Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)
1999-12-30 / 300. szám, csütörtök
Küzdelem a túlélésért Budapest, Pozsony. „A Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének (KMKSZ) legfontosabb célja, hogy a tömbmagyarságot magában foglaló, járási szintű közigazgatási egységet hozzon létre Kárpátalján" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak adott interjújábaó a szervezet elnöke. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Kovács Miklós szerint az elmúlt évben tovább nőtt az elvándorlás, így a magyarság a túlélésért küzd. Arra kérdésre, hogy befejezodött-e az újjáépítés a tavalyi árvíz után, egyebek mellett a következőket válaszolta: „Az újjáépítés viszonylag jól halad. Az ukrán állam saját magához képest elég hatékonyan tudott építőanyaggal és pénzzel segíteni. Ennek eredményeképpen az árvíz sújtotta területen a talpraesett emberek tető alá hozták házaikat." A magyarságot érintő, régóta húzódó vitákról elmondta: „Sajnos, állandó nyomás alatt élünk, ami az oktatást és a kultúrát érinti. Évről évre küzdünk azért, hogy a magyar iskolákban legyen magyar nyelvi és irodalmi érettségi, illetve hogy magyarul és magyarból lehessen felvételizni Kárpátalja felsőoktatási intézményeibe. Elvileg érettségizni magyarból nem lehetne, de a gyakorlatban ezt mindig engedélyezik. Mi azonban nem elégedhetünk meg ezzel az állapottal, hiszen ez állandó bizonytalanságot szül. A Vereckei-hágón az emlékművet idén sem engedték felépíteni. Jogilag a helyi tanács adhatná ki az engedélyt, a megye pedig összehívná a művészeti tanácsot, amely értékelné az emlékművet, gyakorlatban azonban ez kijevi kérdés. Ott nem utasítják el a kérést, hanem egyszerűen nem döntenek, nem válaszolnak beadványunkra." Arra a kérdésre, hogy a magyarokra is jellemző-e az elvándorlás, így válaszolt: „Nyilvánvaló, hogy óriási nyomást jelent az a szemmel látható tény, hogy a határ másik oldalán ugyanolyan magyar emberek, mint mi, ötször olyan jól élnek csak azért, mert a határ szerencsés oldalára kerültek. Ugyancsak az elvándorlás irányába hat, hogy a gyerekek jövője a tét. Előfordul, hogy olyanok is az átköltözést választják, akik egyébként nem akarnak Magyarországon életük végéig »oroszok« lenni, mégis rászánják magukat a gyerek miatt." A szervezet vezetője szerint a kárpátalajai magyarság jelenleg a túlélésért küzd, ezért próbálnak olyan témákat felvetni, amelyek kitörést jelentenének. „Felvetettük egy önálló magyar tankerület ügyét, amelyre nem érkezett válasz. Most a KMKSZ fő politikai programja az, hogy hozzanak létre olyan adminisztratív egységet járási jogkörrel, amely magába foglalja a kárpátaljai tömbmagyarságot, amely jelenleg négyfelé van szabdalva. Autonómiát nem kérhetünk, hiszen ezt az ukrán alkotmány tételesen tiltja. Talán egy ilyen egységben helyben tudnánk megoldani egy sor olyan kérdést, amelyben hol Ungváron, hol Kijevben, hol Budapesten kell eljárni" - mondta vágezetül Kovács Miklós. Kitartottak a semlegesség mellett Budapest, Pozsony. Kovács Miklós szerint az elnökválasztás idején nem volt téma a magyar kérdés. „Mi kitartottunk semleges álláspontunk mellett mindkét fordulóban. Ukrajna utolsó próbálkozásait látjuk arra, hogy megpróbálja megszervezni az államot. Ami most van, az egy önpusztító rendszer, arra jó, hogy évente 400 ezer fővel csökkenjen a lakosság, 2-3 százalékkal essen a GDP, folyamatosan nőjön a feketegazdaság aránya, amely már most is túl van az ötven százalékon, és oligarchiauralom alakuljon ki" - jegyezte meg. (ú) Egy nem parlamenti képviselő nyilatkozata a Parlamentný kuriér című havilapban ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A védelmi minisztérium régóta készülődik arra, hogy január elsején „bekebelezi" a trencséni vezérkart. A tárca és a katonai főparancsnokság összevonása kapcsán a miniszter nemrég úgy tájékoztatott, hogy körülbelül 200 embernek kellene a vezérkari főnökségről az integrált minisztériumba költöznie. Tegnap ezt az adatot még sem a miniszter szóvivője, sem a személyzeti osztály vezetője nem tudta megerősíteni. Pavol Vitko szóvivőtől csupán a posztok szerinti irodabeosztásról sikerült megtudnunk valamit. Eszerint a központi épület földszintjén lesz a minisztérium hivatalvezetőjének irodája, az első emeleten székel a miniszter, a második emeleten lesz a védelmi államtitkár helye, a harmadik emeletre pedig az eddig Trencsénben székelő vezérkari főnök költözik. Ivan Duhár, a minisztérium személyzeti osztályának vezetője elmondta: az ő részükről minden előkészületet megtettek, minden szükséges helyiség az újonnan beköltözők rendelkezésére áll, a vezérkar átköltöztetését azonban több szakaszban hajtják végre, ezért nem valószínű, hogy január elsejéig mindenki elfoglalja új helyét. Az ok prózai: a védelmi tárcánál is a szabadságok időszaka van, az új helyen való tényleges berendezkedésre január 3-a után kerül sor. (gl) Rudolf Schuster szilvesztere Pozsony. Rudolf Schuster államfő szilveszter éjszaka, pontosan éjfélkor a Štúr téren ünneplő közönség előtt üdvözli az új esztendőt, és az önálló Szlovákia megalakulásának 7. évfordulója alkalmából is beszédet mond. Január elsején, röviddel éjfél után pedig meglátogatja azt a pozsonyi szülészetet, ahol világra jön a 2000. év első fővárosi újszülötte. A köztársasági elnök tervei szerint felkeresi a Slovnaftot is, hogy találkozzon a vállalat dolgozóival. (SITA) Miklós László értékelése Pozsony. Miklós László környezetvédelmi miniszter szerint idén nagy előrelépést sikerült elémi a társadalom ökológiai tudatának megerősítése terén. A tárca tevékenységének értékelése kapcsán elmondta: az év folyamán az aláírt szerződés értelmében a minisztérium szorosan együttműködött a kormányzaton kívüli szervezetekkel. „A környezetvédelmi információs rendszer kiépítése terén viszont nem történt komolyabb előrelépés: Ennek fő oka, hogy anyagilag igényes tervről van szó" - jegyezte meg. A tárca külpolitikájának sikereként értékeli, hogy éppen őt választották az ENSZ környezetvédelmi programja tanácsának élére. (TA SR) Hó ide, hó oda, a pozsonyi lóversenypályán zavartalanul folyik az „edzés" (TA SR-fotó) Ivan Bella űrutazásáról Pozsony. Ivan Bella, az első szlovák űrhajós az idei év legjelentősebb eseményének űrutazását tartja. Szerinte az egy olyan esemény, amelyre csak egyszer kerül sor az életben. Nagyra értékeli, hogy megkapta a Ľudovít Štúr Érdemrend első fokozatát, mellyel Rudolf Schuster államfő tüntette ki, és ugyancsak örömmel vette Borisz Jelcin orosz elnök kitüntetését is. Bella a jövőben folytatni szeretné külföldi tanulmányait, és az űrutazásban szerzett tapasztalatait is szeretné kamatoztani. (SITA) Fekete betűvel írják 1999-et Pozsony. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) szerint a hazai fejlődés szempontjából az 1999es esztendő a mély haayadás éve volt, ezért „a történelemben fekete betűvel jegyzik majd". A végéhez közeledő év rámutatott, hogy a kormány elvesztette a lakosság támogatását és képtelen teljesíteni választási ígéreteit. A mozgalom szerint a megoldást idő előtti parlamenti választásokjelentik. A HZDS úgy vélekedik, a Dzurindakabinet kínálta megoldások Szlovákiát eltávolítják az európai átlagtól. (SITA) E L POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 30. Integrálódik a védelmi tárca - 200 tiszt Trencsénből Vezérkar a 3. emeleten Bevásárlás szilveszter előtt, avagy egy torok se maradjon száraz? (ČTK-felvétel) Kovács Miklós: még mindig állandó nyomás alatt él a kárpátaljai magyarság Mečiar „újraosztaná a lapokat" ÚJ SZÓ-FELDOLGOZÁS Pozsony. „Talán még egyszer öszsze kellene keverni a lapokat, s visszaadni a polgároknak, hogy válszthassanak" - hangoztatja a Parlamentný kuriér című, a törvényhozás munkáját elemző havilapban Vladimír Mečiar volt kormányfő. A közvetlenül a tavalyi választások után tett kijelentéséről, hogy távozik az aktív politikából, így vélekedik a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke: ,A választások előtt kijelentettem, ha a HZDS nem nyeri meg a választásokat, távozom a politikából. De azt is bejelentettem: ha a szavazók 30%-át nem tudjuk magunk mögött, egyetlen állami szervnél sem fogok tevékenykedni, tehát a parlamentben sem. Ezt a nyilvános ígéretemet teljesítettem. Ami a személyes döntések időszakát illeti, fontolgattam távozásomat, és ha a jelenlegi kormány nem kezdett volna a jogállamiság elveit sértő megtorló politikába, végképp nem tértem volna vissza a politizáláshoz." Az előző miniszterelnök a jelenlegi parlamentet többszörösen is elmarasztalja. Szerinte „az egyedüli olyan állam vagyunk, amelynek parlamentjében akkora türelmetlenség uralkodik, hogy nem az igazságra, az emberek vélekedésére és érdekeire gondolnak, hanem 93 képviselő 11 elnöke értelmi színvonalának rendeli alá magát". A gazdaságpolitika irányítóiról ugyanígy nyilatkozik: „Az a felfuvalkodottság, amellyel Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes közgazdasági butaságát és képzetlenségét demonstrálja, elfogadhatatlan. Brigita Schmögnerová, aki alárendelt helyzetben van, ezt az érvelést elfogadta, ellentétben áll mindennel, aminek csak köze van a baloldalisághoz". A kormányfőről és a házelnökről egy rádiós nyilatkozatuk kapcsán mond véleményt. „Mindenki azt beszéli, amit tud, és mivel Dzurinda és Migaš nem tudnak pozitív képet adni Szlovákiáról, rólam társalognak. És mert nem társaloghatnak velem, inkább akkor beszélnek, ha nem vagyok ott. Olyan kijelentéseket és lépéseket tulajdonítanak nekem, amilyeneket nem is tettem. Az ő intellektuális nyomoruk, hogy idáig alacsonyodnak. Ez a módszer a sajtóban általános, hiszen amikor az elmúlt időszakot értékelik, akkor mindig csak a negatívumok tükrében, mintha semmi pozitív nem született volna." (korp) Hatvanhat csomag heroin Nyilatkozat a felmérésről Szabadlábon Számítottak a „szállítók" tiltakozásra Nyitra. Gyorshajtás miatt állítottak meg kedden nyitrai rendőrök egy partizánskej rendszámú Lada típusú gépkocsit Mocsonok közelében, de mivel az utasok feltűnően izgatottak voltak, átkutatták a csomagteret és az autó belsejét is. Gyanújuk beigazolódott: az egyik ülés alatt 66 csomag heroint találtak, így a három férfit azonnal az őrszobára kísérték. Azok azt állították, hogy a kábítószert egy kubai férfitól vették Nagytapolcsányban, de a leírt helyen a rendőrök persze senkit nem találtak. Mivel a bíró nem hagyta jóvá a drogszállítók vizsgálati fogságba vételét, jelenleg már mindhárman szabadlábon vannak, (vr) Pozsony. Nyilatkozatot tett közzé a SITA hírügynökség a romák elkülönítéséről szóló felméréssel kapcsolatban. „A felháborodásra, melyet az eredmények nyüvánosságra hozatala váltott ki, számítani lehetett. A különféle reakciók, melyek nem is az eredményekre, hanem a felmérésre vonatkoztak, ennél sokkal meglepőbbek voltak. Ilyen és hasonló közvélemény-kutatások nem tekinthetők teljes értékű szociológiai felmérésnek, és nem is ez a céljuk. A kérdés feltevésének és időzítésének egyetlen oka, hogy megtudjuk, milyen mértékben terjedt el a társadalomban a fajgyűlölet" - áll a nyilatkozatban. (SITA) Robbantás a csacai Pratex vezérigazgatójának házánál Bosszúálló alkalmazott? SITA-HÍR Pozsony. Tegnap hajnali két órakor robbanás történt a csacai Pratex részvénytársaság vezérigazgatójának háza előtt, személyi sérülés nem történt. A légnyomás viszont betörte Peter Korbáš házának ablakait, az anyagi kár körülbelül tízezer korona. Korbáš szerint elképzelhető, hogy az elkövető a vállalat volt alkalmazottjainak egyike. Mielőtt ugyanis elbocsátotta volna őket, megfenyegették és tiltakozó akciókat szerveztek. A Pratex március elsejétől felszámolás alatt állt. Erről múlt év decemberében a vállalat rendkívüli közgyűlésén született döntés. A társaság azonban nem tartotta meg a kereskedelmi és a munkatörvénykönyv előírásait, ezért a kerületi bíróság érvénytelenítette a határozatot, és szeptember 30-án csődeljárást indított az rt. ellen. Délutáni hírek szerint a rendőrség nem zátja ki, hogy „csak" petárdát robbantottak az igazgató házánál. Cernák-ügy: január 12-én folytatódik az évszázad pere Rusko is vallomást tesz TA SR-HlR Besztercebánya. Ľubomír Samuel tanácsvezető bíró tájékoztatása szerint január 12-én folytatódik a Mikuláš Černák ellen indított, december 10-én elnapolt per. A Legfelsőbb Bíróság akkor az eredeti vádiratot kérte, hogy meghozhassa döntését a három vádlott vizsgálati fogságának meghosszabbításáról. A Černák-Ugyben nyolc vádlott ellen folyik eljárás, közülük kettő szabadlábon védekezik, Pavel K.-t és Jaromír I.-t pedig december 19-én engedték el. Černák és társai ellen 9 vádpontot terjesztett elő az ügyész az „évszázad perében". A legsúlyosabb a lengyelországi Grzegorz Szymanek meggyilkolása. A bíróság eddig 50 tanút és négy szakértőt hallgatott meg. Január 12-én Pavol Rusko, a Markíza televízió vezérigazgatója tesz vallomást. A Besztercebányai Állami Galériában kortárs művészek grafikáiból nyílt tegnap kiállítás (TA SR-felvétel)