Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)
1999-10-19 / 241. szám, kedd
6 POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 19. Starr távozik hivatalából Washington. Ezen a héten hivatalosan is távozik tisztségéből Kenneth Starr független ügyész, aki a Lewinsky-ügyben a Clinton elnök elleni végül sikertelen, de messzemenő politikai kihatású - jogi eljárást kezdeményezte. Starr visszatér a magánügyvédi gyakorlathoz, a független ügyészi tisztségben pedig Robert Ray lesz az utódja, aki eddig egyik legfontosabb munkatársa volt. (MTI) Illegális volt a látogatás? Belgrád. A Tanjug hírügynökség szerint illegálisan tartózkodott Koszovóban Paskal Milo albán külügyminiszter. A diplomata a hét végén tett látogatást Koszovóban: személyében ötven év óta először járt albán külügyminiszter az ENSZ átmeneti igazgatása alá vont szerbiai tartományban. Belgmegindításá MTQf£Sj!&ások ta diplomáciai kapcsolatait Tiranával, hivatalosan még nem reagált az útra. (MTI) Hatalmi nem az ellenzéknek Belgrád. A szerb kormány vezetői elutasították az idő előtti választásokra vonatkozó ellenzéki követeléseket, s a voksolás legkorábban jövő tavasszal történő kiírása mellett szálltak síkra. Vojiszlav Seselj radikális pártiminiszterelnökhelyettes visszautasította a múlt heti szerb ellenzéki kerekasztal követelését, hogy a hónap végéig tisztázzák a voksolás feltételeit. (MTI) Zorán Djindjics, a Demokrata Párt vezetője a vasárnap esti Milosevics-ellenes tüntetésen (TASR/EPA-fotó) Püspöki vizit a kormányfőnél Bukarest. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel folytatott megbeszélést Radu Vasile román miniszterelnök. Az egyházfők kérésére létrejött találkozón Csiha Kálmán és Tőkés László református, Mózes Árpád evangélikus és Szabó Árpád unitárius püspök, valamint Tamás József katolikus segédpüspök az elkobzott ingatlanok visszaadásának felgyorsításához és a felekezeti oktatással kapcsolatos problémák megoldásához kérte a román kormányfő segítségét. (MTI) SFOR: a hatodik főparancsnok Szarajevó. Tegnap az amerikai Ron Adams tábornok átvette az SFOR főparancsnokának tisztét Montgomery Meigs tábornoktól, aki az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka lesz. Adams, az SFOR hatodik főparancsnoka leszögezte, hogy a katonai erő az ő irányítása alatt is változatlan határozottsággal teljesíti feladatait. (MTI) London, Groznij, Moszkva. Csecsenföldön október közepéig az orosz erők 178 katonát vesztettek, a sérültek száma elérte a 400-at. MTI-HLREK A csecsenek 2 és fél ezer embert vesztettek. Ezt a nagy-britanniai látogatáson tartózkodó Valerij Manyilov tábornok, az orosz vezérkari főnök első helyettese közölte. Az orosz csapatok tegnap bejutottak a csecsen főváros, Groznij elővárosába anélkül, hogy ott ellenállásba ütköztek volna. „Már a dombokon vagyunk Pervomajszkaja felől, ahonMTI-TUDÓSÍTÁS Bécs. Ausztriában lassan megindulni látszanak a puhatolózó megbeszélések, amelyekre Thomas Klestil államfő (kormányalakítási tárgyalások helyett) megbízást adott Viktor Klima kancellárnak, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnökének, de a tegnap napvilágot látott nyüatkozatokból az derül ki: változatlanul patthelyzet áll fenn. Klima a tamperei EU-csúcs idején megállnan tisztán látjuk és lőhetjük Groznijt..." - közölte a mozdoki (ÉszakOszétia) orosz támaszpontról egy forrás. Az belügyi alakulatok egységeit hétfőtől fokozott készültségbe helyezték, mert Moszkva csecsen terrorakcióktól tart. „Csecsenföld nem tárgyal a Moszkvában hatalmon levő terroristákkal, és megapodott eddigi koalíciós partnerével, Wolfgang Schüssellel, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökével, hogy konzultációkat kezdenek. Schüssel ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a kormányalakítást tekintve pártja „nincs benne a játékban". Klima kifejtette: az ÖVP elé terjeszti munkaprogramját, mire Schüssel úgy reagált, hogy egy SPÖ kisebbségi kormánynak legfeljebb 14 napot adna. Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője viszont azt érnyeri a háborút, még ha az 25 évig tart is - mondta Vaha Arszanov csecsen alelnök. - Jelenleg senki nincs a moszkvai vezetők között, akivel tárgyalni lehetne. Azok, akik hatalmon vannak, mint például Vlagyimir Putyin miniszterelnök, nemzetközi terroristák, akik felett a hágai törvényszéknek kellene ítélkeznie." zékeltette, hogy pártja megtűrne néppárti és szociáldemokrata kisebbségi kormányt is. Haider szerint Klestil elsősorban „vörös" - azaz szociáldemokrata - kancellárt akar, de ha Klima kudarcot vall, akkor őt, Haidert fogja megbízni a kormányalakítással. Klestil figyelmeztetett: nincs válság, nincs ok pánikra. A tegnapi lapok azonban szinte egybehangzóan úgy vélekednek, hogy Schüssel és Haider is valójában Klima megbuktatására törekszik. Madeleine Albright: „Sületlen" sajtóhír Washington. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter „sületlenségnek" minősítette az Observer című brit lap állítását, hogy a NATO a Jugoszlávia elleni hadjárat során valójában szándékosan hajtott végre rakétatámadást a belgrádi kínai nagykövetség ellen. Albright megismételte: az incidens tragikus tévedés volt. Azt azonban megerősítette, hogy a kínaiak kémtevékenységet (is) folytattak a nagykövetségen. (MTI) MTI-JELENTÉS Tel-Aviv. Izraeli lapjelentés szerint az ország védelmi minisztériuma engedélyezte a legnagyobb állami tulajdonú hadiipari cégnek, hogy kézi lőfegyvereket és lőszert adjon el Jordániának. „Ez az első eset, hogy izraeli cég fegyvert adhat el arab államnak" - jegyzi meg hétfői jelentésében a Háárec. Meg nem nevezett hadiipari forrás a Reuters Csiang Londonban Körúton hat országban Peking, London. Csiang Cö-min tegnap Pekingből hat országot érintő körútra indult. A kínai államfő november 3-áig tartó körútja során ellátogat Nagy-Britanniába, Franciaországba, Portugáliába, Marokkóba, Algériába és SzaúdArábiába. Csiang Cö-min tegnap este érkezett Londonba; személyében először látogat kínai államfő Nagy-Britanniába. Csiang találkozik II. Erzsébet királynővel és Tony Blair miniszterelnökkel. (MTI) érdeklődésére megerősítette a hírt. Az izraeli védelmi minisztérium és az érintett cég nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lap jelentését. Arról azonban nincs szó, hogy a vállalat máris készen állna szállítások lebonyolítására. Izrael és Jordánia öt évvel ezelőtt békét kötött. Az engedélyezés hívei arra hivatkoznak, hogy a fegyvereladások a „stratégiai együttműködés természetes kibővítését" jelentenék. Ausztriai kormányalakítási puhatolózások - mindenki mindenkiről nyilatkozik t r ' 1 j-1 1 j-j-.'K 1 Kézifegyverek és lőszer kivitelének engedélyezése Változatlanul patthelyzetben T 1U T— r J Izraelből Jordaniaba? Scharping „lehűtötte" a reményeket Berlin. A német védelmi miniszter „lehűtötte" azokat a reményeket, hogy az Európai Unió esetleg hatni tudna Moszkvára a csecsenföldi konfliktus békés megoldása érdekében. Rudolf Scharping úgy fogalmazott, hogy az „uniós szövetségesek eszményeinek hatósugara sokszor nagyobb, mint valós lehetőségeik". (MTI) Berlini fal - évforduló Xanana Gusmao kelet-timori függetlenségi vezető csak az önállóság jakartai jóváhagyása után tér haza Elégetett holttestek, felgyújtott házak Darwin. Indonéz katonák és indonézbarát milicisták a hét végén lemészároltak több mint ötven embert Kelet-Timoron - közölte tegnap az ausztráliai Darwinban Xanana Gusmao kelet-timori függetlenségi vezető. Harcostársával, a függetlenségi mozgalom másik legjelentősebb személyiségével, Jósé Ramos-Hortával közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kelet-timori függetlenségi mozgalom fegyveres szárnyának, a Falintil nevű szervezetnek a parancsnoka tájékoztatta az incidensről. Az indonéz katonák és a milicisták 12 teherautóval érkeztek a nyugat-timori határhoz közel eső területre, és lemészároltak több mint ötven személyt. A holttesteket elégették, a térségben a házakat felgyújtották. Gusmao azt is bejelentette, hogy későbbre halasztja hazatérését, mert több kelet-timori függetlenségi vezető nem kap vízumot Indonéziától. Hozzátette: akkor tér majd haza, ha a jakartai parlament már jóváhagyta a függetlenségről döntő kelet-timori népszavazás eredményét. Gusmao és a Timori Ellenállás Nemzeti Tanácsának (CNRT) magas rangú tagjai Darwinban gyűltek össze, hogy megtárgyalják a Kis-Szunda-szigetekhez tartozó sziget keleti felének újjáépítését. Jósé Ramos-Horta, a CNRT alelnöke elmondta: a hét végén többször is tanácskoztak az ENSZ képviselőivel az átmenet következő szakaszáról. A népszavazási eredmény ratifikálásával lehetővé válik, hogy az ENSZ kéksapkás békefenntartó erői (UNTAET) átvegyék az irányítást az INTERFETtől, és átmeneti közigazgatást hozzanak létre. Az UNTAET kötelékében legkevesebb 9 ezer békefenntartó érkezne Kelet-Timorra. Gorbacsov, Bush, Kohl Moszkva. Mihaü Gorbacsov hajdani szovjet államfő, George Bush egykori amerikai elnök és Helmut Kohl volt német kancellár is részt vesz a berlini fal leomlásának 10. évfordulójára emlékező rendezvényeken. A moszkvai Gorbacsov Alapítvány közlése szerint a három politikus a Berlinben november 6-án tartandó vitafórumokon szólal majd fel. Gorbacsov november 10-én ott lesz a német parlament rendkívüli ülésén is. Előzőleg - november 2-án Svájcban tesz látogatást, ahol ugyancsak a berlini fal leomlásának 10. évfordulója alkalmából tartandó konferencián vesz részt. (MTI) Minden frakció a függetlenség mellett Jakarta. Az indonéz parlament minden frakciója tegnap támogatásáról biztosította Kelet-Timor elszakadását Indonéziától. Bár KeletTimor függetlenné válását - amelyről a helyi lakosok népszavazáson döntöttek - a jakartai parlamentnek, a Népi Konzultatív Gyűlésnek még hivatalosan is jóvá kell hagynia, all frakció beleegyezésének fényében ez a lépés már csak formalitásnak számít. (MTI) Európai uniós reformlépések: három szakértő jelentése Nem lehet tovább várni MTI-TUDÓSÍTÁS Brüsszel. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság szerepének növelését, a vétójog csökkentését javasolja egy nemzetközi szakértőcsoport az Európai Unión belüli döntéshozási rendszer javítása érdekében. A három szakértő - Jean-Luc Dehaene volt belga kormányfő, Richard von Weizsácker egykori német államfő és David Simon hajdani brit kereskedelmi miniszter - a brüsszeli bizottság megbízására készített jelentést arról, milyen korszerűsítésre szorul az EU hat államra tervezett intézményrendszere a keleti bővítés előtt. A szakértők megerősítették, hogy jövőre le kell bonyolítani azt a kormányközi találkozósorozatot, amelyen a reformokat megvitatják és jóváhagyják. Leszögezték, hogy a módosítások sürgősek és nélkiMezhetetlenek, ezek nélkül a keleti bővítés nem sikerülhet. Javasolják, hogy a ma még csak konzultatívjogkörű Európai Parlamentet vonják be minden területen a döntéshozatalba. Tovább növekedne az Európai Bizottság és különösen a bizottsági elnök szerepe a döntések előkészítésében. A bénító vétójogot szerintük az összes lehető területen meg kell szüntetni. Dehaene elmondta, hogy nem látják értelmét tovább várni a reformokkal. ,A keleti bővítéshez vezető folyamat annyira felgyorsult, hogy nincs helye a további kivárásnak, függetlenül az újabb csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontjától is" - tette hozzá. A jelentés alapján dolgozza ki saját reformjavaslatait az Európai Bizottság. Ezt követően a decemberi helsinki állam- és kormányfői találkozón döntenek az EU-tagországok arról, hogy jövőre elindítják a kormányközi egyeztetést. Pakisztán: visszavonulnak az előretolt alakulatok narfItflTElteÍÜvatali tevékenységét Javier Solana az Európai Unió külpolitikai és védelmi főképviselőjének újon(középen) és a testület üülügj^ffíiaP-Brüsszelben találkozott Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével megígérte, hogy szorosan együtt fog működni, mirítegjPeííKflnel. (jobboldalt). Az EU külpolitikáját alakító trió longásokat jósoltak közöttük, (m) ' =>mplvek hatásköri vilCsecsenfőldi orosz veszteségek: 178 halott, 400 sebesült - gyűrű a főváros körül Látják, lőhetilc Groznij t Washingtoni nyomás MTI-JELENTÉS larkjuiábád „Az Egyesült Államok nai vezetőkkel, de égyut'iai 'vyo mást is gyakorol rájuk a demokrácia gyors helyreállítása érdekében jelentette ki tegnap William Milam, az USA iszlámábádi nagykövete. Washington úgy tapasztalja, hogy a katonai puccs népi támogatást élvez, és ez a körülmény kedvezően befolyásolja az új pakisztáni vezető, Pervez Musarraf tábornok amerikai megítélését." A pakisztáni hadsereg meekezdte előretolt alakulatainak téből. A parancs aiViiiJt/it-ír törzenatkozik a vitatott Kasmírt megosztó katonai választóvonal mentén telepített csapatokra, hanem csak a nemzetközileg elismert pakisztáni-indiai határ mentén állomásozó, erősítésül kiküldött erőkre.