Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-06 / 256. szám, szombat

N POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 6. Illegális emlékmű Pozsony. Peter Maráky, a kul­turális minisztérium főigazga­tója a Dévény várában tavaly felállított Szlovákia és a szlo­vákok szabadságáért emlék­művet olyan illegális épít­ménynek nevezte, amely az államnak 10 millió koronájá­ba került. Az emlékmű tervét nem hagyta jóvá ajárási hiva­tal, nem volt rá építési enge­dély sem. Maráky szerint mie­lőbb megoldást kell találni, mert a kb. 200 négyzetmétert elfoglaló emlékmű a régészek munkáját is hátráltatja, és megbontja a nemzeti kulturá­lis örökségnek számító vár egységét. (SITA) Volt nagykövetek Schusternál Pozsony. Rudolf Schuster ál­lamfő tegnap volt nagyköve­teket fogadott, közöttük pl. Dušan Kernýt és Zdenka Kramplovát. Mint ismeretes, Kramplová tavaly, közvetle­nül a kormányváltás előtt tá­vozott a külügyminiszteri posztról és lett Kanadában nagykövet. A hölgy most el­mondta, arról beszéltek az ál­lamfővel, a nagykövetek cse­réjét úgy kellene megvalósíta­ni, hogy közben ne sértsék meg emberi jogaikat, az alkot­mányt és a munka törvény­könyvét. Kerný, Mečiar egy­kori televíziós beszélgetőpart­nere pedig kijelentette: még mindig nem kapta meg a visz­szahívó levelét, ezért tovább­ra is berni nagykövetnek érzi magát. (SITA) A hölgy ismét sztárolta ma­gát. (TA SR-felvétel) Tiltakozás nyolc városban Pozsony. Mind a nyolc kerü­leti székhelyen újabb forga­lomlassító akciót szerveznek a szakszervezetek kedden, 14.30-tól 15.10-ig, vagyis csúcsidőben. így akarják el­érni, hogy a polgárok támo­gassák a kormánnyal szem­beni három fő követelésüket: a fizikai és jogi személyek adóterheinek csökkentése, a munkanélküliség visszaszorí­tása, valamint 10 százalékos béremelés január 1-től a költ­ségvetési szféra alkalmazot­tainál. Jozef Kollár, a KOZ al­elnöke tegnap elmondta: Po­zsonyban tiltakozó menetet is szerveznek. (TA SR) Kevesebb az óvodás Besztercebánya. Szlovákia területén 170 évvel ezelőtt létesült az első gyermekgon­dozó. Ebből az alkalomból tartottak tudományos konfe­renciát, amelynek résztvevői megállapították: 1989 és 1996 között 93-ról 76 száza­lékra csökkent nálunk az óvodába járó 3-5 éves gyere­kek aránya. A fejlett orszá­gokban az ellenkező tenden­cia érvényesül, hiszen ma már nem az a fő kérdés, hogy szükség van-e az óvodákra, hanem az, hogy milyen kül­detésük legyen e gyermekin­tézeteknek. (TA SR) Pozsony. A szlovák belügymi­nisztérium (BM) tegnap a nagy érdeklődésre való tekin­tettel tájékoztatott a Csehor­szág és Szlovákia közötti ket­tős állampolgárság lehetősé­geiről. ÚJ SZÓ-JELENTÉS A BM szerint szlovák állampolgár­ságot szerezhetnek azok a cseh egyének, akik mint volt csehszlo­vák, illetve szlovák állampolgárok különböző okoknál fogva kérvé­nyezték a Szlovák Köztársaság ál­lamkötelékéből való feloldásukat, esedeg az idevonatkozó jogszabály­ok értelmében veszítették el állam­polgárságukat. Vonatkozik ez azok­ra is, akik 1948. február huszonötö­dike után hagyták el az országot. Az érintett személyeknek így lehetősé­gük nyílik a kettős állampolgárság elnyerésére, a cseh fél ugyanis már 1999. szeptember 2-án érvénybe léptette az erre vonatkozó törvényt. Stanislav Bečica, a BM közigazgatá­si főosztályának igazgatója szerint ez a lehetőség „már évek óta adott", csak kevesen tudnak róla, épp ezért tartotta fontosnak tájékoztatni a nyilvánosságot a kérdésről. A szlovák állampolgárságot kérvé­nyező személynek a belügyminisz­térium új, „egylapos" nyomtatvá­nyát kell kitöltenie, ehhez a BM A kabinet a kormányprogram, nem pedig a pártprogramok teljesítéséért felelős Nincs veszélyben a koalíció ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „A Demokratikus Balol­dal Pártja (SDĽ) továbbra is úgy értelmezi a kormánykoalícióban való részvételét, hogy az négy évre szól" - jelentette ki tegnap Pavol Kanis védelmi miniszter, a balol­dali párt miniszteri klubjának ve­zetője a koalícó egyéves működé­sét értékelve. „Ez a koalíció egyfaj­ta történelmi alternatívaként szü­letett a 20. század végén, és meg­győződésem, hogy minden problé­mája ellenére van esélye felzárkóz­tatni Szlovákiát a fejlett Európai államokhoz és nemzetekhez, a NATO- és az EU-csatlakozást ille­tően is. Az ellentéteket nem tekint­jük akkorának, hogy veszélyeztet­nék a kormánykoalíció létét" ­hangsúlyozta a miniszter. Ugyan­akkor úgy véli, a kormány egy évé­nek értékelésekor „fontos tudato­sítani, hogy a kabinet a kormány­program, nem pedig a pártprog­ramok teljesítéséért felelős. Ez kulcskérdés. Minden kormánytag természetesen a pártjának is tagja marad, és annak elképzeléseit kí­vánja megvalósítani, de az értéke­lés alapja a kormányprogram, Csáky kivizsgáltatja a nyilvántartási ügyet Eligazítás „R"-ügyben ÚJ SZÓ-HÍR Csáky Pál kisebbségügyi miniszter­elnök-helyettes tegnap hivatalában fogadta Pavol Husárt, a kormány adatvédelmi biztosát, aki az „R" megkülönböztető jellel nyilvántar­tott romák ügyében jár el. Husár fel­szólította a törvényellenesen eljáró hivatalokat és intézményeket, hala­déktalanul hagyjanak fel az említett gyakorlattal. A kormánybiztos el­mondta, a romák megkülönbözteté­sét jelentő eljárással összefüggés­ben hivatala a sajtón keresztül eliga­zítást tesz közzé. Husár a szlovák hírügynökségnek adott nyilatkozatában rámutatott: törvénybe ütköző ez a gyakorlat ak­kor, ha a megkülönböztető adato­kat a romák beleegyezése nélkül tüntették fel, de nem látja akadályát annak, hogy az illetékes hivatalok az érintettek utólagos hozzájárulá­sát kérjék. Szerinte ez abban az esetben lenne indokolt, ha az eljárás a romák egyfajta pozitív diszkrimi­nációjának kiteljesedését segítené elő. Csáky Pál tegnap felkérte Hu­sárt, hogy a rasszista módszemek is bélyegzett nyilvántartási ügyet vizs­gáltassa ki. A SOP és a szocdemek közösen akarnak fellépni Parlamenti duett Pozsonyba látogatott tegnap Lukasz Aposztilidisz, a görög parlament alelnöke, aki a parlament képviselőivel megtartott találkozóján azt hangsúlyozta, hogy Athén támogatja Szlovákia integrációs törekvéseit. A vendéget Bugár Béla, a parlament alelnöke is fogadta, találkozójukon a közigazgatás reformjáról esett a legtöbb szó. (TA SR-felvétel) A belügy az általános tudnivalókról. Mit vigyenek magukkal a kérvényezők? Kettős állampolgárság központi épületében (Drieňová 22, 812 72 Pozsony), a kerületi és járá­si székhelyeken juthat hozzá. A kér­vényhez csatolni kell az anyakönyvi kivonat fénymásolata mellett a tar­tózkodási engedélyt és az állandó lakhelyet igazoló dokumentumról készült fénymásolatot is. A kér­vényt postán is el lehet juttatni a belügyminisztériumba. Bečica el­mondta, a kettős állampolgárságot megszerző egyének részt vehetnek az országban tartott választásokon, ez alól csak az önkormányzati vá­lasztás kivétel. Büntetőjogi szem­pontból a kettős állampolgársággal rendelkező személyre annak az or­szágnak a jogrendje vonatkozik, ahol a bűneset történt, (bar) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A SOP és a szociálde­mokrata párt (SDSS) tegnap egyezséget kötött a parlamenti együttműködésről. A közös fellé­pést a két párt programjának közel­sége teszi lehetővé. Pavol Hamžík, a SOP első embere szerint a két párt információkat cserél majd, s megegyezett partnerével, Jaroslav Volffal abban is, hogy a SOP és a szocdemek gazdasági szakemberei szintén közösen tevékenykednek majd. Jaroslav Volf, a szociálde­mokraták elnöke erről úgy nyilat­kozott, hogy minden jelentős tör­vénytervezetet megvitatnak majd, s külföldön is egységesen akarnak fellépni. Hamžík elmondta, az ön­kormányzati szinten már meglevő együttműködést is bővíteni akar­ják. Jaroslav Volf azt mondta, az SDK-nak tényleges koalícióvá kel­lene alakulnia, s a szociáldemokra­ták ezenkívül is partnereket keres­nek maguknak. A kérdésre, hogy hasonló közös fellépésre Robert Fico és Ivan Mjartan új pártjával is sor kerülhet-e, Volf kijelentette: Černák ügyében bevetik a titkos tanú intézményét Maffiaper kezdődik SITA-HIR Pozsony. A hírhedt besztercebá­nyai maffiafőnök, Mikuláš Černák és nyolc bűntársának hétfői bírósági tárgyalására - az óvintézkedések miatt - a közép-szlovákiai város büntetésvégrehajtási intézetében kerül sor. Ľubomír Samuel, a bírói testület szenátusának elnöke úgy véli, hogy az ítélet meghozatalára december közepe táján kerülhet sor. Hozzátette: a sajtó mintegy negyven képviselőjének jelenlét­ében folyó tárgyalás a vádirat felol­vasásával veszi kezdetét, amit a ki­lenc vádlott kihallgatása követ. Černák igazságos elítélésében bízik Pittner belügyminiszter is. Elmond­ta, az eljárás során első ízben hasz­nálják fel a titkolt kilétű tanú intéz­ményét. Megjegyezte, az alvilágnak 25 millió korona vérdíjat érő, és ­ezért talán nem véletlenül - az ano­nimitásához ragaszkodó tanú a val­lomását speciális technikai eszkö­zök segítségével teszi meg. Čer­nákot gyilkossággal, túszszedéssel, zsarolással és más, gazdasági jelle­gű bűncselekményekkel vádolják. Tkáč: erősíteni kell a mozgalom polgári jellegét amely a koalíció létrejöttekor ma­gába olvasztotta a pártok elképze­léseit is". A pártok kormányon be­lüli erőviszonyainak megváltozta­tása a baloldal szerint nem idősze­rű. Kanis erről így fogalmazott: „Ha változásra kerülne sor, akkor a koalíció olyan vizsgán megy ke­resztül, amit nem biztos, hogy le­tesz." Az SDĽ az SDK belügyének tekinti a tömörülésen belüli anya­pártok viszonyát, ugyanakkor ­hangsúlyozta Kanis - „nem az SDK-t alkotó egyes pártok belügye úgy tenni, mintha az SDK nem is létezne", (korp) „Reformer" HZDS SITA-HIR Pozsony. A mozgalomban végzett elemzés alapján Vojtech Tkáč alel­nök szerint a HZDS úgy véli, kívána­tos lenne a mozgalom nemzetközi helyzetének rendezése és belső re­formjánakvéghezvitele. Kifejtette, a Vladimír Mečiar vezette tömörülés alapszabályzatának megváltoztatá­sa és tagságának újbóli bejegyezte­tése a támogatói kör megszilárdítá­sához vezetne. Megjegyezte, to­vábbra is folyik a belső vita a mozga­lom megnevezéséről, de szerinte megváltoztatása nem indokolt. Sze­rinte a HZDS transzformációjának élharcosa maga Mečiar, aki magára vállalta az alapszabály megváltozta­tásának levezénylését. Tkáč úgy vé­li, erősíteni kellene a mozgalom pol­gári jellegét. Súlyos ítélet vár a négy hajléktalanra Úgy vélik, a szlovákiai magyar, illetve roma kisebbség átlagon felüli jogokat élvez Elhalasztott tárgyalás Világ ukránjai - Kassán JUHASZ KATALIN Kassa. A város a napokban európai fontosságú eseménynek ad otthont, az Ukrajna határain kívül élő ukrá­nok ugyanis Kassát választották az Európai Ukrán Kongresszus ötvene­dik születésnapjának megünneplé­sére. A helyszín ideálisnak mutatko­zott: közel az anyaországhoz, és mégis oly távol, már ami a szlováki­ai ukrán és ruszin kisebbség jelenle­gi kulturális és egyéb lehetőségeit il­leti. Legalábbis ezt állítja Lev Dohovič, a kongresszus elnöke, aki szerint hazánkban e két nemzeti ki­sebbség képviselői élnek a legelma­radottabb, legszegényebb régiók­ban, a Kassai és az Eperjesi kerület­ben. Dohovič szerint egyébként ha­zánkban a statisztikai adatok nem fedik a valóságot, míg papíron csu­pán tizennégyezer ukránt és tízen­hétezer ruszint tartanak számon, valójában mintegy 250 ezer ember­ről beszélhetünk, akiknek többsége a legutóbbi népszámláláskor nem vallotta magát ukrán, illetve ruszin nemzetiségűnek. A magas munka­nélküliségi arány miatt sokan kény­szerültek külföldön munkát vállal­ni. A felmérések szerint mintegy húszmillió ukrán él szétszóródva a világban. A kassai jubileumi találko­zóra többek közt az USA-ból, Hol­landiából, Belgiumból, Nagy-Bri­tanniából és Romániából érkeztek küldöttek. A kongresszus eredetileg az emigránsok segélyszervezete­ként alakult 1949-ben, ma már más a küldetése, elsősorban a kulturális kapcsolatok ápolására, a hagyomá­nyok és a nyelv életben tartására rendezkedtek be. Ukrajna önálló ál­lammá válását követően fontos fel­adatuknak tekintették a demokrá­cia megszilárdítását és a Szovjet­unió szétesésével jelentkező politi­kai és gazdasági problémák enyhíté­sét. Az Európai Ukrán Kongresszus­nak harmincnyolc tagországa van, a hasonló célkitűzésekkel működő Ukrán Világkongresszus tagszerve­zeteként fejti ki tevékenységét. A kassai konferencián elhangzott töb­bek közt az is, hogy a hazánkban élő ukrán kisebbség a szlovákiai ma­gyarokéval egyenlő jogokat és lehe­tőségeket követel. Kérdésünkre több résztvevő hangot adott annak a véleményének, mely szerint a szlovákiai magyar, illetve roma ki­sebbség átlagon felüli jogokat élvez. TA SR- és SITA-HÍR Pozsony. A Pozsonyi Kerületi Bíró­ság szenátusa tíz nappal elhalasz­totta a négy hajléktalan ügyének tárgyalását, akiket kétrendbeli bru­tális gyilkossággal vádolnak. A ha­lasztást a pszichiátriai szakértő tá­volléte indokolta. A négy hajlékta­lant - Viliam Feiglert (1959), Ján Szabót (1966), Peter Czinegét (1978) és Božena Mlčovát (1971) ­azzal vádolják, hogy tavalyelőtt a Lamacsi úton található egyik elha­gyatott házban bestiális körülmé­nyek között meggyilkolták Miroslav M.-et (1971) és Ján P.-t (1966). Ha a vádlottakat a bíróság bűnösnek mondja ki, 12-től 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket. Egymilliárd korona kisvállalkozóknak? Az ipar gondjairól Pozsony. A gazdasági tárca és az Ipari Szervezetek Szövetségének képviselői tegnap munkacsoport­ok létrehozásában állapodtak meg, amelyek egyik fő feladata az iparban fellelhető problémák ke­zelése lesz. A munkacsoportok hozzájárulhat­nának a tárca és a szervezet közti kapcsolatok erősítéséhez is. Ľu­bomír Harach, a gazdasági tárca ve­zetője szerint rendkívül fontos a kis- és középvállalkozók támogatá­sa, amelyre a jövő évben 1 milliárd koronát szeretne szerezni az állami költségvetésből. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents