Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-29 / 224. szám, szerda
ĽL POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 30. A bíróságok helyzetéről Pozsony. Štefan Harabin, a legfelsőbb bíróság elnöke tegnap fogadta a cseh parlament szenátusának Jirí Vyvadil vezette alkotmányjogi bizottságát. Harabin tájékoztatta a cseh küldöttséget a bíróság önálló költségvetését előkészítő jogszabályról. A törvény jóváhagyásával a legfelsőbb bíróság gazdaságilag önállósulhat a végrehajtó hatalomtól. Csehországban készül a bíróságok reformja, mely során a szlovák, vagyis a háromszintű modellt vezetnék be. Harabin elmondta, kezdeményezni fogják, hogy az alaptörvényben rögzítsék, nem csökkenthető a bírák bére. (TA SR) A bűnüldözésről tárgyalnak Pozsony. Az Európai Bizottság és az Európa Tanács Octopus II. elnevezésű programjának keretén belül ma kezdődik az a szeminárium, melynek témája a bűnüldöző és az igazságszolgáltató szervekkel való együttműködés, illetve a tanúvédelem. A rendezvényen 80 igazságügyi, ügyészségi és belügyi szakember vesz részt Kelet- és Közép-Európa 16 országából. Az előadók Nagy-Britanniából, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Dániából érkeznek. Az Octopus II. program célja a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc. (SITA) Összeül a vegyes bizottság Pozsony. Ma ül össze a kisebbségi ügyekkel foglalkozó szlovák-magyar vegyes bizottság, hogy értékelje a kisebbségi jogokat érintő államközi egyezmény teljesítését. A bizottság tagjai a két társelnök, Ján Figeľ szlovák és Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár vezetésével elemzik, milyen előrelépés történt a Magyarország területén élő szlovák kisebbség, illetve a szlovákiai magyar kisebbség öntudata megőrzésénekjogi és intézményes feltételei terén. (SITA) Szlovák részről Ján Figeľ vezeti a delegációt (Dömötör Ede felvétele) Sárgaság KeletSzlovákiában Pozsony. A Kassai és az Eperjesi kerületben már közeleg az A típusú fertőző májgyulladásban megbetegedettek számának tetózése - véli a tiszti főorvos, Ivan Rovný. A sárgaság a roma gyerekek és fiatalkorúak körében a legelterjedtebb. A fertőzés terjedését segítik a kedvezőtlen szociális és higiéniai viszonyok, a lakosság migrációja és a rossz minőségű ivóvíz. A szaktárca 1,7 millió koronát szabadított fel a szükséges mennyiségű oltóanyag megvásárlására. (SITA) A dánok a helsinki csúcson támogatni fogják Szlovákiát Elégedett kisebbségek Jozef Migaš, a parlament elnöke szibériai körútja során tegnap Omszkba érkezett, ahol megtekintette a púchovi Matador gumiabroncsgyár szlovák-orosz vegyes vállalatának termékeit. (TA SR-felvétel) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kisebbségi kérdés akkor tekinthető rendezettnek, ha a nemzeti kisebbségek és a többségi nemzet egyaránt elégedettek - összegezte tegnap múlt heti dániai látogatásán szerzett tapasztalatait A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke. A. Nagy Tóth Imre DBP-s és Jozef Kalman DSZMes képviselővel együtt a dániai német kisebbség titkárságának meghívására érkezett az északi országba, hogy az ottani német, illetve a németországi dán etnikum helyzetével ismerkedjen, s hogy megbeszéléseket folytasson a dán parlament tagjaival Szlovákia integrációs törekvéseiről. Mint az embetjogi bizottság elnöke elmondta, az ottani kisebbségek helyzete különbözik a Közép-Európában élő nemzetiségekétől, s így igényeik is mások. A dánok és a németek elsősorban a kultúrára és az oktatásra összpontosítanak, s megkapnak mindent, amit akarnak. A. Nagyék tájékoztatták vendéglátóikat azokról az eredményekről, amelyeket az utóbbi időben Szlovákia a kisebbségi kérdés rendezésében elért, de beszámoltak arról is, hogy egyes esetekben mint a kisebbségi nyelvtörvény - további lépésekre lesz szükség. A pozsonyi politikusok az ECNI nemzetközi nemzetiségi szervezet képviselőivel, valamint a szintén Dániában tartózkodó magyar és román küldöttséggel is megbeszéléseket folytattak. A. Nagy László elmondta, a magyarokkal együtt meghívták az ECNI tagjait Magyarországra és Szlovákiába, hogy vizsgálják meg az itteni romák helyzetét. Ami Szlovákia integrációs esélyeit illeti, tárgyalópartnerei biztosították A. Nagy Lászlót, hogy szerintük az ország teljesítette a csatlakozás feltételeit, ezért Helsinkiben a dán küldöttség Szlovákia első csoportba való átsorolása mellett szavaz majd. (sóti) A községek a víz- és a csatornaművek gyorsított tulajdonoscseréjét sürgetik Kampányol Süli János, kassai főpolgármester-jelölt Csak ingyen fogadják el Jogot a városrészeknek Pozsony. Jövő év július elsejéig végre kellene hajtani a víz- és csatornaművek tulajdonoscseréjét, mégpedig nem privatizálás formájában, hanem ingyenesen átadva azokat községi tulajdonba. GAÁL LÁSZLÓ A transzformáció formájáról jelenleg is folynak a tárgyalások a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (SZVFT) és a földművelési tárca között. A probléma lényege, hogy a községi rendezésről szóló törvény kimondja: a községek kötelesek biztosítani a lakosság ivóvízellátását, illetve a szennyvízelvezetést, ám ehhez semmilyen eszközökkel és hatáskörökkel nem rendelkezfiek, a víz- és csatornaművek mind a mai napig állami vállalatként működnek - ecsetelte a régóta vita tárgyát képező kérdést Michal Sýkora, az SZVFT elnöke. Sűykora hangsúlyozta, hogy a községek nem megvásárolni vagy privatizálni akarják a víz- és csatornaműveket, hanem azt szeretnék, ha azokat ingyenesen utalnák át községi tulajdonba. Ezt egyébként a kormányprogram is szavatolja, és a transzformáció koncepcióját a társulás szakembereinek részvételével dolgozta ki a földművelésügyi minisztérium. A tervezet szerint a víz- és csatornaműveket alkotó jelenlegi öt állami vállalatból legalább 9 részvénytársaságot kellene létrehozni. Előbb az öt állami vállalatot kéne átalakítani részvénytársasággá, majd ennek a társaságnak a részvényeit kapnák meg ingyenesen a községek. Az állami részvények értékét egy bizottság állapítaná meg, és azokat a település lélekszámának arányában osztanák el azok között a községek között, amelyek rész kívánnak venni a transzformációban, mivel az önkéntes alapon történne. Ez azokat a községeket is érintené, amelyek egyelőre nem rendelkeznek vízvezetékkel vagy szennyvízcsatornával. Nem csak a vezetékeket, hanem a víz- és csatornaművekhez tartozó minden egyéb berendezést átvennének a községek. A vízforrások felszíni és föld alatti vizek - az állam tulajdonában maradnának, ám Sýkora szerint meghatározott keretek között szabályozni kellene a víz árát, hogy azt az állam önkényesen ne változtathassa meg. A víz végső ára, amit majd az állampolgár fizet érte, az egyes részvénytársaságokban eltérő lehet aszerint, hogy „kitermelése" mennyibe kerül. ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Kassa. A közelgő kassai főpolgármester-választáson a Demokrata Párt jelöltjeként induló Süli János, Kassa-Óváros polgármestere szerint a demokráciához a decentralizáción keresztül vezet az út. A polgárok napi ügyes-bajos dolgai könnyebben megoldhatók helyi szinten, mint az állami szervek segítségével, a városnak szolgálnia kell polgárait, méghozzá az etikai, morális alapelveket szem előtt tartva. A városnak továbbá korrekt partnerként kell viselkednie, megengedhetetlen például az, hogy a megrendelt és elvégzett szolgáltatásokért és más tevékenységért ne fizessen a kivitelezőknek. Az sem korrekt hozzáállás, ha a város a számlákat benyújtó szolgáltatókat azzal fenyegeti, hogy soha többé nem rendel tőlük semmit, ha követelődzni fognak. Ezt annak az árán sem szabad megtenni, hogy a város fejlődése, épülése, szépülése nem rohamtempóban történik, hanem valamivel lassabb ütemet vesz fel. Süli János természetesen Kassa előző főpolgármesterét, Rudolf Schustert bírálta e kijelentéseivel, hozzátéve, hogy természetesen nagyra becsüli Szlovákia köztársasági elnökét. A demokraták jelöltje kevesli továbbá a 22 városrész kompetenciáit. A törvény értelmében az önálló jogi személyként működő kassai városrészek szerinte hatékonyabban és olcsóbban megoldanák azokat a problémákat, melyek kezelésijogát a város megtartotta magának. Demagógiának nevezte azt a feltevést, mely szerint Kassa azért adósodott el ennyire, mert túl sok városrészre oszlik. Az sem megoldás, hogy a városrészek saját kaszszáikból segítsék ki a tartozásait rendezni képtelen várost, (juk) A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyetért a szakszervezetek utcai tiltakozásával Mečiar éhkoppja magánügy Vasiľ Bil'ak még nem részesülhet közkegyelemben Túl vastag az ügy aktája ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom azért helyeselte a szakszervezetek szombati tiltakozó nagygyűlését, mert ebben az országban már sem a parlament, sem a kormány, de még a köztársasági elnök sem veszi figyelembe az állampolgárok véleményét - állította tegnap a DSZM szóvivője. Žvach azt is elmondta, a kormány és a parlament a gazdasági és szociális követelések ignorálásával bizonyította tehetetlenségét, Rudolf Schuster pedig azzal, hogy megtagadta a referendum kiírását a kisebbségi nyelvhasználati törvénynyel, illetve a stratégiai vállalatok privatizálásával kapcsolatban. Sergej Kozlík alelnök újságírók kérdésére válaszolva tagadta, hogy feszültség lenne közte és Vladimír Mečiar elnök között. Azt is elmondta, Mečiarnak kimondottan a saját személyes döntése volt, hogy éhségsztrájkba kezd, ha ifjabb Michal Kováč ügyében megszüntetik a titoktartási kötelezettségét. - Az pedig a mozgalom többi tagjának a magánügye, hogy csatlakozik-e a mozgalom elnökéhez - hangsúlyozta Kozlík. Szerinte a bűnüldöző szervek törvényellenesen járnak el, amikor a volt kormányfőt az ifjabb Kováéügyben ki akarják hallgatni, hiszen erre az ügyre érvényes amnesztiarendelet vonatkozik. A mozgalom szóvivője azt is elmondta, tévednek azok, akik Mikuláš Dzurinda külföldi útjaival kapcsolatban olyasmit állítanak, hogy az előtte hivatalban levő kormányfőt egyetlen államfő sem fogadta. A DSZM szerint Mečiar a francia, az osztrák és az amerikai államfővel is találkozott. (gl) SITA-I N FORMÁCIÓ Pozsony. Milan Hanzel legfőbb ügyész nem ért egyet azzal, hogy Rudolf Schuster államfő Vasiľ Biľakot magas korára való tekintettel közkegyelemben részesítse. Mivel Bil'ak 1917-ben született, vonatkozhat rá az amnesztiarendelet azon fejezete, hogy a 65 éven felüli elkövetők ellen folytatott eljárás leállítható. Hanzel hangsúlyozta, Bil'ak aktája 27 ezer oldal, s eddig senki sem foglalkozott vele. Európai rákellenes hetet tartanak október 4-10-ig Stop a cigarettázásnalc Jövőre csupán 72 millió koronából gazdálkodhat a Pro Slovakia Állami Kulturális Alap Legalább a kétszerese kellene ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Csupán 72 millió koronára számíthat 2000-ben a költségvetésből a Pro Slovakia Állami Kulturális Alap. Amint azt a kulturális tárca tegnapi sajtótájékoztatóján Božena Kleisová, a Pro Slovakia igazgatója elmondta, az állam szűkös anyagi helyzete ellenére szeretnék elérni, hogy a kulturális tevékenységek támogatására szánt pénzösszeget legalább 150 millió koronára emeljék. Legutóbbi ülésén a Pro Slovakia tanácsa három bizottság (képzőművészeti, főiskolák kulturális tevékenysége, rádióés tévéműsorok) ajánlásait hagyta jóvá. A 2000. évben igényelhető grantokra a kérvényeket 1999. november l-jétől 2000. január 31-éig adhatják le az igénylők. A formanyomtatvány november elsejétől lesz hozzáférhető az alap székhelyén, illetve az interneten. A támogatás legalacsonyabb összegét 10 ezer koronában állapította meg a Pro Slovakia tanácsa. Azoknak az igénylőknek, akik 1999-ben támogatást kaptak a Pro Slovakiától, legkésőbb 2000. január 31-ig kell beküldeniük az elszámolást. Szó volt továbbá a sajtótájékoztatón két új törvényjavaslatról, amelyet a kulturális minisztérium terjeszt be. A népművelési központokról szóló törvényjavaslat szükségességét a jelenleg érvényben levő 52/1959-es számú törvény korszerűtlensége indokolja. Ajavaslat tartalmazza azokat a társadalmi viszonyokat, amelyek a népművelési tevékenységet biztosítják, a népművelési intézmények szerepét, ez intézmények működtetőinek jogait és kötelességeit, valamint az állami szervek szerepét. Módosításra szorul az audiovízióról szóló törvény is. Szlovákia ugyanis felvételt szeretne nyerni az OECD-be, a szervezet pedig feltételül szabta a törvény módosítását az OECD előírásai szerint. A jelenleg érvényben levő törvény az audiovizuális művek forgalmazóinak megszabja, hogy a forgalmazott áru legalább 30 százaléka európai, további 30 százaléka pedig szlovák mű legyen. Az ilyenfajta, százalékos meghatározás nem biztosít a piacon belül egyenlő esélyeket, (me) PETERFI SZONYA Pozsony. A nemzeti rákellenes szervezeteket tömörítő Rákellenes Ligák Európai Társulása évente rákmegelőző programokat hirdet. Az idén a fiatalok dohányzására, a cigarettázás megelőzésének szükségére hívja fel a figyelmet. A felhívás jogosultságához nem fér kétség, hiszen egyre többen cigarettáznak, egyre fiatalabb korban. - A dohányzás egészségkárosító hatásán túl - a rendszeres dohányosok 85 százaléka daganatos betegségben hal meg - jelentős szociokulturális problémával kell megküzdenünk. Éppen ezért az ifjúságot céloztuk meg azzal a szándékkal: ne is kezdjenek cigarettázni. Az USA-ban folytatott kampányok következtében a férfiak jelentős hányada megijedt a várható következményektől, s megvált káros szenvedélyétől, emelkedett viszont a cigarettázó nők aránya. A mostani kampányok ezért már „nőkre szabottak". Elmondható, hogy az egészséges életmódot népszerűsítő programok sikeresek: az Egyesült Államokban 3 százalékkal csökkent a rákos betegek száma adott helyzetjelentést dr. Eva Siracká, a szlovákiai Rákellenes Liga elnöke. A hazai, a dohányzás megelőzésére irányuló kampány a 14-25 évesekhez szól, jelmondatával - Mi van a fejedben, ha cigizel? a nem dohányzást mint életformát propagálja. Az európai országokban a fiatalok közreműködésével elkészült Az élet útlevele elnevezésű tervezet, amely az egészséges életmódot népszerűsíti. - A plakát által ötletes, szellemes szlogenekkel szólnak kortársaikhoz, nem tiltanak, nem riogatnak, nem utasítanak. A tinik kérdéseire válaszolnak, őszintén. Foglalkoznak a dohányzással (Meg akarsz takarítani egy kalap pénzt? Független akarsz maradni? Próbálkozz a cigimentes élettel!), a kábítószerrel (Itt vannak. Ismered a következményeket. Ki győz? Ha valami újat akarsz kipróbálni, itt a bungie jumping!), a testmozgással, a stresszel, alkohollal, az egészséges szexszel (Szeress, de ne öld meg magad!), a környezetszennyezéssel, a kommunikációs problémákkal, a rasszizmussal, a tolerancia kérdésével, illetve az értékrend kialakításával. Nálunk Az élet útlevele tervezet védnöke Eva Dzurindová lett.