Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-29 / 173. szám, csütörtök

2529 Gazdaság és fogyaszTók ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 30. Jól szerepelt az Astorka Pozsony. Sikerrel szerepelt az Astorka Korzo '90 társulata az o­laszországi Civiciale del Friuliban megrendezett Mittelfest nevű színházi fesztiválon, ahol Rudolf Sloboda Armageddon című da­rabját adták elő. A közönség lel­kes tapssal fogadta az előadást. A szervezők Zita Furková alakí­tását és a rendező Juraj Nvota munkáját dicsérték. (SITA) Magyar nóta gálaműsor Budapest. „Kék a búzavirág ­Jákó Vera emlékezetére" címmel az évezred utolsó magyar nóta gáláját rendezi meg a Jákó Vera Alapítvány augusztus 1-én, Bu­dapesten, a Szabadtéri Budai Parkszínpadon. Ábrahám Dezső, az alapítvány elnöke elmondta: a nótaéneklés műfajának vala­mennyi „aranykoszorús" előadó­ja részt vesz az elhunyt „nótaki­rálynő" születésének 65. évfor­dulója alkalmából megrendezett gálán. Színpadra lép többek kö­zött B. Tóth Magda, Gaál Gabri­ella, Karácsony Irén, Kovács Apollónia, Madarász Katalin, Ta­kács Béla, Zsuzsa Mihály és Bojtor Imre. A dalosokat a tizenkéttagú Magyar Nemzeti Ci­gányzenekar kíséri majd. A ma­gyar kultúra ápolásáért járó 1999. évi Jákó Vera-díjakat is ki­osztják az előadóművészetért, a magyar nótáért, és a hagyo­mányőrzésért kategóriákban. A gála napján a kora délutáni órák­ban az ország majd valamennyi tájáról érkező amatőr népdalkö­rök, tánccsoportok is bemutat­koznak a közönség előtt. (MTI) MOZI POZSONY HVIEZDA: Go (am.) 15.30, 18, 20.30 Csak egy kis pánik (am.) 21.15 TATRA: Plunkett és MacLeane (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Ronda ügy (am.) 18, 20.30 Asterix és Obelix (fra.) 15.30, 18, 20.30 Joe, az óriásgorilla (am.) 17.30, 20 MLADOSŤ: Knockin'On Heaven's Door (ném.-am.) 16, 18, 20 OBZOR: Érkezés a múltból (am.) 16, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Csak egy kis pánik (am.) 18, 20.30 Mondd, mi a szerelem (svéd) 18.30, 21 Érke­zés a múltból (am.) 18.30 Joe, az óriásgorilla (am.) 17, 19 Mezíte­lenül (ang.) 20.15 Ülök az ágon (szl.) 20 KASSA DRUŽBA: Go (am.) 17.45, 20 TATRA: Knockin'On Heaven's Door (am.) 17.45,20 ÚSMEV: Asterix és Obelix (fra.) 16,18,20 CAPITOL: Ronda ügy (am.) 18, 20 IMPULZ: Sling blade (am.) 19.15 DÉL-SZLOVÁKIA VÁGSELLYE - VMK: Álmaid nője (spa.) 21.30 GÚTA - VMK: Ezer hold (am.) 19.30, 22 ZSELÍZ - VÁROSI MOZI: Életem szerelme (am.) 20 LÉVA-JUNIOR: Ronin (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Ronin (am.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A bamba nő (am.) 19 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Star Trek: Űrlázadás (am.) 19 GYÖR CINEMA CITY - GYÖR PLAZA: Elveszett zsaru 13.30, 15.45, 18, 20.15 Múmia 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15 Kegyetlen játékok 16, 18, 20 A csaj nem jár egyedül 14, 16,18, 20 Minta hurrikán 13.30, 15.45, 18, 20.15 Taxi 14, 16, 18, 20 Briliáns csapda 13.30, 15.45, 18, 20.15 Kedvenc Marslakóm 14,16, 18, 20 Tíz dolog, amit utálok benned 14, 16, 18, 20 Mulan 14 Csak egy kis pánik 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 LLOYD: Briliáns csapda (am.) 18, 20, 22 Azok az emberi objektumok, amelyeket Tóth Lehel fényképez, roppant kiszolgáltatottnak tűnnek Fényszárnyú angyalok Magyarországi és külföldi alkotók részvételével Változatos, eredeti ötletekkel teli az új Suede-album Nyári művészműhelyek Mindent a fejnek! Ritkán van alkalom arra, hogy hazai magyar művész albumáról írhassunk, hiszen elvétve ha megjelenik ilyen. A hetvenedik ünnepi könyv­hétre látott napvilágot Tóth Lehel Misztérium című fotó­albuma, amely több mint hetven képet tartalmaz. HARASZTI MÁRIA Tóth Lehel a szakma titkait a jó nevű opavai fotóművészeti főisko­lán sajátította el. Munkáival több magyar és szlovák lapban talál­kozhattunk (Irodalmi Szemle, Nap, Kalligram, Ifi, Kankán, Sző­rös Kő). Ónálló kiállításai voltak Opaván, Érsekújvárban, Győrben, Komáromban, Párkányban, ahol fotóstúdiót üzemeltet, Ógyallán, Pozsonyban, Prágában, Kolínban és szülővárosában, Vágsellyén, valamint nemrégiben ismét Pár­Az omladozó épületek, régi városrészletek, csendéletek is vonzzák. kányban, ahol a fotóalbumot is bemutatták. Az ő művészfotói il­lusztrálták Zalaba Zsuzsa első ver­seskötetét is. Az előszót író Archleb Gály Tama­ra szerint a fiatal művész kedveli a műteremben beállított, „inszce­nált" arcképet és aktfotót, de az omladozó épületek, régi város­részletek, repedezett, repkénnyel bevont ódon házfalak, csendéletek is vonzzák. Amint azt Balázs F. Attila, a kötetet megjelentető AB-ART Könyvkiadó MTI-HÍR Békéscsaba. Újabb két nyári mű­vészeti műhely nyitotta meg a ka­puit Békés megyében: a VI. Gyomaendrődi Nemzetközi Mű­vésztábor és a Gyulai Nyári Mű­vésztelep, amely 1969 óta har­mincegyedik alkalommal látja vendégül a képzőművészeket. A kéthetes gyomaendrődi táborba harminckét művész érkezett, a ha­zaiakon kívül Izraelből, Ukrajná­ból, Hollandiából, Romániából és Bulgáriából. Az alkotók a helyi Bethlen Gábor Szakképző Iskola kollégiumában laknak, és tanter­mekből kialakított műhelyekben készítik el munkáikat, melyekből hármat, köztük egy helyi vonatko­zásút, hagynak a vendéglátóknak. Az egy hónapig tartó gyulai mű­vésztelep harmincegynéhány résztvevője az ország minden tájá­ról érkező művész, illetve művész­pályára készülő fiatal, s a romániai Csíkszeredáról is érkezik öt művé­szeti szakközépiskolai tanuló egy művésztanár vezetésével, és a Né­metországi Ditzingenből is várnak két résztvevőt. A gyulai művésztelep nyitott, a tá­borozás közben is be lehet kapcso­lódni a telep munkájába. Harminc évvel ezelőtt született az eredeti darab Elkészült a Tommy című rockopera folytatása JUHÁSZ KATALIN Aggódtunk rendesen 1994-ben, amikor Bemard Butler gitáros-ze­neszerző otthagyta a Suede zene­kart, azt a brit formációt, melyet a kritikusok a britpop megmentőjé­nek kiáltottak ki. Szerencsére Butlernek méltó utódja akadt egy akkor 17 éves zöldfülű, Richard Oakes személyében, amely tény még tovább repítette a csapatot a hírnév felé. Mára már világsztárok, negyedik albumuknál tartanak, melynek címe Head Music. A glam visszatérésének évében nem meg­lepő, hogy a Suede az eddigieknél is jobban kimutatja David Bowie iránti hódolatát. Teszik ezt úgy, hogy utánzásról szó sincs, eredeti és azonnal felismerhető rockzene születik, a kor igényei szerint egy kicsivel több elektronika kíséreté­ben. Mivel nemsokára a környé­künkön, a budapesti Pepsi Szigeten lépnek fel, nem árt tudni, vagy leg­alább sejteni, mit várhatunk tőlük élőben. Egy májusi londoni koncert felvételét látva kijelenthetem, hogy aggodalomra semmi ok, az új le­mez hangzása maradéktalanul rep­rodukálható, sőt Oakes gitáros haj­lamos némi improvizációra is. Brett Anderson, az immár nemzet­közi hírességgé előlépett frontem­ber tényleg figyelemre méltó hangi adottságokkal rendelkezik, a brit mezőny egyik legkarakteresebb énekese. Változatos, eredeti ötle­tekkel és dallamokkal teli az új al­bum, olyan, mintha egy turmix­gépben találkozna a Sex Pistols, Jimi Hendrix, David Bowie és a Kraftwerk. Ez a stíluskavalkád pe­dig mindenképpen megérdemli azt a fokozott figyelmet, melyet a könnyűzenei szakma és persze a hálás közönség tanúsít a Suede (Szarvasbőr) zenekar iránt. (Sony 1999) tott. Bár tartalmi részletek még mindig nem ismertek, a zenés da­rab egyfajta időutazás, Anglia ez­redvégi ipari hulladéktelepein ját­szódik, s azt vizsgálja, hogy az em­ber - kiszakadva természetes kö­zösségéből - hogyan kerül a digitá­lis világháló és a zene hatalmába. Bár tartalmi részletek még nem ismertek, a da­rab egyfajta időutazás. A Radio 3 drámaosztályának veze­tője máris a legnagyobb elismerés­sel szólt a Lifehouse-ról. A rockoperában hallható lesz Townshend több korábbi sikere, köztük a Won't Get Fooled Again, a Baba O'Riley és a The Song Is Over. igazgatója a budapesti könyvbe­mutatón elmondta, Tóth Lehel al­bumából az emberi test szépségé­nek és esetlenségének harmóniája, a mozdulatokban és a mozdulat­lanságban rejlő titkok, vágyak, in­dulatok, az emberi létezés miszté­riuma tárul elénk. Az absztrakt for­mák helyett látszólag a hétköznapi helyzeteket vonja be a sejtelmes­ség mázával, hogy a nézőt a for­mák mögött rejlő belső élet megis­merésére ösztönözze. A maga ter­mészetes szépségében kiteljesedő emberi testet olyan mozdulatok, pózok közepette ábrázolja, ame­lyek a lehető legjobban kiemelik a tökéletlenségben is megmutatko­zó szépségét. A művész végső so­ron azt teszi, amit minden művész­nek tennie kell, a Létezés Titkát érintő dolgok között keresgél láza­san, hogy felgyorsult életünkben azoknak, akikben forrong még va­lami meghatározhatatlan nyugta­lanság, kárpótlást nyújtson egy olyan szférában, amely nem áll közvetlen függőségi viszonyban az életükkel. Mondják, korunkban a szépség gyanússá vált: csábító formái az ürességet takarják. Báron György kritikus állítása szerint az ezred­vég kultúrája a tetszetős formák piaci végkiárusítása révén detro­nizálta a szépséget. „A ránk zúdu­ló álló- és mozgóképek - poszte­rek, óriásplakátok, képeslapok, magazinok, tévéreklámok, kli­pek, bemondók, hírolvasók, va­gyis a szemünknek felkínált ar­cok - »csak ifjakat ábrázolnak, csak tökéletes testeket«, ám ezek az antik szépségeszmény rút pa­ródiái. A »művészi szépség« (truth is beauty) helyébe az áru szépsége lépett: a szabályos arc, Az absztrakt formák helyett látszólag a hétköznapi helyzeteket vonja be a sejtelmesség mázával a mintaszerű test immár nem az igazság, hanem a hazugság képe, a valódi szépség álorcája, üres formájának elorzása." Annál nagyobb azok érdeme, mondja Báron, akik még szép ké­peket tudnak létrehozni, akik ké­pesek visszaadni a szépség elvesz­tett rangját és méltóságát. Azok az emberi objektumok, ame­lyeket Tóth Lehel fényképez, rop­pant kiszolgáltatottnak tűnnek, szépnek is mondhatjuk őket, amint éppen sérülékeny, sebezhe­tő mivoltukat tárják elénk, azokat a dolgokat, amelyeket a legtöbb ember rettegve rejteget. Herpeszt, anyajegyet, a csukló felvágott erei­nek behegedt sebét, a lélek üressé­gét kiteregető tekintetet... Mintha csak életről, halálról, szerelemről és szeretetlenségről gyónnának. Fény és árnyék játéka a fehér papí­ron. Az árnyék szabályos kereteket rajzol, a fény elfolyik, összeolvad a papír fehérjével. Tóth Lehel fény és árnyék segítségével története­ket mesél az emberről. MTI-PANORÁMA Magyar vendége is volt az idei Karlovy Vary-i fesztiválnak: Győry Emil, a Tompa Gábor rendezte Kinai védelem főszereplője. Kisvárosi vasútállomás szigorúan ellenőrzött vonatok nékül. De jön egy szerelvény, s leszáll róla egy elhanyagolt külsejű, torzonborz alak... Sok-sok év után most jön haza egy szibériai munkatáborból. Őt játssza a filmben Győry Emil, s ezzel a szerepével nyerte el pár hónappal ezelőtt a Szocsiban megrendezett nem­zetközi filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját. (Miloš Fikejz felvétele) Elkészült a Tommy című rockope­ra folytatása. A tervek szerint a Lifehouse - ez a címe - december ötödikén hangzik el a BBC Radio 3 műsorán. Éppen harminc évvel ezelőtt ké­szült az eredeti darab, s hatalmas sikert aratott élőben, lemezen és filmen egyaránt. A süketnéma és vak fiú történetén keresztül Pete Townshend komoly erkölcsi és társadalmi kérdéseket vetett fel, amelyek nem maradtak vissz­hang nélkül. A folytatás ötlete hamar megszüle­tett, egy korai változata el is ké­szült, de nem okozott semmiféle felfordulást. A mű kidolgozása kü­lönböző okok miatt akadozott, mígnem Townshend az év elején teljes erőbedobással munkához lá-

Next

/
Thumbnails
Contents