Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-24 / 220. szám, péntek
14 tévé éS rádió ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 24. Ronaldo apa és férj lesz Sao Paulo. Huszonharmadik születésnapján Ronaldo bejelentette, hogy barátnője, Milene Domingues gyereket vár tőle. Az Internazionale futballistája várhatóan jövő áprilisban vagy májusban lesz apa. Ronaldo arról is szólt, hogy terveiben decemberi esküvő szerepel a tehetséges női labdarúgóként számontartott kedvesével. A világsztár egyébként idén ismerte meg menyasszonyát, miután három éves együttlétet követően szakított korábbi barátnőjével, a modell Susana Wernerrel. - Nagy álom volt számomra, hogy apa legyek, és szerencsére ehhez megtaláltam a megfelelő társat mondta Ronaldo. (TA SR) Mellúszóból autóversenyző Hockenheim. Mark Warnecke, az 50 méteres férfi mellúszás német Európa-csúcstartója október 3-án Hockenheimben rajthoz áll a német túrakocsi-bajnokság keretében sorra kerülő VW New Beetle Kupán. - Mindig is megőrültem az autókért, már nagyon várom a versenyt - jelentette ki Warnecke. A kiváló úszó a Ferrari fioranói és mugellói tesztpályáján készül bemutatkozására. Warnecke edzéseit az egykori autóversenyző olasz Enrico Bertaggia irányítja. (MTI) A Nike Európára összpontosít Hilversum. A sportruházati termékeiről ismert Nike az idén Európában erőteljes növekedést akar elérni. Thomas Clarke, az amerikai konszern európai vállalatvezetője a hollandiai Hilversumban, a cég új európai központjában elmondta, hogy Nike továbbra is jó növekedési lehetőségeket lát Európában, azután, hogy a vállalat forgalma az utóbbbi négy évben 23 százalékkal növekedett. A magasabb haszonrés révén a profit gyorsabban emelkedett, mint a bevétel. A konszern a folyó 1999/2000-es üzleti évben legalább 5 százalékos forgalomnövekedést vár. (SITA) McCarthy: búcsú a válogatottól Fokváros. A 21 esztendős dél-afrikai Bennedict McCarthy lemondta a válogatottságot. A labdarúgó azért döntött így, mert a SzaúdArábia elleni mérkőzésen lecserélték. A spanyol Celta Vigóban játszó McCarthy szerint a dél-afrikai szövetség nem törődik eléggé az Európában szereplőkkel. (MTI) Frentzen a Stewarttal tárgyal Frankfurt. Heinz-Harald Frentzen, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Jordan-Mugen-Honda német pilótája tárgyalásokat folytata Stewart-Ford vezetőivel, akik átigazolása esetére állítólag 50 millió márkát kínáltak neki két évre. - Erről nem szeretnék nyilatkozni mondta a 32 éves versenyző. - A következő idényre még a Jordanhez köt a szerződésem, egyelőre tehát szó sem lehet a váltásról. Hogy később mi lesz, azon most nem érdemes rágódni. Meghallgatom a csapatok ajánlatait és a legkedvezőbbet fogadom majd el. (TA SR) Hugo Sanchez a legjobb Európán és Dél-Amerikán kívül Weah csak a második MTI-IN FORMÁCIÓ Wiesbaden. A mexikói Hugo Sanchez, a libériai George Weah és a kameruni Roger Milla tekinthető az évszázad három legjobb nem európai vagy dél-amerikai futballistájának, legalábbis a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szavazása szerint. A két afrikai és egy közép-amerikai játékos az összesített rangsorban csak a 26., 27. és 28. helyen végzett. Közülük Sanchez és Weah, mint kontinensének legjobbja, kitüntetést vehet majd át azon a világgálán, amelyet az IFFHS szervez az évszázad legkiemelkedőbb labdarúgói számára. A rendezvényre Ázsia képviseletében meghívást kap a dél-koreai Csa Bum Kun is, aki a sportágban legfontosabb két földrészt nem számító speciális rangsorban a 4. (összesítésben a 60.) lett. A lista következő három tagja: Lakhdar Belloumi (algériai, 62.), Rabah Madjer (algériai, 62.) és Abdullah Madzsid (szaúdi, 64.). Az első hét helyezettről egyformán elmondható, hogy az 1980-as, 90-es évtizedekre tehető pályafutásának csúcsidőszaka. Belga bírságnövelés futballhuligánok ellen Már készülnek az Eb-re A fehér mezes dunaújvárosiak ma Kispesten, a Bozsik-stadionban lépnek pályára (Fotó: Nemzeti Sport) Három mérkőzéssel ma kora este kezdődik a magyar labdarúgó PNB 7. fordulója Vidéki rangadó Győrött Budapest. Két nap alatt játsszák le a magyar labdarúgó PNB 7. fordulójának mérkőzéseit. Pénteken három, míg szombaton a további hat összecsapásra kerül sor. MTI-ELÓZETES Kiegyenlített erők küzdelmes csatáira lehet számítani az első napon. A remekül menetelő újonc Nagykanizsának az UEFA Kupában érdekelt Debrecen, a hétfőn a bajnok MTK-tól nagy arányú vereséget szenvedő Kispestnek az egyre acélosabb Dunaferr, míg a Győri ETO-nak a bajnokság egyetlen veretlenje, a Gázszer lesz a vendége. A szombatot Tatabányán várhatják a legjobban a labdarúgás kedvelői, hiszen az első PNB-s mérkőzését játssza hazai közönsége előtt a Lombard FC, amely eddig Csepelen fogadta ellenfeleit. A Tatabánya az Újpesttel találkozik. Szegedre látogat az MTK, a zalaegerszegiekre és a nyíregyháziakra pedig a fővárosban vár megméretés. Siófokon és Szombathelyen nagyon fontos pontok találnak gazdára a tabella alsó részében tartozkodó vetélytársak között. Valamennyi mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik a vasárnap elhunyt egykori MLSZ-elnök, Somogyi Jenő tiszteletére. A PNB 7. fordulója - szeptember 24., péntek, 16.00: Nagykanizsa-Debrecen (játékvezető: Kassai); 18.30: Kispest-Honvéd-Dunaferr (Bukovics); 20.00: Győri ETO-Gázszer (Juhos - élőben közvetíti az MTV 1). Szeptember 25., szombat, 16.00: Lombard FC Tatabánya-Újpest (Ábrahám); 17.00: Vasas-Zalaegerszeg (Puhl - élőben közvetíti az MTV 1); 19.00: Szeged-MTK (Hanyecz), Ferencváros-Nyíregyháza (Sápi), Siófok-Diósgyőr (Sóthy), Haladás-Vác (Szabó J.). A bajnokság állása: 1. Gázszer 6 5 10 14:6 16 2. Vasas 6 4 0 2 10:6 12 3. Győr 6 3 2 1 12:4 11 4. Dunaferr 6 3 2 1 12:7 11 5. Tatabánya 6 3 2 1 10:9 11 6. MTK 5 3 11 10:3 10 7. Debrecen 6 3 1 2 9:8 10 8. Nagykanizsa 6 2 3 1 8:7 9 9. ZTE 6 2 2 2 7:3 8 10. Nyíregyháza 6 2 2 2 8:9 8 11. FTC 6 2 1 3 7:7 7 12. Kispest 6 2 1 3 7:9 7 13. Haladás 6 2 0 4 5:12 6 14. újpest 5 1 2 2 8:11 5 15. Diósgyőr 6 1 2 3 8:12 5 16. Szeged 6 1 2 3 5:10 5 17. Siófok 6 114 3:11 1 18. Vác 6 0 1 5 5:14 1 A Siófoktól három büntetőpont levonva. GÓLLISTA - 5 gólos: Horváth Gy. (Nagykanizsa); 4 gólos: Frunza (Diósgyőr), Nicsenko (Dunaferr), Lukács (Gázszer), Faragó (Szeged).; 3 gólos: Földes (Gázszer), Kiss Béla, Nagy (Tatabánya), Kenesei (MTK), Sowunmi (Vasas), Rob (Vác). *A tervezettnél egy nappal korábban, október 24-én 18 órakor rendezik meg a Megyeri úti stadionban az Újpest-Ferencváros rangadót. A NIKÉ 39. JÁTÉKHETENEK MŰSORA A NIKÉ irodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk PÉNTEK, SZEPTEMBER 24. Cseh hokiliga: 145. Plzeň-Sparta Praha 20-4,0-2,2-1,5-1,55; 146. Havíŕov-Litvínov 2,3-4,5-1,8-1,651,4; 147. Vsetín-Č Budéjovice 1,44,8-3,4-1,2-2,2; 148. Karl. VaryZlín 2,2-4,0-2,0-1,55-1,5; 150. Slavia-Vitkovice 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55. Német jégkorongbajnokság: 151. München Barons-Köln 2,3-4,0-1,91,55-1,4; 152. Mannheim-Hannover 1,5-4,8-2,9-1,25-2,0; 153. Revier Löwen-Rosenheim 2,0-4,0-2,21,5-1,55; 154. Angsburg-Capitals 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5; 155. KrefeldEssen 1,45-44,8-3,1-1,2-2,1; 156. Eisbáren-Schwenningen 1,35-5,03,5-1,15-2,1; 157. Kassel-Frankfurt 1,85-4,5-2,2-1,4-1,6. Svájci hokiliga: 158. Ambri-Zürich SC 1,6-4,8-2,6-1,3-1,9; 159. BernKloten 1,6-4,8-2,6-1,3-1,9; 160. Davos-Fribourg 1,65-4,8-2,5-1,351,8; 161. Langnau-Rapperswil 2,34,0-1,9-1,55-1,4; 162. Lugano-Zug 1,65-4,8-2,5-1,35-1,8. Labdarúgó Mars Szuperliga: 163. Dubnica-Žilina 1,85-2,8-3,3-1,151,5. Cseh futballbajnokság: 164. Dukla-Olomouc 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5; 165. Sparta Praha-Bohemians 1,35-3,5-5,7-1,03-2,3. Magyar labdarúgó PNB: 166. Kispest-Dunaferr 1,8-2,8-3,4-1,151,55. Német labdarúgó Bundesliga I.: 167. Hamburg-Wolfsburg 1,6-2,84,0-1,05-1,7; 168. Bayern-Stuttgart 1,3-3,5-6,5-1,02-2,6. Osztrák futballbajnokság: 172. Ried-Innsbruck 2,6-2,8-2,2-1,351,25. Holland labdarúgóliga: 175. AjaxArnheim 1,4-3,0-5,5-1,05-2,1. Belga futballbajnokság: 176. Mouscron-St. Liege'1,7-2,8-3,6-1,1-1,6. Portugál labdarúgóliga: 178. FC Porto-Campomaiorense 1,15-4,59.0-0-3,4. Török futballbajnokság: 179. Samsun-Galatasaray 3,5-2,8-1,751,55-1,1. SZOMBAT, SZEPTEMBER 25. Labdarúgó Mars Szuperliga: 219. DAC-Trenčín 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 220. Inter-B. Bystrica 1,35-3,55.7-1,03-2,3; 221. Nitra-Prešov 2.1-2,8-2,7-1,25-1,4; 222. Senec-Prievidza 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 223. Humenné-FC Košice 2,9-2,82,0-1,45-1,2; 224. Ružomberok-Slovan 2,7-2,8-2,1-1,4-1,25. Magyar labdarúgó PNB: 225. Ferencváros-Nyíregyháza 1,5-3,04,5-1,05-1,9; 226. Siófok-Diósgyőr 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 227. Tatabánya-Újpest 2,2-2,8-2,61,25-1,35; 228. Győr-Gázszer 1,92.8-3,2-1,2-1,5; 229. Vasas-Zalaegerszeg 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 230. Haladás-Vác 1,85-2,8-3,3-1,151,5; 231. Nagykanizsa-Debrecen 1.9-2,8-3,2-1,2-1,5. Német labdarúgó Bundesliga I.: 238. Unterhaching-Hertha 2,42.8-2,4-1,3-1,3; 239. BremenUlm 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 240. Rostock-München 1860 2,0-2,82.9-1,2-1,45; 241. DortmundFrankfurt 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 242. Duisburg-Schalke 2,3-2,82,5-1,3-1,35. Osztrák futballbajnokság: 244. Austria-LASK 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 245. Lustenau-GAK 2,2-2,8-2,61,25-1,35; 246. Salzburg-Rapid Bécs 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35; 247. Sturm Graz-Bregenz 1,3-3,5-6,51,02-2,6. Svájci labdarúgóliga: 248. Grasshoppers-FC Zürich 1,5-3,0-4,51.05-1,9; 249. Lugano-Servette 2.6-2,8-2,2-1,35-1,25; 250. St. Gallen-Lausanne 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5. Francia futballbajnokság: 251. Metz-Nantes 2,1-2,8-2,7-1,25-1,4; 252. Paris St. G.-Monaco 1,8-2,83,4-1,15-1,55; 253. LyonStrasbourg 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 254. Bordeaux-Auxerre 1,75-2,8-3,5-1,11,6; 255. Bastia-Le Havre 1,6-3,03,8-1,1-1,7; 256. Montpellier-Sedan 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 257. Troyes-Nancy 2,0-2,7-3,0-1,2-1,45. Holland fociliga: 166. EindhovenTilburg 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 267. Roda Kerkrade-Fortuna Sittard 1,53,0-4,5-1,05-1,9; 268. Heerenveen-Twente 2,2-2,8-2,6-1,25-1,35. Belga futball-liga: 269. St. Truiden-Harelbeke 2,4-2,8-2,4-1,31,3; 270. Lommel-Westerlo 2,42,8-2,4-1,3-1,3. MTI-JELENTES Brüsszel. Súlyos bírságok fenyegetik ezután Belgiumban azokat a szurkolókat, akik vétenek a labdarúgó-stadionok rendje ellen, illetve a létesítmények üzemeltetőit, ha nem tartják be a szigorú előírásokat. Antoine Duquesne belügyminiszter aláírta azokat a rendeleteket, amelyek szerint például két évre kitilthatják a stadionból azt a szurkolót, aki mérkőzés közben vagy közvetlenül utána a pályára lép. A kitiltáshoz 50 ezer frank pénzbírság is járul. Akik a pályára különböző tárgyakat dobálnak, 10-50 ezer frank bírsággal és 0,5-2 éves mérkőzéslátogatási tilalommal sújthatók. A stadionszemélyzet, rendfenntartók vagy más szurkolók szóbeli vagy fizikai inzultálása 1-2 éves eltiltást és 20-50 ezer frank bírságot eredményezhet. A szervezőkre 300 ezer frankos bírságot szabnak ki, ha nincs megfelelő megállapodásuk a rendőri és helyhatósági szervekkel. Kétmillió frankot fizetnek azok, akik nem szerelik fel videokamerával a stadionokat. Félmillió frankot kockáztat az a szervező, aki a befogadóképességnél nagyobb létszámú szurkolót enged a stadionba. Ha pedig több jegyet adnak el a befogadási létszámnál, egymillió frank lehet a büntetés. Belgiumban a Hollandiával közös rendezésű, 2000-es Európa-bajnokság közeledtével egyre nagyobb figyelmet fordítanak a futballhuligánok elleni harcra. Incidensek ezzel együtt még mindig előfordulnak: nemrégiben két bajnoki találkozón is el kellett halasztani, mert a szervezők szurkolói erőszaktól tartottak. A Bruges-Anderlecht rangadót szeptember 12én azért nem tudták lejátszani, mert a vendégszurkolók nem juthattak belépőjegyekhez. SPORTFOGADÁS Pozsony. A ŠPORTKA 39. játékhetének (szerdai sorsolás) I. húzásának nyerőszámai: 7, 11, 13, 15, 24, 40; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 115 956 korona; 3. díj: 15 nyertes á 9663 korona; 4. díj: 900 nyertes á 257 korona; 5. díj: 14 222 nyertes á 43 korona. A következő, vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 6 022 045 korona. A II. HÚZÁS nyerőszámai - 22, 37, 43, 44, 45, 48; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3 nyertes á 48 315 korona; 4. díj: 368 nyertes á 630 korona; 5. díj: 6733 nyertes á 92 korona. Az következő, vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 5 329 716 korona. A LEHETŐSÉG 39. játékhetének nyerőszámai (szerdai sorsolás): 193 748. NYEREMÉNYEK - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 6 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 63 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 614 nyertes á 100 korona. A következő, vasárnapi sorsolásra átvitt JACKPOT-nyeremény: 375 920 korona. A MATES 39. fogadóhetének nyereményei (szerdai sorsolás) - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 110 nyertes á 677 korona; 3. díj: 2 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 44 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 371 nyertes á 100. A következő, vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 466 950 korona. (TA SR) Az amerikai Szeles Mónika (felvételünkön) a tokiói női tenisztorna 2. fordulójában 6:1, 6:0 arányban legyőzte a svájci Vavrinecet. (Fotó: ČTK)