Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-24 / 8. szám
>ort 1999. február 24. „Mi, béresgyerekek gyakran jártunk herét lopni a Prokes gazda földjére - emlékezik vissza a régi csínyekre a málasi Virág Károly bácsi. - Az intézője be is árult, de a nagyságos úr csak annyit kérdezett tőle, hogy kocsival vittük-e a herét, vagy zsákban. »Mert ha zsákban, akkor annyit vihetnek, amennyit elbírnak« - mondta. Törődött a cselédjeivel, élelmet, tűzifát is adott, minket, gyerekeket pedig lovaskocsival hordatott a majorból a farnadi iskolába." A márványtábla, amelyen Prokes József iskolaszéki tag neve is szerepel, 1928-ban, a farnadi iskola kibővítésekor készült, és pár éve, a régi plébánia lebontásakor került elő - azóta is a helyi templomban őrzik. Prokes gazdát bizonyára nem zavarta, hogy a tanítás magyar nyelven is folyt, mert bőséges adományokkal járult hozzá az építkezéshez. Valószínűleg ezért következik a tiszteletreméltó atyafiak névsorában rögtön a pap után, megelőzve a kántortanítót és a templomatyát. „Bennem különösen megbízott a nagyságos úr, amikor a háborúban lelőtték a lovát, engem küldött Esztergomba a katonai parancsnokságra az áráért - meséli a nyolcvanéves kismuzslai Zvara Mária néni. - Nagyon jó gazda volt, nem irigyelt a szegénynéptől semmit. Magyarországon is volt egy birtoka a bakonyi erdő mellett, ott disznókat neveltek. Disznóölések után mindig nagy szekereken hozták a sok húst, és a cselédek is kaptak belőle. A nagycsaládosoknak naponta ingyen tejet is adott. Málason még mindig tisztelettel emlegetik a Prokes nevet azok, akik ismerték az öreg doktor urat. Csak a bérelt földek „visszaigénylése” nem megy az emberek fejébe - hiszen ha valaki, ők igazán tudják, hogy az a nevezetes 50 hektár sosem volt Prokeséké. „Az igazság soha nem évülhet el, csak a hamisság!" - mondja talán épp ezért az egyik idős néni a málasi utcán, amikor a kitelepítettek kárpótlásának elévüléséről esik szó. Olyan ellenvetést nem tűrő hangon, mint aki az eddig átéltek és tapasztaltak ellenére is meg van győződve isten malmainak megbízhatóságáról. Nyitrán ebben a repkénnyel benőtt régi villában élnek a polgár- mester Jozef Prokes szülei. Amikor az öregurat felkerestük, hogy családja történetéről kérdezzük, csak annyit mondott: nem kíván nyilatkozni, mert eddig ahányszor újságírókkal szóba állt, mindig baj volt belőle. Később a családi régi ismerőseitől megtudjuk, az öregúr nincs elragadtatva Jozef fia politikai pályájától, és nem osztja a nézeteit sem, az a véleménye, hogy inkább megmaradhatott volna matematikusnak. Másik fia 1968-ban szökött ki Bécsbe - állítólag átúszta a Dunát -, ő pszichológus. Vajon melyikük lesz majd a perespusztai földek örököse?
