Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-24 / 8. szám
8 1999. február 24. A hősnemzeti Jozef Prokes nagyapja és apja még magyarul beszélt a béreseivel Akié a föld... Vrabec Mária A szlovák föld bizonyára kevés olyan lángoló lelkű hazafit hord a hátán, mint az SZNP tiszteletbeli elnöke és Nyitra új polgár- mestere, Jozef Prokes. Talán csak Jozef Markus, a „szlovák dél” örökké kesergő nemzetféltő prófétája vetekedhet vele, mert Ján Slota és Anna Malíková nem ebbe a kategóriába tartoznak. Őket, amint azt a hős honleány indulattól elfúló hangon kinyilatkoztatta: „megkímélte az Isten attól, hogy magyarok között kelljen élniük”. Ennélfogva tehát érdemeik is jóval kisebbek, mint azoknak, akik úton-útfélen ki vannak téve annak a veszélynek, hogy magyar szót hallhatnak. Érdekes módon azonban csaknem mindegyik hősnemzeti hazafiról kiderül előbb-utóbb, hogy apjának, nagyapjának még nem esett nehezére jó napot köszönni, sőt megtanulni azoknak a nyelvét, akikkel együtt élt. Egy-egy ilyen felfedezés után pedig nem is maga a tény érdekes már, sokkal inkább az a kérdés izgatja az embert, hogyan tudott egy ilyen toleráns, többnyelvű környezetben felnőni egy elvakult nacionalista. Pedig talán nincs is erre magyarázat, csak az a közhelynek számító népi bölcsesség, amit riportunk során többször is megfogalmaztak a Prokes családot hajdan jól ismerő idős emberek: minden családban akad egy fekete bárány. Mert amint kiderült, ebben a famíliában bizony a legnagyobb karriert befutott legkisebb fiúnak jutott ez a szerep. A nyitrai polgármester családjának szlovákiai története valamikor 1918 táján kezdődött, amikor a nagyapa. I. Jozef Prokes Magyarországról ideköltözött, és Kismuzslán, majd Málas és Fámád környékén kezdett gazdálkodni. A famadi idős emberek úgy emlékeznek vissza arra, amit még a szüleiktől hallottak, hogy Prokes doktor több száz hektár földet bérelt a környéken. Olcsón megtehette, hiszen a háborús vesztesnek számító magyar földesuraknak a törvény értelmében 50 hektárnál nem lehetett nagyobb birtokuk. Farnad és Málas község határában Felsőperespusztán és Hogyan ilyen tőle ráns kör hányt és gabonát az eredeti képzettsége szerint jogász Jozef Prokes, vagy ahogy a cselédek hívták, a nagyságos úr. A málasi Virág Károly még csak gyerek volt abban az időben, de a „gazdára” ma, 76 évesen is jól emlékszik. „Teljesen úgy nézett ki, mint az unokája, az a magyargyűlölő. De csak kinézésre hasonlított rá, természetre nem, mert az egy áldott jó ember volt. Megbecsülte a cselédjeit, nem semmizte ki őket, és nem nézte le az egyszerű magyar embereket. Később a két fia is kijárt oda néha, a József, meg a Gusztáv. Valahol Nyitrán taníttatta őket az apjuk, ott is volt házuk. Aztán amikor 1938-ban bejött a Tiso-féle szlovák állam, azt mondták, az öreg nagyságos úr visszament Morvaországba. Többet nem is láttuk; csak a fia jött ide vissza pár éve elintézni, hogy visszakapja a földeket.” Jozef Prokes azonban mégsem Morvaországba költözött, mint azt a málasiak hitték, hanem kismuzslai birtokára. A hajdan szebb napokat látott település Párkánytól kb. tíz kilométerre található, és olyan vigasztalan képet nyújt, hogy az ember azt hinné, a századelőre csöppent vissza. Az alapos tatarozásra szoruló megroggyant házakhoz csak egy sáros földút vezet, százszázalékos a munkanélküliség, naponta csak egy óra hosszig folyik a víz... Nem csoda, ha a település legidősebb lakosa, a 80 éves Zvara Mária néni úgy emlékszik vissza arra az időre, amikor még Jozef Prokes gazdálkodott itt, mint az aranykorra: „Kislány koromban még a Lucenpakker báró birtoka volt Kismuzsla - a kastély romjai ma is megvannak. A báró fia szerelmes lett egy színésznőbe, és mivel nem vehette el, mindketten a Dunába ölték magukat, a báró meg bánatában főbe lőtte magát. Ez valahogy a húszas évek végén történhetett, Prokes már az özvegy bárónétól bérelte a majort, aki Amerikába költözött. Nagyon ügyes, igazságos gazda volt a nagyságos úr. Velünk csak magyarul beszélt, és ha valamit nem tudott, azt csehül mondta, sosem szlovákul. Gyakranjárt át hintón Esztergomba - a bankba vagy a vásárra, de ide tudott egy nyezetben felnőni egy elvakult nacionalista? Vinckoperesen termesztett do' ~7').1 ű} hozzá nem járt senki. A felesége is csak a háborúig lakott itt, aztán elment valamelyik fiához. 1946 januáijában itt lőtték le Prokes gazdát az orosz katonák; utána József fia vette át a gazdaságot, de az már nem lakott itt, volt intézője. Amióta mindent elvett az állam, nem járt itt senki a családból. Csak az újságban olvastam valami Jozef Prokesról, aki mindig a magyarokat szidja. Gondoltam is, hogy ő lesz az unokája, na de foroghat is az öreg a sírjában, mert nagyon elfajzott!” Apja halála után az 1917-ben született D. Jozef Prokes gondoskodott a birtokról, de az államosítás után nem maradt sem földje, sem hivatása, mert mint földbirtokos család tagja nem kapott ügyvédi állást. Nem maradt számára más hátra, mint egy „kétkezi” szakmát is elsajátítani, és így az ötvenes években Nyitra belvárosában, ott, ahol ma a színház áll, Grand Garage néven autószerelő műhelyt nyitott. A környékről minden autótulajdonos ide hordta a kocsiját javíttatni az „autódoktorhoz”, és máig is sokan emlékeznek rá, hogy Prokes úr nemcsak a járművekhez értett, hanem az emberekhez is. Igazi üzletemberként a magyar ügyfelekhez magyarul szólt, nemcsak a műhelyben, hanem az utcán is. És magyarul beszélt a hajdani béresekkel is, amikor 1994-ben Fámádon meg Málason tanúkat keresett, hogy igazolják: az apja birtoka volt Perespuszta. A famadi Balogh Gyulát szintén ekkor látogatta meg: „Azt akarta, menjek el tanúskodni Lévára a bíróságra, hogy mennyi gépet meg állatot adott az állami birtoknak. Ezt tudtam is igazolni, hisz a szüleim is a majorban éltek, és én ott nőttem fel. Több mint kétmillió koronát követelt, nem tudom, megkapta-e. De azt tudom, hogy Perespuszta sosem volt az övék, mindig csak bérelték. Akkor intézhették el a birtoklevelet, amikor a kitelepített magyarok földjeit kimérték a szlovákoknak.” A visszakapott földet Jozef Prokes pontosan úgy mérette ki, ahogy annak idején volt, nehogy belenyúljon az egyházéba. Most aztán olyan cikkcakkos a birtoka, hogy a helybeliek azt mondják, még a nyúl is eltéved benne. A nyolcvanéves öregúr csak akkor A nyitrai polgármes tér családjának története 1918 táján kezdődött. jár Famadra, ha valami elintéznivalója akad. Málason évek óta nem látták. Az ötven hektárnyi szántóföldet bérbe adta, a régi magtár pedig, amelyet rendbe hozatott a famadi szövetkezettel, újra enyészetnek indult. Bár a család nevét még mindig tisztelettel emlegetik azok az idős emberek, akik ismerték az öreg Prokes gazdát, azért ha a régi sérelmek jóvátétele kerül szóba, megszólal bennük az igazságérzet. Málason egy útszélen beszélgető asszonycsoporttól próbáltuk megkérdezni, ki ismerhette a faluban a Prokes családot. Talán a véletlen is úgy akarta, hogy épp mellettük álljunk meg. .Annikor megtudtam, hogy a Prokes itt jár a faluban, és tanúkat keres, utánamentem a szomszédba - mondja Kovács Mária néni. - Először szlovákul szóltam hozzá, ha már a fia olyan nagy funkcióban van, de ő azt mondta: »Ne tessék velem szlovákul beszélni, mert én jól tudok magyarul.« Hát én rá is kezdtem, nem tudom, honnan vettem a bátorságot. Mondom: »Prokes úr, most olyan világ van, hogy mindenki követeli az övét. Maga még azt is, ami nem is volt a magáé. Csak azt mondja meg nekem, bennünket ki fog azért kárpótolni, hogy csikorgó télben kitelepítettek Csehországba, itthagytuk a földjeinket, az állatainkat, a házunkba románt költöztettek?« Azt mondta nekem erre, hogy az már elévült. Higgye el, sírva jöttem el onnan. Mert hiába beszél velünk magyarul az, aki így gondolkozik rólunk.” Ehhez már nincs mit hozzáfűzni. Legfeljebb el lehet gondolkozni azon, hogy a Prokes család trilógiájának két fejezete játszódott Dél-Szlovákiá- ban úgy, hogy a magyarok legalább nyíltan nem a negatív hősök szerepét kapták benne. A harmadik részt, bár szintén egy Jozef Prokes a főszereplője, már más hangnemben írják. De valószínű, hogy családregényekhez méltóan a történet egyszer még a régi helyszíneken folytatódik. Mert ha nem is latinos műveltségűjogász, mint az elődjei, annyit a nyitrai polgármester is tud, hogy Cuius regio, eius religio. Vagyis: akié a föld, azé a vallás. Meg a hatalom és a nyelv is. Ebben a házban élt Jozef Prokes Kismuzslán, és 1946 januárjában itt lőtték le az orosz katonák. Amint Zvara Mária nénitől megtudtuk, mindenét feldúlták, elrabolták, és őt minden burzsuj disznónak lehordták. A helybeliéi gyón sajnálták a jó gazdát, so hordtak virágot is arra a he ahol meghalt. Először Kismuz temették el őt, de még azo: őszön elvitték a hamvait Nyiti ft* 4* SfHmá % fi VRATME MATK 7AV SLOVENSKA •FJ VYZNAM www.proke Jozef Prokes számára csak a megváltoztatott választási törvény tette lehetővé, hogy induljon a nyitrai polgármesteri posztért, hiszen évek óta nem lakott a városban. Rövid, de annál hatásosabb kampányában főleg Nyitra történelmi szláv mivoltát hangsúlyozta, és régi dicsőségének visz- szahozását ígérte. Több mint tízezer szavazópolgár volt vevő erre a retorikára, de olyanok is akadtak, akik a győzelem másnapján ilyen sommásan fejtették ki a véleményüket az új polgármesterről: „Prokesnek egyelőre nincs könnyű dolga Nyitrán, a képviselő-testületben elenyésző a támogatottsága.” Ha belegondolunk... volt már a SZNP köztársaságielnök-jelölt- je, most a „szlovák városok anyjának" atyja, ki tudja, nem próbálkozik-e majd a következő önkormányzati választásokon Farnadon vagy Málason? A farnadi szövetkezet elnökének, Rózsa Sándornak egy 1946-ból származó birtoklevelet hozott Jozef Prokes - ennek alapján kapott vissza a falu határában 50 hektár területet és a zselizi állami birtok megtérítette két dohányszárítójának az árát is. A helybeliek azonban máig csodálkoznak ezen a restitúción, mert sehogy sem értik, hogy lett az egykori bérlőből egyszer csak jogos tulajdonos. Azaz sokan sejtik, hogy a háború után, amikor a magyarok ismét bűnösnek számítottak, egy jogász számára semmiség volt az ilyesmit elintézni.
