Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-10 / 157. szám, szombat

8 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 10. TUDOMÁNYOS CSIPEGETÖK A vitaminból is megárt a sok Vitaminkiegészítésként gyakran írnak elő napi 500 milligramm C-vitamint is. A kísérletek azonban azt mutatják, hogy ennél a mennyiségnél a C-vitamin rákmegelőző hatása az ellenkezőjére fordulhat. A C-vitamin antioxidánsként rombolja a szervezetben keletkező rákkeltő hatású szabad gyököket. Nagy mennyiségben szedve azonban maga is szabad gyököket termelhet, amelyek reakcióba lépnek a DNS-ben lévő fématomokkal. Ez a sejtkárosító hatás - felhalmozódva - daganatok, reumatikus izületi megbetegedések és az artériák falának megkeményedésével járó érelmeszesedés okozója lehet - állapították meg brit kutatók. Vagyis a vitamin esetében is igaz a mondás: A jóból is megárt a sok. A félelem szaga, a jó kedv illata Az ember is képes arra, hogy felismerje a félelem vagy a boldog megelégedettség illatát állítják philadelphiai kutatók. Állításukat arra alapozzák, hogy egy kísérlet során 11 férfit és 14 nőt arra kértek, hogy a hónaljukba helyezzenek el a szagokat jól elnyelő párnácskákat. Ezután az önkéntesek végignéztek egy vígjátékot, másnap pedig, új párnácskák behelyezése után egy félelmetes Indiana Jones filmet. Az összegyűjtött párnácskákat ezt követően négyfelé osztották: különkülön üvegbe kerültek a férfi és a női „vidám" illetőleg „félelem" párnák. Egy ötödik edénybe olyan párnákat helyeztek, amelyek semmilyen illatanyagot nem hordoztak. Az öt edényt ezután harminchét férfivel és negyven nővel szagoltatták meg. A nők háromnegyede felismerte a férfiak félelem párnácskáit, míg alig több mint a nők fele tudta beazonosítani a férfiak vidám illatait. A férfiak rosszabbul teljesítettek mint a nők, bár ezen nincs mit csodálkozni, hiszen köztudott, hogy a nők szaglása általában jobb mint a férfiaké. Sok, a témában dolgozó szakember szerint az eredmény nem meglepő: az izzadságunk sok információt hordoz. A nikotinmegvonás drámája Amerikai kutatók szerint azért olyan nehéz lemondani a dohányzás szenvedélyéről, mert a nikotinmegvonás csökkenti az agy képességét az élvezetek átélésére. A hirtelen fellépő nikotinhiány következtében az agy a korábbinál jóval érzéketlenebbé válik az örömérzésre. A patkánykísérletekben az állatok maguk szabályozhatták az őket érő kellemes ingerek intenzitását. Amikor eközben hirtelen megvonták tőlük a nikotint, 40 százalékkal növelték az élvezetet okozó elektromos impulzusok iránti igényüket. A kutatók most azt vizsgálják, hogy az agy melyik része felelős a nikotinélvezetért. Az alkohol édes illata Szinte az anyatejjel együtt „szívják magukba" az alkoholizmusra való hajlamot azok a csecsemők, akiknek a családjában rendszeresen italoznak. Ezek a gyerekek vélhetőleg szeretik is az alkohol szagát, ezért felnőttként könnyebben válhatnak alkoholistává, mint azok, akik csak később találkoznak az itallal. Philadelphiában hatvankét csecsemőnek az alkoholhoz való viszonyát vizsgálták. Mindannyiukat szoptatta az édesanyja, a koruk 6 és 13 hónap közötti volt. A szülőkkel névtelenül kérdőíveket töltettek ki, s kiderült, hogy a gyerekek 35 százalékának az apja és 19 százalékuknak az anyja rendszeresen iszik. A kísérletben egyforma, piros műanyag játékokat használtak, amelyeket könnyen megfoghattak, szájba vehettek, szagolgathattak a babák. A játékok belsejébe olyan anyagot tettek, amelynek vanília vagy alkohol (etanol) illata volt, s elhelyeztek köztük néhány szagtalan, csupán vízzel feltöltött játékot is. Azok a babák, akiknek a családjában rendszeresen italozók voltak jóval hosszabb ideig játszottak az alkoholos játékokkal, mint a többiek. Azok pedig, akiknek az édesanyja otthon vaníliás illatosítókat használt, a vaníliaillatú játékokkal játszottak hosszabb ideig, vagyis a gyerekek az ismerős, megszokott dolgokat keresték, azok között érezték jól és otthonosan magukat. Az eredmények ismeretében kiderült: a káros szenvedélyektől való függés hihetetlenül korán kialakulhat. Fájdalommentes fogkezelés Fúró nélkül - legalábbis ezt ígéri egy újszerű gél, amelyet a göteborgi Medi Team gyárban fejlesztettek ki. Ez a szer nem kevesebbre képes, mint hogy kémiailag feloldja és eltünteti a fogzománcról a szuvasodás okozta elváltozásokat. A szer két összetevőből áll, amelyeket a fogorvos röviddel a kezelés előtt kever össze. Az egyik a nátriumhipoklorid (ennek vizes oldatát a háztartásokból Hypo néven mindenki jól ismeri), amely feloldja, pontosabban lemarja a beteg, szuvas, részeket. Az aminosavak keverékéből glutaminból, leucinból és lizinből - álló másik összetevő pedig egyidejűleg megvédi az ép szöveteket a károsodástól. Ahhoz, hogy a beteg fogrészt teljesen eltávolítsák, a fogat többször mintegy fél percig kell kezelni a géllel. Végezetül a fog fúrás nélkül betömhető. Svéd fogorvosok már kipróbálták a gélt ezer olyan betegen, akik fogszuvasodásban szenvedtek. A skandináv országban valószínűleg még ebben az évben általánosan bevezetik az új eljárást, s ezt követően más államokban Mesterségesen színesedő egérvilág Az egerek fajuk történetében először láthatták a piros és a vörös különböző árnyalatait. Ezek az állatok általában az ultraibolya tartományba eső sugarakat érzékelik jól, ám most az egyesült államokbeli Seattleben olyan egereket „állítottak elő", amelyek a hosszú hullámhosszú sugarak észlelésére alkalmas fehérje szintézisét kódoló emberi gént is hordozzák. így most ezek a genetikailag módosított egerek látják a legszínesebben a világot az összes emlős közül, színlátásuk (valamilyen közelebbről meg nem nevezett mérték szerint) 20 százalékkal jobb, mint az emberé. Egyébként ezek az egerek azóta sokkal szívesebben tartózkodnak a színes helyiségekben, mint a szürkékben, márpedig ez régebben nem voltjellemző rájuk. Az egerek látásával kapcsolatban a közeljövőben további kísérleteket is végeznek majd: szeretnék tüzetesebben megvizsgálni a szem és a látókéreg kapcsolatát. (É. T.) Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió űripara a hatvanas években versenyt futott a Holdért Óriási tudományos párviadal Közép-európai idő szerint 1969. július 21-én 3 óra 56 perckor az amerikai Neil Armstrong révén emberi láb érintette a Hold felszínét. A 30 évvel ezelőtti eseményt a Szovjetunió és az USA közötti kiélezett tudományos és politikai párviadal előzte meg. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nagy vetélkedése a Hold meghódításáért már 1957-ben kezdődött, de az amerikaiakat végérvényesen Gagarin űrrepülése rázta fel. Kennedy elnök ezután, 1961ben hirdette meg az Apollo-Saturnprogramot: az oroszokat meg kell előzni a Holdon! Bár az első élőlényeket szovjet űrhajó vitte a Holdhoz, és csak a véletlenen múlott, hogy nem a Luna-15 hozott először holdi talajmintát, végül a versenyt mégis az amerikaiak fölényesen nyerték meg. A Hold-verseny eleinte a szovjeteknek kedvezen, mert míg az amerikai Pioneer szondák visszazuhantak a Földre, a szovjet Lunák 1959-ben elérték a Holdat. A Luna-9 hajtott végre először sima leszállást a Hold felszínén 1966ban, az amerikai Surveyor-1 ezt csak négy hónap múlva ismételte meg. Amikor azonban az amerikaiak bejelentették, hogy űrhajósaik 1969-ben leszállnak a Holdon, az orosz politikai vezetés azt tűzte ki célul: meg kell előzniük az amerikaiakat a Holdon is, ezért a leszállást 1967-68-ra tervezték. Lázas vetélkedés kezdődött, nemcsak az amerikaiakkal, hanem a Szovjetunión belül is, a szovjet Hold-expedíciós programra ugyanis két tervezőiroda tett javaslatot. Az egyiket - az akkor már hordozórakétáival, műholdjaival és űrszondáival szakmai tekintélyre szert tevő - Koroljov nyújtotta be, a másikat pedig a katonai rakétafejlesztésben tevékenykedő Vlagyimir Cselomej tervezőirodája készítette. A szovjet Hold-expedíciós program megvalósítására először Cselomejt kérték fel 1964-ben. Koroljovnak majd másfél éves lobbyzásra volt szüksége ahhoz, hogy „megfúrja" Cselomej programját, mígnem 1965-re a holdraszálláshoz az általa javasolt N1-L3 terv lett a finanszírozott program. Mivel az orosz katonai vezetés valamiféle kompromisszumra törekedett a két vetélytárs között, az volt a Koroljov melletti döntés feltétele, hogy Cselomejjel együtt kell megvalósítaniuk egy pilótás Hold-körülrepülést. Ez lett a Zond-program, amelyben Cselomej Proton rakétájával indították a Holdhoz Koroljovék orbitális kabin nélküli Szojuz űrhajóját. A Zond holdűrhajó előkísérleteit kezdettől fogva túl sok balszerencse kísérte, s mivel a Zond programban egyszer sem sikerült egymás után három hibátlan repülést véghezvinni, a szovjetek nem mertek űrpilótákat küldeni a Hold körülrepülésére. Nemcsak az okozott gondokat, hogy 1966-67-ben több rakétarobbanás történt, hanem az is, hogy a Szojuz-előkísérletek során Komárov mérnök-pilóta leszállás közben halálos balesetet szenvedett. Komárov Szojuz-1 űrhajója 1967. április 24-én - mivel a visszatéréskor kabinjának fékezőernyői nem nyíltak ki -, a földbe csapódott. Mindennek ellenére a Proton rakétával három emberek nélküli - Hold-megkerülést sikerült a szovjeteknek megvalósítani 1968-ban, s ezek nagy riadalmat okoztak a NASA köreiben. Különösképpen azután, hogy 1967. január 27-én az Egyesült Államokban az Apollo-program egyik (földi) kísérlete szintén katasztrofális balesettel végződött. Az Apollo-1 tiszta oxigén légkörében egy elektromos szikra miatt az ottani éghető anyagok másodpercek alatt lángra lobbantak, s Grissom, White és Chaffee űrhajós bennégett. A lassan nyitható zárberendezést és az űrkabin légkörét biztosító rendszert át Az amerikaiakat végérvényesen Gagarin űrrepülése rázta fel. kellett tervezni. Amikor 1968 márciusában az amerikai szakemberek meghallották a Hold felé repülő Zond-4 fedélzetéről Popovics űrhajósnak és akkor még ismeretlen társának, Szevasztyjanovnak a rádióbeszélgetését, először azt hitték, hogy az oroszok megelőzték őket a Holdnál. Hamarosan kiderült, hogy csak távközlési kísérletről van szó. Popovicsék ugyan már 1966 óta készültek a Holdhoz, s a Zond-4 valóban úton volt, ám üresen. Ez alkalommal az űrhajósok még csak egy A kép, amely 1969 júliusában bejárta a világot: ember a Holdon! (Archívumi felvétel) földi bunkerban tartózkodtak. Ráadásul a Földhöz való sikeres viszszatéréskor az irányítási rendszer hibája miatt a ballisztikus pályán visszatérő Zond-4 nem a Szovjetunióban szállt volna le, ezért felrobbantották. A következő riadalmat az Egyesült Államokban 1968 szeptemberében a Zond-5 holdűrhajón utazó teknősök okozták, ők voltak az első földi élőlények a Hold közelében. Igaz, az orientációs rendszer ismét rosszul működött, ezért az űrhajó Kazahsztán helyett az Indiaióceánon szállt le. A szovjet keresőés mentőszolgálat azonban megtalálta és hazaszállította az űrkabint a holdutas teknősökkel együtt. A Zond-6 holdűrhajó volt 1968 novemberében az utolsó, űrhajósok nélküli változat. Ezután következett volna a december 9-ére tervezett pilótás start. Már kiválasztottak három űrhajóspárost, akik vártak a felszállási engedélyre Bajkonur űrrepülőterén. A szovjet űrhajósoknak végül vissza kellett térniük Csillagvárosba. Szomorúan vették tudomásul, hogy az Apolló-8 három űrhajósa 1968 karácsonyán a Holdnál megelőzte őket. A szovjet „emberes" holdraszállási program teljes kudarcát az is magyarázza, hogy az amerikaiakhoz képest a szovjetek öt évvel később kezdtek hozzá a konkrét megvalósításhoz és a kivitelezésre kevesebb pénz állt rendelkezésre. Az N1-L3 tervre összesen 3,6 milliárd (akkori) rubelt fordíthattak, míg az amerikaiak az Apollo— Saturn-programra kb. 26 milliárd (akkori) dollárt költöttek, ami a szovjet ráfordításnak 5-10-szeresel Az amerikaiak mintegy 20 ezer céget mozgósítotak a cél érdekében, gigászi állami megrendelésekkel injekcióztak a nagy kutatóintézeteket, ennek eredményeként 8 év alatt sikeresen megvalósították a 20. század egyik legnagyobb tudományos célkitűzését, az ember Holdra lépését. A Szovjetunió lemaradását többek között az okozta, hogy nem volt működőképes hordozórakétája Repülés helyett robbant HÍRÖSSZEFOGLALÓ A Holdért folytatott versenyt a két űrhatalom óriásrakétájának különbsége döntötte el. Áz amerikai Saturn-V első fokozatát öt hajtómű alkotta, míg a szovjet N-l-ét harminc! Ezek összehangolt működését, vezérlését, az esedegesen meghibásodó hajtóművel szimmetrikusan elhelyezkedő hajtómű kikapcsolását egy Kord elnevezésű rendszer végezte. Az amerikai öt hajtóművel szemben azonban ez nem volt könnyű feladat, sőt megoldhatatlannak bizonyult. A szovjet N-l első kísérleti repülésére 1969. február 21-én került sor. A repülés sikere esetén az űrhajó megkerülte volna a Holdat, és jó minőségű felvételekkel tért volna vissza a Földre. A repülés 3. és 10. másodperce között a Kord-rendszer - hibásan! - kikapcsolta az első fokozat két hajtóművét, de a rakéta tovább emelkedett. A 66. másodpercben az erős vibráció következtében az egyik hajtómű oxidálóanyagot továbbító csöve eltört és tűz keletkezett. A rakéta még repülni tudott volna tovább, de a 70. másodpercben 14 km-es magasságban a Kord-rendszer kikapcsolt minden hajtóművet, és a rakéta lezuhant a sztyeppére. Kielemezve a baleset okait, a tervezők úgy döntöttek, hogy a rakétán freonos tűzoltóberendezést helyeznek el. Az N-l második próbájára 1969. július 3-án, mindössze két héttel az Apollo-11 startja előtt került sor. Amikor az emelkedő rakéta a villámhárító tornyok magasságába ért, felrobbant az egyik hajtómű, és tűz keletkezett. Az emelkedés jelentős mértékben lelassult, és a rakéta mind jobban oldalára dőlt. A mentőrendszer működésbe lépett, és az űrhajó leszálló berendezése 2 km-re a starthelytől sikeresen földet ért. A hordozórakéta visszazuhant az indítóállványra. A robbanás a starthely mind a hat föld alatti emeletét alaposan megrongálta. Az egyik villámhárító torony is eldőlt, spirál alakba tekeredve. A robbanás ereje a 145 m magas kiszolgáló tornyot is leugrasztotta sínéiről. Annak ellenére, hogy az indítórendszer jelentősen megsérült, emberi áldozata nem volt a balesetnek. A világ első ízben szerezhetett tudomást a szovjet kudarcról, mert az Egyesült Államok felderítő holdjai lefényképezték a területet a robbanás előtt és után. A pusztítás oly nagymértékű volt, hogy a Nimbus-3 időjárás-figyelő műhold is észlelte a robbanást és a tüzet. A kudarcok ellenére a szovjet adminisztráció a Holdprogramot csak 1976-ban zárta le. Akkor viszont olyan alaposan, hogy azóta semmilyen, a Holddal kapcsolatos szovjet, illetve orosz űrkísérlet nem volt. A szovjet N-1 rakéta szállítása a starthoz. Az impozás méretű hordozóeszköz bonyolultsága miatt alkalmatlannak bizonyult a feladatra. (Archívumi felvétel)