Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)

1999-09-28 / 223. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 28. KULTÚRA 13 Skuta Miklós: „Egy kimerítő dzsesszkoncert után egy-két napra is szükségem van, amíg vissza tudok állni arra a másfajta gondolkodásra, amit a komolyzene igényel." Skuta Miklós szülővárosában, Komáromban járt zeneiskolába Szabó Verához. Két évig tanult a helyi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban, majd átlépett a pozsonyi konzervatóriumba, zongora szakra. 1978-ban a negyedik évfolyamból vették fel a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolára, ugyancsak zongora szakra. A konzervatóriumban Alžbeta Elanová, a főiskolán Eva Fischerová volt a tanára. Tanulmányai idején, 1983-ban ösztöndíjjal fél évet Párizsban töltött. A főiskolai évek alatt szólistaként fellépett Szlovákia összes szimfonikus zenekarával (Kassai, Zsolnai Filharmonikusok, a Szlovák Rádió Zenekara, Szlovák Filharmonikusok). Már akkor több nemzetközi versenyen kapott díjat. Elsősorban komolyzenével foglalkozik, de játszik dzsesszt, illetve zenét is szerez. Kaszás Attila Tomboló Hold című CD-jéhez hat számot komponált. A Szlovák Rádió által kiadott kazettára zsidó dalokat hangszerelt át popritmusba. Dzsesszzenészként 1992-től rendszeresen lép fel Benjamin Schmid salzburgi hegedűművésszel Ausztria, Svájc, Németország, Hollandia nagyvárosaiban. Felléptek egyebek között a Salzburgi Ünnepi Játékokon is. Ausztriában közös CD-jük jelent meg. Ezen szintén hat szerzeménye hallható, részint kortárs zenei, részint dzsesszkompozíciók. Olyan világsztárokkal lépett fel, mint Didier Lockwood dzsesszhegedűs, Wolfgang Muthspiel osztrák származású, Amerikában élő dzsesszgitáros, Tomasz Stanko lengyel dzsessztrombitás. Idehaza olyan kiváló dzsesszzenészekkel dolgozott, mint Juraj Bartoš, Andrej Šeban, Juraj Griglák. Komolyzenei hangversenyeken a Bohdan Warhal vezette Szlovák Kamarazenekarral, a Szlovák Rádió Zenekarával, a Pozsonyi Szólisták kamarazenekarral és a Capella Istropolitanával szerepel. Szlovákia legnagyobb nemzetközi zenei fesztiválján, a Pozsonyi Zenei Ünnepségeken, amelyen szólistaként ritkán lép fel hazai művész, Skuta Miklós önálló zongorahangversenyt ad október 3-án, délután öt órakor a Moyzes-teremben. TALLÓSI BÉLA Mielőtt a pozsonyi konzervatóriumba került, két évig járt a komáromi gimnáziumba. Nem volt nehéz „félidőben" otthagyni egy ölyan iskolát, amelyről tudvalevő, hogy jó hírű alma mater? A barátoktól volt fájdalmas megválni. Nem is lettem hűtlen hozzájuk, a mai napig összejárunk. A konzervatóriumban, de később a főiskolán is számtalan helyzetben éreztem úgy, hogy bár csak második végéig jártam Komáromba, az a két év abban a gimnáziumban olyan sokat adott, amit sokan mások egyéb középiskolákban nem kaptak meg a négy év alatt sem. Kitűnő iskola volt, a mai napig merítek abból, amit ott kaptam. Ne is időzzünk tovább a múltnál! Beszéljünk inkább a jelenről és a zenéről! Elsőként az okLehet, hogy én kettős lelkületű vagyok... Már közhellyé vált, de nem mondhatok mást, mint hogy van jó zene és van rossz, s ha valaki a jóból ezt is meg azt is művelni tudja, akkor már nem a másságot látja, hanem azt, ami közös benjól mutat a fehér zongora mellett, az már fél siker, s ezt egy hangzatos reklámkampánnyal teljessé lehet tenni. Annak ellenére, hogy Clayderman tulajdonképpen nagyon-nagyon minimális szinten tud zongorázni. Ezt jól látni akZongora mellett - kettős lelkülettel Szólistaként a Szlovák Filharmónia élén tóber harmadikai hangversenyéről. Mit hallhat öntől a közönség? Bach- és Prokofjev-műveket, illetve Roman Berger szlovák zeneszerző Soft című zeneművét, amelyet a '89-es bársonyos forradalom ünneplésére, köszöntésére írt. Annak ellenére, hogy Bach és Prokofjev nem egy időben éltek, nagyon sok a közös bennük. Mindkettő polifonikusan gondolkozik, ezért a muzsikájukat nagyon nehéz megtanulni kívülről. De mindkettő nagyon jó zene, tele van energiával. Nem okoz gondot Bachból és Prokofjevből dzsesszritmusba váltani? Nem. De azért a gyors váltásokat nem szeretem. Bár az is komoly koncentrációs igénybevétel, a komolyzenéből könnyebb az átmenet a dzsesszbe, mint fordítva. Egy kimerítő dzsesszkoncert után egy-két napra is szükségem van, amíg vissza tudok állni arra a másfajta gondolkodásra, amit a komolyzene igényel. Korábban azt hittem, hogy a komolyzenéhez, illetve zenéléshez más lelkület kell, mint a könnyűzenéhez. Hogy egy komolyzenész teljesen lekezeli a könnyűműfajt. nitk. Az osztottság a komolyzenén belül is megvan, stíluskülönbözőségek ott is vannak. De a művészek megtalálják az átmeneteket. Igaz, nem minden előadóművész játszik mindenfajta stílust, van, ^ Van jó zene és van rossz, s ha valaki a jóból ezt is meg azt is művelni tudja, akkor már nem a másságot látja, hanem azt, . . ami közös bennük. \\ aki csak a klasszicizmusból válogat, van, aki csak a romantikából, van, aki soha életében nem játszott kortárs zenét. Van olyan muzsika, amelyre kikapcsolja a rádiót? A technót és annak változatait nem szívesen hallgatom, mint ahogy a mulatós-sörös fúvós népzenét és Claydermant sem, bár a muzsikája háttérzeneként nem zavaró. A zeneszerző, aki a darabokat írja számára, ügyesen választotta ki Claydermant, mert tudta, hogy ha a jó darabokat eljátssza egy jó kinézetű férfi, aki (Milan David felvétele) kor, amikor a kamera zongorázás közben a kezét mutatja. S annak, ahogy játszik, semmi köze sincs ahhoz az előadói stílushoz, amely a komolyzene megszólaltatásához szükséges. Miért olyan népszerű mégis? Ha holnaptól itt Szlovákiában elkezdenének egy ismeretlen zenészt reklámozni, futtatni három hónapon keresztül, akkor ő lenne a legjobb zongoraművész. Feltéve, ha jó kinézetű. Mert az előbbiekből az derül ki, hogy a komolyzenészek esetében sem hatástalan tényező a külső. Ismételten hangsúlyozom, Claydermannal kapcsolatban nem beszélhetünk komolyzenei játékstílusról. Körülötte van egy showbiznisz, amely arról szól, hogy el kell adni valamit, ami nem sérti a fület. Képzelje el, hogy hallgatja ezt a zenét, és egy Quasimodoküllemű alak ül a zongoránál! Kikapcsolja a tévét! Persze, van ellenkező példa is, Zámbó Jimmy. Neki viszont istenáldotta hangja van, hihetetlenül jól énekel. Olyan pozitív energia jön belőle, ami ellensúlyozni tudja a külső benyomást. Varnus Xavér sztársága viszont azt bizonyítja, hogy valaki népszerű lehet úgy is, hogy azt sem tudjuk róla, mit csinál. A legtöbb ember ugyanis, aki odafigyel rá, a tévéshow-kból, televíziós interjúkból ismeri, s annak ellenére, hogy nem hallotta őt játszani, tudván állítja, milyen nagy orgonaművész. Népszerűségének az a megosztottság is jót tesz, hogy egyesek imádják, mások kevésbé fogadják el személyiségét. Ez eleve párbeszédre ad alkalmat, vagyis arra, hogy szinte folyamatosan téma legyen. Népszerű ma a komolyzene? Ma már a komolyzenei életbe is nagyon beleszól a pénz. Ez a „fertőzés" az utóbbi egy-két évtizedben kezdődött, amikor rájöttek arra, hogy miért nem megy el ugyanúgy százezer ember a Pavarotti-koncertre, mint ahogy elmegy a Rolling Stonesra. Bevitték hát Pavarottit is a stadionba, felerősítették, mikrofonnal énekelt, sokszor már népdalokat, és tessék, azóta ő is tömegeket vonz. A komolyzene viszont így kezdte elveszíteni a varázsát. Szép lassan kialakult és erősödik egy olyan trend, hogy minél könnyebb legyen a komolyzene. Ez a „könnyített" válfaja népszerű. Ugyanakkor ez a populáris komolyzene kiszorítja a koncerttermekből a valódi, értékes komolyzenét. játsszák fel a művet, ő egyharmad résszel anyagilag is beszállna. A kétharmad részre kellene szponzorokat találni. A feleségem elment a NAXOS nevű megakiadóhoz, s arról tárgyalt a képviselőivel, hogy ingyen megkaphatják a masterszalagon rögzített anyagot, tehát minimális költséggel tudnák kinyomni a lemezt. Ennek ellenére a kiadó munkatársától azt a választ kapta, hogy minek adjuk ki Chopin zongoraversenyét, amikor milliószor, millió más zongoristával megvan. Idehaza sem jobb a helyzet. Nem tudom, hogy legutóbb mikor jelent meg nálunk komolyzenei lemez. Jónak tartja-e azt a gyakorlatot, hogy komolyzenét, mondjuk Beethovent popzenekarok könynyűzeneként játszanak? Hajó a feldolgozás, akkor elfogadom. De az már nem komolyzene. Ezt nemcsak a mai könnyűzenészek teszik Mozarttal, Bachhal vagy Beethovennel, az átvétel elfogadott volt komolyzenészek között is. Főleg a tizenkilencedik század vége felé, a huszadik század elején vettek át egymástól témákat. Popzenében egy veszélye van ennek, hogy könnyen túllépheti a giccs határát. Több helyen lépett fel külföldön, több világsztárral játszott együtt, magyarországi kapcsolatairól viszont nem tudunk. Nem azért, mert nem akarok beszélni róla, hanem mert nincsenek. A szlovákiai kultúrpolitika mindig is nagyon „kínai falas" volt. Az volt az uralkodó szemlélet, hogy ki ne menjen innen valaki, nehogy külföldön képviselje a szlovák kultúrát, s ha mégis, akFeleségével, Skuta Szlanicska Nórával kétzongorás koncerteket is adnak (Tomáš Vyskočil felvétele) Mitől van mégis energiája az ilyen, egyáltalán nem ösztönző körülmények között nap mint nap leülni a zongorához? Hogy az ilyen miliőben is megtaláltam az utamat, a helyemet. Büszke vagyok rá, hogy komolyés könnyűzenészként is mindenféle állami vagy politikai támogatás nélkül sikerült elérnem, amit elértem. „Boldog vagyok, mert az egyáltalán nem ösztönző körülmények ellenére is megtaláltam a helyemet." (Tomáš Vyskočil felvétele) kor véletlenül se Csehországban vagy Magyarországon vendégszerepeljen. A kölcsönös koncertezés addig is a minimumra szűkült, amíg együtt volt a két ország, Magyarországgal pedig egyáltalán nem volt zenei kapcsolatunk. Ehhez tudni kell, hogy '89-ig a hazai és külföldi fellépésekre a hivatalos állami koncertiroda adott lehetőséget. Azóta, az eltelt a tíz esztendő alatt lassan kialakultak bizonyos személyi kontaktusok, és beindult az a fajta koncertszervezés, amelyet a személyi kapcsolatok működtetnek. S én inkább Ausztria felé orientálódtam, mert a lehetőségek szempontjából nyitottabbnak tartom, mint Magyarországot, annak ellenére, hogy ez utóbbinak irigylésre méltóan fejlett zenekultúrája van. Az osztrákoknál komolyzenei vonalon nem találkoztam azzal a jelenséggel, amely a keleti blokk országaiban a mai napig létezik: hogy van egy központ, amelyből öt-hat személy intézi az ország összes fesztiválját, szinte az egész kulturális életet. Mi a helyzet a lemezkiadással? Hadd kezdjem egy példával! Feleségem a közelmúltban Argentínában játszott egy Chopin-zongoraversenyt. A koncertet vezénylő karmester felajánlotta neki, hogy ^ Erősödik egy olyan trend, hogy minél könnyebb legyen a komolyzene. Ugyanakkor ez a populáris komolyzene kiszorítja a koncerttermekből a valódi, értékes komolyzenét. \\