Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-24 / 8. szám
Nagyvilág 1999. február 24. 7 Hontalanná vált bébik, sérült „felnőttek” kerülnek ide, hogy megtanuljanak fára mászni Orangutánok menedéke Három-öt évig fogja cipelni kicsinyét, s megtanítja mindenre, amit tudnia kell. Fotó: archívum Budapesti levél Állami kezek MTI Noreen, all éves nőstény orangután, ölében 9 hónapos kicsinyével, Natashával pózol az érkező turistáknak, Bomeó malajziai részén, Sabah államban, a Sandakan város mellett lévő Sepilok Orangutánrehabilitációs Központban. Ám amint az etetőhelyen megjelennek a vadőrök banánfürtökkel, Noreen előbb hanyagul bukfencet vet a nézelő- dőknek, majd cseppet sem sietősen átmászik az etetőplatformra. Sepilokban 43 négyzetkilométernyi érinteden, védett esőerdőben fáradoznak a központ munkatársai 1964 óta, hogy önállóságra tanítsák a főemlősöket, amelyeknek neve malájul „orang A beérkező kis állatokat eleinte szigorú karanténban tartják. után”, és annyit jelent: erdei ember. Korábban csempészektől is vettek el állatokat - tíz éve Tajvanon volt nagy kereslet, s ma is dollártízezreket adnak egy kifejlett példányért az állatkertek-, de ma már inkább a tilalom ellenére gyakran kedvenc háziállatként tartott, elárvult vagy erdőirtástól hontalanná vált bébik, és az ültetvényeken sérült „felnőttek” kerülnek ide, hogy az emberektől tanuljanak fára mászni, alváshoz fészket rakni és élelmet szerezni, illetve felgyógyuljanak. Sabah- ban él a legtöbb orangután: becslések szerint 10-15 ezer egyed. Veszélyeztetett állatfaj - tíz év alatt a gondoskodás ellenére 50 százalékkal, mintegy 30 ezerre csökkent a teljes állomány -, de a tudósok úgy vélik: a három rehabilitációs központ, valamint az állatkertekben élő mintegy ezer, fogságban is szaporodó egyed génállománya elegendő a vöröses, ritka szőrzetű, okos tekintetű főemlősök fennmaradásához. Sepilok fennállása óta 150-180 orangutánt engedett szabadon, s jelenleg 89 állatot gondoznak. A vadőrök, gondozók, de a turistákat kísérő idegenvezetők is arcról és névről ismerik az egyes állatokat. így pontosan meg tudják mondani, hogy a félig már vadon élő Noreen mellett az etetésen ezúttal megjelent a kilencéves nőstény Cheetah, valamint a vele egyidős, hím Guramboi. Noreen bébiként került Sepilokba. Megjárta az orvosi vizsgálatokkal járó hat hónapos karantént, a hároméves korig tartó „bölcsődét”, és már félig vadon él, egyre függetlenebből a gondozók nyújtotta érzelmi és élelmezési támogatástól. Állapotos is az erdőben lett már, s ott szülte meg Natashát. Mint az orangutánok általában, Noreen is 3-5 évig fogja cipelni kicsinyét a hasán és a hátán, s ő fogja megtanítani mindenre. Addig nem párzik a magányosan élő hímekkel, s összesen legfeljebb hat utódot szül. Noreent egy családtól kobozták el bébiként. Videón látható, hogyan kapaszkodott a kismajom a családanya nyakába, hogy nézte négy szipogó gyerek, amint elviszik a vad- őrökjátszótársukat. A bajok azonban akkor kezdődnek, mikor a kis szőrmókok felnőnek: a nőstények súlya eléri a 35-50 kilót, a hímeké ennél is többet, 140 cm magasra nőnek, kinyújtott karjuk fesztávja 2,4 méter is lehet, és elélnek 35 évig. Ilyenkor már nehéz becézgetni az emberszabásút, de ha kiteszik az erdőbe, elpusztul, hiszen nem tanulta meg csecsemőkorában a szükséges dolgokat. (A fogságban élő orangutánok nagyobbra és - a mozgáshiány, a bőséges táplálék következtében - jóval súlyosabbra nőnek, de tovább élnek, a- kár 70 évig is.) Sepilokba szállítják azokat az állatokat is, amelyeknek élettere a mezőgazdasági célú irtások miatt kis erdőkre zsugorodott - hiszen egy orangután mintegy hat négyzetkilométeren él -, valamint azokat, amelyeket az erdőtüzek veszélyeztetnek. A beérkező kis állatokat eleinte szigorú karanténban tartják, és alaposan kivizsgálják. Azok, amelyek emberek között voltak, gyakran fertőzöttek hepatitisszel vagy TBC-vel. Az egészségesek „bölcsibe” kerülnek, ahol hároméves korukig etetik és embergyerekhez is méltó odafigyeléssel tanítják őket fára és liánokra mászni. Némely szőrmóknak rábeszélés és „lelki támogatás” kell, hogy nekiinduljon a külön kiépített kötélrengetegnek, mások bátran mászni kezdenek. „Iskolába” azok az állatok járnak, amelyek már el-eltünedeznek az erdőben, s tudnak magukról gondoskodni. Őket nézhetik meg az ökoturizmusnak hódoló emberek, ahogyan visszaszállingóznak az etetésre. Végül ott, ahová csak igen kevés kívülálló jut el, már ritkábban és kevesebbet kapnak enni, s szinte teljesen önállóan élnek. A rezervátum egyben védett esőerdő is, ahol dúsan terem egyebek mellett az a mintegy százféle növény, melynek gyümölcseit, gyenge hajtásait az orangutánok fogyasztják, ületve amelyet fészeképítéshez használnak. A rezervátumban tilos az állatokat megérinteni, holott közülük több, láthatólag emlékezve korábbi életére, hagyná. Ám nem az embert védik ezzel, hanem az orangutánokat. Az embernél is fogékonyabbak például az influenzára, azonban az számukra végzetes lehet. Akad állat, amely az orangutánok magányos életmódja ellenére visszajár egy kis könnyen hozzáférhető csemegéért, de van olyan is, amelyet az első szabadon bocsátás után soha többet nem lámák viszont a vadőrök. A központ ma már főleg a belépőjegyek árából tartja fenn magát, s Sabah állam egyik fő attrakciójává vált. Örül a vezetés, ha Nem az embert védik, hanem az orangutánokat. a figyelem ráterelődik Sepilokra. Mint például amikor 1992-ben a sajtó címoldalaira került a központ, mert állítólag Raja, a kifejlett hím pőrére vetkőztetett egy francia turistát. Melvin Richard vadőr, aki akkor a kijáratnál volt szolgálatban, elmondta: tudomása szerint Raja barátkozási szándékkal leugrott a fáról, s a francia úr kezdte el pánikban pü- fölni a nagy majmot. A vetkőzte- tés tehát megtörtént, de ezúttal sem az állat támadta meg az embert, hanem éppen fordítva. Gergely László__________ Svájcból, egy nemzetközi szemináriumról importálta Botos Katalin az állítást: „a banktopmenedzsment csalásai ellen nincsenek a felügyeletek felvértezve”. Emlékezzünk csak! Akkoriban Állami Bankfelügyeletnek nevezték az állam törvénymegtartató hatóságát; akkoriban csodálkoztunk rá az Ybl Bankra, a Gyomaendrődi Takarékszövetkezetre; akkoriban kiabáltunk - először - hatékonyabb törvényekért. Bő fél évtizeddel később, azaz e napokban már a jóval szigorúbb jogszabályok, lényegesen stabilabb pénz- és tőkepiaci rendszer időszakában mi történik? „Csupán” annyi, hogy a pénzügyminiszter tájékoztatja a kormányfőt: a felügyelet nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy megálljt parancsoljon a Postabank, a Reálbank veszélyes ügyleteinek megakadályozása végett. Amióta létezik a kétszintű bankrendszer, azóta él a bankellenes közhangulat: nem is könnyű azzal érvelnigek töltik szabadsagukat az ausztriai Vorarlberg síparadicsomaiban. Zürsbe érkezett Caroline monacói hercegnő és félje, Emst August, Lechben pedig Beatrix holland királyük a felügyeleti vezetőknek, hogy ők a törvény előírásainak és teheteüenségi erejének alárendelve léptek, avagy éppen nem léptek. Merthiszen - vagy éppen ezért? - valóban nem tettek meg mindent: ha ők voltak az állam jobb keze például az 1997-es Postabank-pánik idején, de az államé volt a bal kéz is, hiszen azzal dobta a mentőkötelet a pénzintézetnek: feljavította a pácba került bankot. Tény, lejárt a korábbi, itt-ott nagyon is jellemző virtuális bankirányítás korszaka, s elérkezni látszik a nagyon is prudens pénzintézeti munka vüága: korszerű (bb), az állam tetszőleges beavatkozását (is) korlátozó szabályozással igazi szakmunka lehet a pénzügyi intézményrendszer felügyelete. Persze akkor sem lesz felvértezve senki és semmi a „banktopmenedzsment csalásai ellen”, mégsem lesz okunk kételkedni az állam jobb kezében, hiszen annak bal keze biztosan nem fog takargatni, hamis dolgokat elkendőzni. nő és családja tölti szabadságát. A holland királyi család nem bujkál, ellenkezőleg, vidáman síel a köznép között. Ellenben Caroline és félje teljes diszkréciót kért a zürsi hotel személyzetéről. PAN i FIGYELEM! Az Euro-Export-lmport művirágnagyraktár Ipolyságon óriási árengedménnyel várja vásárlóit - szálas virágokból, csokrokból, kosarakból, futókból stb. Személyes vásárlás esetén árengedményt adunk 15%-tól. Információt a 0812/741 13 07-es s telefonszámon nyújtunk. § Hírességek Ausztria síparadicsomaiban Teljes diszkréció Napok óta különböző híresséKinek a mell, kinek a láb A Kék Angyal volt az első. Marlene Dietrich „csillagászati összegért biztosította csodálatos lábát” - állítja a francia biztosítási szaklap, amely fél évszázados létét azzal ünnepli, hogy közreadja: kinek, mennyit ért a legfontosabbnak tartott testrésze. Maria Callas, a világhírű szoprán - koronában számolva - közel 7 millióért biztosította a hangját. Marilyn Monroe lába több mint 3 milliót ért. Nem volt oly becses, mint Chapliné, arra ugyanis csaknem 6 milliót fizetett volna a biztosító. Ornella Muti, Párizsban Vasárnapi mozaik hogy minden évben megállapítják: mennyire közeledett a köldökéhez, és ennek megfelelően fizet a biztosító. Az ösz- szeg ismeretlen. Divatba jött a színház Úgy tűnik, az amerikai filmsztárok között divatba jön a színház. A Daily Variety szerint AI Pacinot is vonzza a színpad is: júniusban Los Angelesben szerepel Eugene O’Neill Hughie című darabjában, amelyet ráadásul maga rendez. A Quentin Tarantino Ponyvaregény című filmjével befutó Urna Thurman New Yorkban játszik hamarosan Moliére Mizantrópjában, John Torturro decemberben vállalt színpadi szerepet Sámuel Beckett Godot-ra várva című művében. Nicole Kidman szintén decemberben debütált a Broadwayn. Az utóbbi színpadi alakítás pikantériája volt, hogy a 31 éves filmsztár nem utolsósorban azért került a címoldalra szereplésével, mert David Hare darabjában 14 másodpercen át meztelenül láthatta a közönség. A feketézők a színház előtt árusították a jegyeket, s bizony akadtak olyan kíváncsiak, akik 350 dollárt is hajlandóak voltak kifizetni egy színházjegyért, csakhogy meztelenül láthassák Tom Cruise feleségét. Tom Cruise és felesége élő olasz filmcsillag testszámlájából kitűnik, hogy a lába éppen oly fontos, mint Callasnak a hangja, de ennek kétszeresét éri a melle; a legértékesebb azonban az Ő volt az első. arca, mert azt közel 19 millióra biztosította. Az értékrend érdekességei: Juliette Gréco, francia sanzonénekesnő a haját féltette és biztosította. Salman Rushdie, akit a verseiért halálra ítéltek Iránban, 96 millióra biztosította az életét. Ez kevesebb, mint ameny- nyiért a férfiasságáért aggódik Mick Jagger, a Rolling Stones sztárja. Az isteni Lollo a leginkább gyakorlatias. Gina Lollobrigida ugyanis állítólag olyan szerződést kötött a kebléről,