Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-24 / 220. szám, péntek
téma: a gyermeklélek beteg Ségei gl,; LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 25. Kedden és szerdán lejátszották a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának mérkőzéseit Három százszázalékos csapat A horvát Davor Suker (jobbról) lőtte az Arsenal harmadik gólját az AIK Stockholm elleni BL-találkozón. (Fotó: TA SR) Pozsony. Két forduló után már csak három csapat százszázalékos a labdarúgó Bajnokok Ligájában: az FC Porto (már kedden lejátszotta második mérkőzését), valamint a Barcelona és az Olympique Marseille nem vesztett még pontot a küzdelemsorozatban. ÖSSZEÁLLÍTÁS A spanyol bajnok Barcelona szerdán a Fiorentinát fogadta. A házigazdák tlz perc elteltével már két góllal vezettek, ám Christian Amoroso találata után sokáig úgy tűnt, egyenlíthetnek az olaszok. A másodikjátékrészben azonban Rivaldo két percen belül kétszer is betalált a firenzei kapuba, ezzel eldöntötte a három pont sorsát. A BL selejtezőjében az MTK-t búcsúztató Croatia Zagreb az Olympique Marseille csapatával találkozott. Zágrábban a franciák már öt perc után vezettek Bakayoko góljával. A házigazdák Sokota révén egyenlítettek, ám ne sokkal később Perez ismét a Marseille-nek szerzett vezetést. Az eredmény a hátralévő időben már nem változott, pedig a horvátoknak több lehetőségük is volt az egyenlítésre. A címvédő Manchester United a Sturm Graz otthonába látogatott. Az angol együttes az első 45 percben eldöntötte a találkozó sorsát: Keane, Yorké és Cole góljaival 33 perc után kialakult a 3:0-ás végeredmény. Korsós György a 71. percben lépett pályára az osztrák gárdában. - Megmutattuk, hogy Európa élcsapataival is fel tudjuk venni a versenyt - értékelte a találkozót Ivica Osim, a Sturm vezetőedzője. - Azért kaptunk ki, mert az angolok belőtték a helyzeteiket, mi peÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Bátorkeszi. A faluban szép hagyománya van a sakknak, régebben évente tornát is szoktak szervezni, de pénzhiány miatt abbamaradt. A múlt héten ennek a folytatására vállalkoztak a bátorkesziek. Miholics Zoltán, a sakkélet mozgatója nyilatkozta lapunknak: „Lassan már szégyeltük magunkat, hogy mi mindenhova elmegyünk játszani, de hozzánk nem jöhetnek, mert nem rendezünk versenyt. Nos, ennek most már vége. Támogatónk és tulajdonosa, Cséplő Gábor jóvoltából összejött rá az anyagi fedezet, és szombaton negyvenégy induló részvételével megrendezhettük az EuroPRESS vándorserleDELMÁR GÁBOR Úgy tűnik némi szélcsend honol majd a nemzetközi sakkarénában, a Las Vegas-i FIDE-világbajnokságot követően az októberi Kaszparov-Anand nem hivatalos világbajnoki párharcig. Két érdekes verseny zajlott le lengyel földön: a hagyományos Rubinstein-emlékverseny mellett, amelyről legközelebb számolunk be, erős nyílt verseny volt Koszaiinban. Az A-csoport 74 résztvevője között 54 nagymester jelent meg a rajtnál, túlnyomó többségük volt a szovjet köztársaságokból származott.Igy a győztes is, az USA színeiben versenyző Sabalov, aki 8 pontot szerezett a 10 fordulóból. Kitűnően szerepelt az első számú cseh nagymester, Hráček, 7 ponttal a második helyet osztotta a kanadai Lesiege-el. Egy rövid játszmája: Viláros: Hráček - Sötét: Slobodjan 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 dxe4 4. dig nem. Három góllal semmiképpen sem volt jobb a Manchester. - Az első félidővel maximálisan elégedett vagyok, a második játékrész első 20 percében azonban az osztrákok irányítottak és több gólt is lőhettek volna - mondta Sir Alex Ferguson, a címvédő szakvezetője. -Yorké és Cole nagyon jól játszottak, ha jobban odafigyelnek a befejezéseknél, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. A biztos továbbjutáshoz legalább tizenegy pontot kell gyűjtenünk, két forduló után szereztünk négyet, tehát egyelőre nem állunk rosszul. Folytatta jó szereplését a Bajnokok Ligája C-csoportjában a dortmundi Borussia: a második fégéért kiírt tornát, amely jól sikerült. És lesz folytatása is: szeptember harmadik hétvégéjére jövőre is meghívjuk a fiatalokat. Külön örülök annak, hogy idén is eljöttek a debreceniek, velük már huszonkilencedik éve rendszeresen találkozunk." A hétforduló nemzetközi rapidtornát (felső korhatás 15 év) a komáromi ifj. Kukel Imre nyerte. Korosztályonként a fiúknál Nádasi (Debrecen) és Gábor, a lányoknál Szenczi (mindketten Perbete), Nyers (Bátorkeszi) és Markhot (HÜSI Budapest) végzett az élen. Másnap villámsakkban a felnőtteknél Szegi Győző, a gyerekeknél Dolník Attila (bátorkesziek) győzött, (jmk) Hxe4 Hd7 5. Hf3 Hgfó 6. Hxf6 + Hxfó 7. Fg5 (másik lehetőség 7. Fd3 és Ve2 vagy 7. He5 és Fd6-ra 8. Vf3) 7 ... c5 8. Fb5 + (8. Fc4 cxd4 9. 0-0 Fe7 10. Ve2 hó 11. Ff4 0-0 12. Badl Fd7 13. Bd4! világos kezdeményezésével, Tal-Portisch 1965) 8... Fd7 9. Fxd7 + Vxd7 10. Ve2 Fe7 11. dxc5! Fxc5 12. He5 Va4 13. 0-0 0-0 14. Fxf6 gxf6 15. Vf3 f5 (15 ... fxe5? 16. Vg3 + Kh8 17. Vxe5 + f6 18. Vxc5 Bac8 19. Ve7 nagy fölénnyel, de játszható volt 15 ... Kg7?!)16. Bad 1 Fe7 (nem ment 16... Bad8 17. Vg3 + Kh8 18. Bxd8 miatt, 16... bóra viszont 17. Bd7 Vh4 18. Hxf7 következhet) 17. Vxb7 Bfe8? (17 ... Fg51?) 18. Bd3 f4 19. Bd7 és sötét feladta, mert Ff6-ra 20. Hg4 jöhet. A két legerősebb szlovák nagymester is indult Koszaiinban: Ftáčnik 5 és fél, Stohl 5 pontot szerzett. Az előbbi egyik győztes játszmája: Angol megnyitás Világos: L. Ftáčnik - Sötét: A. Kveinys lidőben mutatott játék alapján megérdemelten gyűjtötte be a három pontot szerdán a portugál vendégcsapattal szemben. Rogério alaposan ráijesztett a Westfalen stadion 35 ezer nézőjére: hat méterről csúsztatott fejesével csaknem vezetéshez juttatta a Boavistát. A portugálok szoros emberfogáson alapuló védekezése nem ízlett a németeknek, akik alig jutottak helyzethez. Azután a félidő hajrájában megtört a jég: mintegy 22 méterről elvégzett szabadrúgásból Möller védhetetlenül ívelte a labdát a Boavista kapujánakjobb felső sarkába. A portugálok nem ijedtek meg, gyorsanálaszoltak: César jobboldali beMTI-HÍR London. Jimmy Connors, a teniszsport egyik hajdani legendás egyénisége szerint a jelenlegi világelső, Andre Agassi idei kiváló eredményei ellenére nem említhető „egy napon" a korábbi csillagokkal, vagy akár a jelenleg is aktív Pete Samprasszal. A hetvenes-nyolcvanas évek amerikai klasszisa állítja, hogy az ötszörös Grand Slam-tornagyőztes Agassi rendkívül sokáig pazarlóan bánt tehetségével. - Nevét nem említhetem ugyanazzal a lélegzettel, mint a korombeli sztárokét - mondta Connors a brit újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján. Úgy gondolja, hogy Björn 1. c4 Hf6 2. Hc3 e6 3. e4 d5 4. e5 d4 (az ún. Mikenas-változat, a szöveglépés mellett számításba jött 4 ... He4l? is) 5. exf6 dxc3 6. bxc3 Vxf6 7. Hf3 (vagy 7. d4) 7 ... e5 8. Fd3 Fd6 9.0-0 Ha6 10. Fc2 Fg4 11. d4 0-0-0? (ez már a vereség oka, a <á? A & A % A Ú' & I A * A a A következetes folytatás 11 ... Fxf3 12. Vxf3 Vxf3 13. gxf3 exd4 14. Bel + Kd8 volt) 12. Fg5! Fxf3 13. adását Rui Bento 10 méterről éles fejessel juttatta Lehmann kapujának bal oldalába. A második félidőben rákapcsolt a Borussia, s a nyomás hamarosan gólokká érett. Élőbb Möller ívelt előre 40 méterről egy szabadrúgást, a 16-os vonalon felugró Addo a labdát fejjel Bobichoz csúsztatta, aki 9 méterről a kapu bal oldalába fejelt. Majd mintaszerű kombinációval biztosította be győzelmét a Dortmund: Evanilson és Reina kényszerítőzése után a brazil betört a 16-os területére, kicsalta a kapust, majd két portugál védő között okosan visszagurított az akciót kísérő Bobichoz, aki 6 méterről a kapuba lőtt. Borg, John McEnroe, vagy akár ő, s még Sampras is sokkal nagyobb teniszezők a 29 éves Agassinál. - Szerintem későn tért vissza a csúcsra. Pályafutását túl sok hullámvölgy kísérte, soha nem volt olyan kiegyensúlyozott, mint Sampras. Tehetsége alapján sohasem kerülhetett volna ki a világranglista legjobb öt helyezettje közül - fogalmazott az amerikai sportember, aki karrierje során összesen 268 hétig (minden idők harmadik legjobb teljesítménye) vezette a világranglistát. Jimmy Connors december 1-5. között pályára lép azon a londoni szeniortornán, amelyen még Borg, McEnroe és a francia Yannick Noah játszik. Fxf6 Fxdl 14. Ff5 +1 (ezt sötét nem vette figyelembe!) 14 ... Bd7 (14 ... Kb8 15. Fxd8 Fe2 16. Bfel Fxc4 17. dxe5 Fxe5 18. Bxe5 stb.) 15. Fxg7 Bg8 16. Baxdl exd4 (Bxg7? 17. dxe5) 17. Fxd4 Bg5 18. Fxd7 Kxd7 19. c5 és sötét feladta. 2140 sz.fejtörő Dulcsán Géza (1941) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Ka7, Vh8, Be2, Hc5 és e7, Fd7 és h2, gy: c3 és f5 (9 báb). Sötét: Ke5, Vg3, Ba4, Hf4 és f6, Fe4, gy: a3, a5 és d6 (9 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2139, 2141 és a 2142 számú fejtörőkkel együtt - október 25. ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Szerdán este négy csoportban nyolc mérkőzést rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligájában (2. forduló). A-CSOPORT: NK Maribor (szlovén)-Bayer Leverkusen (német) 0:2 (0:0), gólszerzők: Zsivkovics (82.), Kirsten (90.); 10 000 néző. Lazio (olasz)-Dinamo Kijev (ukrán) 2:1 (0:0), Negro (69.), Salas (71.), illetve Rebrov (67. - 11esből); 45 000 néző. 1. Leverkusen 2 1 1 0 3:1 4 2. Lazio 2 1 1 0 3:2 4 3. Maribor 2 1 0 1 1:2 3 4. Kijev 2 0 0 2 1:3 0 B-CSOPORT: Arsenal (angol)-AIK Stockholm (svéd) 3:1 (1:0), Ljungberg (28.), Henry (90.), Suker (90.), illetve Nordin (53.); 71 000 néző. FC Barcelona (spanyol)-Fiorentina (olasz) 4:2 (2:0), Figo (7.), Luis Enrique (10.), Rivaldo (68. 11-esből, 70.), illetve Amoroso (50.), Chiesa (79.); 75 000 néző. 1. FC Barcelona 2 2 0 0 6:3 6 2. Arsenal 2 1 1 0 3:1 4 3. Fiorentina 2 0 1 2 2:4 1 4. AIK Stockholm 2 0 0 2 2:5 0 C-CSOPORT: Borussia Dortmund (német)-Boavista (portugál) 3:1 (1:1), Möller (40.), Bobic (53., 64.), illetve Rui Bento (44.); 40 000 néző. SITA-ÖSSZEFOGLALÓ Róma. Befejeződtek a csoportküzdelmek az olaszországi női röplabda Európa-bajnokságon. Az A-csoportban az első helyért a címvédő Oroszország kiegyensúlyozott összecsapáson 3: l-re nyert a házigazda Olaszország ellen. Ugyanebben a csoportban a harmadik helyért vívott csatában Hollandia nehezen, de legyőzte Romániát. A B-csoportban Bulgária - miután 2:3-ra kikapott Lengyelországtól - elszalasztotta az elődöntőbe jutás lehetőségét, így Németország került a legjobb négy közé. EREDMÉNYEK - A-csoport: Oroszország-Olaszország 3:1 (-22,21,25, 19), Hollandia-Románia 3:2 (-17, 23,21,21,9). • Egy mérkőzéssel megkezdődött a jégkorong Extraliga 7. fordulója: Zvolen-L. Mikuláš 3:3 (2:1, 1:1, 0:1), gólütők: Kovaŕík, Šechný, Szavickij, ill. Klepáč, Halaj, Tomik. A többi találkozót ma játsszák: Skalica-Slovan, Trenčín-Poprad, Košice-Sp. N. Ves. • Bátky Attila remekül kezdte az athéni kötöttfogású birkózó-világbajnokságot, az első körben 11:0ra lelépte a holland Devosfredot. Meduna viszont 5:0-ra kikapott a svájci Brüglertől. • A kézsérüléssel bajlódó Kovács István orvosai engedélyével ringbe léphet a holnap este Kölnben a kongói Euloge Makiza Sita ellen esedékes 15. profi mérkőzésén. • Ma délután (15.30) a Dubnica-Žilina összecsapással rajtol a labdarúgó Szuperliga 9. felvonása, a meccset élőben közvetíti az SZTV 2. • Melbourne-ben a magyar vízilabda-válogatott sikerével ért véget a nemzetközi torna, miután a döntőben 10:8-ra legyőzte Ausztráliát. • Dominik Hrbatý a jövő heti müncheni tenisz Grand Slam Kupa első fordulójában a német Tommy Haas ellen lép pályára. • A kolumbiai Francisco Maturanát nevezték ki a perui labdarúgóválogatott szövetségi kapitányává. Legfontosabb feladata, hogy felkészítse csapatát a 2002-es világbajRosenborg (norvég)-Feyenoord (holland) 2:2 (2:2), Carew (21., 24.), illetve Tomasson (10.), Kalou (22.); 20 000 néző. 1. Rosenborg 2 1 1 0 5:2 4 2. Dortmund 2 1 1 0 4:2 4 3. Feyenoord 2 0 2 0 3:3 2 4. Boavista 2 0 0 2 1:6 0 D-CSOPORT: Sturm Graz (osztrák)-Manchester United (angol) 0:3 (0:3), Keane (16.), Yorké (31.), Cole (33.); 17 000 néző. Croatia Zagreb (horvát)-Olympique Marseille (francia) 1:2 (0:1), Sokota (64.), illetve Bakayoko (5.), Perez (77.); 25 000. 1. Marseille 2 2 0 0 4:1 6 2. Manchester U. 2 1 1 0 3:0 4 3. Croatia 2 0 1 1 1:2 1 4. Sturm Graz 2 0 0 2 0:5 0 A 3. forduló párosítása - A-csoport: Lazio-Maribor, Leverkusen-Kijev; B-csoport: Barcelona-Arsenal, AIK Stockholm-Fiorentina; C-csoport: Rosenborg-Dortmund, Boavista-Feyenoord; D-csoport: Croatia-Sturm, Manchester-Marseille. A mérkőzéseket szeptember 29-én rendezik. E-csoport: Real Madrid-Porto, Pireusz-Molde; F-csoport: Eindhoven-G. Rangers, Bayern-Valencia; G-csoport: Bordeaux-Szp. Moszkva, Sparta-Tilburg; H-csoport: Milan-Hertha, Chelsea-Galatasaray. A találkozókat szeptember 28-án bonyolítják le. (sr) A csoport végeredménye: 1. Oroszország 3 3 0 0 9:0 6 2. Olaszország 3 2 0 1 7:5 5 3. Hollandia 3 1 0 2 4:8 4 4. Románia 3 0 0 3 3:9 3 B-csoport: Lengyelország-Bulgária 3:2 (23, -15, 30, -22, 11), Németország-Horvátország 3:0 (19, 23, 13). A csoport végeredménye: 1. Horvátország 3 2 0 1 6:3 5 2. Németország 3 2 0 1 7:5 5 3. Lengyelország 3 1 0 2 5:7 4 4. Bulgária 3 1 0 2 5:7 4 A mai elődöntőben: OroszországNémetország és Olaszország-Horvátország. Vajon a két csoportgyőtes kerül a fináléba is? nokság selejtezőire. Peru 1982 óta nem jutott ki egyetlen vb-re sem. • Tokióban a 2. fordulóval folytatódott az 520 000 dollár összdíjazású női tenisztorna: Frazier (amerikai, 7. kiemelt)-Park Szung Hi (dél-koreai) 6:1, 6:4; Szugijama (japán, 8.)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:3,6:3; Davenport (amerikai, l.)-Szmasnova (izraeli) 6:0, 6:1; Halard-Decugis (francia, 3.)-Pratt (ausztrál) 6:1, 6:0; Mauresmo (francia, 5.)-Aszagoe (japán) 6:2, 7:5. • Jozef Antalovič a pozsonyi Slovanból a Jablonec labdarúgócsapatához szerződött. • Mégis az eredeti időpontban és színhelyen, október 9-én, Moszkvában kerül sor az OroszországUkrajna labdarúgó Eb-selejtező csoportmérkőzésre. • Ünnepélyesen átadták az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Nyonban, a Genfi-tó partján felépült székházát. A szövetség több mint 100 munkatársa október 4től dolgozik majd az új, 4 emeletes .üvegépületben, • Mától vasárnapig Brisbane (Ausztrália-Oroszország) és Pau (Ffanciaország-Belgium) ad otthont a tenisz Davis Kupa két elődöntőjének. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 1, 4, 15, 20, 28, 30, 34, 37, 41, 45, 46, 47, 53, 58, 61, 62, 65, 66, 70, 78. Bátorkeszin újra diák sakkversenyt rendeztek Jimmy Connors bírálja honfitársát, Andre Agassit A hagyomány folytatói Sampras sokkal jobb SAKK Kialakult az elődöntő a női röplabda Európa-bajnokságon Orosz-horvát finálé? SPORTHÍRADÓ