Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)
1999-07-12 / 158. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 12. POLITIK A 5 NAPTÁR Július 12 EGY GONDOLAT ...a rend megteremti kenyerét és galambját. Pablo Neruda NÉVNAP Izabella, Dalma Az Izabella a spanyol Erzsébetből lett oly módon, hogy az Elizabeth nevet a spanyolok úgy értelmezték, hogy az az Izabeth név „el" névelős alakja. Ma Ilma, Paulina, valamint Nina nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORpULÓINK 115 éve született Amadeo Modigliani olasz festő. Firenzében és Velencében tanult, majd 1906-ban Párizsba, a Montmartre negyedbe, a Pigalle környékére költözött, s egy rövid időt leszámítva ott élt egész életében. Legismertebb képe a Barna lány, a Fekvő akt és az Önarckép. 36 éves korában hunyt el. 95 éve született Pablo Neruda chilei költő, aki a latin-amerikai költészetben betöltött kiemelkedő szerepéért 1971ben megkapta a Nobel-díjat. 55 éve hunyt el Pünkösd Andor újságíró, író és színházi rendező. Pozsonyban született, de 1929-ben a budapesti Magyar Színház művészeti igazgatója lett, majd a Nemzeti Színház rendezője, később a Művész Színház igazgatója volt. Ö indította meg a Madách-könyvtár sorozatot, s ő kísérletezett először operaelőadások vidéki bemutatásával. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Bánó András újságíró. 55 éves Almási István dzsesszzenész, a Molnár Dixieland Band klarinétosa és szaxofonosa. 55 éves Németh Ica színésznő, a komáromi Jókai Színház művésze. NAPI VICC Mi az? Kicsi, piros és nem látod. - Paradicsom a ház mögött. A Holdról szállt le? Titkos temetőkben MTI-PANORÁMA Nancy. Ahogy mondani szokták, „a Holdról szállt le" a francia posta egyik pénztárosa, aki kénytelen volt tudomásul venni, hogy nem Marsexpedícióhoz adott pénzt, hanem egy csaló trükkjeinek dőlt be. Nancyban az ügyészség vádat emelt a szélhámos ellen, aki 152 ezer eurót csalt ki a posta illetékesétől - egy Marsra induló űrsikló építéséhez. A csalónak sikerült meggyőznie a postahivatalnokot - akit különben „labilis idegzetűnek" nevezett a csaló ügyvédje - arról, hogy ő, a kölcsönigénylő magasabbrendű lények csoportjába tartozik, és hatalmában áll kiónozni az embert, majd benépesíMTI-HÍR London. Elton John vírusos fülgyulladására hivatkozva az elmaradt grazi koncert után további három másik fellépést is lemondott. A gyengélkedő sztár nem tudott megjelenni Victoria Adams (Spice teni vele a Marsot, s hogy ehhez van szüksége a hitelre. A vállalkozás szilárd alapjairól úgy győzte meg a tisztviselőt, hogy elvitte a Disneyland Paris egyik legfőbb nevezetességének megtekintésére: a Space Mountain arra szolgált, hogy a helyszínen magyarázza el, milyen lesz az űrmotor, amely majd elviszi a jövendő telepeseket a Marsra. A klónokat Portugáliában mutatta be a pénztárosnak: egy kosztümös vallási felvonulás résztvevőit. Amikor a postapénztáros még így is habozott, a csaló azzal győzte meg, hogy elküldte hozzá saját „gonosz klónját", hogy fenyegetésekkel vegye rá az üzlet megkötésére. A gonosz klónt ő maga alakította, más öltözékben. Girls) és David Beckham angol futballsztár esküvőjén sem, igaz akkor még napszúrásra gyanakodtak az énekest kezelő orvosok. Elton Johnnak pihenésre van szüksége ahhoz, hogy eleget tudjon tenni későbbi kötelezettségeinek mondta az énekes szóvivője. Guatemalaváros. Először 1995-ben hajolt frissen kiásott tömegsír, a csontok, a lemészárolt maja indiánok tépett ruházata fölé Fredy Peccerelli guatemalai törvényszéki antropológus. MTI-REUTERS Ma már, alig 28 évesen, a világ egyik elismert exhumálási szakértője, a tömegsírok szörnyű titkainak feltárója. Ő az elnöke a Törvényszéki Antropológia Guatemalai Alapítványának, a 12 antropológusból álló csoportnak, amely a világot járva titkos temetőket tár fel. Guatemalában 50 tömegsírt ástak ki, segédkeztek Ruandában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Haitiban, Irakban, Kurdisztánban, Horvátországban, Boszniában. Nemzetközi törvényszékeknek háborús bűnösök peréhez szolgáltattak bizonyítékokat. „Többen megkérdezték tőlem, miért foglalkozunk exhumálással, olyasmivel, ami már a múlté. Úgy gondolom, hogy a jövőnknek köze van a múltunkhoz", mondta a Reutersnek az antropológus. Peccerelli csoportját a nemzetközileg elismert, ma 71 éves texasi Clyde Snow törvényszéki antropológus alapította meg 1992-ben, amikor a közép-amerikai országba látogatott. Mint elmondta, Snow 9 éves korában került az Egyesült Államokba: családjának el kellett menekülnie Guatemalából. New Yorkban azért választotta főtanszaknak az antropológiát, hogy nyomába szegődjön a maják kincseinek. Jelenleg azonban a 36 évig tartó guatemalai polgárháború borzalmaira derít fényt A csontvázak nagy halmokban hevernek az úszómedence körül... tudóstársaival. Egy tényfeltáró bizottság megállapította, hogy 200 ezer embert - zömében maja parasztokat - öltek meg a hadsereg és a baloldali felkelők közötti konfliktus idején. A népirtásért a bizottság magas rangú katonai vezetőket tesz felelőssé. Az 1980-as évek elején, amikor az erőszak elérte a csúcspontját, 629 esetben adtak parancsot mészárlásra. Snow és Peccerelli csoportja segítségére van az áldozatok rokonainak abban, hogy szeretteik holttestét kimenekítsék a titkos temetőkből, amelyekből feltevés szerint majdnem 800 van a közép-amerikai országban. ,Az exhumálás során ugyanolyan módszereket alkalmazunk, mint a kriminalisták, de antropológiai ismereteinket is alkalmazzuk. A csontok megmondják az igazat, azt, hogy mi történt a valóságban, és mi tolmácsoljuk a történteket", mondta Fredy Peccerelli. Guatemalai emberi jogi csoportok azt remélik, hogy a tömegsírokból kiásott bizonyítékok felhasználhatók lesznek a háborús bűnösök elleni perekhez. Nemzetközi hírneve ellenére a csoportnak szűkös a költségvetése. Csak időnként kap adományokat a Soros Alapítványtól és más szervezetektől. Áz idei év első két hónapjában a csoport egyelen tagja sem kapott fizetést. Székhelyük egy roskatag art deco stílusú villában van Guatemalavárosban. A csontvázak nagy halmokban hevernek az úszómedence körül; a gyerekek félelemmel lesik a kapun át a csontokat vizsgáló tudósokat. Elton John fülgyulladása miatt lemondta fellépéseit Pihenésre van szüksége Mars-expedíciót pénzelt a francia posta pénztárosa Guatemalában 50 tömegsírt ástak ki, segédkeztek Ruandában, Irakban, Boszniában Jézus képmásával Ezeréves aranyérmék Jeruzsálem. A Tiberias-tó közelében ezeréves aranypénzeket találtak, amelyekre Jézus képmását verték. A pénzérmék görög felirata Jézust dicsőíti - közölték izraeli régészek. A jeruzsálemi jelentés szerint a felfedezést még októberben tették az észak-izraeli tó közelében, de csak a pénzdarabok megtisztításakor fedezték fel 58 érmén Jézus képmását. A lelet összesen 82 aranyat tartalmazott. A görög feliratok változó szövegűék voltak: Jézus, a Messiás, a Királyok Királya, vagy Jézus, a győztes Messiás. Feltételezik, hogy az érméket Konstantinápolyból hozták keresztény zarándokok. ,A tó partján fekvő Tiberias vegyes város volt, ahol zsidók, muzulmánok és keresztények egyaránt éltek" - közölte sajtóértekezletén Yizhar Hirschfeld, az ásatások egyik vezetője. A keresztesek a 11. század végén lerombolták Tiberiast, de nem találták meg az érméket rejtő cserépedényeket, amelyeket gazdáik egy épület gerendái alá rejtettek. (PAN) A tavaly talált pénzdarabokon csak a megtisztításuk után fedezték fel Jézus képmását. (ČTK/AP) A szögestalpú cipő Veszélyes szerszám Köln. A szögestalpű cipő Németországban jogi értelemben a „veszélyes szerszámok" kategóriájába sorolható - állapította meg a egy kölni bíróság, amikor a napokban héthavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy huszonnyolc éves háziasszonyt, súlyos testi sértés vádjával. Az asszony ugyanis egy veszekedés során szögestalpú cipőjével úgy helybenhagyta harmincéves adótanácsadó férjét, hogy az súlyos sérülést szenvedett az egyik fülén, és kórházi ápolásra szorult. Mint a bírósági tárgyalás során kiderült, az asszony - aki a tettlegesség után azonnal elvált férjétől - „pénzügyi, együttélési és nevelési kérdésekben" támadt nézeteltérések miatt támadt cipőjével férjurára, akit ezután több napot volt kénytelen eltölteni a kórházban. A bíróság megállapította, hogy szögestalpú cipővel bizony igencsak súlyos sebet lehet okozni jelentette a dpa német hírügynökség. (PAN) Marko Milosevics az amerikai popsztár nevét használta fel diszkója elnevezésére Madonna bepereli MTI-HlR New York. Madonna azt tervezi, hogy bepereli Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök fiát. A New York Daily News című újság úgy tudja, hogy a világhírű amerikai énekesnő azért akar jogi eljárást kezdeményezni Marko Milosevics ellen, mert Marko a popsztár nevét használta fel diszkója elnevezésére. Az említett újságban megjelent hír szerint Madonna nem szereti minden rajongóját, és nem értékeli megtiszteltetésként, hogy a jugoszláv elnök fia, még ha az írásmódon kissé módosítva is, az ő nevét használta fel. Marko a Balkán legnagyobb diszkójának a tulajdonosa, és a Madona nevet adta neki. Liz Rosenberg, Madonna szóvivője meglehetősen csípős módon mindössze annyit mondott a New York-i napilapnak, hogy reméli, nagyon jó ügyvédje van Marko Milosevicsnek. HOROSZKÓP Kos: Egy társasági összejövetelen kell részt vennie, ahol meglepően rossz a hangulat. Azonban személyes varázsával sikerül felkeltenie egy fontos ember érdeklődését. Bika: Ma rengeteg olyan lehetőség akad, amely segít megszilárdítani anyagi helyzetét. Ha szerencséje van, még egy nyereséges vállalkozásba is betársulhat. Ikrek: Optimizmussal és önbizalommal sokkal többet érhet el, mint az állandó aggodalommal. Próbáljon jobban megbízni munkatársaiban, és saját képességeiben is. Rák: A munkahelyi problémák ma nem izgatják, mert vállalkozásával van elfoglalva. Egy munkatárs segítsége meggyoríthatja az eseményeket. Növekszik az önbizalma. Oroszlán: Főnökei olyan feladattal bízzák meg, amelynek elvégzéséhez nem főleg szaktudásra, hanem kreativitásra lesz szükség. Este korán térjen nyugovóra és pihenje ki magát. Szűz: Délután részt vesz egy előadáson, ahol sok új műszaki terméket mutatnak be. Ha jól áll anyagilag, akkor most érdemes egy ilyen terméket vásárolni. Mérleg: A tegnapi viták miatt ma nagyon dühös, és ezt a dühöt munkatársain tölti ki. Ez ugyan csak kisebb fennakadásokat okoz, de sokat ronthat tekintélyén. Skorpió: A mai napot a kemény munka és feladatok jellemzik. Ha most kitartóan dolgozik, akkor ezzel felhívja magára néhány fontos ember kitüntető figyelmét. Nyilas: Egy vita után mindenkivel remekül szót tud érteni, és ez nemcsak üzleti, hanem magánéleti szempontból is kedvező. Önre a spontán döntések a jellemzőek. Bak: Barátja megpróbáltatásokon megy át, és szüksége van valakire, aki segít neki. Ha segíteni nem is tud, legalább hallgassa meg őt. Egyik családtagja terveket sző. Vízöntő: Maradjon távol az olyan emberektől, akik törvénytelen üzletekben is részt vesznek. Némi pluszpénzért nem érdemes kockáztatni a karrierjét. Halak: Délután üzleti összejövetelen vesz részt, ahol nagyon nagy hatalmú emberek beszélnek munkájukról, és próbálnak segíteni a pályakezdőknek. Marko barátnőjével a Balkán legnagyobb diszkójában (Archívum)