Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-31 / 123. szám, hétfő
GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 31. Karol M. nem szavazott Pozsony. A nemzetközileg körözött Karol M., a Pöstyéni fürdő és a Vadium Group vezérigazgatója nem használta ki választójogát nyilatkozta Jaroslav Ivor, a belügyminisztérium vizsgálati osztályának vezetője. A privatizációs visszaéléssel vádolt személyt 602 millió koronás csalással gyanúsítják. Ivan Lexa, csakúgy, mint az első fordulóban, most is elsőként szavazott a nyitrai börtönben. (SITA) Eltűntek a holt lelkek Pozsony. A választások első fordulójával összevetve szombaton pontosabb választói névjegyzékekkel dolgozhattak a szavazókörzetekben -jelentette ki Daniel Forgács, a Polgári Szem kormányon kívüli szervezet képviseletében. Az aktualizált jegyzékekben lényegesen csökken az úgynevezett „holt lelkek" (a választójoggal különböző okok miatt nem rendelkező személyek) száma. (SITA) Az utolsó voksolás Pozsony. Közvetlenül voksolását követően szombaton elhunyt egy 86 éves személy a Nagyszombat járásbeli Dobrá Vodán. Az illető unokájával együtt érkezett a választóhelyiségbe, és közvetlenül azután, hogy a borítékot az urnába helyezte, rosszul lett, majd elvesztette eszméletét. (SITA) Ősszel választás Kassán Kassa. Az új kassai főpolgármester megválasztására várhatóan szeptember második felében kerül sor. A Polgári Egyetértés Pártja Rudolf Schuster jelenlegi helyettesét, Zdenko Trebulat jelöli a posztra. Schusternek beiktatásáig, tehát június 15-ig kell lemondania a főpolgármesteri tisztségről. (SITA) Rudolf Schuster a győzelem első pillanataiban (TA SR) Hétszázalékos vámpótlék Pozsony. Kormányhoz közel álló források szerint a gazdaság élénkítő programjában szerepel a 7 százalékos behozatali vámpótlék bevezetése. A nyersanyagokon kívül csupán a csúcstechnológia importjára nem terjed ki a vámpótlék, s valószínűleg július l-jén lép életbe. A gazdasági csomag képezi a kabinet mai, rendkívüli ülésének fő pontját. Szlovákia 1997-ben vezetett be hasonló piacvédelmi intézkedést, ami szintén 7 százalékos pótlékot tartalmazott. (SITA) A szlovákiai magyar politikai vezetők elégedettek a választás kimenetelével Győztek a polgárok Pozsony. Az elnökválasztások igazi győztesei a polgárok -jelentette ki tegnap Bugár Béla, az MKP elnöke. ÖSSZEFOGLALÓ Szerinte az emberek megértették, hogy ha csatlakozni akarunk a fejlett Európához, s békét akarunk teremteni feszültség helyett, azt a jelöltet kell választanunk, aki mindebben segíteni tud. Bugárt egyébként meglepte, hogy Rudolf Schuster, a koalíció jelöltje 15 százalékkal megelőzte Vladimír Mečiart. Mint az MKP elnöke elmondta, kisebb különbségre számított. A magyar szavazók azonban szerinte is a várakozásnak megfelelően döntöttek. Bugár úgy véli, a szlovákiai magyarság azért támogatta egyértelműen Rudolf Schustert, mert Mečiarral, az ellenjelölttel nagyon rossz tapasztalatai vannak. A koalíciós jelölt győzelme Bugár szerint az EU és a külföldi befektetők számára is jó jel. Hasonló értelmeben nyilatkozott A. Nagy László is, aki lapunknak elmondta, ez a választás meghozza Szlovákiának a rég várt belpolitikai stabilitást, valamint a külpolitikai támogatást és segítséget. A parlament kisebbségi és emberjogi bizottságának elnöke szerint a keleti és a déli régiókban az emberek arra a jelöltre szavaztak, aki emberjogi és polgári szempontból elfogadhatóbb. A. Nagy azt is elmondta, büszke arra, hogy a magyarok egyértelműen Schustert támogatták. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, a választások eredménye igazolta a kormány politikáját, s egyben kötelezi a kabinetet a gazdasági és politikai reformok határozott végrehajtására, valamint az euroatlanti csatlakozás feltételeinek mielőbbi teljesítésére. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a kabinet egységes. Gyurovszky László, az MKP képviselője kiemelte, hogy a polgárok különbséget tudtak tenni az ésszerűen gondolkodó, illetve a hazug és demagóg jelölt között. Figyelmeztetett azonban arra, hogy Mečiar 42 százaléknyi támogatottságát nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni, (st) Vladimír Palkó szerint a választók elutasították a mečiarizmus visszatérését Lesepertük a bitang politikát HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Örvendezzünk annak, hogy az államfőválasztáson vereséget szenvedett a trágár és bitang politika - értékelte sommásan a választások eredményét Vladimír Palkó. A kereszténydemokraták alelnöke szerint a voksolás kimenetele azt mutatja, a polgárok elutasították a mečiarizmust. Hozzátette, úgy tűnik, a választók bárkit győzelemre segítettek volna Vladimír Mečiar ellenében. Roman Kováč szerint a választópolgárok igazolták Szlovákia EU-s elkötelezettségét. Az SZDK frakcióvezetője rámutatott, a koalíciós jelölt győzelme rácáfolt azokra az elméletekre, melyek szerint az ország politikai fordulat előtt áll. Jozef Migaš meggyőződése, hogy Schuster a tettek embere. A parlament elnöke úgy véli, az államfő hozzájárulhat a szlovákiai politikai viszonyok megszilárdításához, a gazdasági helyzet javulásához és a külkapcsolatok intenzívebbé tételéhez. Peter Weiss kifejtette, Rudolf Schuster győzelme alátámasztja a Dzurinda-kormány működésének helyességét. Azonban az, hogy a parlamenti választások eredményeihez képest az elnökválasztáson az arányokat tekintve némileg csökkent a kormánykoalíció jelöltjének támogatottsága, önvizsgálatra kell hogy késztesse a kabinetet alkotó pártokat - jegyezte meg a DBP alelnöke. Ján Čarnogurský üdvözölte Schuster választási győzelmét, és azt, hogy magas volt a választási részvétel. Anna Malíková szerint a választások után végre csökken a társadalmi feszültség. Az SZNP alelnökének meggyőződése, hogy az eredményekből kiolvasható az ellenzék fokozatos térnyerése. Rastislav Šeptákot nem lepte meg a voksolás kimenetele. A nemzetiek képviselője úgy véli, a kassai főpolgármester győzelméhez a médiumok masszív kampányolása is hozzájárult. Ivan Ceredejev a közvéleménykutatások eredményeiből kiindulva 20 százalékos különbségre számított a két jelölt támogatottsága közt. A TA SR sajtóügynökség vezérigazgatója szerint a választások újból bebizonyították, hogy a társadalom nagymértékben megosztott. (sárp) Néhány napilap megszegte a kampánycsendet, súlyosabb törvénysértés nem volt Elégedettek a megfigyelők ÚJ SZÓ - HIR Pozsony. Az 1999-es szlovákiai elnökválasztások a törvénynek és az EBESZ elvárásaiak megfelelően zajlottak le - jelentette ki tegnap Síri Skare, a kampányt, a szavazást és a szavazatszámlálást vizsgáló nemzetközi megfigyelőcsoport vezetője. Az EBESZ küldöttei örömmel vették tudomásul, hogy a központi választási bizottság a második fordulóban midkét honi polgári szervezet aktivistáinak engedélyezte a szavazás és a szavazatszámlálás vizsgálatát. Az nemzetközi szervezet tagjai a kampánnyal is elégedettek voltak. A közszolgálati televízió adását kiegyensúlyozottnak ítélték, negatívan értékelték viszont Mikuláš Dzurinda miniszterelnök beszédét, mely a szavazás előestéjén hangzott el. Annak egyes részei a megfigyelők szerint a kampánycsend megszegéseként értékelhetők. Ugyancsak a kampánycsend megszegésének tekinthető néhány cikk, mely a szavazás napján egyes szlovák napilapokban megjelent. Az EBESZ küldöttei azt is kifogásolták, hogy a választási törvény nem rendelkezik megfelelő módon a jelöltek visszalépéséről, elégedetten nyilatkoztak viszont a bizottságok munkájáról. Az elnökválsztások második köre szokatlanul békés, nyugodt légkörben folyt le - jelentette ki tegnap Pavol Baxa, a központi választási bizottság elnöke. Mint elmondta, nem történt olyan esemény, amely akár a Megegyezés született a két csoport között Újabb közgyűlés lesz? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagykapos. Bugár Béla, a parlament alelnöke, az MKP elnöke szombaton Nagykaposon az MKP nagymihályi járási szervezetének vezetőivel és az alapszervezetek elnökeivel találkozott. A párt vezetőivel folytatott megbeszélés célja ajárási szervezeten belül kialakult konfliktusok rendezése volt. Az MKP nagymihályi járási szervezete két ágra szakadt. Voltak, akik nem értettek egyet az ideiglenes járási elnökség munkájával, a járási konferencia küldötteinek jelölési módszereivel, ezért a 18 alapszervezetből tíznek a képviselői rendkívüli járási konferenciát hívtak össze, amelyen új elnökséget választottak. Egy héttel később az ideiglenes elnökség által összehívott járási közgyűlésen már 13 alapszervezet küldötte vett részt, és szintén megválasztotta a járási vezetőséget. Bugár konszenzusra szólította fel a két tábor képviselőit, hangsúlyozva, hogy mindkét esetben megsértették az alapszabályt, ezért javasolta az új közgyűlés összehívását. Megegyeztek, egy 3-3 tagú bizottság felügyeli az alapszervezetek küldötteinek jelölését. „Addig az ideiglenes elnökség intézi a szervezet ügyeit, a legfontosabb, hogy a járás 18 alapszervezetében a taglétszámnak megfelelő arányban jelöljenek küldötteket. A pártok és mozgalmak korábbi tagjai az MKP tagjaivá váltak. A belépési nyilatkozat az új tagokra vonatkozik. Az alapszabály szerint az ismételt közgyűlést az ideiglenes járási elnökség hívja össze" - mondta az MKP elnöke. A közgyűlés összehívását valamennyi szervezetet képviselő résztvevő elfogadta. Az időpontról később döntenek, (kat) legcsekélyebb mértékben is befolyásolhatná a szavazás kimenetelét, s az apró rendellenességekből is jóval kevesebb volt, mint az első körben. Szavaival a Polgári Szem aktivistái is egyetértettek, akik elmondták, a bizottságok munkája sokat javult az előző fordulóhoz képest. Pontosabbak voltak például a szavazólisták, és ezúttal sehol sem akasztottak ki olyan mintalapot, amelyen az egyik jelölt nevét megjelölték. A Polgári Szem képviselői azt is elmondták, nyilvános párbeszédet kezdeményeznek, melyen a megfigyelők, a polgárok és a törvényhozás tagjai megvitathatnák az elnökválasztások tapasztalatait, s azok alapján, ha kell módosíthatnák a választási törvényt. (sóti) Pozitív külföldi fogadtatás Örvendező szomszédok Bécs/Prága/Varsó. Ausztria, Csehország és Lengyelország képviselői az elsők közt küldtek üdvözlő táviratot Rudolf Schusternek. Viktor Klima osztrák kancellár kimelete, az eredmény megerősíti Szlovákia orientálódását a nyugati struktúrák felé és Szlovákia jelentős lépést tett az EUintegráció felé. A cseh kormány szóvivője meggyőződését fejezte ki, hogy a szlovák kormány Rudolf Schuster államfő támogatásávalsikeres lesz az euroatlanti integráció terén, illetve a reformok folytatásában. A lengyel kormány szintén örömmel fogadta a Rudolf Schuster megválasztásáról szóló hírt, amely „igazolja a szlovákiai demokratizációs folyamat folytatódását". (MTI) HOGYAN SZAVAZTAK A VEGYESEN LAKOTT JÁRÁSOK Járás •• Rudolf Schuster, (részvételi arány) I I Vladimír Mečiar (a voksok aránya) Pozsony (70,5) Szene (75,12) Dunaszerdahely 70.84 29.1 29.1 70.021 ] 29.97 ] 29.97 (85,10) Galánta (78,37) Komárom (81,31) Léva (77,88) Nyitra (74,75) Érsekújvár (80,56) Vágsellye (74,48) Losonc (74,35) Nagyrőce (75,25) • 3.10 70.53 29.46 • 8.23 70.54 29.45 51.59 70.51 29.48 ' 75.77 24.22 70.45 29.54 69.28 30.71 Rimaszombat * 75.83 1 (76,31) 24.16 Nagykürtös (76,79) Kassa (76,00) Kassa-vidék (80,91) Nagymihály (72,83) Rozsnyó (79,71) Tőketerebes (76,95) 69.07 30.92 62.51 I 37.48 75.85 24.14 76.03 23.96 (adatok százalékban) Forrás: Statisztikai Hivatal Egy időre eltemetik az előrehozott választásokat? Megbékélést hirdetnek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Vladimír Mečiar nem jelent meg azon a sajtótájékoztatón, melyet a DSZM tegnap tartott az államfőválasztás hivatalos eredményeinek kihirdetését követően. A mozgalom elnöke a megjelent alelnökök szerint családi körben tölti a választás utáni órákat. Gustáv Krajči úgy véli, az elnökválasztás megmutatta a DSZM valódi erejét, s azt, hogy a mozgalommal számolni kell. Sergej Kozlík szerint lezárult egy történelmi időszak, s most a megbékélés következik, melyhez a köztársasági elnök, Rudolf Schuster személye is hozzájárul, aki nyitott mind a kormánykoalíció, mind az ellenzék felé. A DSZM alelnöke bízik benne, hogy erősödni fog a kommunikáció a koalíció és az ellenzék között. A DSZM által korábban oly gyakran hangoztatott előrehozott választásokkal kapcsolatban Kozlík úgy nyilatkozott, realistának kell lenni, s csak a távolabbi jövőt illetően lehet erről beszélni, inkább a kormány átalakítását látja valószínűbbnek. Rudolf Žiak alelnök közölte: „A kommunikációt részesítjük előnyben, nem támogatjuk az előrehozott választások meggyorsítását." (sik) A baloldal támogatja a kormány gazdasági csomagját Következetes DBP? SITA-HlR Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja egyértelműen támogatja a kormány gazdasági csomagtervét, derül ki a párt Országos Tanácsának tegnap elfogadott nyilatkozatából. „Elutasítjuk azokat a vádakat, melyek szerint nehezítjük az ország bonyolult gazdasági helyzetének megoldását" - nyilatkozta tegnap Jozef Migaš a DBP OT ülése után. A parlament elnöke hozzáfűzte, hogy 1990 óta Szlovákiában számos olyan gazdasági intézkedést fogadtak el, melyek eredménye szegényes volt, s ezt a felelőtlen improvizáció okozta. A DBP továbbra is felelősségteljesen ítéli meg döntéseit, hogy kiszűrje a következetlenségeket. Migaš szerint a baloldaliak nem azért mérlegelték alaposan a javasolt intézkedéseket, mert képtelenek lennének gyorsan cselekedni. A DBP bírálta, hogy a kormány ezidáig nem fogadott el középtávú tervezetet a gazdasági helyzet megoldására.