Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-19 / 267. szám, péntek

PANORÁMA ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 19. NAPTAR November 19 E.9.Y...GONDOLAT Ha neked egyvalaki kell, száz másikat megkaphatsz, a száz se teszi ki azt az egyet. Galgóczy Erzsébet NÉVNAP Erzsébet A héber eredetű név jelentése: az Isten az én esküvésem. Ma az Alžbetákat is köszöntsük! MAIJVFORDULÓJNK 160 éve született Emil Škoda cseh gyáriparos. Mérnök volt, és egy kis pilzeni gépgyárban dolgozott, amelyet idővel meg is vett. Üzemét pár év alatt nagyvállalattá fejlesztette, ki­vált azzal, hogy bekapcsoló­dott a fegyvergyártásba. A Škoda nevet mégis autói ter­jesztették világszerte, s amíg korábban a Skodák szinte ki­zárólag az egykori szocialista országokban közlekedtek, ad­dig ma már Európa nyugati fe­lén is egyre több fut belőlük. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Emil Constantinescu román államfő. 75 éves Dalos László újságíró, műfordító. 30 éves Travis McNabb ameri­kai rockzenész, a Better Than Ezra együttes tagja. 65 éves Kósa András színész. Ma ünnepel még: Meg Ryan (1961) amerikai színésznő. Jodie Foster (1962) amerikai színésznő. NAPI VICC - Mondd, Juliskám, milyen férjjel áldott meg az Isten? - Rosszal. Olyan, mint az ör­dög. - Szarva is van? - Még nincs, de majd lesz. Nápoly: faunok és kecskék falon innen, falon túl Az ókor pajkos emlékei A genfi növénykiállítás egyik parádés darabja: a pontosan 444 kg súlyú óriástököt egy amerikai termesztő szál­líttatta a svájci városba. (TASR/EPA) Jézus keresztelőhelye már látogatható De melyik az igazi? MTI-HIR Jeruzsálem. Izrael megnyitotta és naponta látogathatóvá tette azt a helyet, ahol a hagyomány szerint Jézust megkeresztelték. A Jordán folyó nyugati partján fekvő Kaszr el­Jahud egy izraeli katonai övezetben található, s korábban csak különle­ges alkalmakkor, évente legfeljebb néhányszor nyitották meg zarándo­kok előtt. Az egyik lehetséges ma­gyarázat szerint Izrael azért tette immár a széles nyilvánosság számá­ra is hozzáférhetővé a szent helyet, mert Jordánia is előállt a maga „ke­resztelőhelyével" a Jordán folyó ke­leti partján - nem titkolva, hogy a felfedezéstől a jordániai idegenfor­galom nagyarányú fellendülését re­méli. A nyugati parti izraeli katonai kormányzat szóvivője sietett kije­lenteni, hogy a jordániai színhely nem az igazi. A gyászolók zavartan várták a fejleményeket Telefon a túlvilágról PANORÁMA-HÍR Varsó. Síron túli üzenet a gyászbe­széd lehet, melyet a megrendülten hallgatnak a gyászolók. De mit kezdjenek azzal a hanggal, amely a mélyből hallatszik a csend meghitt pillanataiban? Mint ahogy Lengyel­HOROSZKÓP országban történt, egy kisvárosi te­metésnél. A nyitott sír melletti krip­tában megszólalt a telefon. Egy idős hölgy elájult. A gyászolók zavartan várták a fejleményeket. Aztán a hang elnémult. Az előző napi teme­téskor az elhunyt zsebében felejtet­ték a mobiltelefont. Kos: Ne riadjon vissza a kockázatoktól, tisztában van képességeivel, és tudja, mi az a határ, ameddig meg tud birkózni feladataival. Kerülje a vitás helyzeteket. Bika: A mai napot használja arra, hogy eddig félretett munkáit elintézze, hogy a következő héten már csak az új, nagyszabású feladatokra kelljen koncentrálnia. Este szórakozzon. Ikrek: Ezen a napon remekül szót ért mindenkivel, hisz tudja, hogy kivel miről nem szabad beszélnie, ha el akar­ja kerülni a vitás helyzeteket. Este kellemes perceket tölt kedvesével. Rák: Nem tud dönteni egy drága berendezés meg­vételéről. Ha ez valóban sokat segítené munkáját, akkor bátran vegye meg, de előbb tájé­kozódjon az árakról. Oroszlán: A mai napon hétvégi programját szervezi, és ebben családtagjai is se­gítik. Este egy baráti összejövete­len új romantikus kapcsolat kezd kialakulni. Szűz: Végre sikerült egy meg­bízható üzlettársat talál­nia, így nyugodtan fog­lalkozhat saját ügyeivel, míg társa intézi a közös ügyeket. Romanti­kus perceket tölt kedvesével. Mérleg: Barátja vagy kedvese szeretne segíteni mun­kájában, de értelmetlen tanácsaival csak megnehezíti munkáját. Finoman kérje meg őt, hogy hagyja Önt dolgozni. Skorpió: Ezen a napon mindad­dig köthet sikeresen üz­leteket, míg a puszta té­nyekre alapozza érvelését, és ke­rüli a személyes véleményeket. Fordítson több időt egészségére. Nyilas: Egy unalmas nap után alig várja, hogy végre kedvesével tölthesse az estét. Szerelmével olyan bizser­getően romantikus élményben lesz része, mint még soha. Bak: Munkahelyén összetű­zésbe kerül egyik felette­sével. Ha a hétvégi prog­ramját tervezi, számítson rá, hogy családja nem fog lelkesedni öde­teiért, ezért szervezzen valamit. Vízöntö: Nem engedheti meg ma­gának, hogy hétvégi programjait tervezgesse, mert munkahelyén keményen kell dolgoznia azért, hogy holnap ne kelljen túlóráznia és pihenhessen. Halak: Ez a nap a megfelelő idő­pont arra, hogy elintézze elmaradt ügyeit, kifizes­se tartozásait, és rendezze pénz­ügyeit. Fontos, hogy mielőtt új munkába kezd, lássa helyzetét. Tudjon meg többet életéről a szerelem kártyájából az Uj Szó vonalán! 0975-75 75 00 Megfosztották kitüntetésétől Államfői rendelettel Párizs. Megfosztották a néhai Francois Mitterrand elnök egyko­ri orvosát, dr. Claude Gublert a francia Becsületrendtől, és kizár­ták őt az Országos Érdemrend ki­tüntetettjeinek sorából. Az erről szóló rendelet tegnap jelent meg a hivatalos közlönyben. Mindkét intézkedést Jacques Chirac államfő írta alá a minisz­terelnök, Lionel Jospin beszámo­lói és javaslatai alapján. Gubler doktor eleddig a Becsületrend Lé­giójának magas lovagi kitünteté­sével, valamint az Országos Ér­demrend ugyancsak lovagi elis­merésével rendelkezett. A meg­fosztásról szóló, rendkívülinek számító intézkedések azért szü­lettek, mert Claude Gubler A nagy titok című könyvében hosz­szasan beszámolt arról, hogy ma­gas rangú páciense, Francois Mitterrand elnök hogyan titkolta hosszú időn át rákbetegségét, amelyben 1981-től szenvedett. Az említett könyv napokkal Mitterrand 1996 januárjában be­következett halála után jelent meg a könyvesboltokban és ha­talmas példányszámban kelt el. A jogi hatóságok az orvosi titok­tartási kötelezettség súlyos meg­sértése miatt indítottak eljárást, amelynek a nyilvánosságra ho­zott intézkedések lettek a követ­kezményei. (MTI) Róma. A z ókori festők, kőfa­ragók nem is gondolták, mi­lyen zavarba hozzák a követ­kező évezredek szülötteit. Já­tékos alkotó kedvüket talán most siker koronázza: a Ná­polyi Régészeti Múzeum megnyitja a közönség előtt az erotikus ókori művek gyűjte­ményét, amely eddig tiltott volt az illetéktelen szemek számára. MTI-PANORÁMA A XVIII. század régészeit meglepőd­tek, amikor ásatásaik során olyan tárgyak kerültek elő a földből, ame­lyek megrendítették a római kor nagyságába vetett addigi hitüket. Akik minden királyság legfőbb min­tájának tekintették a birodalmat, azoknak szembesülniük kellett az­zal, hogy az ókoriak művészetében az obszcenitás központi helyet fog­lalt el. Festményeken, szobrokon, mécseseken, fali domborműveken és dísztárgyakon ábrázoltak buja fa­unokat, amint nimfák között fitog­tatják képességeiket, vagy éppen kecskével élik át a testi szerelmet. A gyűjteményben szerepel egy váza lebegő fallosszal, láthatók továbbá bizonyos rendkívüli méretekkel megáldott szatírok különféle tár­gyak felületén, például mécseseken, vagy olyan csengettyűk, amelyek­nek a fogója kísértetiesen emlékez­tet a hímvesszőre. Főleg Pompeji romjainak kiásásákor kerültek elő egy letűnt korszak élveteg kultúrá­jának tárgyi emlékei. Az archeoló­gusok csak zavarba jöttek, de a mo­ralisták azonnal lecsaptak, „pajzán és romlott városnak" bélyegezve az egykori Pompejit, azt hirdetve, hogy az isten méltán büntette lakóit „Pajzán és romlott város­nak" bélyegezték meg az egykori Pompejit. ugyanazzal, mint Szodoma és Gomorra népét. A tudósok azonban megpróbálták megmenteni ezeket az alkotásokat, összegyűjtve az anyagot, s amit sikerült megkímélni a kereskedők kezétől, azt a hercula­neumi Portici múzeumban helyez­ték el. Innentől kezdve a tűrés, tiltás és tagadás váltakozásának története kezdődött. Amikor a múzeumnak ezt az anyagát a XVIII. század végén átszállították Nápolyba, a közönség szabadon megnézhette. De I. Fe­renc Bourbon király 1819-ben elkö­vette azt az óvatlanságot, hogy ma­ga is meg akarta nézni a műveket, és magával vitte lányát, Carlottát. Csak találgatni lehet, miféle reakci­ótváltottak ki a látottak a romladan királylányból. Az biztos, hogy az uralkodó nem lelkesedett, hiszen azonnal elrendelte a tárgyak elzárá­sát egy szobába, és a parancs szerint csak azok léphettek be oda, akik megfelelően „érett korúak és fejlett erkölcsi érzékkel rendelkezők" vol­tak. A szobát 1848-ban megnyitot­ták, mégpedig a liberális politikai erők nyomására, de újra be is zárták 1849-ben, amikor a reakció kereke­dett felül. A következő esztendők­ben még rosszabbul alakultak a dol­gok az ókor pajkos emlékei számá­ra: a tárgyakat átköltöztették a mú­zeum első emeletére, s ott befalaz­ták, hogy még az emlékét is eltöröl­jék az egykori „bűnjelekkel" megtöl­Olyan értékek is a fal foglyai lettek, mint Tiziano Danaéja. tött lenti szobának. Olyan értékek is a fal foglyai lettek, mint Tiziano Danaéja. A téglákat csak Garibaldi seregei törték át, ezután az id. Du­mas lett a múzeum igazgatója. Uta­sítására ismét napfényre hozták a tárgyakat, sőt, 1866-ban megjelent a „pornográf gyűjtemény" első kata­lógusa is. Garibaldi hívei elrendel­ték, hogy a tárgyakat megtekintheti minden „hímnemű" személy, kivéve a kiskorú fiúkat. A rendelet szigorát oldotta azonban a lehetőség, hogy a nők és a papok különleges engedélyért folyamod­hattak az illetékesekhez, ha egy pil­lantást akartak vetni a régmúlt idők malackodásaira. A későbbiekben azonban a Savoyai-ház erkölcsileg óvatosabb volt, ezért utasításukra mindenki csak külön írásbeli enge­déllyel kerülhetett a „veszélyes" anyag közelébe. Ez a rendelet egé­szen 1931-ig fennmaradt: akkor Mussolini fasiszta rendszere min­denki számára tiltottnak minősítet­te a régészeti anyag megtekintését. Csaknem négy évtizedet kellett vár­ni, hogy 1968-ban megint megnyíl­janak a zárak, de a múzeum tataro­zási munkálatai ismét szobafogság­ra ítélték a faunokat. Ha minden igaz, november végén ismét látható lesz a gyűjtemény, amelyből megis­merhetik a látogatók a római kultú­ra e kitörölhetetlen emlékét. Ezúttal bárki megnézheti, csak az általános iskolás tanulóknak kell várniuk még egy keveset. Arnold Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver az „End of the Days" cimü film hollywoodi premierjén. Schwarzenegger olyan partnerekkel játszik új filmjében, mint Gabriel Byrne, Kevin Pollack és Robin Tunney. (TA SR/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents