Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)
1999-12-13 / 287. szám, hétfő
4266 Tévé és RádIó ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 13. Lány játszott a fiúcsapatban Chicago. Hároméves eltiltást kapott az Egyesült Államokban egy gyerekekkel foglalkozó kosárlabdaedző, mert all éven aluliak részére rendezett floridai fiútornán lányt is szerepeltetett az együttesében. A tízéves Tatjana Ortiz a Chicago Demmonds csapatánál már három éve vesz részt a fiúk edzésein, mert az egyesületnek nincs lány kosárlabdaszakosztálya. - Már tavaly is megpróbálta becsempészni a csapatba, de akkor elég volt a figyelmeztetés és nem játszatta Tatjanát - mondta Bobby Dodd, a floridai verseny egyik szervezője. - Idén pályára lépett a kislány, pedig a szabályok nem engedik „vegyes" csapatok indítását. (MTI) Ötvenéves pilóta visszatérése Berlin. Klaus Ludwig 50 éves német pilóta, a Le Mans-i 24 órás verseny háromszoros győztese jövőre elindul hazája túraautó-bajnokságában. Ludwig - aki egyébként 1998-ban visszavonult - egyéves szerződést írt alá a Mercedesszel. „A golf mellett a technikai sportokban van esélye korombelieknek a győzelemre." utalt röviden Ludwig a maga elé tűzött célra. A bajnokságban, szintén ebben a csapatban elindul a francia Olivier Panis is, aki „főállásban" a Forma-l-es McLaren-Jvlercedes harmadik számú pilótája. A május 28-án rajtoló német túraautó-bajnokságban kilenc futamot rendeznek. (MTI) Laila Ali 3. kiütéses győzelme Detroit. Harmadik nehézsúlyú hivatásos ökölvívómérkőzését is kiütéssel nyerte meg Laila Ali. Az évszázad sportolójának is megválasztott bokszlegenda, Muhammad Ali lánya a második menetben, egy bal-jobb kombináció után ütötte ki a szintén amerikai Nicolyn Armstrongot. „Senkitől sem félek, minden ellenfelemet kiütéssel fogom legyőzni!" - hangoztatta a találkozó után a 21 éves Ali, aki a mérkőzésért 25 ezer dollárt kapott, miközben ellenfele 2500 dollárral gazdagodott. Egyébként Armstrong - aki civilben postás - két hónap szabadságot vett ki. (MTI) Roger Neilson súlyos beteg Philadelphia. Csontvelőrákja van Roger Neilsonnak, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers vezetőedzőjének. A 65 éves szakember elmondta, hogy a betegséget korai stádiumában fedezték fel. Ezért nincs szükség műtéti beavatkozásra, a gyógyuláshoz elég lesz egy több hónapig tartó kemoterápiás kezelés. Neilson szerint nincs akadálya annak, hogy gyógykezelése alatt is irányítsa a Flyers szakmai munkáját. (MTI) Vívás: 2001-es vb Nimes-ben Lausanne. A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i kongresszusán döntés született arról, hogy a 2001-ben esedékes világbajnokságot a dél-franciaországi Nimes rendezi. A résztvevők nagy többséggel szavaztak Nimes mellett, Lisszabon és Bari ellenében. Jövőre Gödöllő ad otthont a veterán vb-nek. (MTI) Sorsoltak a jövő évi labdarúgó Eb-re Újra angol-német derbi Kovács Zoltán Vácott csak a kapufát találta el. (Fotó: Nemzeti Sport) i Még három mérkőzés van hátra a labdarúgó PNB őszi idényéből A Dunaferr telel az élen Pozsony. Még három mérkőzés és befejeződik a magyar labdarúgó PNB őszi szezonja, melynek tavaszi folytatását a Dunaferr várhatja az élről, két ponttal előzi meg a Vasast, hárommal pedig a címvédő MTK-t. ÖSSZEÁLLÍTÁS A szombati mérkőzések eseménye volt, hogy négy meccsen négy csapat nem rúgott gólt, viszont tizenhatot kapott. Idegenben nyert a Ferencváros, hazai pályán „lenullázta" ellenfelét a Dunaferr, a Vasas és a Győr. • DunaferrDiósgyőr 6:0 (3:0) Góllövők: Zavadszky (14.), Tököli (38., 57., 70.), Nagy Tamás (45.), Jaki (82. - 11-esből). Játékvezető: Cserna, 4000 néző. Kiállítva: Hompoth (82.). A Dunaferr már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés sorsát, ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött. Dunaferr: Rabóczki-Molnár Z., Salamon, Eger, Kóczián-Zavadszky (Rósa), Lengyel (Nikolov), Jaki, Komódi, Tököly, Nagy T. (Mozgovoj). Diósgyőr: Nagy Z.-Takács V., Pozder, Hompoth, Harnócz-Filipovics, Lipták, Dukon, Takács Gy. (Lippai)-Konyha, Komi. • HaladásFTC 0:2(0:1) Góllövők: Horváth P. (30.),TóthM. (55.). Játékvezető: Ábrahám, 3000 néző. Kiállítva: Földvári (47.). Változatos, jó iramú mérkőzésen mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, mindkét oldalon adódtak gólszerzési ehetőségek, de ezek kihasználásában csak a vendégek jeleskedtek és megérdemelten nyertek. Haladás: Varga-Takács B. (Nagy G.), Balassa, Simon-Rosca, Nagy Cs., Horváth A., Bodor, Halmosi (Sátori)-Balog I., Borbély (Sipos). Ferencváros: Szűcs-Lilik, Lakos, Nagy N.-Halgas, Bárányos, Schultz (Baranyai), Jagodics, Földvári-Tóth M., Horváth P. • VasasSiófok 4:0 (2:0) Góllövők: Galaschek (20. - 11esből, 28.), Sowunmi (50.), Szilveszter (52.). Játékvezető: Bukovics B., 3000 néző. A Vasas félgőzzel is állandó fölényben játszott és nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, ha helyzeteinek legalább a felét kihasználja. Vasas: Végh-Tóth A., Galaschek, László-Mónos, Szili (Sallai), Szilveszter, Aranyos, Sowunmi (Nyerges), kabát, Tiber. Siófok: Bíró (Varga)-Mester (Gosztonyi), Szabadi, Hanák, Grósz-Sallai, Balogh (Kovács), Kun, Bakó-Zabundu, Földes. • Győri ETONyíregyháza 4:0(1:0) Gólövők: Herczeg (44., 46.), Bajusz (66.), Erős (83.). Játékvezető: Bede, 2000 néző. Csak az első félidő hozott kiegyenlített játékot, a szünet után a hazaiak felőrölték a Nyíregyháza ellenállását. Győr: Posza-Győri, Vámosi, Bajusz, Vasas-Böjthe, Kiser, Erős, Vayer-Nagy L. (Hegyi), Herczeg. Nyíregyháza: Celeszki-Ács, Szatke, Karkusz-Turóczy (Szécsi), Kondora, Besenyei, Szabó A. (Göncz), Nagy S.-Csernijenko (Gerliczki), Bárányi. • VácÚjpest 0:4 (0:1) Góllövők: Csillag (29., 73.), Térjék (76.), Tóth N. (90.). Játékvezető: Katrin Krabbe kétszeres világbajnok sprinter élesen bírálta a szövetség elnökét Baumann-nal kivételeznek MTL-LN FORMÁCIÓ Stuttgart. Élesen bírálta Katrin Krabbe a Német Atlétikai Szövetség (DLV) elnökét és a kölni doppinglaboratórium munkatársait. Az egykori kétszeres világbajnok sprinter szerint túlságosan elnézőek a doppingoláson ért Dieter Baumann-nal. - Óriási igazságtalanság, hogy olyan emberek állnak ki Dieter Baumann mellett, akiknek pártatlannak kellene lenniük - mondta a Focus című lapnak adott szombati interjújában Katrin Krabbe. Az atlétika szégyene, hogy azért kivételeznek valakivel, mert évekig azt hangoztatta: minden erejével a dopping ellen küzd. Krabbét különösen az háborította fel, hogy a kölni doppinglaboratórium állta azokat a költségeket, melyek Dieter Baumann fogkrémének az elemzése során felmerültek. - Semmi gondom nem lenne ezzel, ha Kölnben mindig ilyen lelkiismeretesen küzdenének a sportolók érdekeiért - jelentette ki. Engem érdekes módon azonnal bűnösnek kiáltottak ki és nem versenyezhettem tovább, pedig csak az asztmám ellen szedtem ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Tegnap Brüsszelben megtartották a 2000-es belga-holland közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportsorsolását. A címvédő német válogatott Romániával, Portugáliával és Angliával mérkőzik az első körben. Nehéz csoportba kerültek a csehek, a hollandokkal, a franciákkal és a dánokkal találkoznak. Az Eb-t június 10. és július 2. között rendezik. A-CSOPORT: Németország, Románia, Portugália, Anglia; B-CSOPORT: Belgium, Svédország, Olaszország, Törökország; C-CSOPORT: Spanyolország, Norvégia, Jugoszlávia, Szlovénia; D-CSOPORT: Hollandia, Csehország, Franciaország, Dánia. AZ EB MŰSORA - A-csoport - június 12., 18.00: Németország-Románia; 20.45: Portugália-Anglia. Június 17., 18.00: Románia-Portugália; 20.45: Németország-Anglia. Június 20., 20.45: Anglia-Románia, Portugália-Németország. B-csoport-június 10., 20.45: Belgium-Svédország; június 11., 14.30: Törökország-Olaszország. Június 14., 20.45: Belgium-Olaszország. Június 15., 20.45: Svédország-Törökország. Június 19., 20.45.: Belgium-Törökország, Olaszország- Svédország. C-csoport-június 13., 18.00: Spanyolország-Norvégia, 20.45: Jugoszlávia-Szlovénia. Június 18., 18.00: Spanyolország-Szlovénia; 20.45: Norvégia-Jugoszlávia. Június 21., 18.00: Spanyolország-Jugoszlávia, Norvégia-Szlovénia. D-csoport - június 11., 18.00: Franciaország-Dánia; 20.45: Hollandia-Csehország. Június 16., 18.00: Csehország-Franciaország; 20.45: Hollandia-Dánia. Június 21., 20.45: Dánia-Csehország, Hollandia-Franciaország. Negyeddöntők-június 24., 18.00: A1-B2 (1. mérkőzés); 20.45: B1-A2 (2.). Június 25., 18.00: D1-C2 (3.); 20.45: C1-D2 (4.). Elődöntők-június 28., 20,45: a 2. mérkőzés győztese - a 3. mérkőzés győztese. Június 29., 20.45: az első találkozó nyertese - a 4. meccs győztese. Döntő - július 2., 20.45 (Rotterdam). HAVAS-JEGES PÁLYÁKRÓL Puhl, 2000 néző. A lila-fehérek fél órán belül megszerezték a vezetést, ezt követően a váciak a legnagyobb helyzeteket is kihagyták. Megérdemelten nyertek az újpestiek. Vác: Hámori-Kovács P.-Kasza, Boda-Vitelki, Kádár, Romanek (Sipeki), Bábik, Szoboszlai (Szűcs)-Vén, Ivitz. Újpest: Bíró-Tamási-Kiskapusi, Szlezák-Jenei (Babos), Kovács B., Csillag, Lőw, Tóth N.-Kovács Z., Térjék. • ZalaegerszegTatabánya 1:1 (1:1) Góllövők: Szabó II (18. - 11esből), ill. Mészöly (16.). Játékvezető: Dubraviczky, 4500 néző. Alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen a mély talajon igazságos pontosztozkodás született. Zalaegerszeg: Vlaszák-Kocsárdi, Strasser, Csóka, Filó-Bonchis, Szabó II, Nagy, Balog-Sebők, Szabó Cs. (Mogyoródi). Tatabánya: Balogh-Hornyák, Mészöly, Szabó V.-Szentjobbi (Süveges), Kovács A. (Szoboszlai), Andai, Letenyegi-Kiprich, Füzesi, Kiss B. • SzegedKispest 1:1 (0:0) Góllövők: Basic (66.), ill. Wukovics (77.). Már az első félidőben a villámgyors Domokos eldönthette volna a vendégek javára a mérkőzést, de a legnagyobb helyzeteket is kihagyta. A második félidőben a szegediek vezető góljáig a hazaiak játszottak fölényben, később a Honvéd kiegyenlítette a játékot és gólt lőtt. Szeged: Dobó-Németh, Basic, Mikler (Naggypál)-Popovics, Herczku, Turján, Jeremejev (Kurucsai), Uvari-Kenesei Z., Faragó. Kispest: Vezér-Plókai, Téger, Medgyesi-Fűzi, Pintér, Szekér (Wukovics), Piroska-Németh (Fehér), Domokos (Szekeres), Szabó T. ALPESISÍ A Sestriere-ben rendezett női műlesikló VK-viadal legjobbjai: 1. Kostelic 1:39,36, 2. Paerson (svéd) 1:40,48, 3. Saioni (francia) 1:41,44. A Világ Kupa állása: Kostelié 420, Dorfmeister (osztrák) 342, Kostner (olasz) 319, Götschl (osztrák) 287 pont. A sűrű hóesés miatt Val ď Isereben elmaradt a szombatra kiírt férfi lesikló VK-futam. Tegnap ugyanitt félbeszakadt a férfi óriásműlesiklő VK-verseny, mivel a sűrű hóesés veszélyes mértékben csökkentette a látótávolságot. Az első futam első 22 síelője után döntöttek a viadal elhalasztása mellett. SÍFUTÁS Sappada, férfi üldözőverseny (7,5 km klasszikus-i-10 km szabad stílus): 1. Alsgaard 39:20,8, 2. Bjervig (norvégok) +28,9,3. Kunz (liechtensteini) +29, l.AVK állása: Alsgaard216, Kunz, Mühlegg 140-140. Női üldözőverseny (5 km klasszikus+7,5 km szabad stílus): 1. Lazutyina 32:12,7, 2. Gavriljuk +1 mp, 3. Danyilova (oroszok) +1,6... 65. Bukvajová (szlovák) +1:34,3. A Világ Kupa élmezőnye: Lazutyina 216, Smigun 196, Martinsen 171 pont. BIATLON Pokljukában randevúztak a legjobb sílövők. Női 4x7,5 km: 1. Oroszország 1:31:34,5, 2. Ukrajna + 38,1, 3. Bulgária +1:22,1, 4. Szlovákia (Schwarzbacherová, Murínová, Pavkovčeková, Mihoková) +1:37,9. Férfi 4x7,5 km: 1. Norvégia 1:15:32,7,2. Oroszország + 1:48,2, 3. Németország +2:13,4. GYORSKORCSOLYA Az Inzelben befejeződött sprint Világ Kupa győztesei - férfi 500 m: Sirnizu 36,01; 1000 m: Wotherspoon 1:11,34. Női 500 m: Okazaki (japán) és Garbrecht (német) 39,85; 1000 m: Garbrecht 1:18,12. ÉSZAKI ÖSSZETETT A finnországi Voukattiban a hazai Samppa Lajunen nyerte a Világ Kupa-viadalt a norvég Vik előtt. 1. Lajunen 21:57,3, 2. Vik +17,8, 3. Manninen (finn) +1:01,6, 4. Ogiwara (japán) +1:16,3, 5. Mantila (finn) +1:18,5. AVilág Kupa állása: Lajunen 265, Vik 235, Ackermann (német) 215, Manninen 195, Tallus (finn) 160 pont. HÓDESZK A Jana Šeďová, az ausztriai Lermoosban is igazolta klasszisát, biztosan nyerte a Continental Open elnevezésű nemzetközi óriásműlesiklóversenyt. A szlovák sportolónő sikerét csak növeli, hogy a viadalon valamennyi klasszis rajthoz állt. SZÁNK Ó Calgary, férfi kétüléses VK-verseny: 1. Leitner, Resch (német) 1:29,279; 2. Skel, Wöller (német) 1:29,405; 3. Grimmette, Martin (amerikai) 1:29,567. A Világ Kupa állása: Skel, Wöller 405, Leitner, Resch 385; Grimmette, Martin 370 pont. (sr) BAJNOKI PONTOKÉRT KOSARLABDA gyógyszert, ami nem szerepelt a doppinglistán, és nem is csináltam titkot belőle. Senkinek sem jutott eszébe, hogy megpróbálja bebizonyítani az ártatlanságomat. Dieter Baumann szervezetében két edzésen elvégzett doppingvizsgálat is - október 19-én és november 12-én - az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolont mutatott ki. A kölni doppinglaboratórium munkatársai megállapították, hogy a szert az olimpiai bajnok hosszútávfutó fogkrémé tartalmazhatta. Női I. liga, 9. forduló: Šamorín-Bardejov 72:66 (42:38), legeredményesebbek: Kováčiková 19, Pu dišová, Juríková 17-17, ill. Polónyiová, Hiráková 17-17; Ružomberok-Slovan 78:58 (40:23), Košice-Istrobanka 82:57, Levice-Myjava 53:82 (20:34), Roto B. Bysttrica-UMB B. Bystrica 35:85 (19:45). Férfi I. liga, 13. forduló: Handlová-Krompachy 93:63 (44:31), Pezinok-Inter 65:57 (40:25), Lučenec-Košice 86:79 (48:46), Prievidza-Svit 80:73 (41:39), Levice-B. Bystrica 94:48 (63:22. KÉZILABD A Női Extraliga, 11. forduló: Inter Bratislava-Košice 28:23 (11:13), legeredményesebbek: Leitgebová 7/3, Mravíková 6, ill. Samuelčíková 7; Šaľa-Partizánske 22:20 (13:5), Dubajová 5, Szkitisvili 51, ill. Bohuňská 3; Chirana Prema-Banská Bystrica 20:21, Poláková 8/1, ill. Melnyik 8/6; Michalovce-Nitra 31:26 (18:14), Tóth 13/4, ill. Kolečániová 9/5. Férfi Extraliga, 14. forduló: Topolcany-Prešov 24:23 (12:10), Grúnsky 6, Goga 5, ill. Dobrovodský 5; Sečovce-Nové Zámky 28:21 (12:12), Jano, Servátka, Petrišák, Chripák 5-5, ill. Stráňovský 5/2, Puchel 5; Nitra-Košice 25:33 (14:16) Hutta 11, ill. Krak 7; Považská Bystrica-ŠKP Bratislava 21:20 (10:7), Trabelssie 5, ill. Polakovič 7/1. RÖPLABD A Női Extraliga, 9. forduló: Doprastav-Žilina 3:1, Pezinok-Nitra 3:2, Senica-Žiar 3:0, Slávia UK Forplast Bratislava-Slávia UK AJ OZAP Bratislava 0:3, Dolný Kubín-Poprad 3:1. (sr)