Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)

1999-09-28 / 223. szám, kedd

ĽL POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 30. Csáky csehországi „sorstársakkal" Pozsony. A csehországi „Szlovák Aktivitások Fóru­ma" képviselőit fogadta teg­nap a pozsonyi kabinet ki­sebbségi és emberi jogi ügyekkel megbízott alelnöke. A találkozó legfőbb témája a két ország közötti együttmű­ködésjavítása, hiszen egyre nagyobb mértékben asszimi­lálódnak a csehországi szlo­vákok. A fórum titkára meg­jegyezte: Csehországban mindössze egy szlovák taní­tási nyelvű általános iskola működik, a közeljövőben va­lószínűleg ezt is megszünte­tik majd. Szlovák gimnázium létrehozása pedig szóba sem jöhet a diákok közömbössége miatt. (SITA) Betöltik vagy megszüntetik? Pozsony. A közlekedési, táv­közlési és postaügyi minisztáriumban még e hé­ten betöltik a megüresedett államtitkári posztot, de el­képzelhető az is, hogy meg­szüntetik ezt a funkciót. Ezt arra kérdésere válaszolta teg­nap Jozef Macejko tárcaveze­tő, hogy mikor töltik be a volt államtitkár František Kurej megüresedett posztját, aki a lemondó miniszterrel, Gab­riel Palackával egyszerre tá­vozott hivatalából. Macejko szerint a posztot minddig azért nem sikerült betölteni, mert nem született meg az ál­lamtitkár személyére vonat­kozó koalíciós egyezség, (gl) Macejko a megegyezésre vár (archív) Olcsó meleg ruha Pozsony. A szociális szféra alsóbb rétegeinek, illetve a nagycsaládosoknak kínál ­jelképes összegért - meleg ruhaneműt, cipőt és gyer­mekjátékokat a Pozsonyi Ka­tolikus Karitász (BKCH). A szervezet egy tagja elmond­ta: idén már ez a hetedik ak­ciójuk, a ruhák eladásából eddig 22 000 koronás bevé­telre tettek szert, amelyet menekülttáborok, gyermek­kórházak, gyermekotthonok között osztanak szét. (SITA) Rablás a raktárban Pozsony. Betörőt fogtak egy Kassa környéki muníciós rak­tárban. Az arra haladó kiska­tonák vették észre a kerítésen tátongó rést, melyet az elkö­vető a magával hozott szer­számokkal vágott - őt magát a raktár szellőzőnyílásáról „emelték le", kéznyüjtásnyira a hadsereg készleteitől. Az ügy a Kassai Katonai Bíróság hatáskörébe tartozik. (SITA) A hatvannegyedik öngyilkosság Kassa. Lakásában, a balkonaj­tó kilincsére akasztotta fel ma­gát tegnap Z. T. 39 éves kassai nő. A kerületben idén ez volt a 64. öngyilkosság. (TA SR) Egyszerű koalíciós szövetségre van szükség Válás SZDK-módra Pozsony. Ma is úgy dönte­nék, ahogy annak idején ­válaszolta Rudolf Schuster köztársasági elnök tegnap arra a kérdésre, nem gon­dolta-e meg magát a kisebb­ségi nyelvtörvényről szóló népszavazás ügyében, me­lyet nem írt ki. ÚJ SZÓ-HlR Ugyanakkor megismételte, indítvá­nyozni fogja, hogy az ehhez hasonló esetekben előzetesen is kikérhesse az alkotmánybíróság véleményét, ahogy az más államokban lehetsé­ges. Az elnök hivatali idejének első száz napját értékelve tartott sajtótá­jékoztatót, s elmondta, legfőbb célja Szlovákia euroatlanti integrációjá­nak támogatása volt. Ennek szentel­te külföldi Útjait, s tárgyalásait más államok első embereivel is. Az or­szág integrációs törekvéseit hivatott támogatni a visegrádi négyes állam­fűinek decemberei találkozója is, Schuster most sem árul­ta el, miről tárgyalt négyszemközt Mečiarral. melyre a Magas-Tátrában kerül sor. Belpolitikai tevékenységét elemez­ve Rudolf Schuster eredményesnek tartotta az egyes parlamenti pártok vezetőivel folytatott megbeszélése­Milán Kňažko személyében újabb minisztert szemelt ki magának a DSZM Kérem a következőt! SITA-I N FORMÁCIÓ Pozsony. Csáky Pál és Ľudovít Černák kormánytagok leváltására tett kísérletek, illetve kezdeménye­zések után a kulturális miniszter el­leni bizalmatlansági indítvány elő­terjesztését fontolgatják a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalom kép­viselői. A tényállást Dušan Jariabek képviselő, a pozsonyi Új Színpad le­váltott igazgatója jelentette be, hoz­zátéve: egyelőre még visszajelzé­sekre várnak a kulturális intézmé­nyek dolgozóitól, ám indítványukat akár a parlamenti médiabizottság mai tanácskozása után is beterjeszt­hetik. Jariabek érvei: „A kormány ti­zenegy hónapos működése alatt a tárca semmiféle konkrét tervezettel nem lépett elő az alárendelt intéz­mények irányítását illetően". A mi­niszter egy lépése sem aratott osz­tatlan sikert a DSZM árnyékkormá­nyában, Jaijabek itt a kulturális in­tézmények éléről leváltott 60 igaz­gatóra utalt. Milan Kňažko másik bűne: feltűnően távoltartotta ma­gát a Komáromban felállítandó Ci­rill és Metód szoborcsoport felállí­tása körüli huzavonától is. „Egyet­len elért eredménye, hogy sikerült a parlamentből kipréselnie a Szlovák Nemzeti Színház új épületének be­fejezéséhez szükséges összeget ­vélte a DSZM-es honatya. Állítólagos baloldali-kereszténydemokrata megegyezés a Devín Bankkal kapcsolatban Egyensúlyozás a bankon belül ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokratikus Bal­oldal Pártja közötti állítólagos megegyezésről közölt jelentést a Szabad Európa rádió a Devín Ban­kot felügyelő tanács elnöki tisztét illetően. Ha hinni lehet az infor­mációknak, érthető, hogy a koráb­ban az orosz deblokációt bonyolí­tó, államtól független pénzintézet miért élvezi annyira Ján Čamogurský KDM-elnök (és igaz­ságügy-miniszter) kitüntető támo­gatását. A SME-nek adott interjú­ban Čamogurský leszögezte: párt­ja csak érdeklődik a bankon belüli erők egyensúlya iránt, a bankon belüli személycserékre szóló utalá­sokat azonban elutasítja. „Nem jó, ha egy bank és egy párt túlságosan közel áll egymáshoz. Ha a Devín Bank kellőképpen megszilárdul, talán érdeklődünk majd felügyelő tanácsának összetétele iránt. Nem kizárt, hogy befolyást gyakoro­lunk majd rá" - idézi Čamogurský szavait a Twist rádió. Bugár Béla véleménye ez ügyben: „Egy kicsit aggaszt a helyzet. A koalícós part­nerek közötti eszmecserén egyelő­re nem került szóba az ügy, ám ha sor kerül a Čamogurský által emlí­tett lépésekre, természetesen nem fogjuk engedni, hogy politikusok olyan pozíciókra kerüljenek, aho­vá egyébként még a lábukat sem tehetik be. Čamogurský helyében engem az is érdekelne, hogy a bank miképp egyenlíti ki az állam­mal szembeni adósságait." Egy­előre azonban semmi jel nem mu­tat arra, hogy személycserék ké­szülődnének a banknál, ezért Bugár nem lát okot további lépé­sekre. Elgondolkodtató, hogy ma­ga Pavol Hrušovský, a KDM alel­nöke sem tartja megengedhető­nek a politika efféle beavatkozá­sát a pénzügyekbe - ám megje­gyezte: egy bizonyos állami ügy­letet lebonyolító független bank az ellenőrzést is átadhatja az ál­lamnak - „illetve más politikai alakulatnak" - értelmezi Hrušovský főnöke szavait. SITA-HÍR Pozsony. Az SZDK egyszerű koalí­ciós szövetséggé való átalakítása mellett foglal állást a Demokrati­kus Unió alelnöke is. Ján Budaj ez­zel az SZDK-n belüli másik párt, a DP országos tanácsának felhívásá­ra utalt, hogy „a DP tagjai adják fel SZDK-beli tagságukat, illetve újít­sák meg azt az anyapártban". Az átalakítást Budaj szerint sem lehet tovább halogatni, ám hiányolja az egységes fellépést, a koalíciós partnerek közötti kölcsönös tájé­koztatását. A szintén SZDK-tag Keresztényde­mokrata Mozgalom alelnöke sze­rint a DP-hez hasonló lépést már régen megtette a mozgalom. „Rég­óta szorgalmazzuk már a Szlovák Demokratikus Koalícó szétválását, illetve átalakítását. Ha a többi anyapárt is beleegyezik, a mi ré­szünkről nem lesz probléma" - je­lentette ki Vladimír Palkó. A tétlen útitársak sem vétlenek a cserbenhagyásban Gázoló ittas rendőr Remélhetőleg nem lesz nagy az „üvegházhatás". A HBO kereskedelmi tévécsatorna által kiválasztott fiatal há­zaspárnak 11 napig kell kibírnia a pozsonyi Sznf téren felállított üvegfalú házikóban. A járókelők a nap 24 órá­jában figyelhetik, hogyan esznek, isznak, alszanak és főleg azt, hogy nézik a HBO adását. Átkapcsolni tilos, a jutalom egy óriásképemyőjű televízió. (TA SR-felvétel) Rudolf Schuster elnökségének első száz napját értékelte - pozitívan A lényegről hallgat ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Halált okozó testi sértés és cserbenhagyásos gázolás miatt indítottak bűnvádi eljárást Richard T. törzsőrmester ellen. A vágújhelyi idegenrendészet rendőre pénteken este Nová Bošáca községben elütöt­te a kerékpáron közlekedő Ján M.­et. Áldozatát cserbenhagyva elhaj­tott, a 15 éves fiú a helyszínen bele­halt sérüléseibe. A gázoló rendőr vérében 0,9 ezreléknyi alkoholt ta­láltak. A gépkocsiban két másik rendőr is ült, akiket szintén cser­benhagyással gyanúsítanak, és ide­iglenesen felfüggesztették őket. Va­lószínűleg gázoló társukkal együtt őket is kizárják a rendőri testület­ből. Menesztik főnöküket, a kerüle­ti idegenrendészet osztályának ve­zetőjét is. Milan Sadloň eltávolítá­sának oka, hogy csődöt mondott a parancsnoki funkcióban. Ezt nem­csak beosztottjainak viselkedése bi­zonyítja, hanem az a kijelentése is, amellyel annak idején lehetséges­nek tartotta, hogy a vizsgálati fog­ságból szabadon engedett Ivan Lexa kiutazhat az országból, (gl) Leggyakoribb szabálysértés a gyorshajtás Ezer balesettel kevesebb it, s az azokat lezáró kerekasztalt, melyen a kormánypártok és az el­lenzék vezetői egyaránt jelen vol­tak. Viszont továbbra sem volt haj­landó elárulni, miről tárgyalt Vladi­mír Mečiarral, az emlékezetes, so­kat vitatott találkozón, de elmond­ta, ha újra találkozik a DSZM veze­tőjével, megkéri, hogy legalább a megbeszélés témáit hozzák nyilvá­nosságra. Az államfő kijelentette, a feszült szociális helyzetről is hajlan­dó tárgyalni a parlamenti pártokkal. Az amnesztiát firtató kérdésre vála­szolva kijelentette, egyelőre nem döntötte el, hogy kegyelmet ad-e valakinek. Mint mondta, több kér­vény is érkezett hozzá, de megvátja, hogy nyilatkozik róluk a főügyész, s csak az alapján dönt. (st) UJ SZO-HIR Pozsony. A nyári turistaidény alatt végzett közúti ellenőrzések során a közlekedésrendészet mint­egy 8200 szabálysértést állapított meg, és csaknem 2,5 millió korona bírságot rótt ki - tájékoztatott teg­nap Ivan Zaujec, a közlekedésren­dészeti főosztály helyettes vezető­je. A leggyakoribb kihágás a gyors­hajtás volt, a rendőrök 206 esteben állapították meg, hogy a gépkocsivezető alkoholt fogyasz­tott, 159 eset a jogosítvány bevo­násával végződött. A nyári hóna­pokba mintegy 8900 baleset tör­tént, örvendetes, hogy ezerrel ke­vesebb, mint tavaly ebben az idő­szakban. A legsúlyosabb július 4­én a Turócszentmártoni járásban volt, amelyben négyen életüket ve­szítették. A másik súlyos baleset augusztus 21-én történi, Deme­nová határában egy galánta autó­busz valószínűleg műszaki hiba következtében átszakította az út menti korlátot és a mélybe zuhant. A baleset mérlege: két halott, 5 sú­lyos és 28 könnyebb sérülés. G.L. Fenyegetőzések után hivatalos levelezés Tengernyi fellebbezés ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A július elsején életbe lé­pett új szociális törvényt követően tapasztalt agresszív állampolgári megnyilvánulások száma mára je­lentősen csökkent - közlték a Kas­sai Kerületi Hivatal illetékesei. Úgy tűnik, az érintettek tudomá­sul vették, hogy ezentúl szigorúbb kritériumok alapján ítélik oda a szociális segélyeket. A hivatalno­kok inzultálása, fenyegetése he­lyett sokan a békésebb utat válasz­tották: fellebbeztek a segélycsök­kentés ellen. Július elsejétől nem kevesebb, mint 1300 ilyen felleb­bezés érkezett csak ebbe a kerüle­ti hivatalba, további kétszázan pe­dig a kormányhivatalba, illetve a minisztériumokba küldték felleb­bezésüket. Míg tavaly összesen hétszáz hasonló ügyet vizsgáltak az illetékesek, idén már a kétezret is meghaladja a feldolgozandó le­velek száma. Ez a munka termé­szetesen a sokat szidott hivatalno­kokra vár. (juk) „Nyitrán senki se fogja kikapcsolni az áramot" Prokeš petróleumlámpái ÚJ SZÓ-HlR Nyitra. Jozef Prokeš nyitrai pol­gármester már készül a Szlovák Nemzeti Párt hétvégi botrányos közgyűlésének második felvonásá­ra, amit a nyitrai városházán tarta­nak, megerősített rendőri felügye­let mellett. „Biztos, hogy itt senki sem fogja kikapcsolni az áramot, és ha valaki mégis ilyesmit tervez, előre tudatom vele, hogy akár pet­róleumlámpákat is képes vagyok bebiztosítani" - mondta. Prokeš nagyon tartózkodóan mindössze annyit mondott a hétvégén történ­tekről, hogy személy szerint nem látta okát, miért nem lehetett Nyitrán megrendezni a közgyű­lést, mert soha semmilyen fenye­getéssel vagy zsarolással nem ta­lálkozott és a küldöttek biztonsá­gát ő is biztosítani tudta volna. Egyébként Prokeš egy időre fellé­legezhet, ugyanis a Nyitrai Városi Tanácsnak sikerült olyan megol­dást találnia, melynek alapján ő is kitöltheti a polgármesteri poszton a négy évet, és Darázs városrész is elszakadhat Nyitrától. A testület javaslata alapján ki kell írni a refe­rendumot a különválásról, de csak 2002. május 20-án, mivel az előre­hozott önkormányzati választás túl sok pénzbe kerülne. A végső döntést ugyan szeptember 30-án a képviselő-testület fogja meghozni, de Prokeš bízik abban, hogy a koa­líciós táborban is akadnak józanul gondolkodó emberek, akik nem hagyják, hogy ennyi pénz felesle­gesen veszendőbe menjen. Az ominózus, külföldi forrásból támo­gatott városi alap létrehozásával kapcsolatban a polgármester el­mondta: osztja a DSZM és az SZNP aggodalmát, hogy az adományo­zók névtelensége lehetővé tenné a pénzmosást és az önkormányzati politika befolyásolását is. (vr)

Next

/
Thumbnails
Contents