Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-29 / 173. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 29. OKTATÁS Mivel a civilszférának nagyon sok fordítóra és tolmácsra van szüksége manapság, a kar végzőseinek aligha van félnivalójuk a professzionális érvényesülést illetően Magyar filológusképzés Besztercebányán A szlovákiai magyar közegben az 1998 szeptemberétől megnyílt magyar-német szakos filológusképzés már bekerült a köztudatba. Az talán kevésbé, hogy a jövő tanévben magyar-angol szakpárosítás nyílik. LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT A viszonylag fiatal Filológiai Kar, amely 1997-ben alakult, és a maga nemében egyedüli Szlovákiában, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem szerves részeként működik. A Humán, a Politikai Tudományok és Nemzetközi Kapcsolatok, a Természettudományok, a Pedagógiai, a Közgazdasági, a Pénzgazdálkodási és Jogi Kar után jelenleg az említett filológiai a nyolcadik önálló kara az egyetemnek. Elsődleges célkitűzése: nyitni az európai szellemiség irányába, mindamellett megőrizni és átadni az oktatott nyelvek, irodalmak, kultúrák specifikus értékeit. E kettős célzat törvényszerűen kétirányú szervezést és fejlesztést von maga után, ez alatt értenünk kell: egyfelől az idegennyelv-oktatás egyre szélesebb, egyre bővülő skáláját, másfelől a nyelvi ismeretek elsajátításán túl az egyetemi szintű nyelvtudományi és irodalomtudományi felkészítést. A kettős cél megjelenése nem véletlen, ugyanis komoly hiány mutatkozik tolmácsokban, szakfordítókban, műfordítókban. Ezen túl az élet jó néhány területén érvényre jutott egy értéképítő tendencia, így pl. az oktatásban az elitképzés gondolata, amelynek megvalósítására megfelelő modus az elmélyült filológiai képzés és stúdium. Mindezeken kívül ma már hangsúlyozott szerepet tulajdonítunk az autonóm szellemi törekvéseknek, a fejlesztés intenciójának, amely egyre íiatékonyabban funkcionál egész Szlovákia művelődési és gazdasági életében mind országos, mind regionális viszonylatban. A besztercebányai Filológiai Kar ma már biztosítja a szlovák, angol, német, magyar, orosz, ukrán, lengyel, francia, oíasz, spanyol, portugál, latin és arab nyelv, illetve szak oktatáA filológus hallgatónak nemcsak joga, hanem kötelessége is a szellemi értékek megismerése és továbbadása (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) sát. Kézenfekvő, hogy a kultúraközvetítés ilyen közegben nemcsak lehetőség, hanem igény és kívánalom. A filológus hallgatónak nemcsak joga, hanem kötelessége is a szellemi értékek megismerése és továbbadása. Az ilyen irányú képzésnek ez az alapvető küldetése egyrészt benne foglaltatik, másrészt fokozatosan beépül az oktatás belső strukturális rendjébe, s érvényre jut mind az ötéves magiszteri tolmács- és fordítóképzésben, mind a tudósképzésben. A magyar nyelv és irodalom szak oktatása a Finnugor és Balti Nyelvek Tanszékén folyik. Az irodalmi diszciplínákat kér hazai habilitált irodalmár docens, a nyelvtudományi tárgyakat pedig egy (a budapesti nyelvész-doktoranduszi képzésben részt vevő) adjunktus és egy magyarországi nyelvészprofesszor garantálja. Az oktatók számát bővítendő a jövőben szeretnénk felkérni mind külföldi, mind pedig hazai szakembereket. A tanszék minden tagja tudományos grant-programokban végez kutatómunkát. Ezek a tervek egyrészt a képzés specifikus problémaköreit ölelik fel, monográfiák és tanulmányok publikálását jelentik, másrészt pragmatikus célzatot követve egyetemi tankönyvek, tudományos segédanyagok kiadását valósítják meg. Úgy tervezzük, hogy a jövőben a magyar szak több más nyelvszakkal is kombinálható legyen, így angol, szlovák, francia és olasz nyelvvel, más irányban a tanszék bővíti a finnugor nyelvek stúdiumát is, először a finn, majd az észt nyelvvel. Mindez színesíti profilunkat, s összetettebbé teszi a munkaszervezést, de egyben motiválja és hatékonyabbá teszi egy filológiai oktatói és tudományos műhely működését szlovákiai magyar viszonylatban. Igyekszünk egy sajátos filológiai jelleget kialakítani a tanszéken belül is s a kar többi tanszékével együttműködve is. Ez a tendencia már a képzés kezdetén megjelenik az ún. közös alapdiszciplínák beiktatásával. Ezek a következők: Bevezetés a nyelvtudományba; Bevezetés az irodalomtudományba; Bevezetés a fordításelméletbe; Latin nyelv. A továbbiakban állandó jelleggel érvényesül az összehasonlító szempont és szemlélet mind a nyelvtudományi, mind az irodalomtudományi diszciplínák ismeretanyagában. Minden évfolyamra jellemző, hogy az elméleti diszciplínákon túl nagy számarányban fordulnak elő a gyakorlati órák, így pl. a konszekutív és szimultán tolmácsolás, a szakfordítói gyakorlat, a szépirodalmi szövegek fordítása, a stilisztikai, a kommunikációs, a nyelvhelyességi, a helyesírási stb. gyakorlatok. Ügy gondoljuk, kellő arányokban, megfelelő óraszámban oktatjuk mind a nyelvtudományi alaptárgyakat, mind a magyar és világirodalmi ismeretanyagot. A felsőbb évfolyamokban választható tárgyként specifikusabb tudományágak ismeretanyaga is megjelenik, így pl. a dialektológia, a szociolingvisztika, a drámaelmélet és a számítógépes kommunikáció. A fent említettek előrevetítik azt a törvényszerűen bekövetkező gondunkat, hogy egyre több oktatóra, kutatóra, ill. gyakorlati szakemberre lesz szükség mind a tanszéken, mind a karon. A Filológiai Karon prioritása van az ötéves kétszakos magiszteri képzésnek, amely a nappalin (tehetségesek esetében) bővíthető egy harmadik szakkal, négyéves stúdiumban, a második évfolyamtól kezdődően. Ugyancsak az ötéves magiszteri szakoktatás biztosítja a harmadik évfolyamtól kezdve a tudományos kutatók, a doktoranduszok előképzését is, akik feltehetőleg felsőfokú intézményekben oktatnak majd, vagy tudományos intézetek dolgozói lehetnek. Az egyszakos magiszteri képzés fizetett levelezőformában nyílt meg, főleg a munka mellett továbbtanulni szándékozók igénye alapján. Néhány szakon már megnyílt a hároméves bakkalaureátusi stúdium, s ez is bővül az érdeklődés függvényében. Ebben új elem, hogy ha a hallgató megfelelő tanulmányi eredményeket ér el, folytathatja tanulmányait a negyedik, ötödik évfolyamban, s így lehetőséget kap a magiszteri diploma megszerzésére is. Mivel a civilszféra nemcsak minőségi, hanem mennyiségi tekintetben is nagyigényű a tolmácsolás és fordítás szakembereit illetően, a kar végzőseinek aligha van félnivalójuk a professzionális érvényesülést illetően. Elsődleges célkitűzése: nyitni az európai szellemiség irányába. A turizmus, a diplomácia, a kül- és belkereskedelmi érdekeltségek, a médiák, az állami és magánvállalatok egyre inkább keresik az idegen nyelv(ek)et kellő szinten ismerő szakembereket. A Finnugor és Balti Nyelvek Tanszékének: oktatói különösen odafigyelnek arra, hogy a hallgatókat egyre elmélyültebb munkára, hatékonyabb tanulásmódszerekre sarkallják. Ennek egyik lehetőségét a gyakori könyvtárhasználatban, a permanens olvasásban, a hazai és külföldi tanulmányutakban, versenyekben látjuk, további lehetősége a diákok tudományos tevékenységében van. A hatékonyság elvét hangsúlyozottan érvényesítjük azért is, mivelhogy diákjaink egy része érettségizett magyar nyelv és irodalomból, a másik része nem. Ezt a tényt a tanszéken folyó képzés koncepciója a kezdetektől magában foglalja, vagyis mind a tartalmi, mind a formai és módszertani összetevők kellő részarányokban, eltérő módon jelennek meg a két diákcsoport oktatásában (pl. specifikus szemináriumok). Míg az egyik csoport korábbi éveiben következetesen anyanyelvi szinten foglalkozott a magyar nyelvvel és irodalommal, a másik csoportba tartozók családi és egyéb szűkebb-tágabb környezeti hatások közepette tanulták a nyelvet. Ennélfogva ők a felvételikor inkább csak kommunikatív szinten ismerik a magyar nyelvet és a reáliák szintjén a magyar kultúra ismeretanyagát. Nem csoda, hogy egy ideig küszködnek a jellemző hiátusokkal, vétségekkel, interferenciákkal. Ezek javítása permanens feladatunk, főleg a szemináriumi munkák és gyakorlatok során, de azon kívül is, sőt - szerencsére elfogadottan - a diákkolektíva mindennapi életében is. El kell mondanunk, hogy a csoport lelkiismeretes és önkritiltus hozzáállása már eddig is komoly előrehaladást eredményezett. A jövőre gondolunk elsősorban, amikor a doktoranduszképzés tervezetét is érvényesíteni szeretnénk a hároméves nappali és a négyéves levelező formában. Hazai és külföldi (elősorban magyarországi) szakemberek jelentik a garanciát a megfelelő kvalitású képzésre, hogy tehetséges hallgatóink tudományos előmenetelre is számíthassanak. A választott idegen nyelvi felkészítés megoldható a karon belül, a szakképzés pedig a belső és külső oktatói segítséggel. Ez a tantárgyi javaslat országos megbékélést ereményezhetne: hozzájárulna a „politikai-iskolaügyi-kulturális korrektség" megtépázott nimbuszának visszaállításához A multilcultúra jelene és jövője a demokráciában KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF A nacionalizmus (vagy árnyaltabban: nemzeti elkötelezettség) fáklyavivői minduntalan megborzonganak a multikultúra kifejezés hallatán. Minduntalan az autonómia, a határkiigazítás vagy az asszimiláció (a szlovákok beolvasztása) jut eszünkbe. Átkos történelmi időket emlegetnek, s legszívesebben a nemzetiségek önrendelkezéséről szóló nemzetközi dokumentumokat is megsemmisítenék vagy agyonhallgatnák. Pedig aki a másikat nem hallgatja meg, az előbb-utóbb önmaga anakronizmusának csapdájába esik. Eljár felette az idő, és pusztulással fenyegeti... Ahány nyelv, annyi ember - tartja a közmondás, hiszen aki csak az anyanyelvén beszél, valójában maximálisan korlátozott az emberi kapcsolatok, a kommunikáció terén. Politikai, gazdasági, kulturális értesültsége csupán részleges, nemegyszer tendenciózus, mert hiányzik belőle a többrétű forrásanyag hitele. Ezért napjaink ifjúságának természetes törekvése az, hogy a nyelvtanulás révén bekapcsolódhasson Európa vérkeringésébe. Csaknem mindennapos jelenség, hogy tömegesen mennek több hónapos tanulmányútra Európa különböző országaiba vagy az amerikai kontinensre. Mindennek ellenére Szlovákiában bizonyos csoportosulások messzemenőkig tiltakoznak a „multikulturális gondolkodás" ellen, sőt bizonyos tudományos intézményekben hivatalosan is megtiltják a témakör boncolgatását, s visszautalják a magánszférába. Pedig egymás alaposabb megismerése nékül megnő a konfrontáció veszélye. Ezt a negatív tendenciát még inkább fokozza a tankönyvek (elsősorban szubjektív szemléletű és hangvételű történelemkönyvek) jobb esetben is felemás látásmódja. így aztán a diákság gondolatvilágában, életük legfogékonyabb korszakában, indokolatlanul, ám mégis szinte törvényszerűen ellenségkép teremtődik, s ennek romboló hatás beláthatatlan. Tudvalevő azonban, hogy az ifjúságot hosszabb távon mégsem lehet becsapni, hiszen sokoldalú ismeretkörük révén jóval közvetlenebb kapcsolatot teremtenek az újfajta törekvésekkel, szándékokkal, mint a felnőttek nemegyszer felületes tudásukat fitogatató cinikus magyarázataikkal. A tantervben, sajnálatunkra nincs „multikultúra" nevű tantárgy. Pedig lenne mit tanítani a „multikultúrán" belül. A sok témakör közül említsük meg mindenekelőtt a nemzetiségi jogok kérdését (A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája: az Európa Tanács 1201-es javaslata: A nyelvi jogok barcelonai általános deklarációja; A hágai ajánlás; A kisebbségi nyelvek jogainak oslói ajánlása), amelyből aztán a hazai törvényhozás (a kisebbségi nyelvek használata; a kisebbségek helyzetéről szóló törvény), a különböző intézményi feltételek (ombudsman; parlamenti bizottság; minisztérium; a kisebbségi képviselet részvétele a kormányban), valamint a vidékfejlesztési problémák (a falvak és városok közigazgatási társulása; regionális közigazgatás, stb.) további törekvései vonatkoztathatók el. Szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy a jogszabályok alapszintű megismertetése, hatásmechanizmusának értékelése az állampolgárok jogérvényesítésének kiindulópontja, s egyúttal a jogyállamiság fontos összetevője. E politikai arculat felvázolása után következhetnek a nemzetiségek iskolaügyi (iskolai közigazgatás; kétnyelvű bizonyítványok; kétnyelvű iskolai dokumentumok) és kulturális tevékenysége. Kár, hogy a kultúra közegében hiányzik a legmagasabb szintű nemzetiségi felelős (esetlegesen államtitkári státusban), aki ezt a sokrétű ténykedést összefogná: irodalom, könyvkiadás, lapkiadás, képzőművészet, színházművészet, kulturális rendezvények, múzeumok és galériák, néprajz, emlékhelyek, szakrális kultúra stb. És ezt a ténykedést legalább hat nemzetiség kölcsönös megelégedésére kellene művelni (magyarok, romák, Vágyunk, hogy minél több előítélet-mentes tanuló kerüljön ki mind a nemzeti, mind pedig a nemzetiségi iskolákból (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) németek, csehek, ukránok és ruszinok). És mindezt heti egy-két órában - talán leginkább a polgári neveléstan óra helyett. Ennek a tantárgynak ugyanis mind a mai napig nincs körülhatárolható „munkaterülete", semminémű profilja nem alakult ki, pedig „óriási" jelentőségét évtizedek óta szajkózzák. Egy másik alternatíva: a nemzetiségi kultúrát talán az esztétikai nevelés keretén belül is érdemes néhány szempont alapján tárgyalni. Ez lehetne: a nemzet gesztusa a nemzetiségek felé. Elvégre is az alkotmány preambulumán kívül Szlovákiát európai viszonylatban mégiscsak multietnikai államalakulatként tartják számon. Ez az új tantervi-tantárgyi javaslat hosszabb távon mindenképpen országos megbékélést eredményezhetne: hozzájárulna a „politikaiiskolaügyi-kulturális korrektség" megtépázott nimbuszának visszaállításához. Megindulhatna a szó szoros értelében vett demokratizálódási folyamat. A Kárpátok alatt a terra incognita helyett a terra praktikum foglalhatná el az őt megillető helyet. Végezetül: azt szeretnénk elérni, hogy egy szakmailag megfelelően átgondolt, kidolgozott és felépített multikulturális tantárgy bevezetésével fokozatosan megszűnjön a többségi és a kisebbségi iljúsági közt a politikai fondorlatokkal tartósan szított nacionalista ellenszenv. Vágyunk, hogy minél több előítéletmentes tanuló kerüljön ki mind a nemzeti, mind pedig a nemzetiségi .iskolákból. Keressük hát jó szívvel azt, ami bennünket összeköt, és nem azt, ami szétválaszt!