Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)

1999-08-11 / 184. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 11. S PO RT/TÉVÉ ÉS RÁ DI Ó - SZOM BA T Magyarországi tapasztalat: A falusi turizmussal foglalkozók elsősorban a hazai vendégekre számíthatnak Program is kell a szállás mellett Nálunk is egyre többen jön­nek rá, hogy a szabadságot nyugodt hazai környezetben is el lehet tölteni. Az ilyen tí­pusú idegenforgalomban rejlő lehetőségekkel Kovács György Zoltánnal, a magyar­országi Falusi Turizmus Or­szágos Szövetségének elnö­kével beszélgettünk. TUBA LAJOS Mit is rejt pontosan a falusi tu­rizmus fogalma? A falusi turizmus sokkal többről szól; mint a fizető vendéglátásról, mert ez tartalmazza a falusi élet­formához, tájhoz, természeti érté­kekhez, népi hagyományokhoz kö­tődő tevékenységeket, szolgáltatá­sokat. A falusi turizmus olyan he­lyi szolgáltatásokat és termékeket is meg tud jelentetni a piacon, amelyek egyébként nem lennének forgalmazhatók. Általában kevés az egyes szállásadók igyekezete, a sikerhez több intézmény, alapít­vány, szervezet és az önkormány­zatok összefogására van szükség. Nálunk például az Esztergom ka­pujának nevezett térségben már annyian foglalkoznak szállásadás­sal, hogy úgynevezett faluhotelt tudnak megvalósítani. Vagyis egy A falusi turizmus tartalmazza a fa­lusi életformához, táj­hoz, természeti érté­kekhez, népi hagyomá­nyokhoz kötődő . . szolgáltatásokat. \N egész busznyi embert képesek el­szállásolni egy faluban, és biztosít­ják számukra a színvonalas prog­ramot is. De ez nem csak a közsé­gekre vonatkozik. Ha a vendég igényli, a legfelkapottabb magyar­Kovács György Zoltán: a vendégkör nálunk is elsősorban hazaiakból áll (Horváth Tamás felvétele) országi idegenforgalmi közpon­tokról is felvilágosítást kell tudni­uk adni. Miként lehet tájékozódni a kíná­lat színvonaláról? A falusi vendégfogadók által kínált színvonal minősítésére egy rend­szert dolgoztunk ki, amelyben a há­zakat egytől négyig osztályozzuk, amit azután a szakértőink rendsze­resen ellenőriznek is. Ennek kö­szönhetően a katalógusunkból mindenki azt választhatja ki, amit a legjobbnak tart. A piktogrammok persze nem tudják bemutatni a vendéglátók hozzáállását. Azok­nak, akik vendéglátással foglalkoz­nak, tudomásul kell venniük, hogy nem elég a hagyományos vendég­szeretet. Ha már meghirdetem ma­gam, akkor még az esetleg nem szimpatikus vendéggel is a lehető legkedvesebben kell bánni, arra gondolva, hogy ő az éves kétheti szabadságát tölti nálunk. A tapasztalatok szerint milyen kör veszi igénybe a falusi turiz­mus szolgáltatásait? A külföldi tapasztalatokhoz hason­ló módon a vendégkör nálunk is elsősorban a hazaiakból áll, általá­ban 60-70 százalékos arányban. A külföldi vendégek aránya csak a kiemelt üdülőterületeken, vagy pedig a német ajkú falvakban szo­kott ennél nagyobb lenni. Milyen ösztönző tényezők segí­tették Magyarországon a falusi turizmus elterjedését? Az érdeklődés akkor erősödött meg, amikor megszűnt az olcsó vállalati üdülések lehetősége, ami elsősorban a kisebb jövedelműe­ket és a nagycsaládosokat érintette hátrányosan. Van azután egy olyan réteg is, amely már kifejezet­ten ezt az üdülési formát keresi, vagy úgy, hogy ugyanarra a helyre jár, vagy pedig fokozatosan végig­járja az ország különböző tájegy­ségeit. Ebben a tagegyesületeink között létező kommunikáció is se­gíti őket, vagyis a vendéget adott esetben kézről-kézre adják. A leg­jobb megoldás az országos hely­foglaló rendszer lenne, de ezt pénzügyi okok miatt eddig nem tudtuk megvalósítani. Vélemé­nyünk szerint egyébként napjaink­ban már az egyes minisztériumok összehangolt tevéknyeségére len­ne szükség a további fejlődés biz­tosításához. A szociális minisztéri­\\ Napjainkban már az egyes mi­nisztériumok össze­hangolt tevéknységére lenne szükség a továb­bi fejlődés biztosi- . . tásához. >\ um például az alacsony jövedel­műeknek juttathatna támogatást. Egy mozgássérült számára például már csak azért is komoly probléma az üdülés megszervezése, mert a szállodák nagy része nem alkal­mas az akadálymentes mozgásra. Mennyire jellemző, hogy a falusi turizmus főállást jelenthet az ez­zel foglalkozóknak? Egyelőre nálunk is nagyon kevés helyen működik annyira jól a falusi turizmus, hogy az emberek csak eb­ből megéljenek. Általában inkább kiegészítő foglalkozásként jellem­ző, azzal, hogy ha vendég érkezik, az állandó odafigyelést igényel. Ez néha kimerül az állandó elérhető­ségben, de bizony van olyan ven­dég is, aki elvárja, hogy valaki ál­landóan forogjon körülötte. Agócs, Mészáros, Popély, Ambrus: rendezetlen a meghurcolt pedagógusok helyzete Elbliccelte a kihallgatást Váltsák be az ígéreteket! VOJTEK KATALIN Pozsony. Bírálatunkkal nem bán­tani, hanem segíteni kívánjuk az állami hivatalnokokat és a Magyar Koalíció Pártját - hangzott el a Csemadok épületében tegnap tar­tott sajtóértekezleten, amelyet Agócs Béla elbocsátott nádszegi pedagógus kezdeményezett, s ahol Popély Gyula, a pozsonyi Duna ut­cai gimnázium leváltott igazgató­ja, Mészáros László, a szenei alap­iskola volt igazgatóhelyettese, va­lamint Ambrus Ferenc rozsnyói volt pedagógus is elmondta véle­ményét. Felszólalásaikban a bizo­nyítványügy kapcsán meghurcolt pedagógusok sorsának rendezet­lenségét bírálták. „Morális okok­ból távoztam posztomról, mert a bizonyítványügyből kifolyólag le­váltott igazgatóm helyére minden­fajta pályázatot mellőzve egy volt pártkádert tettek. Bíztam abban, hogy az MKP ígéretéhez híven or­vosolja az esetet, de nem így tör­tént. Pedig ha most, a kormányko­alíció tagjaként nem tud segíteni, akkor vajon mikor?" - kérdezte Mészáros László. „A bizonyítvány­ügy idején a magyar pártok ellen­állásra, kitartásra buzdítottak, és támogatásukról biztosították a pe­dagógusokat. A választások után azonban az MKP úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna" ­mondta Popély Gyula. Agócs Béla szerint „Bugár Béla, az MKP elnö­ke személyesen felelős azért, hogy olyan embereket pártol, akik a vál­ságos helyzetben nem az igazság oldalán álltak." Agócs bírálta Bugárt azért is, mert szerinte a pártelnök felkérte az Új Szó főszer­kesztőjét: ügyének bizonyos rész­leteit lapunk ne közölje. Elmond­ta: az iskola igazgatónője, aki tör­vénytelenségre akarta őt kénysze­ríteni, még mindig a helyén van, s pártfogója a helyi polgármester, aki egyben az MKP járási vezetőjé­nek helyettese. A július l-jén mun­kanélkülivé vált négygyermekes Agócs a sajtó nyilvánosságán ke­resztül szólította fel az MKP politi­kusait: váltsák be a választások előtt tett ígéreteiket, orvosolják a bizonyítványügy veszteseinek sé­relmeit. A privatizőr pszichikája Pozsony. Tegnap a nyomozó­szervek ismét kihallgatásra idéz­ték be Vladimír Poórt, holott egy nappal korábban megszüntet­ték a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom csalással gyanúsított nagyprivatizátora elleni eljárást. Poór nem jelent meg a rendőrsé­gen, ügyvédje szerint azért, mert rendkívül rossz pszichikai álla­potban van. Jaroslav Ivor, a nyomozóhivatal vezetője tegnap megerősítette, tovább nyomoznak a Nafta Gbely privatizálása ügyében, s nem zár­ta ki, hogy hamarosan ismét eljá­rást indítanak a Mečiar-moz­galom volt magas rangú tisztség­viselője ellen. (SITA) RÖVIDEN Leváltások a Rimaszombati járásban Rimaszombat. Boros Zoltán, ajárási hivatal elöljárója hétfői ha­tállyal öt iskolaigazgatót váltott le tisztségéből, köztük a várgedei, a feledi és a gesztetei alapiskola vezetőjét. A tisztségekre pályáza­tot írt ki, amelyre augusztus 20-ig lehet írásban jelentkezni. A megfelelő végzettségen kívül a feltételek között szerepel a leg­alább ötéves pedagógiai gyakorlat is. (kas) Mikloš mellett kiállnak a demokraták Pozsony. Ha a kormány a szakszervezetek nyomásának engedve visszahívná Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettest, a De­mokrata Párt kénytelen volna fontolóra venni,'hogy továbbra is vál­lalja-e a kormány tetteiért a felelősséget - jelentette kí František Še­bej, a parlament integrációs bizottságának elnöke, a párt alelnöke. Mint mondta, jelenleg a kormány gyakran a DP programjával ellen­tétes lépéseket tesz. Sebej a szakszerve-zetek magatartását cinikus­nak tartja, követeléseit pedig értelmetlennek, melyek megbontják az alkotmányban garantált egyenlőséget. (SITA) New Yorkban pereskedik a Slovnaft Pozsony. A New York-i legfelsőbb bíróságon emelt vádat az ameri­kai Merill Lynch Co. leányvállalata ellen a Slovnaft, amely 1994-1997 között 650 ezer dollárt fizetett az amerikai cégnek hi­telei menedzselésére, a tengerentúli partner viszont a vádló szerint spekulatív ügyletekre használta a pénzt, s így a Slovnaftnak mára mintegy 75 millió dolláros kárt okozott. A Merill Lynch Co. eluta­sította a szlovák vállalat állításait. (SITA) Minimáláras alapélelmiszerek? Pozsony. Elsősorban az agrárium hitelezéséről tárgyaltak tegnap az agrárkamara és a kormány képviselői. A kamara igazgatója, Emil Dúfala szerint a tavalyihoz képest gyengébb termésátlag mi­att üdvös lenne minimálárát szabni néhány termény esetében. „A kenyérbúzára már az idén, a húsra, a burgonyára és a cukorrépára vonatkozólag pedig 2000 januárjától kellene minimálárát bevezet­ni" - vélekedik Dúfala. (SITA) Bővül a katonaság és az önkormányzatok együttműködése Kiárusítás a seregben GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. Több mint hárommilliárd koronát érő ingatlan vagyont sze­retne eladni a védelmi tárca, hogy ezzel is segítsen a súlyos anyagi gondokkal küzdő hadseregen. A tárca szakemberei már elkészítet­ték a feleslegesnek nyilvánított ka­tonai területek, épületek és egyéb ingatlanok jegyzékét, és elsősorban azoknak a településeknek kívánják eladni őket, amelyek kataszterében az ingatlan fekszik. Mivel a hadse­reg létszámát is csökkenteni kíván­ják, egyes alakulatokat is megszün­tetnének, és azok laktanyáit is áru­ba bocsátanák. Pavol Kanis védelmi miniszter a tárca tegnapi sajtóérte­kezletén nem árulta el, mely ka­szárnyákat számolnák fel, de meg­említette például, hogy megszün­tetnének két trencséni lőszerraktá­rat, és ezzel elősegítenék a várost kikerülő autóút építését. A tárca olyan megoldást is elképzelhető­nek tart, hogy az ingatlanokért cse­rébe a településektől lakásokat kap­nának a hivatásos katonák. A terve­ket Michal Sýkora, a Szlovákiai Vá­rosok és Falvak Társulásának elnö­ke is üdvözölte, és közölte, szep­temberben 27 város polgármestere találkozik a településen székelő ka­tonai alakulatok illetékeseivel, hogy az önkormányzatok és a had­sereg további együttműködésének fejlesztéséről tárgyaljanak. Jaroslav Svéchota, Lexa volt helyettese súlyos beteg Kegyelmet kaphat? SITA-HIR Pozsony. Ha a szakorvosok is meg­erősítik, hogy Jaroslav Svéchota gyógyíthatatlan beteg, Milan Han­zel főügyésznek nem lesz más lehe­tősége, mint a köztársasági elnök elé terjeszteni Svéchota kegyelmi kérvényét, Rudolf Schusternek pe­dig amnesztiában kell részesítenie őt - mondta tegnap Peter Lelkeš, az egykori titkosszolgálati igazgatóhe­lyettes ügyvédje. Lelkeš arra ala­pozza kijelentését, hogy az államfő amnesztiát ígért a gyógyíthatatlan betegeknek, Svéchota pedig már kétszer esett át szívinfarktuson, és súlyos szívbetegségben szenved. Az amnesztiarendelet szerint az am­nesztiát a főügyész vagy az igazság­ügy-miniszter terjesztheti az állam­fő elé. Svéchota ügyében Milan Hanzel lenne illetékes, ő azonban úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg nem fogja javasolni a bűnvádi eljá­rás megszüntetését, csupán Své­chota büntetésének elengedését vagy enyhítését kéri majd. 2100-ig két fokkal emelkedik a levegő hőmérséklete A kormány október 31-ig rendezni szeretné a bősi vízlépcső helyzetét, s erre már kiutalta a szükséges összeget Komoly éghajlatváltozás A mi zsebünkre megy SITA-HIR Pozsony. A hosszú távú előrejel­zések szerint 2100-ig a légkör hő­mérséklete átlagosan 2 fokkal emelkedik. A világóceán vízszint­je ennek következtében 66 centi­métert emelkedne. Miklós László környezetvédelmi miniszter sze­rint az éghajlatváltozás a legko­molyabb környezetvédelmi prob­léma, melynek hatásait csakis nemzetközi összefogással lehet csökkenteni. A klímaváltozás ha­tására eltolódnak az éghajlati öve­zetek, gyakrabban és intenzíveb­ben jelentkezne az El Nino jelen­ség, illetve felmelegedne az északi tengerek vize. Szlovákiában az ég­hajlatváltozás egyebek között a vízkészletek csökkenésében mu­tatkozna meg. A probléma megol­dásánakjogi alapjául az 1992-ben elfogadott ENSZ-keretegyezmény szolgál. Az öt évvel később Kiotó­ban elfogadott jegyzőkönyv szigo­rítja az egyezményben vállalt kö­telezettségeket. A szigorítás az üvegházhatást okozó gázok kibo­csátásának csökkentését célozza. Szlovákia még nem ratifikálta a jegyzőkönyvet, mert előbb az energetika politikai stratégiáját kell tisztázni. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Bős. A bősi erőmű építéséhez felvett hitelek idén térítendő részét még ál­lami pénzből kell fedezni - nyilat­kozta tegnap Mikuláš Dzurinda mi­niszterelnök, miután a kormány több tagjával együtt tárgyalásokat folytatott a Villamos Művek és a Víz­gazdálkodási Vállalat vezetőivel. Az adósság összértéke 550 millió dol­lár. Dzurinda elmondta, megálla­podtak a két vállalat vezetőivel egy olyan rendszer kidolgozásában, amely lehetővé tenné, hogy az erő­mű a legkisebb költségek mellett a legnagyobb haszonnal működjön. A nyereséget az adósságok törleszté­sére lehetne fordítani. A rendszert október 31-ig kell kidolgozni. Dzu­rinda szerint egyes hitelek meg­hosszabbítására is szükség lehet, ezért már készülnek a hitelezőkkel folytatandó tárgyalásokra. A mi­niszterelnök azt is kijelentette, a kormány már eljuttatta a zsilipkam­rákban keletkezett repedések hely­rehozatalához szükséges összeget, így a munkálatok hamarosan elkez­dődhetnek. Az erőmű műszaki álla­pota szerinte nem veszélyezteti a csallóköziek életét. Mint mondta, ellátogatott a közeli falvakba, s az ottani emberek elégedettek, (st) Jozef Poševka erőmű-igazgató és a kormányfő (Somogyi Tibor felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents