Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)
1999-07-13 / 159. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 15. HI RDE TÉS-POLITIKA 9 Milánó jegyében zajlott a horvátországi Zágrábban rendezett második síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság Biztató jelek a Jarun tavon Két érem termett a kiváló komáromi kajak kettesnek a zágrábi Jarun tavon: Riszdorfer Mihály és Juraj Bača a változatosság kedvéért ezúttal a hosszabbik, azaz az ezer méteres távon bizonyította kivételes képességeit, s nyert aranyérmet, ötszázon pedig harmadik lett. J. MÉSZÁROS KÁROLY Szlovákia gyűjteményét még további három bronzérem gazdagította a 2. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokságon: ezer és kétszáz méteren a férfi kajak négyes, valamint szintén kétszázon a kenus Slavomír Kňazovický. Ez kettővel több, mint két éve Plovdivban. Pavel Blaho, a válogatott edzője fölöttébb elégedetten mérlegelt a versenyek után: az éremtermés és tizenhét döntős szereplés (köztük az újonnan alakult Orosz Csaba, Marián Ostrčil kenu kettes nyolcaA cseh Martin Doktor három ezüstérmet szerzett (ČTK-felv.) dik helye) mindenképpen biztató jeleket adott az augusztusi milánói világbajnokság előtt, versenyzőink javuló formáját igazolta. Ismét kitűnt a Riszdorfer-Bača kajak kettes, amelytől lassan már menetrendszerűen várhatjuk a dobogós helyezéseket, s mind gyakrabban a győzelmeket is. Két távon is berobbant az élmezőnybe a kajak négyes: Kužel, Chorváth és Wiebauer ezren Kadnárral, kétszázon Divineccel csípte el a dobodó legalsó fokát, igaz, a sprintversenyben ez az egység mindössze háromszázad másodperccel szorult a harmadik helyre. Kňazovickýnak Ismét kitűnt a Riszdorfer Mihály, Juraj Bača kajak kettes. nem sikerült megvédenie plovdivi elsőségét, de kétszázon elért bronzérme sem lebecsülendő. Magyarországot voltaképpen a közvetlen utánpótlás képviselte, kiegészítve néhány világklasszissal. Angyal Zoltán szövetségi kapitány kíváncsi volt arra, hogy a fiatalok hogyan bírják a nagy versenyek izgalmait, s a kiélezett helyzetekben mit tudnak kiadni magukból. Ilyen előzmények után más képet fest a magyar éremgyűjtemény (két arany, kilenc ezüst és egy bronz). Vereckei Ákos ezúttal ezer méteren leckéztette meg vetélytársait és győzelmet szerzett a női kajak négyes is. A fiatalokból álló egység (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga) kétszázon is dobogós helyen ért célba, s ha így folytatja, még sok sikert érhet el. Külön említést érdemel Kovács Katalin, aki RÖVIDEN Újpest-MTK és FTC-Vasas a nyitányon Budapest. Az Újpest-MTK és az FTC-Vasas mérkőzéssel kezdődik a Professzionális Nemzeti Bajnokság augusztus 7-én - derült ki a tegnapi sorsolásán. Az FTC-MTK rangadóra szeptember 11-én kerül sor, mig a zöld-fehérek október 23-án látogatnak Újpestre. A sorsolás előtt Borbényi János, az MLSZ elnökségének tagja, a Hivatásos Labdarúgás Bizottságának vezetője, bejelentette: mind a 18 indulásra jogosult sportszervezet eleget tett a nevezési feltételeknek, tehát részt vehet a PNB küzdelmeiben. (MTI) Betörők jártak a DAC-nál Dunaszerdahely. Vasárnap éjjel betörők jártak a DAC labdarúgóklub irodáiban. A váradan látogatók többek között eltulajdonították az egyesület fénymásolóját és videokameráját. Az anyagi kár jelentős, tudatta lapunkkal Csóka Zoltán, a dunaszerdahelyiek titkára, (sz.z) A Staré Mesto nyerte az udvardi tornát Udvard. A cseh második vonalban szereplő Staré Mesto nyerte az udvardi futballtornát a Dubnica, a DAC és a III. ligás hazai csapat előtt. Eredmények: DAC-Dvory 3:1, a csallóközi gólokat Greguška, Pajcsin és Megyesi lőtte; Staré Mesto-Dubnica 1:1, a Dubnica találatát Bari szerezte; DAC-Dubnica 1:2, Borbély, ill. Hevessy, Suchý; Staré Mesto-Dvory 3:0. (TA SR) Riszdorfer Mihály és Juraj Bača világbajnoki öröme. Szombattól a komáromi fiúk már Európában is a legjobbak. (Archív-felvétel) A harmadik ligás Rapid Lienz játékos-edzője Détári Lajos Ausztriában hatalmas terhelésnek volt kitéve, de így is kiválóan helytállt. Két egyéni és páros számban másodiknak ért célba a hajója, s ugyancsak tagja volt a győztes és ezüstérmes négyesnek. Kőbán Ritának nem sikerült a nagy vágya: világ- és olimpiai bajnoki címei mellé egy Ebelsőséget szerezni. Akárcsak Kovács, ő is kikapott az olasz színekben versenyző Josefa Idemtől, aki tarolt a női kajakosok egyéni számaiban. Ugyanez mondható el az orosz kenus Makszim Opalevről. Végigverte a mezőnyt a női kajak kettesek mindhárom távján a lengyel Sokolowska, Pasztuska egység és nem sokkal maradtak el tőlük honfitársaik, a szintén kajak kettesben induló Wysocki és Twardowski: kétszázon és ötszázon nyertek, ezren harmadikok lettek Riszdorferék és Vereckiék mögött. Egyébként is a lengyelek hét (!) aranyérme talán az egész kontinensviadal legnagyobb meglepetése. Ennél több elsőséget (9) csak az oroszok szereztek Zágrábban. Hogy a kajak-kanu nagyhatalomnak számító Németország egyetlen egysége sem nyert az Eb-n, annak egyszerű a magyarázata: az ászok egyszerűen otthon maradtak. Az már más kérdés, hogy a közvetlen utánpótlásuk kiugró siker nélkül tért haza a Jarun tóról. A 2002-es vb rendezői remélik, nem kerül sor bojkottra, Lesz kompromisszum? SPORTHÍRADÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A magyar labdarúgás egyik legnagyobb egyénisége, Détári Lajos ismét elhagyja a magyar pályákat, és a Rapid Lienz mezébe öltözik. Aszfaltútépítő, Bp. Honvéd, Eintracht Frankfurt Olympiakosz Pireusz, Bologna, Ancona, Ferencváros, Genoa, Neuchatel Xamax, St. Pölten, BVSC-Zugló. És most a Rapid Lienz. Détári tizenkettedik klubja. A 61 -szeres válogatott labdarúgó úgy döntött, hogy elfogadja az osztrák harmadosztályban szereplő egyesület ajánlatát, és egy évig játékos-edzőként dolgozik a csapatban. - A Lienz az elmúl évadban az ötödik helyen végzett, az idén azonban a dobogóra kerülést tűzték ki célul a vezetők - mondta Détári. - Eddig négy játékost igazoltak, ezen a héten két görög labdarúgót is várnak, tehát a feljutásra is esélyes a csapat. Több ügyes futballista van az együttesben, és úgy látom, hét labdarúgó helye már szinte biztos a kezdőben. A középpályás tehát már edzőként tervezget, kezdetben ugyanis inkább a pálya széléről, mint a zöld gyepen szeretné dirigálni a Tirol tartományban lévő, az olasz határtól 30 kilométerre található városka csapatát, amelyről még tudni kell, hogy az elmúlt idényben átlag kétezer néző látogatta a mérkőzéseit, jelenleg öt idegenlégiósa van (ebben az osztályban azonban csak kettő lehet egyszerre a pályán), a színe pedig zöld-fehér, (sr) MTI-JELENTÉS Szöul. A 2002-es labdarúgó-világbajnokság dél-koreai rendezői abban bíznak, hogy az ázsiai országok futballvezetése és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közös nevezőre jut a vb-helyek számát illetően, és az ázsiaiak nem bojkottálják a selejtező-sorozatot. A FIFA és az ázsiai tagszervezetek közötti ellentét abból fakad, hogy míg a nemzetközi szövetség a két társrendező ország mellett még két országnak biztosítana indulási jogot, addig az ázsiaiak hármat akarnak. Utóbbiak nem fogadták el azt a javaslatot, mely szerint a kvalifikációs sorozatban harmadik helyen végző válogatott pótselejtezőt vívna az európai 15. csapattal. Tiltakozásuk jeléül a küldöttek kivonultak a FIFA Los Angeles-i rendkívüli kongreszszusáról. Peter Velappan, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) főtitkára határozottan áll ki az öt hely mellett. - Három és fél milliárd ember él ezen a földrészen, ráadásul mi rendezzük a vb-t. A megoldás nagyon egyszerű: a rendező jogán járó kettő mellé még három helyet kérünk. A labda most a FIFA-nál van - nyilatkozta Velappan. Csun Jung II, a délkoreai szervezőbizottság szóvivője bízik abban, hogy kompromisszumos megoldás születik. - Nem hiszem, hogy az ázsiaiak bojkottálnák a selejtező-sorozatot. • Alex Ferguson, a Manchester Utd. labdarúgócsapatának menedzsere megerősítette, hogy a klub enged az angol szövetség nyomásának és nem indul az Angol Kupa következő kiírásában. • A női teniszezők legújabb világranglistája: 1. Davenport (amerikai) 5590 pont; 2. Hingis (svájci) 5293; 3. Graf (német) 4500; 4. V. Williams (amerikai) 3474; 5. Szeles (amerikai) 3411; 6. Pierce (francia) 2639; 7. Novotná (cseh) 2188... 26. Nagyová 1083 ... 51. Habšudová (szlovákok) 555. • Gulyás Róbert, a magyar férfi kosárlabda-válogatott és a Paks erőssége nem fogadta el az észak-amerikai profi bajnokságban szereplő Utah Jazz ajánlatát. Az NBA helyett Megnyitották a budapesti öttusa-világbajnokságot Bizakodó házigazdák Franciaországban, az Orchéz csapatánál folytatja pályafutását. • Futej és Daňko a pozsonyi Inter labdarúgócsapatától a második vonalban játszó bártfai együtteshez igazolt. MTI-HIR • Az amerikai Woodruff nyerte a newporti férfi tenisztornát, miután a döntőben 6:7, 6:4,6:4 arányban legyőzte a dán Carlsent. • Előkészületi labdarúgó-mérkőzések eredményei: Opava-Prievidza 2:1, a vendégek gólját Urblík szerezte; Zlín-Prievidza 0:l t Hornák; Olomouc-Prievidza 3:1, Stofan. • A KENŐ 10 nyerőszámai: 2, 7, 11, 14, 15, 17, 21, 22, 28, 35, 38, 40, 42, 52, 55, ,57, 65, 66, 69, 76. Budapest. Tegnap tartották a megnyitó ünnepséget, ma reggel a női váltóversennyel megkezdődik az öttusa-világbajnokság. A férfi váltóviadalra szerdán, a selejtezőkre csütörtökön és pénteken, a döntőkre pedig szombaton és vasárnap kerül sor. A lövészet, a vívás és az úszás versenyeit a Nemzeti Sportuszoda területén, míg a lovaglást és a futás küzdelmeinek egy részét a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezik. A női váltóban 11 ország képviselteti magát, a magyar csapatban Vörös Zsuzsa, Parties Katalin és Simóka Bea kapott bizalmat. Optimisták a házigazdák, remélik, már a nyitószámában aranyérmet nyernek. A vb műsora. KEDD, női váltó 7.30: lövészet, 9.15: vívás, 13.30: úszás, 15.40: lovaglás, 18.30: futás. SZERDA, férfi váltó -7.30: lövészet, 9.15: vívás, 13.30: úszás, 15.40: lovaglás, 18.30: futás. CSÜTÖRTÖK: női selejtező. PÉNTEK: férfi selejtező. SZOMBAT: női egyéni döntő és csapatverseny. VASARNAP: férfi egyéni döntő és csapatverseny. Az orvosok szerint már ma elhagyhatja a northamptoni kórházat a kiváló német Forma-1-és pilóta Schumacher sikeres műtéten esett át ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Sikeres műtéten esett át Micheal Schumacher, a Formal-es autós gyorsasági világbajnokságon szereplő Ferrari német pilótája, aki a silverstone-i Brit Nagydíj első körében kicsúszott a pályáról és a gumifalnak ütközött. A versenyzőt a baleset után helikopterrel szállították a northamptoni kórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy jobb lábán sípcsont- illetve szárkapocscsont-törést szenvedett és meg kell operálni. A beavatkozás orvosi szempontból egyszerű volt. A német pilóta a körülményekhez képest jól van, az orvosok szerint - ha ő is akarja - ma elhagyhatja a kórházat. Még az idén vissza akar térni Michael Schumacher. A kétszeres világbajnok német pilóta northamtoni kórházi ágyából azt nyilatkozta, hogy szerencsésnek tartja magát, amiért egyáltalán még életben van. A 30 éves versenyző jobb lábába a sebészek egy acéllemezt illesztettek be a vasárnap esti műtét során. Tegnap már virágcsokrok százai érkeztek a kórházba, és a látogatók között ott volt több másik pilóta, köztük a szintén világbajnok brit Damon Hill (Jordan-Mugen-Honda) is. Schumacher úgy tervezi, hogy két northamptoni éjszaka után ma utazik haza feleségével, Corinnával. - Tisztában vagyok vele, hogy két vagy három hónapig nem versenyezhetek, és így egyáltalán semmi esélyem nen maradt a világbajnoki cím megszerzésére - mondta a lábadozó német. - Ugyanakkor bízom benne, hogy még a szezon vége előtt viszatérhetek, és ezért nem is vagyok túlságosan levert. Igyekszem pozitívan gondolkodni és előretekinteni. Mindenesetre köszönettel tartozom az autón az utóbbi években elvégzett fejlesztéseknek, mivel ezek nélkül nem úsztam volna meg „csupán" egy lábtöréssel. Nagyon ijesztő pillanatvolt, mivel életem során semmi hasonlóban nem volt még részem korábban. A Ferrarinál közben továbbra is keresik a balesetet okozó műszaki hibát. Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke pedig azon véleményének adott hangot, hogy csak a közelmúltbeli silverstone-i biztonsági óvintézkedéseknek hála nem halt meg vagy sérült meg komolyaban Schumacher. Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke szerint a silverstone-i pályán balesetet szenvedő német Michael Schumacher „néhány hét" múlva térhet vissza a versenyzéshez. Az olasz csapat vezetője a northamptoni kórházban tett látogatása után óvatosan nyilatkozott: - Túlságosan korai lenne kijelenteni, hogy Michael szeptember 12-én Monzában már elindulhat. Csak a gyógyulás ütemétől függ visszatérése. Erről viszont majd az orvosok tájékoztatnak minket. Jean Todt még hozzátette: - Szomorúak is vagyunk, de inkább örülünk, ha az ütközés erejére gondolunk. Az autók sokkal biztonságosabbak, mint korábban. Néhány évvel ezelőtt súlyosabb következményei lettek volna egy ilyen balesetnek. A kicsúszás okairól Todt annyit mondott, hogy a hátsó fékek mehettek tönkre, de a tényleges okokra csak egy részletes vizsgálat adhat választ. Schumacher visszatéréséig a Ferrarinak új pilóta után kell néznie. Szakértők szerint a holland Jos Verstappen, vagy a finn Mika Salo lehet Irvine társa. A csapatfőnök néhány napon belül megnevezi a Schumacher-helyettest. Az augusztus elsejei Német Nagydíj szervezői bíznak abban, hogy Schumacher ott lesz Hockenheimben és hívei is kimennek a futamra, (sr) A Palma de Mallorcán zajló nyári Universiadén a magyar Németh Zsolt nyerte a kalapácsvetést (Fotó: TA SR)