve az Apaches (Apacsok), amelyet a forgatókönyvet ismerők akciódús thrillerként jellemeznek. A fűszereplő - csakúgy, mint az Armageddonban - Bruce Willis lesz. Ezúttal mázott rendőrtisztet majd, aki hajtóvadászatot indít egy darabolós sorozat- gyilkos után. A film forgatása az év elején kezdődik, a bemutatót pedig karácsonyra tervezi a Buena Vista. Téli vendég A helyszín egy skót tengerparti városka. Az idő a tél egyik legzordabb napja, a tenger befagyva, és lassan köd ereszkedik a partra. Egy idős asszony (Phyllida Law) botladozva, elszántan verek- szi át magát a jeges utakon. Lányához (Emma Thompson) igyekszik, aki férjét gyászolja. Francest mély depresszióba taszította a tragédia, nem tud felkelni az ágyból, kamasz fiára, Maxra sem futja erejéből. Max elindul az iskolába, útközben összetalálkozik a városba nemrég költözött Ninával, és vele tölti a napot. Két idős asszony a buszmegállóban a napilap halálozási rovatát böngészi, azon töprengenek, ezúttal kinek a temetésére menjenek el. Két kisfiú a tengerparton bóklászik, iskolába indultak ők is, de a befagyott tenger jobban vonzza őket... A színészként ismert Alan Rickman (Értelem és érzelem, Raszputyin) első rendezése a Téli vendég. A szokásos értelemben vett „sztori” hiányzik ugyan a filmből, mégis van irányuk a történéseknek. A két központi figura, anya és lánya (az őket megszemélyesítő Phyllida Law és Emma Thompson a valódi életben is az) kezdeti kemény szócsatájából vezet végig a film a csendes, szinte szavak nélküli kiegyezésig. Megbékélés ez egymással, a sorssal. Az öregasszonyok visszatérnek a temetésről, egyikük rosszul lesz, talán először szembesül saját halálának gondolatával. A fiú, aki nemrégen veszítette el apját, megismeri a szerelmet, a tengerparton kószáló gyerekek pedig elindulnak a ködbe burkolt, jégbe fagyott vízén. A Téli vendég líraian szép film életről- halálról, szeretetről, szerelemről - mindenfajta túlzó érzelmesség nélkül. Márai Sándor: „Azt hittem... játszhatom az életem” (2) Az emigráns író utolsó évei Bár sokat dolgozott az emigrációban is, százszor annyit írt volna a Mikó utcai otthonában... Archív felvétel Halász Péter München ______________________ Azir ánt, hogy Márai Sándor emigrációba kényszerült, senkinek ne legyen kétsége: hogyan bírhatta, hogyan viselhette volna el ez a zárkózott patrícius író, ez a klasszikus polgár, nagy műveltségű európai, briliáns stiliszta a hányaveti, pökhendi, mindenkit kioktató, magát kultúrcézár- nak kikiáltó, titokban Thomas Mannt olvasó, de a még olyan Hogyan lehetett volna ezt ezzel az elkésett udvarlásssal, és ér- tékelésbíbelődéssel, a „jaj de sajnáljuk” ajnározgatással jóvátenni? elvtársnak számító írót is, mint Déry Tibor, kíméletlenül gyötrő és vegzáló legfelsőbb kultúrfunkcionárius iskoláztatását? Hogy Márai Sándor elüldözé- sével mit veszített az ország, a magyar olvasó, az irodalom, az fölmérhetetlen. Mert bár sokat dolgozott az emigrációban is, de százszor annyit írt volna a Mikó utcai otthonában, melynek ablakából arra a „sor gesztenyefára” látott. Hány ezer cikk, glossza, tárca „vasárnapi levél” maradt megíratlan, hány színdarab, annak a szerzőnek tollából, akit a Nemzeti Színház közönsége tombolva ünnepelt? Mekkora életmű tört itt derékba? Hogyan lehetett volna ezt ezzel az elkésett udvarlással, törleszkedéssel, ta- nulmányosdival és értékelés- bíbelődéssel, a „jaj de sajnáljuk” ajnározgatással jóvátenni? Hogyan lehetett volna megbocsátani? 1987-ben, nem sokkal Lola halála után, a negyvenöt esztendős János eldobta magától az életet. Az idős író nyomasztó magánya tragédiába fordult. Müncheni kiadója, Újváry Sándor hetenként - s volt úgy, hogy hetenként többször - felhívta telefonon. Az az utolsó Candidus-levél külön drámai értelmet kapott. A „telefonkapcsolás”, amelyet abban az írásban szelíd iróniával kezelt, ekkor jelentőséggel telítődött. Újváryval sokat beszéltünk Márairól. Említett egy Tátray Jolanda nevű hölgyet, aki ha tehette, gondját viselte az öreg és beteg írónak. Valaki rendszeresen fölkereste, hogy kitakarítsa, rendben tartsa a lakást. Hallottam egy magyar orvosról, aki abból a San Diegó-i kórházból, amelynek főorvosa volt, rendszeresen küldte Márainak az orvosi menzáról az ebédet, és akkora adagot, hogy vacsorára is jusson belőle: Ez nem könyöradomány volt, mert bár anyagiakban nem bővelkedett az író, szorongatott helyzetben sem volt. De a főorvos tisztelgő jóindulata megkímélte attól, hogy a meleg ebédről, vacsoráról maga gondoskodjék. Mindezekről én csak „másodkézből” tudok, abból, amit Márai elmondott Újvárynak, és Újváry elmondott nekem. Azután 1987 késő őszén meglepő fordulat történt. Űj Márai-kéziratot hozott San Diegóból a posta. Újváry, aki akkor már maga is betegeskedett, nem tudott hová lenni az örömtől. Rosszul látott, az öreg írógépen lekopogtatott és javításokkal teli kéziratot nem tudta elolvasni, kérte, hogy olvassam el, és tájékoztassam, miről szól. A mintegy száz gépírt oldalas új Márai-regény bűnügyi történet volt. A bűnügyi kisregény, ha nem is tipikusan Márai, de mint kései termék mindenképpen szenzációs volt. Újváry szerette volna azonnal nyomdába adni. Két körülmény azonban késleltette ebben. Az egyik az volt, hogy az emigráns könyvkiadás abban az időben már halódott. A külföldön élő magyarok közül mind többen látogattak szülőhazájukba, olvasmányaikat annak az összegnek a töredékéért vásárolták meg, amennyibe az emigrációban kiadott könyvek nyomdai előállítása került. Újváry kis vállalkozásának, a „Griff’-nek anyagi ereje fogytán volt. Mint ahogyan a kiadó egészségének állapota is. 1998 áprilisában Újváry Sándor meghalt. A müncheni telefonhívások megszűntek. Az a bizonyos egyetlen „kapcsolás”, amely „társalgás” nem volt ugyan, de legalább „emberi érintke- zés . Mi lett ennek az utolsó Márai- kéziratnak, a „kriminek” a sorsa, nem tudom. Újváry könyvtárát, teljes kiadói hagyatékát özvegye eladta a budapesti Kultúrának. Része volt annak a hagyatéknak a Márai-kézirat is? Sejtelmem sincs róla. Az özvegy osztrák hölgy, magyarul nem beszél, nem olvas. Nem olvasta férjének egyetlen kiadványát, egyetlen írását sem. Emigráns sors ez is... Hallottam egy magyar orvosról, aki rendszeresen küldte Márainak az orvosi menzáról az ebédet, és akkora adagot, hogy vacsorára is jusson belőle. Márai Sándor, a jelen kor legnagyobb magyar írója 1989. április 11-én töltötte volna be életének 89. esztendejét. 1989. február 21-én öngyilkos lett. A „tapintatlanul hosszúra nyúlt írói pálya” ezzel véget ért. Balazs Adam A Broadway a világ leghosz- szabb sugárútja. A Manhattan- félszigetet egész hosszában átszeli. A Broadway kétségtelenül a metropoliszok felfoghatatlan „vívmányainak” legismertebbje. Ám mégsem feltétlenül emiatt lett a világ egyik leghíresebb sugárútja. A laikus azonnal a csillogásra, a kaval- kádhangulatra és persze a színházakra asszociál. Hiszen ki ne hallott volna a Brodway- musicalek világáról, a fényűző színházi vacsorákról, a varázslatos színpadképekről, a West Side Storyról és a hasonló világsikert befutott színpadi művekről, amelyeket mindmind itt mutattak be először? A századforduló tájékán a New York-i színházak legtöbbjének a Broadway egy bizonyos szakasza adott otthont, ám az idő haladtával, ahogy a város egyre terjeszkedett, a sugárút beépült, és sok társulat már nem a Broadway-n, hanem más városrészekben talált otthonra. Ezeket off-Broadway- és off-off- Broadway-színházaknak hívják. A földrajzi helyzet azonban mást is meghatároz: a Broadway menti hagyományos színházak adnak otthont a „klaszikus” zenés show-nak, míg az „off ’ és „off-off ’ produkciók az anyagiakat szemben a művészi igényességet, az előadások intellektuális színvonalát és emberközeliségét helyezik előtérbe. Számos kisebb társulat szándékosan kerüli a Broadway sürgését-forgását, és repertoárjukat kizárólag magas művészi igényű színdarabokból állítják össze. Olyan darabok, amelyek literá- torszemmel nézve is értékesnek számítanak, ritkán találhatók a Broadway-színházak ajánlólistáján, ám az üzletközpontú szervezők apró trükkökkel el tudják érni, hogy a közönség a nehezebben fogyasztható színdarabokra is örömmel váltson jegyet. Bevett szokás a Broadway-n, hogy hollywoodi sztárokat szerződtetnek, ezzel biztosítván az anyagi sikert. Az 1997/98-as szezonban Csehov Ivanovja Kevin Kline segítségével lett színházi toplistás. Jelenleg pedig a Broadway két színházában is fiatal, tehetséges amerikai írók darabjait népszerűsítik olyan sztárok, mint Christian Slater vagy Nicole Kidman. A „sugárúti” színházak New Yorkban változatlanul virágkorukat élik. Ezt a sok hónapra előre telt házas produkciók is jelzik. A „Broadway-szín- ház” immár fogalom, mely egy egyedi stílusirányzatot jelöl, a zenés látványszínházat. Tanulságos azonban átpillantani az ország nyugati partvidékére, ahol egy elhíresült városrész, Hollywood már régen átlépte eredeti földrajzi kereteit. Los Angelesben sokkal drámaibb fordulatot vett a filmipar növekedése, mint New Yorkban a színházé: Hollywood, Los Angeles egyik kerülete mindenki számára a nagy költségvetésű „álomgyáras” filmezés Mekkáját jelenti. Ám a valóság mást takar: a mozi hőskorában valóban minden produkciót itt készítettek, hiszen valamennyi stúdió ebbe a városnegyedbe költözött. Viszont mára Hollywood mint filmgyár csak üres frázis maradt. A helyszín ugyan fogalommá vált, de valójában alig maradt stúdió (ha egyáltalán van még errefelé...) a turista- csalogatóktól hemzsegő, a nyolcvanas évekre teljesen lerobbant városrészben. Los Angelesben a legenda sokat veszített hiteléből, nem úgy, mint New Yorkban. Ellentétben a magyar repertoárszínházakkal, a New York-iakban egyetlen Broadway-előadás is képes megtölteni egy épületet - akár éveken vagy évtizedeken át ismételve. Hihetetlennek tűnik, de a Macskákat 16 éve (!), Az Operaház fantomját pedig több mint egy évtizede, heti nyolc alkalommal telt házas előadásokkal játsszák! Aki New Yorkba vetődik, ne hagyja ki a Broadway színházi világát, még ha a borsos (30-80 dolláros) jegyárak első hallásra elrettentőén hangzanak is. Bulvárok bulvárja a Broadway-n. A musicalek továbbra is virágkorukat élik. Hódít Az Operaház fantomja és a Macskák serege A zenés látványszínház New York-i paradicsoma Heti hír
