Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-05 / 255. szám, péntek

14 Gazdaság és fOgyaszTók ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 8. Játékosverés diszkó előtt Wuppertal. Verekedésbe ke­veredett egy diszkó előtt Stig Rasch, a német elsőosztályú férfi kézilabda-bajnokságban szereplő HC Wuppertal nor­vég idegenlégiósa. A váloga­tottjátékost úgy megverték, hogy hat hétig nem játszhat. Rasch zúzódásokkal, agyráz­kódással került kórházba. A védőjátékos Crischa Hanna­walddal, a wuppertaliak ka­pusával együtt készült mulat­ni. A hálóőr „szerencsésebb" volt, Christoph OdendahI me­nedzser ugyanis az ó állapo­tát a következőképpen jelle­mezte: „úgy néz ki a szeme, mint a bokszoló Axel Schulz­nak egy elveszített profi mérkőzése után". (MTI) Agassi az élén zárja az évet Párizs. Andre Agassitól ebben az évben már nem lehet el­venni az első helyet a férfi te­niszezők ATP-világranglistá­ján, így az amerikai játékos pályafutása során először zár­hat egy évet a rangsor élén. A lista második helyezettje, az orosz Jevgenyij Kafelnyikov a 2,55 millió dollár összdíjazá­sú párizsi tornán a második fordulóban kiesett, és így már matematikai esélye sincs arra, hogy megelőzze vetélytársát. Ugyanez a helyzet a korábbi sokszoros elsó, szintén ameri­kai Pete Samprasszel (3.), aki hátsérülés miatt lépett vissza a versenytől. A hírügynöksé­gek kiemelik, hogy Agassi mindössze két évvel ezelőtt, 1997-ben még a 141. helyen búcsúzott az idénytől. (MTI) Werner Lorant befejezi? München. Werner Lorant, a német labdarúgó Bundesliga élvonalában szereplő TSV 1860 München vezetőedzője bejelentette visszavonulását arra az esetre, ha a szövetség fegyelmi bizottsága eltiltással bünteti ót. A szakembert a Le­verkusen elleni bajnoki mérkőzésen zavarta fel a lelá­tóra a játékvezető. - Ha eltil­tanak, akkor befejezem. A zöldséges is tovább dolgozhat a piacon, miután elküld vala­kit melegebb éghajlatra ­mondta Lorant. - En miért nem kérdezhetem meg a bíró­tól, hogy tisztában van-e a tét­len les fogalmával, amikor két percen belül kétszer ítél téve­sen ilyen helyzetben? Az 50 éves trénert 1997-ben és 1998-ban is elzavarták egy­egy alkalommal a játékve­zetők a kispadról, és mindkét esetben egy találkozóra szóló eltiltást kapott. (MTI) Kvóta nélkül a magyarok Bukarest. Egyetlen kvótát sem sikerült szerezniük a ma­gyar ökölvívóknak a bukaresti olimpiai és Eb-kvalifikációs versenyen. A szerdai negyed­döntőkben az utolsóként ver­senyben maradt Farkas György (54 kg), Kótai Mihály (67 kg) és Nagy József (71 kg) is pontozásos vereséget szen­vedett. Az olimpiai kvótáért kötelek közé lépő Farkas az örmény Ramazjan ellen 6:6-os döntetlent ért el, azonban a segédpontok alapján az ellen­féljutott tovább. Nem szerzett kvótát a sydneyi játékokra Kó­tai sem, akit a francia Cher­chari győzött le 14:5-re. Nagy Józsefnek egy sikeres negyed­döntő már az Eb-kvalifikációt jelentette volna, de a bolgár Usagin 4: l-re nyert a magyar bokszoló ellen. (MTI) Pénteken este kezdődik a labdarúgó PNB 12. fordulója Három tévés mérkőzés Pozsony. Nincs béke és nyu­galom a Slovan háza táján, a bajnok tovább halad a ha­nyatlás útján. Feszült a hely­zet a klubban, szinte min­denkinek mindenkivel meg­romlott a kapcsolata. TOMI VINCE Olyannyira, hogy a csapat edzője, Stanislav Jarábek kilátástalannak tartja a helyzetet, és a „tíz kassai­tól" elszenvedett vereség után fel­kínálta lemondását; a vezetők nem fogadták el. Maradjon még a sze­zon végéig, már csak két meccs... Igen. Az előző ötön azonban nem tudtak nyerni az égszínkékek, utoljára szeptember 18-án győztek a Humenné ellen (2:0), azóta csak egy pontot szereztek (Trnava 0:0) és az öt kapott gól ellenében csu­pán egyet rúgtak. Nem csoda hát a 11. hely a táblázaton. És még nem beszéltünk a játékról. A Slovan ilyen mélyre még sosem süllyedt az önálló szlovák bajnokságban. Valamire ez is jó. Van honnan fel­melkednie. De hogyan, ha nincs csapat? To­maschek, Kriss, Gunda és Majoroš sérültek, Varga, Soboňa és Vnuk sem teljesen fitt, így a B együt­tesből kellett hat játékost meghív­ni a „nagyok" keretébe. A Slovan igazgatótanácsának az elnöke azt nyilatkozta, a tréner elégedett az új fiúkkal, mindnyájan nagyon igyekeznek, kiváló az edzésmorál­juk. Hát mit szóljunk ehhez a szép szöveghez? Még szép, hogy igye­keznek. Én is igyekeznék, ha meg­hívnának a DAC keretébe. Persze a bajok nem most kezdőd­tek a Slovanban, hanem amikor a csapat kiesett a BL-selejtezőból, meg amikor a beképzelt vezetők (Ľudovít Zlocha) hallani sem akar­tak az erősítésekről, mert szerintük csak úgy hemzsegnek a tehetségek a tartalékcsapatban. Pedig hát ré­gen köztudott dolog, hogy az egy­üttesnek nincs középpályás sora, nincs játékmestere, így értelem­szerűen a heterogén futballalaku­lat nem is játszhatja a labdarúgást. Csak kínlódhatja. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a futballisták a bajnoki címért és a kupagyőzele­mért járó prémium helyett nap nap után csak ígérgetéseket kapnak, kezd összeállni a hanyatlás képe. A labdarúgás ugyan egyszerű játék, de a zökkenőmentes klubéletnek sok összetevője van. Ezeket nem le­het dilettáns módon megközelíte­ni, ahogyan a klubvezetők tették néhány esetben. Mindegy, .jégre vitték" az égszín­kéket, akik ma egy ugyancsak nem kis gondokkal küszködő csapat el­len lépnek pályára. Privigyén sincs pénz, játékosok, edzők és vezetők cserélődtek, a csapat maradt. Olyan, amilyen. Korábban sokan egyértelműen elparentálták, aztán csinált néhány váratlan ered­ményt, és „már" az utolsó előtti, csak két pont választja el a Slovan­tól. Bizonyos értelemben erősebb is nála: kedden sztrájkba léptek já­tékosai, nem voltak hajanadóak edzeni. Szeptemberi alapfizetésü­ket követelték. ígéretet kaptak. Ma tehát két „sántikáló" együttes mérkőzését láthatja az egész or­szág, az SZTV2 közvetíti. A bajnokság állása: 1. Inter 13 8 4 1 22:7 28 2. FC Košice 13 8 2 3 26:14 26 3. Prešov 13 7 2 4 17:16 23 4. Trnava 13 6 4 3 14:8 22 5. Trenčín 13 6 3 4 17:10 21 6. Žilina 13 7 0 6 23:17 21 7. Ružomberok 13 5 3 5 14:14 18 8. Nitra 14 6 0 8 12:17 18 9. Senec 14 4 5 5 16:17 17 10. Dubnica 13 5 2 6 10:16 17 11. Slovan 13 4 4 5 12:10 16 12. Petržalka 13 4 3 6 19:24 15 13. B. Bystrica 13 5 0 8 14:21 15 14. Humenné 13 4 2 7 13:17 14 15. Prievidza 13 4 2 7 17:26 14 16. DAC 13 2 4 8 11:23 10 A NIKÉ 45. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA PENTEK, NOVEMBER 5. Cseh hokiliga: 355. Sparta Praha­Plzeň 1,8-4,0-2,4-1,35-1,6; 356. Litvínov-Havíŕov 1,4-4,8-3,4-1,2­2,2; 357. Pardubice-Znojmo 1,7­4,0-2,7-1,3-1,7; 358. Tŕinec-Karl. Vary 1,5-4,5-3,0-1,25-1,95; 359. Zlín-Kladno 1,5-4,5-3,0-1,25-1,95; 360. Vítkovice-Slavia Praha 1,75­4,0-2,6-1,3-1,65. Német hokiliga: 361. Mannheim­Capitals 2,0-4,0-2,2-1,5-1,55; 362. Kaseel-Schwenningen 1,7-4,0-2,7­1.3-1,7; 363. München Barons­Moskitos Essen 1,5-4,5-3,0-1,25­1,95; 364. Krefeld-Frankfurt 1,5­4,5-3,0-1,25-1,95; 365. Eisbáren­Köln 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5. Labdarúgó Mars Szuperliga: 366. Prievidza-Slovan 3,0-3,0-1,9-1,5­1,25. Labdarúgó PNB: 367. Újpest-Sze­ged LC 1,25-4,0-7,0-1,02-2,8. Német labdarúgó Bundesliga I.: 369. Rostock-Hamburg 2,4-2,8­2.4-1,3-1,3; 370. Freiburg-Duis­burg 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7. Osztrák labdarúgóliga: 374. LASK Linz-Ried 2,2-2,8-2,6-1,25-1,35. Angol II. labdarúgóliga: 377. Port Vale-Crewe 2,1-2,8-2,7-1,25-1,4. Olasz futball-liga: 378. Salemita­na-Sampdoria 3,1-2,4-2,2-1,4-1,2. Labdarúgó Copa Mercosur: 380. Flamengo-Independiente 1,6-2,8­4,0-1,05-1,7. SZOMBAT, NOVEMBER 6. Labdarúgó Mars Szuperliga: 564. Trenčín-FC Košice 2,4-2,8-2,4-1,3­1,3;565. Žilina-Trnava 2,3-2,8­2,5-1,3-1,35; 566. Prešov-Petržal­ka 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 567. Duk­la B. Bystrica-Ružomberok 2,0-2,8­2,9-1,2-1,45; 568. DAC-Humenné 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 569. Nit­ra-Dubnica 1,75-2,8-3,5-1,1-1,6. Labdarúgó PNB: 570. Tatabánya­Kispest 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 571. Debrecen-Haladás 1,35-3,5-5,7­1,03-2,3; 572. Diósgyőr-Vasas 2,4­2,8-2,4-1,3-1,3; 573. Nyíregyhá­za-Gázszer 2,2-2,8-2,6-1,25-1,35; 574. Dunaferr-Zalaegerszeg 1,65­2,8-3,8-1,1-1,65; 575. MTK Hun­gária-Vác 1,3-3,5-6,5-1,02-2,6. Lengyel labdarúgó-bajnokság: 576. LKS Lódz-Wronki 2,5-2,6-2,5­1,25-1,25; 577. Gr. Grodzisk-Poz­nan 2,2-2,8-2,6-1,25-1,35; 578. Szczecin-Radzionkow 1,7-2,8-3,6­1,1-1,6; 579. Olsztyn-Widzew Lodz 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 580. Po­lonia W.-Petro Plock 1,45-3,2-4,8­1.1-2,0; 581. Ruch Chorzow-Wo­dzislaw 1,45-3,2-4,8-1,1-2,0; 582. Wisla Krakow-Legia W. 1,9-2,8­3.2-1,2-1,5. Német labdarúgó Bundesliga I.: 583. Ulm-Bayern München. 3,3­2,8-1,85-1,5-1,15; 584. Wolfs­burg-Stuttgart 2,0-2,8-2,9-1,2­1,45; 585. Dortmund-Leverkusen 2.1-2,8-2,7-1,25-1,4; 586. Mün­chen 1860-Unterhaching 1,5-3,0­4.5-1,05-1,9; 587. Frankfurt-Her­tha 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35. Osztrák labdarúgóliga: 589. Bre­genz-Lustenau 1,85-2,8-3,3-1,15­1,5; 590. Salzburg-Sturm Graz 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. Francia II. labdarúgóliga: 597. Wasquehal-Toulouse 2,8-2,6-2,2­1,4-1,2; 598. Caen-Ajaccio 1,65­2,8-3,8-1,1-1,65; 599. Sochaux­Amiens 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 600. Le Mans-Chateauroux 1,9­2.6-3,4-1,15-1,5; 601. Gueug­non-Guingamp 2,4-2,6-2,6-1,25­1,3; 602. Lorient-Laval 2,0-2,6­3.2-1,2-1,45. MTI-ELŐZETES Budapest. A labdarúgó PNB 12. fordulójának mérkőzéseit a televí­ziós közvetítések miatt négy napon rendezik. Pénteken kerül sor az Új­pest-Szeged találkozóra, szomba­ton hat, vasárnap és hétfőn egy-egy összecsapást bonyolítanak le. Az UEFA Kupából kiesett MTK szombaton az anyagi gondokkal küzdő váciakat fogadja a Hungária körúton. A kék-fehérek hazai pá­lyán ebben a bajnokságban még nem szenvedtek vereséget (három győzelem, két döntetlen a mérle­gük), a Vác vendégként csak egy­szer tudott nyerni, három vereség és két döntetlen mellett. A 12. forduló műsora - PÉNTEK, 20.00: Újpest-Szeged (játékvezető: Szarka); SZOMBAT, 13.00: Tatabá­nya-Kispest Honvéd (Megyebíró), Diósgyór-Vasas (Juhos), Nyíregy­háza^Gázszer (Sápy), Dunaferr-Za­laegerszeg (Kiss B.); 17.00: MTK­Vác (Cserna - élőben közvetíti az MTV 1), Debrecen-Haladás (Haj­dó); VASÁRNAP, 13.00: Nagykani­zsa-Ferencváros (Ábrahám); HÉT­FŐ, 19.00: Siófok-Győri ETO (Bede - élőben követíti a Duna Televízió). Cathy Freeman atléta egy háromszögben vergődik Veszélyben az arany Már ma megkezdődik a labdarúgó Szuperliga 14. fordulója, a Prievidza a Slovant fogadja. Felvételünk a po­zsonyiak és a kassaiak meccsén készült, az előtérben Varga (balról) és Janočko (Fotó: Vojtišek) Ma 17.30 órakor a labdarúgó Mars Szuperligában: Prievidza-Slovan Bajban a bajnokcsapat MTI-JELENTÉS Sydney. Az ausztrál atlétika nagy olimpiai reménysége, a kétszeres világbajnok 400-as futónő, Cathy Freeman egy nem éppen klasszikus háromszögben vergődik. Amerikai üzletember félje, Sandy Bodecker, menedzsere és volt barátja, Nick Bi­deau és a 4x400 m-es váltó edzője, Jackie Byrnes (aki neve ellenére egy hölgy) olyan ellentmondásos hatással van rá, hogy sokak vesz­élyeztetve látják a 26 éves bennszü­lött hölgy ötkarikás esélyeit is. Szemtanúk állítják: az augusztusi vb idején a férj és a volt barát vitá­ja odáig fajult, hogy egy sevillai hotel előcsarnokában összevere­kedtek. Ajóval idősebb férj húzta a rövidebbet. Minderre a 4x400 m­es váltó döntőjének reggelén ke­rült sor és a konfliktus „eredmé­nye" nem is maradt el: a bronzé­remre esélyes ausztrálok dobogós reményei a hajráember Freeman rendkívül gyenge futása következ­tében szálltak el. Azóta Cathy Freeman és Jackie Bymes között elhidegült a kapcso­lat, a menedzsere meg nyilvánosan kritizálja védencét az elhamarko­dott házasságáért egy jóval idősebb férfivel. Az ausztrál sajtó is - bár ed­dig részben tehetsége, részben pe­dig azért, mert bennszülött, kesz­tyűs kézzel bánt vele - kezdi kitere­getni a magánéletének „balhéit". Mindennek ellenére az ausztrál közvélemény Cathy Freemantól aranyat vár jövőre az olimpián. Sok ezren úgy adták be a jegy­igénylésüket, hogy „Freeman döntőjét" akatják látni. A 3. versenynap küzdelmeivel folytatódott a vívó-vb Gyengélkedő magyarok MTI-TUDÓSÍTÁS Szöul. Egyetlen magyar sem került a legjobb 8 közé a távol-keleti vívó­vb harmadik napján. A női kardo­zók és a férfi párbajtórözők egyéni versenyében Kulcsár Krisztián sze­repelt a legjobban, aki a nyolcad­döntőben búcsúzott. Összeségé­ben: mindkét fegyvernem képvi­selői elmaradtak a várakozástól. A női tőr és a férfi kard selej­tezőjéből viszont valamennyi ma­gyar feljutott a 64-es táblába. Időben elsőként a férfi kardozók léptek pástra az olimpiai torna­csarnokban: Nemesik Zsolt és Bo­ros György magabiztos vívással csatlakozott társaihoz, Navarrete Józsefhez és Ferjancsik Domon­koshoz, akik kiemeltként kerültek a legjobb 64 közé. Következtek a női kardozók és mi­vel a fegyvernemben idén rendez­nek először hivatalos vb-t, az erővi­szonyokra csak következtetni lehe­tett. Az azonban elvárható volt, hogy a magyarok ne játsszanak-alá­rendelt szerepet. Azt játszottak. Javította a magyarok gyenge bizo­nyítványát a női tőrözők selej­tezője, melyben a hölgyek lekopí­rozták a férfi kardozók teljesítmé­nyét. Itt is két magyart emeltek ki ­Mohamed Aidát és Knapek Edinát, míg Varga Katalin és Lantos Gabri­ella biztosan jutott tovább csoport­jából a 64 közé. A délutáni program végére marad­tak a férfi párbajtórözők. Már a 32­be jutásért sorra kellemetlen meg­lepetések következtek: előbb a ku­bai Boris győzte le a kétszeres egyé­ni vb-bronzérmes Kovács Ivánt, majd a tavalyi vb-harmadik Fekete Attila maradt alul az orosz Kolotyi­linnel szemben.. Az egyedüliként versenyben mara­dó Kulcsár Krisztián szoros csatá­ban, de nyert a lengyel Kurowski ellen, majd jó vívással búcsúztatta azt a svájci Steffent, aki a 64 között hatalmas meglepetésre kiverte a címvédő francia Obryt. A nyolcad­döntőben az olimpiai ezüstérmes kubai Trevejo volt Kulcsár ellenfe­le. Az első 3 perc 7:7-tel zárult, ez­után azonban Kulcsár leblokkolt, sorozatban nyolc tust kapott és ó is kiesett. Az orosz Anna Kurnyikova augusztusi lábtörése óta Lipcsében szerepel új­ra teniszversenyen, a WTA-torna első fordulójában 7:5, 6:4-re verte a lu­xemburgi Krémért (ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents