Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-30 / 276. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 4087. TÉMA: P RÉMMENTES VILÁGNAP Nemes, félnemes prém Nem egyforma A prémkereskedők különböző szempontok (tartósság, szépség, divatosság, finomság stb.) alapján osztályozzák és jellemzik a prémeket. Megkülönböztetnek nemes, félnemes és nem nemes prémeket. Nemes prémje van pl. a csinesillának, a hermelinnek, a cobolynak, a nyestnek, a nyércnek, az ocelotnak, a rókának vagy a szkunknak. A nutria, a mosómedve, az ürge, a hörcsög vagy a mormota a félnemes prémű állatok közé tartozik. A tartósságot vagyis a kopásállóságot mérni is lehet, ezért ez objektív tényező, míg a többit szubjektív megítélés alapján határozzák meg. A legtartósabb prémje a tengeri vidrának van, ezt 100nak veszik. A hód 90, a nyérc 70, a coboly 60, a vörösróka 40, míg a házinyúl (kanin) csupán 20-as értékű. 1. Hermelin 2. Hermelin téli bundában 3. Vedlő hermelin 4. Menyét Wallaby és a többiek Ausztrália prémes állatai A legősibb prémes állat a kacsacsőrű emlős, amelynek egyik jellemző sajátsága az is, hogy tojásokat rak. Prémje igen értékes, ezért régebben nagyban vadászták, emiatt csaknem kihalt. Az erszényes állatok közül több fajnak is keresett prémje van. Az óriáskengerut mindenki ismeri, a valamivel kisebb termetű wallabyt tenyésztik is. A vombat medvére emlékeztető, 35 kg testsűlyú erszényes állat, amelynek nemes prémje van, de ma már védelem alatt áll. A népszerű koalákat is a prémjükért vadászták egykor, s ezzel a kipusztulás szélére sodródtak. Szerencsére az 1920-as években védetté nyilvánították őket, azóta szépen elszaporodtak. A legkedveltebb ausztráliai prémes állat a tasmániai vagy ausztráliai erszényes róka, amelynek szép sötét színű gereznája van. Új-Zélandon nem volt honos, ezért oda betelepítették, s annyira elszaporodott, hogy már kártevőként tartják számon. Ennek ellenére komoly hasznot is hoz az államnak, mivel évente mintegy másfél millió prémet exportálnak. SZÖRMETÖRTÉNELEM A leopárdbőr megszerzése bátorságot kövétel A félelmetes ragadozók és prémes állatok a kívánságlista élére kerültek Cicababák, reszkessetek November 30-át világszerte prémmentes világnapként ismerik. Az állatvédő szervezetek ezen a naponjobban hallatják hangjukat, erőteljesebben emelik fel szavukat az állatkísérletek és a prémes állatok pusztítása ellen. ÖSSZEFOGLALÓ A Biblia szerint az első emberpárnak a bűnbeesésig nemcsak a táplálkozással nem volt gondja, de azzal sem kellett törődnie, hogy mit öltsön magára. A paradicsomi idillt bemutató festményeken láthatunk ugyan fügefaleveleket a két főszereplő bizonyos testtáján, de ez csupán a művészek szemérmességének a produktuma. A táplálék céljából elejtett vadaknak persze nemcsak a húsát, hanem a bőrét és a prémjét is igyekeztek hasznosítani, ezért minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a prémvadászat a legősibb mesterségek egyike. A magát műveltnek és nagy tudásúnak képzelő huszadik századi ember hajlik arra, hogy primitívnek nevezze az egykor élt ősöket, pedig ha jobban belegondolunk, milyen találékonyságra, mennyi leleményre volt szükségük a napi betevő előteremtéséhez, akkor talán nem osztogatnánk olyan elhamarkodottan az efféle jelzőket. Arról már nem is szólva, hogy akkoriban nem pocsékolták az állati nyersanyagot, hanem igyekeztek mindent hasznosítani, s ezt akár a „környezetbarát szemléletmód" korai megnyilvánulásaként is felfoghatjuk. A civilizáció fejlődése, az első városok és városállamok kialakulása azonban magával hozta az öncélú vagyongyűjtést és a fényűzést. Ez szükségszerűen az öltözködésben is megmutatkozott, hiszen a gazdag ember már az öltözetével is jelezni kívánta a társadalom hierarchiájában elfoglalt helyét. Különlegesre, ritka portékára áhítozott, és ezért akár rengeteg pénzt is hajlandó volt kifizetni. Ezek fényében nem meglepő, hogy a félelmetes ragadozók vagy a nehezen elejthető prémes állatok a kívánságlista élére kerültek. A prémjükből készült cuccokért olykor egész vagyont fizettek. A bundaőrület különösen a múlt század második felétől kezdett nagy méreteket ölteni, amikor a hirtelen meggazdagoA vadaknak a bőrét és a prémjét is igyekeztek hasznosítani... dott polgárok fejükbe vették, hogy öltözködésükkel is lepipálják a főnemeseket. Mivel a férfiak pénzét többnyire az asszonyok szokták elkölteni, a legnagyobb tételeket pompás női ruhákra fordították, s ezek közül semmiképp nem hiányozhattott a szőrme. Indiánok ezrei kergették a perui és a bolíviai Andok magasabb régióiban, valamint a pampákon élő kedves rágcsálókat, a hamvasszürke gereznájú rövidfarkú csincsillákat, hogy Észak-Amerikában és Európában a Legkorábban alakult meg érdekvédelmi szervezete A szűcsmesterségről A nutria nagyméretű rágcsáló, Testhossza eléri a 60 cm-t, farka 40 cm, súlya 10 kg felett is lehet. Olyan, mint egy nagy patkány. Az ősi időkben a magyarság mint vadásznép - az elejtett vadak bőrét öltötte magára, az ugor egység korában a juhét is. A bolgár-török érintkezés során aztán a nyelvtörténet tanúsága szerint megismerte az akkor már fejlett szűcsmesterséget is. A letelepülés után a föld népe hosszú évszázadokon át maga szabta-varrta bőr öltözékét. A szűcsmester a vezéri rendnek, majd a földesúrnak dolgozott eleinte. A városok kialakulásával aztán a polgárság is magához csalogatta a nélkülözhetetlen mestereket. Érthető, hogy az iparágak közül majdnem a legkorábban alkotta meg érdekvédelmi szervezetét, a céhet. A kassai szűcsök már 1307-ben. A 14. században korántsem jutottak olyan bőven a bőrhöz, mint az őshaza földjén. A szűcs céhszabályzatok egyik sarkalatos pontja éppen a bőrszedés biztosítása. A kolozsváriak 1369. évi céhlevele pl. a bőrvásárlás tilalmazását és ennek indoklását így fogalmazza meg: „Hogy a kolozsvári szűcsök élelmüket jobban megkereshessék, a jólétben gyarapodhassanak s a közszolgálatra alkalmasabbakká tétessenek megállapították, hogy sem kolozsvári, sem odajövő egy idegen is, juh- és báránybőrt-vagy más házi- és vadállatok bőreit meg ne vásárolhassa százon alul lévő mennyiségben." Természetes, hogy a bőr kicsiben való elővásárlási jogát minden szűcscéh megszerezte a maga területén, hogy így az árakat felverő kiskereskedelmet kizárja. A debreceniek éppúgy, mint a szegediek. Az utóbbiakat egyébként 1495-ben nagy megtiszteltetés érte II. Ulászló király ottjártakor. Októberben igazán ideje lévén a télre gondolni, János mesterrel két subájába cobolybélést rakatott. (Részlet Bogdán István: Régi magyar mesterségek c. könyvéből) prémjükből készült bundákban parádézhassanak az előkelő urak feleségei, esetleg szeretői. Nem telt el még harminc-négyven év sem, és a csincsillák állománya úgy megritkult, hogy már az első világháború előtt az eget döfködte egy valódi csincsillabunda ára. Megpróbálták helyettesíteni a rövidfarkú csincsillát az egyik rokonával, a gyapjas csincsilla azonban kevésbé értékes prémet ad. A két faj keresztezése sem hozta meg a kívánt eredményt, mivel a létrejött hibrid inkább a gyapjas csincsillához áll közel. Más prémes állatok sem érezhették biztonságban magukat a szőrmeőrület kitörése után. A nyulaktól kezdve a rókákon át egészen a hódpatkányokig mindenre vadásztak, aminek hosszú szőre volt és mozgott. Természetesen a legnagyobb kihívást a nagymacskák jelentették. A párduc- vagy a tigrisbőr megszerzése bátorságot követelt, aki ennek híján volt, az rengeteg pénzért juthatott hozzá a különleges portékához. A környezetvédők és az állatbarátok színrelépésével azonban ennek a divatnak egyre inkább bealkonyult. A legváratlanabb pillanatban lemoshatatlan festékkel, esetleg sprayjel csúfították el a drága prémeket és bundákat, olykor még a cicababák haját vagy az arcát sem kímélték. Az állati prémek felhasználása ellen indított mozgalom egyik legismertebb aktivistája a hatvanas évek francia filmcsillaga, Brigitte Bárdot, aki akkoriban maga is gyakran tűnt fel a filmvásznon, valamint összejöveteleken a legdrágább szőrmékben. Vadon egyre kevesebbet A nutria és társaik Manapság már egyre kevesebb prémes állatot ejtenek el, hogy bőrét szőrmének dolgozzák fel. Ehelyett a tenyésztés került előtérbe. Jól tűri a mesterséges környezetet az ezüstróka, amelynek különösen a hideg és havas északon nagyon szép bundája alakul ki. De melegebb tájakon is sikerrel tenyészthető, ha elég kemények a telek. Az 1930-as évek második felében egészen véletlenül keletkezett egy mutáció, a platinaróka, amely tulajdonképpen albínó ezüstróka. Ez is szép karriert futott be. Jól tenyészthető a mosómedve is. Közép-Európában a hatvanas években jött divatba a nutria tenyésztése. Sokan a húsát is kedvelik, de mindenekelőtt a prémje értékes. A durva felső szőrzetet rendszerint lenyírják és csak a selymes alsó, sötét arany színű szőrzetét hagyják meg. Prémvadászok, kereskedők Szibériát a prémvadászok hódították meg Oroszország számára. Miközben a 16. században Európa nyugati és középső részében a vallásháborúkkal meg a török előre nyomulásával voltak elfoglalva, addig az orosz kereskedők nyakukba vették a kelet felé vezető utakat, hogy alaposabban körülnézzenek az Urálon túl elterülő vidékeken. Alaszkába is átkeltek és megvetették a lábukat az amerikai kontinensen. Mindenhol elsősorban a rengeteg prémes vadállat tűnt fel nekik. Elindult a coboly-, a róka-, a fóka- és a hermelingereznák áradata Moszkvába és a nagyobb orosz városokba, sőt még nyugatabbra is. Az alaszkai prémvadászatok híre idővel természetesen mégiscsak eljutott az európai fővárosokba, s elsősorban az angolok meg a franciák képzeletét mozgatta meg. Puskát csak ritkán használtak Kanadában ekkor kezdődött el az angol-francia párharc a térség birtoklásáért, s a hadműveleteket egyebek között a prémvadászatból befolyt pénzekből finanszírozták. Company of adventures of England trading into Hudson Bay elnevezéssel kereskedelmi társaság született, s 1670. május 2-án kapott szabadalmat arra, hogy a Hudsonöböl környékén vadásszon. Elsősorban a kanadai hódra, az ezüst- és a sarki rókára, a cobolyra, a grizzlimedvére, a nyusztra, a mókusra és a jegesmedvére vadásztak itt. A prémvadászat sajátossága, hogy puskát csak kivételes esetben használnak, a legtöbb állatot valamilyen csapdával fogják meg. Innen az amerikai prémvadászok - a trapperek - megnevezése is: a trap csapdát jelent. A gyűjtőközpontokból vitték millió számra Londonba, illetve Párizsba a fáradságos munkával kikészített bőröket és gereznákat. A múlt században London a nemzetközi prémkereskedelem egyik központja volt, de a szibériai Irbit vagy Nyizsnyij Novgorod is nagy forgalmat bonyolított le. Afféle regionális központnak számított Koppenhága, Bécs, Budapest vagy éppen Lubjana. Rauchwaren en gros A kontinens legjelentősebb prémcentruma a németországi Lipcse lett. A Brühl-utcában szinte minden ház homlokzatán a következő volt olvasható: „Rauchwaren en gros". A Rauchwaren tulajdonképpen a gerezna, vagyis az állat félig kikészített bundájának a neve és szó szerint lefordítva „füstáru"-t jelent. Hogy mennyi prém cserélt itt gazdát, következzen néhány számadat a századforduló idejéből: mókus 7 millió; nyúl 4,5 millió; bárány 3 millió; kanadai mósuszpatkány 3 millió; fóka 1 millió; kanin (vagyis házinyúl) 1 millió; macska 1 millió; mosómedve 600 ezer; iltisz 600 ezer; nyest 500 ezer; közönséges róka 300 ezer; coboly 250 ezer; csincsilla 200 ezer; kanadai hód 160 ezer. Hamisítványok és utánzatok Az első világháború után egyre nagyobb nehézségekbe ütközött a kereslet kielégítése, mivel az állatállomány az esztelen vadászat következtében jelentősen megcsappant. A Kamcsatkai- és az Alaszkai-félsziget környékén élő medvefókák (az ún. „seal") mintegy 6 milliós populációja 1800 és 1900 között 150 ezerre apadt. Ekkor a hatóságok erélyesen közbeléptek és ennek köszönhetően ismét megszaporodtak ezek a kedves állatok. Hasonló sorsra jutott a coboly is. Ilyen helyzetben szinte törvényszerű, hogy megjelennek a hamisítványok és az utánzatok. A házinyúl és a juh lett a gátlástalan ügyeskedők fő nyersanyagforrása. Igaz, megpróbálkoztak több-kevesebb sikerrel a kutyával, a csikóval, a macskával, a kecskével és a borjúval is, de végül a prémkereskedelem alapja a kanin maradt. Ebből festéssel, vegyi kezeléssel bármelyik prém utánzatát elő lehet előállítani és még a meleget is jól tartja. Sarki róka kifejlett példánya nyáron Sarki róka kifejlett példánya télen ft A f Kék színű alak Az oldalt írta és szerkesztette: Lacza Tihamér