Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)
1999-12-11 / 286. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 11. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT G] 5 Biztosan jutott a labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőjébe a Vigo csapata, a hazai 7:0 után a Benfica otthonában 1:1-es döntetlent ért el. Felvételünkön Celades, a vendégek csatára Freitas mellett kapura tör. (Fotó: TA SR) RÖVIDEN Mária Jasenčáková súlyos balesete Altenberg. Mária Jasenčáková. a szlovák szánkóválogatott edzőnője súlyos balesetet szenvedett Altenbergben. Jasenčáková a junior világbajnokság edzésén az olasz trénerrel együtt a szánkópálya mellett állva figyelte a versenyzőket. Egy román páros éppen előttük bukott, így a két szakember lezuhant az árokba. Kari Brunner megúszta bordasérüléssel, Jasenčáková viszont kettős lábszárcsonttörést és komoly csigolyasérülést szenvedett. Azonnal a drezdai kórházba szállították, ahol megoperálták, állapota azonban egyelőre válságos. (TA SR) Michael Klim új világcsúcsa Canberra. Az ausztrál Michael Klim 52.03 mp-re javította a 100 m-es pillangóúszás világcsúcsát. A tavalyi négyszeres világbajnok Klim már kilenc hónappal a sydneyi olimpia előtt remek formában van, s saját, 1997-ben, Brisbane-ben, az ausztrál úszóbajnokságon felállított 52.15 mp-es világrekordját javította meg 12 századmásodperccel. Az ausztrál sztár idei 6. világcsúcsát érte el. (TA SR) Világ Kupa-pontok Somorjára Somorja. Szinte megállás nélkül látogatják a nemzetközi viadalokat a fiatal somorjai tőrvívók. Mödlingben Mezey László második lett a fiúk kadettversenyében (6 országból 75 induló). Ugyanott a lányok mezőnyében (6-44) Kontsek Judit a hatodik helyen végzett. Londonból (14-118) 19. helyéért kapott négy junior VKponttal érkezett vissza Ginzery Tamás, a franciországi Aix en Provance-ban pedig 30. helyével Mezey szerzett 4 VK-pontot, amivel teljesítette a kadett vb kiküldetési szintjét, (jmk) Michael Doohan visszavonult Sydney. Bejelentette visszavonulását Michael Doohan, a gyorsasági motorozás 500 kcm-es kategóriájának ötszörös ausztrál világbajnoka. A 34 éves Doohan elmondta: azért döntött pályafutása befejezése mellett, mert három komolyabb és néhány korrekciós műtét ellenére sem épült fel teljesen az idei jerezi Spanyol Nagydíj edzésén elszenvedett sérüléseiből. (SITA) Elárvereznek egy brazil futballistát Rio de Janeiro. Elárvereznek Brazíliában egy labdarúgót. Leandro Avilát, a Flamengo játékosát kívánják ily módon „értékesíteni". A 24 éves középpályást a riói csapat az idény elején vette kölcsön a harmadosztályú Fluminense együttesétől. A kiscsapat egy évekkel korábbi üzlet után több, mint egymillió márkával tartozik egy játékosügynöknek. Mivel Avila játékjoga a Fluminense tulajdonában van, a klub így akar bevételhez jutni, hogy rendezze tartozását. (MTI) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTAJA A 164. TIPOS BINGO (50. játékhét) nyerőszámai és nyereményei a következők. NÉGY SAROK: 33, 36, 69, 35, 65, 56, 39,10, 44, 74, 47, 15, 52, 64, 46, 58,18, 23,12, 5, 13, 22, 9,61,68,25,20,31. NYEREMÉNY: 146 korona (3365 nyertes). DIAGONÁLIS (ÁTLÓS) SZÁMOK: 59, 11,43, 3, 60, 26, 34, 62. NYEREMÉNY: 1370 korona (180 nyertes). TIPOS BINGO: 27, 40, 45, 41, 54, 73,51,21,8, 28,57, 53, 19, 37, 24. Egy szerencsés tippelőnek sikerült kitöltenie ezekből a számokból a 25-ös játékmezőt. Nyereménye: 411 085 korona. A következő, 51. játékhétre átvitt, felhalmozott JACKPOTnyeremény: 2 617 337 korona. AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 5458 és 5980. Akinek ez a négy számjegy megegyezik a 50. játéWiét szelvényszámának utolsó négy számjegyével, részt vehet a jövő heti, 165. TIPOS BINGO televíziós játékban. Ezeken a (pozsonyi) telefonszámokon kell jelentkezni szerda (decemberl5.) estig, kizárólag munkanapokon (8.00-19.00): 07/5479 1572 és 07/5479 1574. (TXT) TV-MÜSOROK MTV 1 TV 2 MARKÍZA SZTV 1 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.05-9.30 Te jössz! Tízen túliak délelőttje 9.30 Jövőmenő 10.00-12.00 Szombati mozaik 12.05 Időkerék 12.10 Nekünk találkozni kellett. Fél óra Záray Mártával 1. (ism.) 12.40 Derült égből egy család. Ném. tévéfilmsor, 7. 13.30 Körző. Kulturális magazin 14.00 Háló. Riportdok.film 14.30 Delta 15.00 Gyerekvilág. Gála '99 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház. Biblia gyermekeknek 7.00 Tv2 matiné. Rocky és Bakacsin; Blinky Bili; Enigma; Rémecskék kicsiny boltja; Igazi szellemirtók 9.00 Cartoon Netwoortk. Animánia, Túrpi úrfi; Scooby Doo; Vagány Johnny; Én vagyok Menyus 11.00 Partitévé 14.30 S Club 7. Brit ifjúsági sorozat 15.00 Farscape - Csillagközi szökevények. Am. sci-fi sorozat, 12. 6.05 Dallas VI., 5. 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok 8.30 Kakaó plusz 9.15 Kakaóautomata 9.30 Felkészülve az életre? II., 26/12. 10.00 Power kapitány és az új világrend, 22/18. 10.30 Robin Hood legújabb kalandjai II., 26/5. 11.30 Dekal2.30 Szupersport 13.30 Föld 14.00 A Markíza kulisszatitkai 14.30 Scooby Doo I. , 24/21. 15.00 Hatalmas dzsungel, 26/2. 15.30 Küldetés: Föld, 22/7. 8.50 Rajzfilmek 9.35 Az álmok köve III., 30. 9.55 Do You sing English? 10.00 YETI. Vetélkedő 10.30 Tengeralattjáró. Vitaműsor 11.00 Az ezüstcsikó, 32. 11.25 Gyermekműsor 12.00 Középpontban az ember 12.20 Földünk energiája 12.35 Selyemút 13.25 Tévékaleidoszkóp 13.45 A nézők levelei 13.50 Féktelen Amazónia 14.20 Triangulum 15.10 Csináld magad 15.40 Szellemek. Szl. sorozat 16.00 A Századunk műhelyéből 16.20 1100 év Európa közepén 16.50 Haladás-FTC PNB-labdarúgó-mérkőzés 16.00 Sabrina, a boszorkány Amerikai sorozat 16.30 Jó barátok. Am. sorozat 17.00 Herkules. Amerikai fantasyfilm-sorozat 16.15 Változtassunk!. Zdenka Studenková műsora 16.30 Susan II. Am. sorozat, 14. 17.00 Veronika I. Am. sor., 11. 17.30 Ander zenés műsora 16.10 Rhytmick Zenei magazin 16.50 Ushuaia. Útifilmsorozat 17.35 A windsori nők. Angol életrajzi film, 2. 19.00 Lottóshow. Sztárvendég: Heilig Gábor 19.30 Híradó, sporthírek 18.00 Tények. Hírműsor 19.00 Baywatch. Németamerikai filmsorozat 18.00 A holnapi újság, 23/7. 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Jesse. Am. sor., 22/18. 19.59 Milénium Compaq 18.30 Esti mese 18.55 Főzök, főzöl, főzünk 19.10 Századunk a sport tükrében 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Bruhaha. Kabaré a köbön 21.00 IQ Casino. Játék a rulett és a logika szerelmeseinek 22.00 Csodavilág. A világ csodái - a csodák világa. Rózsa György műsora 22.55 Női kézilabda-vb felvételről 23.15-1.03 Síró játék. ír film SZTV 2 9.30 Élő körkép 9.55 Közép-szlovákiai magazin 10.25 Crossroads Café Angolnyelv-lecke 10.50 Anna, Schmidt und Oskar Németnyelv-tanfolyam 11.05 Le monde francophone Francianyelv-lecke 11.35 Tv-ingatlanok 12.05 A japán technika fejlődése Ismeretterjesztő sorozat 12.25 Egészségvédő magazin 12.50 Roma nemzetiségi magazin 13.50 Az utolsó sárkány, 4. 14.20 Lumen 2000. Egyházi magazin 15.00 Szlovákoka nagyvüágban 15.25 Portré. És látni az embert 15.50 Jégkorong NHL 16.20 Szlovákia-Csehország barátságos jégkorong-mérkőzés 19.30 Híradó, időjárás-jelentés 20.00 Tátra Bank Díj a művészetért 1999. Ünnepi gálaműsor 21.05 Furcsa show. Szórakoztató műsor 21.40 Gyerek, ez te vagy. Dok.film 22.05 Avadon. Angol sci-fi 23.00 Woodstock '99 RTL Klu b 7.00 Kölyökklub 10.50 Csőrre töltve 11.30 Ausztrál excpressz, 14. 12.25 Kedvenc 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Galla-mappa 14.40 Extralarge. Ol. sor., 9. 16.35 Sea Quest DSV, 34. 17.30 Várom a párom 18.50 Fókusz plusz 19.10 Titkok és szerelmek, 62. 20.00 Kész átverés 21.30 Heti hetes 22.30 LGT-koncert 23.55 Fekete vipera. Ang. sor., 3. 0.40 Mesék a kriptából 1.05 Beavis és Butthead MTV2 6.00 7.40 8.00 8.50 9.00 10.30 11.20 11.45 12.00 13.00 13.30 15.05 Nemzetiségi magazinok Agrárvilág. Válogatás Derült égből egy család, 14. Popzenei válogatás Gazdag és különös. Ang. film Emily. Kanadai tévéfilmsor., 13. Harry és még egy jómadár, 33. Klip plusz Minden lében két kanál Thalassa - A tenger magazinja Abraham Lincoln. Am. film (ff.) A múzsa csókja. Julim, édes Arany Jánosné, Ercsey Julianna RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 8.00 Hétről hétre 11.30 Hazai tükör, riportműsor 12.00 Hírek 12.10 Nótacsokor 13.00 Emest Hemingway: Bérgyilkosok, rádiójáték 14.00 Hírek 14.05 Nevelők fóruma 14.35 Slágermúzeum 15.00 Irodalmi mozaik 15.30 Zenei újdonságok 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.45-18.00 Napzárta 20.00 Maktub - A sivatag törvénye. Ol. akciófilm 22.05 Ruby Cairo. Am. krimi 0.00 Y-akták. Kanadai sorozat 0.25 Selejtező. Irigy Hónaljmirigy-show, 2. 15.35 Nekem ne lenne hazám? 15.50 Kék ég légitársaság, 3. 16.35 Rögtön! Vámos Miklós műsora 17.30 Ibsen-Grieg: PeerGynt Dramatikus koncert 19.40 Esti mese 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Linda és a főtörzs.Tévéfilmsor. 22.05 Tinédzserparti nem csak fiataloknak 22.35 Hideg csók. Kanadai film DUNA TELEVÍZIÓ 9.00 Ami igaz, az igaz 9.15 Áskál kutya kalandjai 9.30 Szóról szóra magyarul (ism.) 9.55 Nyelvőrző (ism.) 10.10 Hej, hej, helyes beszéd! 10.25 Minty. Ifjúsági sor., 9. 10.50 Miénk a tér (ism.) 11.55 Vers 12.05 Lapozó. Hírműsor 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz 13.05 Harmónia 13.35 Felelet az életnek 14.05 Néhány perc Mály Geróvel 14.25 Z mint Zorro. Ol. film 15.55 Megfagyott szív. Dok.film 16.55 Minoritates Mundi 18.00 Napóra 19.00 Tálentum 19.30 Esti kérdés 19.45 Moll Flanders örömei és viszontagságai, 3-4. 21.20 Karácsonyi csillagszóró, 3. 21.25 Impressziók 22.00 Ajátékos. Am. film 0.20 Szerelmi sebek. Holl. film LUN A 15.25 Jungle Jack 2. Norvég anim Akciófilm 16.40 Rejtélyek világa. Anim. sor., 2. 17.10 Tintin. Fr. anim. sorozat 17.40 Tanári: Nyomor, 2. (ism.) 18.10 Furcsa tudomány. Ism. sor., 5/2. 19.15 Híradó, sporthírek 19.40 Csülagpor 20.00 VÉ. Stano Radič és Jaro Filip szórakoztató magazinja 21.00 Made in America. Filmvígjáték 22.05 Humor Kanadából, 27/2. 23.20 Éjszakai találkozás a stúdióban VT V 16.00 Lakáskultúra 16.30 A természet őre. Természetfilm 17.00 K. O. Slágerlista 18.00 Amerika történelme 19.15 Híradó KOSSUT H 8.06 Kopogtató 8.30 Fúvóm az énekem 8.35 Kerek perec. Fonák körkép Magyarországról 9.05 Családi tükör 9.35 Pótkerék. Autók és emberek 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli krónika 12.30 Éléskamra 13.04 Új Zenei újság 13.40 Világstúdió 14.05 Oxigén. Környezetvédelmi műsor 15.04 Irodalmi újság. A Magyar Rádió irodalmi hetilapja 16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin 17.30 Népzenei portré. Kálmán Lajos Életfa-díjas népzenekutató 18.00 Esti 20.00 Ace Ventura - Hív a természet. Am. filmvígjáték 21.50 Barátok IV. Amerikai vígjátéksorozat, 24/23. 22.15 Zsákolj, ha tudsz Amerikai vígjáték 0.10 Becézés. Erotikus magazin 0.40 Igazi románc Amerikai thriller 19.30 A szeretet ereje. Krimisor., 7. 20.20 Frakkban. Társasági magazin 20.30 Manu. Francia film 22.00 Sporthíradó 22.10 Áttörés. Am. filmdráma NOV A 7.30 Popeye a tengerész 8.25 A világűr őrei. Sci-fi sor., 50-51. 9.10 Avadon hívása. Am. sor., 11. 10.00 Ász. Nova-slágerlista 11.05 Randevú. Társkeresőshow 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Nyaktiló. Politikusképző 13.00 Hivatásosak. Akciófilm-sor., 36. 13.55 Štefánie V. Német filmsor., 37. 14.50 A világ szafariai 15.40 Farm a völgyben. Am. film, 2/2. 17.30 JAG IV. Am. filmsorozat, 15. 18.30 Katapult 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Cseh Csalogány 1998. Ünnepi díjkiosztó gála 21.45 Gáncsoskodás. Am. bűnügyi film 23.30 A fantázia kulcsa. Am. erot. film 1.00 Woodstock'99 CST 1 15.30 Az élet változás. Auszt. sor., 16. 16.25 Emberek az erdőből, 5. 17.25 Piramis 18.05 A cseh humor antológiája 18.45 A nézők levelei 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Miroslav Donútil és vendégei Szórakoztató műsor 21.10 Ébredések. Amerikai film 23.25 Éjszaka az angyallal HB O 15.25 Snowboard-akadémia Amerikai filmvígjáték 17.45 Hét év Tibetben. Am. filmdráma 20.00 I.Q. Am. filmvígjáték 21.35 Arachnofóbia. Am. film 23.20 A szerelem áldozatai Am. filmvígjáték 1.00 Tedd meg a kedvemért. Sp. film 2.30 Halálos bosszú. Am. akciófilm ORF 1 9.40 Nemzetközi tenisztorna St. Antonban 10.05 Sí: FIS-vb. Férfi műlesiklás vagy Confetti-tévé 12.15 Habókos Carey 12.40 Kirk 13.05 Nick Freno, a tanár 13.25 Kaliforniába jöttem 13.50 Rendőr-akadémia 14.30 Sabrina, a boszorkány 14.55 Beverly Hills 90210. Am. sor. krónika 18.20 Elő-futam 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.29 Az ötös lottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi leveleslá dája - Határok nélkül 20.04 A rádiószínház dokumentumműhelye. Kéthly Anna az ENSZ különbizottsága előtt 21.04 Magyar honvédsorsok. A rejtőzködők - Szemlevények egy családi levéltárból 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra. Gyermekszáj - csak felnőtteknek. 23.04 Muzsikáló nagyvilág 20.00 Rosamunda Pilchner: Tengerparti ház Német film 21.35 Bőrönd. Szórakoztató vetélkedő 22.20 Sporthíradó 22.35 Örökkön örökké Német filmdráma 15.40 Vészhelyzet. Am. sorozat 16.30 Ally McBeal. Am. sorozat 17.15 Szívecském 18.05 Mr. Bean 19.30 Híradó, sport 20.15 Fogadjunk! Szórakoztató műsor 22.35 Kickboxer. Am. akciófilm 0.10 Sötét árnyak. Am. thriller RTL 12.05 Áldott ez a ház. Am. sorozat 12.35 Moesha 12.55 Egyről a kettőre 13.30 Harmadik szikla a Naptól 13.50 Bel-Air hercege 14.55 Nicsak, ki kalapál? 16.00 Beverly Hills 90210 17.45 A popzenei csúcsai 19.10 Vigyázat, robban! - hétvége 20.15 Szappanoperák sztárjainak vetélkedője 22.00 Kari Dall show 23.00 Verona Feldbusch 23.55 Déli Park. Am. sorozat SAT 1 13.15 15.00 16.00 17.10 18.30 20.00 20.15 22.15 0.45 Stewardess-akadémia. Am. film MacGyver. Am. sorozat Űrszekerek Családi show Labdarúgás SAT 1 Sport Rex felügyelő. Ném. krimi A világ legviccesebb hírei A Bee Gees - Csak egyeden éjszaka. Koncertfilm PRO 7 13.00 Wallace és Gromit 13.35 Egy rém rendes család 14.05 Dharma és Greg. Am. sor. 15.00 A Specialisták. Krimi 17.00 Buffy, a vámpírölő 18.00 Rózsák az „ex"-től 19.00 Talk, talk, talk 19.30 Híradó 19.45 Galileo extra 20.15 Reszkessetek betörők 2. Am. film 22.40 Halálvonat. Akciófilm 0.40 Kabarék EUROSPORT 13.00 14.00 15.00 16.00 16.45 17.45 19.00 20.00 21.30 0.00 Sífutó VK Bob VK Alpesi Sí VK Bob VK Rövid távú úszó Eb Északi Összetett Sí VK Lovaglás Szánkó VK Csúszókorong Eb Ökölvívás (ism.) PETŐFI 8.05 Hazai slágerkívánságok 9.05 Parti. Közben: 11.07 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Daráló. Folytatásos ifjúsági történet 13.45 ízes történetek 14.00 Szív küldi 15.08 Kedvenceink kedvencei 16.00 Operettparádé 16.55 Hatoslottó-sorsolás 17.05 Segíthetünk? 17.30 Varázsnaptár 18.30 Sportkoktél 20.00 Vízilabda mérkőzés 21.04 Énekszóval, muzsikával 22.00 Rádiószínház. A kaméliás özvegy (rádiójáték) 23.15 Ennyi...