Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)

1999-09-28 / 223. szám, kedd

12 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1999 SZEPTEMBER 28. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Tosca 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Sžáll a kakukk fészkére 19 KIS SZÍNPAD: Vigyázzatok Leonnal! 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Szilfídek, Vérnász, Edith Piaf 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Star Wars: Baljós árnyak (am.) 15.30, 18. 20.30 OBZOR: Mátrix (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: A szív titka (sp.) 16, 18 Sekalnak meg kell hania (cseh-szl.-lengy.) 20 CHARLIE CENTRUM: Ösztön (am.) 18, 20.30 Én miért nem? (fr.) 17,18.45 Szökőkút Zuzanának III. (szl.) 17.30 Múmia (am.) 16.30, 20.30 Mondd, mi a szerelem (svéd) 19 KASSA DRUŽBA: A legkedvesebb bárom (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Asterix és Obelix (fr.-ném.-ol.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Lola az áletéért fut (ném.) 15.45, 18, 20 ÚSMEV: Star Wars: Baljós árnyak (am.) 15.45, 18.15,20.40 DEL-SZLOVAKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Mátrix (am.) 17, 19.30 LÉVA SLOVAN: Plunkett & MacLeane (am.) 19 GALÁNTA - MOZI: Múmia (am.) 17.30, 20 GÚTA - VMK: Klub 54 (am.) 19.30 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Psycho (am.) 19 GYOR LLOYD: Vadiúj vadnyugat (am.) 18, 20, 22 CINEMA CITY: Taxi (fr.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Csillagok háborúja (am.) 14.30, 17, 19.45 Ötvennégy (am.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Ösztön (am.) 14.45, 17.30, 20.15 Csúcsformában (am.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Mátrix (am.) 14.45, 17.30, 20.15 A Thomas Crown ügy (am.) 13.30,15.45,18,20.15 Múmia (am.) 18, 20.15 Drogosztag (am.) 13.30, 15.45 Vadiúj vadnyugat (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Szájkosaras kosaras (am.) 14,16 „Tévedések drámája" ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. E napokban nem lehet úgy Nyitra belvárosában sétálgatni, hogy ne hívná fel a figyelmünket a már javában zajló színházi fesztiválra néhány tucat plakát, a kávézókban átlagosan minden második asztalnál a rendezvény műsorfüzetét lapozgatják, a beszéd is e körül forog: miért férfiak játsszák a női szerepeket Lilia Abadzsijeva Hamlet-adaptációjában, hol zajlik majd a szokásos előadás utáni beszélgetés a művészekkel, és főleg: mi történt a bázeli színház előadásán. Mert néha azért a legkörültekintőbb szervezésbe is becsúszik egyegy hiba. A bolgárok Hamletje és a színművészeti főiskolások Szentivánéji álma közé egy „tévedések drámája". A legpechesebb előadás kategóriában - ha lenne ilyen - a pálmát biztosan a svájciak bemutatkozása vinné el. Hogy mi történt, megmagyarázhatatlan, de a Mária Magdolna előadásán sorozatos félreértések után a tervezett egy helyett három szünet „keletkezett", mindvégig bizonytalan volt, Párbeszédkísérlet - Mészöly Miklós, a rejtőzködő főhős és Szigeti László, a rejtőzködő kérdező Egy intellektus fejlődésregénye Nagy várakozás előzte meg a bázeliek „peches" előadását A Kalligram Könyvkiadóban megjelent Párbeszédkísérlet című kötetet olvasva is mélyen tudatosítanunk kellene, mily csodálatos jutalom számunkra olyan írónagyságok kortársaként élni, mint amilyen Mészöly Miklós. DUSZA ISTVÁN Nem lehet megrendülés nélkül olvasni ezt a könyvet, hiszen maga az a tény is megrendítő (számomra mindenképpen), hogy e század utolsó évtizedében többször is találkozhattunk vele Szlovákiában. Könyvei, mint ez a mostani is, akár naponta gyarapíthat bennünket. Mert mi más lehet az olvasás, mint eltökélt begyűjtése mások tudásának, tapasztalatának, az alkotásaiban tárgyiasított emberi mikro- és makrokozmosznak - mondjuk: ez esetben éppen Mészöly Miklósénak. Elolvasva a Párbeszédkísérletet, minden kétely nélkül állíthatom: az író életregénye, személyiségének fejlődésregénye rajzolódik elénk. Izgalmas szellemi kaland, amely a gyermekkor töredékes emlékeitől a halál bizonyosságáig él. Ennek ellenére nem a közeli testi elmúlás számadáspótléka ez a könyv. Bölcs derű hatja át, néha önirónia jelenik meg a sorok között. Mészöly Miklós azonban leginkább attól író, hogy nem a műveiről beszél, hanem elfogulatlanul sorsának, sorsunknak teljességéről. Talán éppen azért jelen idejű ez a kötet. Még akkor is és ott is, ahol a múlt alakjait, az elhalálozott ősöket, saját életének történéseit idézi fel. Különös, hogy a mesélés helyett inkább a töprengés, a kétkedés, a szüntelen gondolkodás és gondolkodtatás dominál Mészöly vallomásaiban. Ezért is érzi úgy a figyelmes olvasó, hogy maga is ott MÉSZÖLY MIKLÓS Párbeszédkísérlet van velük Kisorosziban vagy éppen Budán, s ha valójában Szigeti László kérdezi is az írót, később méltán tudhatja önmagát is beavatottnak a könyvet kezében tartó ember. Ennél aligha lehet fontosabb élménye a tudatosan választó olvasónak. Elvégre beavatottnak lenni, nem mindennap adatik meg nekünk. Különösen nem egy olyan világban, ahol a műszaki csodák valósághű világmásolatokat kreálnak, s az ember kénytelen kételkedni még az érzékszerveinek a működésében is. Becsaphatóak lettünk, s éppen ezért revelációszerű, amikor Mészöly Miklós ezt mondja: „Nyomozó vagyok. Detektív. Egy jó detektívnek nincs a bűncselekményről magánvéleménye, számára mindenek fölött áll a tények tisztelete. A tényeket itt a lehető legszélesebb vonatkozásban lehet és szabad érteni. Tény minden, ami a megtörténtség rangjára tudott és tud emelkedni az ember által befogadható szférában. Minden tény és az emberi szférában megjelenhető megtörténtség, a megtörténtség ténye alapján tiszteletet érdemel. És ez a tiszteletadás biztosítja az emberileg elérhető pártatlan bepillantásnak a lehetőségét. És itt nem a bepillantás, hanem a pártatlanság nyithat távlatot a megismerésnek." De hogyan legyen az olvasó pártatlan egy Mészöly-könyvvel, mondjuk a Párbeszédkísérlettel szemben? Az író önmaga, kérdező nélkül talán sohasem beszélt volna saMéltán tudhatja önmagát is beavatottnak a könyvet kezében tartó ember. ját regényeinek, elbeszéléseinek születéséről. S különösen nem az olyan témákról, mint az erkölcs, a szerelem, a férfi és a nő partneri egyenlősége, vagy a vallás. És akit érdekel a magyar irodalomnak Mészöly által felsorakoztatott tényözöne, amint szinte minden átmenet nélkül kibomlik belőle a konyhaművészei, az megérzi a szellem kalandjának a lényegét. Mert az előbbiekből majd kitetszik a táplálkozás és a társadalmi romlások összefüggése. Innen már szinte könnyed képzettársításokkal lehet eljutni a nyugati ember halálkultúrájáig, amely Mészöly Miklós szerint is az attól való félelmen, illetve ennek feloldásán alapszik. Bölcs derűt emlegettem valahol az elején a könyv kapcsán. Kétségtelenül, mert az a nyomozói módszer, amellyel az író és beszélgetőtársa legvégül egymás mellé teszi Krisztus személyes azonosulását követő szenvedését és Buddha felülemelkedő személytelenségének mosolyát, a szemlélődő bölcsesség derűjére épül. Ritka pillanatokat élhet át az, aki a néhány helyen filozófiai fejtegetésekkel felérő szövegrészeket leküzdve, birtokába jut a mészölyi világnyomozás lényegének. Talán nem is elég egyszer elolvasni. Sőt, bizonyosan nem, hiszen a „kísérlet" elbizonytalanító olvasmány. Az ember meg mégiscsak a bizonyosságokat kere sí, pedig az így megszerzett tudás a legelbizonytalanítóbb része az ember létezésének, Mészöly Miklós szerint is. A nyitrai Andrej Bagar Színház élt a lehetőségekkel. Két év alatt vált az ország egyik legjobb társulatává Jövőre tervezik az igazi nagy robbanást mikor is ér véget az előadás, az intermezzók alatt a közönség kétharmada elvonult (nem az érdektelenség miatt, egyszerűen azt hitték, hogy végleg legördült a függöny). így a jól értesültek mellett a lassú, ráérős távozást választók jártak jól: őket még utolérte a hír, hogy folytatás következik. Andreas Kriegenburg, a német nyelvterület egyik legjellegzetesebb kézjegyű rendezőjének munkáját nem hiába övezte hatalmas várakozás: a Mária Magdolna az első pillanattól az utolsóig drámaian feszült, fullasztó atmoszféráját, a gesztusok pontosságát - hála a színészek vasprofizmusának - még a kínos „élvedarabolás" sem zilálta szét. (as) Tilalomtáblákkal találkozik a látogató a somorjai zsinagóga előterében. Karol Pichler installációja, amely e hét végéig még megtekinthető, a nyílt és a rejtett manipulációra figyelmeztet, s arra ösztönzi a szemlélőt, hogy választ keressen a hatalommal, a szabadsággal és az etikával kapcsolatban felmerülő nyugtalanító kérdésekre. (Somogyi Tibor felvétele) VRABEC MARIA Ha Szlovákiában versenyt hirdetnének az évad színháza címért, akkor azt 1999-ben nagy valószínűséggel a nyitrai Andrej Bagar Színház kapta volna: nemcsak azért, mert két előadását összesen 11 DOSKY-díjra jelölték, és ebből ötöt meg is kapott, sőt Milan Kišt még a Jozef Kronerról elnevezett díjjal is kitüntették, de a szakma és a közönség ritkaságszámba menő egyhangú elismeréséért is. A színház igazgatója, František Javorský nem is titkolja büszkeségét, hiszen szerinte a társulat lelkesedésén túl a céltudatos vezetői munkának is köszönhetők a sikerek és az esélyek, hogy egy-egy előadás egyáltalán létrejöhetett. Lehetőségekben, értsd anyagiakban pedig a nyitrai színház sosem szenvedett hiányt - Slobodník és Hudec kultuszminisztersége idején éppoly kivételezett intézménynek számított, mint amilyennek most tartja Kňažko. Nagyon sokat nem is kellett tenni ezért a pozícióért, elég volt nyilvánosan elhatárolódni az 1996-os színészsztrájktól, műsorra tűzni a Svätopluk hősnemzeti propagandadarabot (amely a közönség ízlésének hála még 10 előadást sem ért meg), és időnként azzal vádolni a Színházi Nyitra fesztivált, hogy a Bagar Színházon élősködik, így aztán jutott pénz a Pacho viszszatér című, primitív nacionalista szövegektől hemzsegő, de hazai viszonylatban óriási szenzációnak számító látványos produkcióra, a hazai társulatok seregszemléjének, a Májusi Színházi Nyitrának a felélesztésére, amelyet az őszi nemzetközi fesztivál konkurenciájának szántak, sőt az Andrej Bagar Színház ritka kivételként az intendatúrák uralma idején is közvetlenül a minisztérium hatáskörébe tartozott. Volt persze egy-két csúfos bukás is - mint például a több milliós költségvetéssel és Michal Dočolomanský főszereplésével színrevitt Egyvégű kötél című rock-musical, amelyre ma már csak a rengeteg, raktáron maradt CD emlékeztet de a színház vezetése még időben ráébredt, hogy a kedvező helyzetet inkább a művészi színvonal emelésére kellene kihasználni, amely végre a szakma elismerését is magával hozná. ...a céltudatos vezetői munkának is köszönhetők a sikerek. Ennek a koncepciónak a jegyében született meg még a hudeci költségvetés idején a Hegedűs a háztetőn szuperprodukciós terve, és kitűnő elgondolásként így kezdődött a külföldi vendégrendezőkkel való együttműködés is. A Hegedűsről már mindent megírtak, amit lehetett: igazi Bednárikdarab volt, csillogó, villogó, érzelgős giccs, egy-két kimagasló színészi teljesítménnyel, gyönyörű díszlettel és teljesen ellaposított mondanivalóval. A siker azonban így is frenetikus volt, nem is lehetett másként, hiszen a pályáját Nyitrán kezdő Bednárikot musical-mágusként tartják számon Szlovákiában, és a szlovák közönség mást még nem is láthatott ebben a műfajban. Ami viszont tényleg a székbe szegezte a nézőket és szó szerint lenyűgözte a kritikusokat is, az a Hradec Králové-i Vladimír Morávek Macbeth-rendezése, amelynek tényleg nincs mit felróni. Marián Labuda és Adela Gáborová színészijátéka kifinomult és meggyőző, a zene velőig hatóan szuggesztív, a díszlet és a kosztümök a látványon túl a darab hangulatát is szolgálják, és a rendező az utolsó pillanatig úgy képes fokozni a feszültséget, hogy maga Shakespeare mester sem találna kivetnivalót a munkájában. Az idei elismerések alapján joggal feltételezhető, hogy ez a két darab határozza meg a színház irányvételét: egyrészt a művészi szempontból igényes darabok, másrészt a közönségsikerre számítható produkció irányában, úgy ötvözve a kettőt, hogy a színvonal sehol ne bukjon alá az immár elég magasra állított mércének. A most kezdődő évad tervezett bemutatóiból kettőt az egyik, kettőt a másik kategóriába sorolhatunk. A Mester és Margaritát Marián Pecko rendezi, aki három éve már egy Garcia Lorca-darabbal mutatkozott be Nyitrán, Csehov Sirályát pedig a helyi társulat tagja, Slavomír Sprušanský viszi színre igencsak rendhagyó módon, a kuliszszák raktárában. Könnyedebb szórakozást ígér a kritikusok által a cseh Woody Al lennek kikiáltott Antonín Procházka Gyilkosságok és gyengédségek című fekete komédiája, a legnagyobb érdeklődésre pedig mindenképpen a Véres grófnő, a Báthory Erzsébetről szóló zenés darab számíthat, Eva Pavlíkovával és Zdena Studenkovával a főszerepben. Rokonszenves, hogy a színház vezetése nem titkolja, a kasszasikerre is gondol a repertoár összeállításakor, ugyanakkor nem kíván csupán zenés-táncos produkciókra építeni, mert meg akarja őrizni a drámai színház jellegét. A saját bemutatókon kívül figyelemre méltó az a változás is, amely a vendégszereplő színházak és az épületben készülő tévéműsorok kiválasztásánál következett be (mindennél többet elárul, hogy az SZTV újra induló Repete című táncdalműsorát már nem Nyitrán fogják forgatni), és az sem mellékes, hogy az Andrej Bagar Színház végre békét kötött a Színházi Nyitrával is, mondván, úgyis mindkét fesztivál másfajta igényeket elégít ki. Az igazi nagy robbanást azonban az idei lélegzetvétel után, a 2000/2001-es színházi évadra tervezik Nyitrán, amikor egy újabb musicallel visszatér Jozef Bednárik, és két külföldi rendező is dolgozik majd a társulattal - a litván Gintaras Varnas és a magyar Alföldi Róbert. Az biztos, hogy az Andrej Bagar Színház bármi úton-módon jutott is a lehetőségekhez, élni tudott velük, és a tehetséges társulat éppúgy hozzájárult a mostani sikerekhez, mint a jól megválasztott külsősök. Két külföldi rendező is dolgozik majd a társulattal. Ebben az egyben biztosan különbözik az előző politikai garnitúra által preferált kulturális intézményektől, és csak reménykedni lehet benne, hogy hirtelen tündöklése nem lesz tiszavirág-életű - már csak azért is, mert a nézőket nem érdekli, mi történik a kulisszák mögött.