Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-26 / 119. szám, szerda
6 tévé és rádió ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 26. Nyolc nap múlva béke? Párizs/Washington/Brüsszel. Javier Solana NATO-főtitkár szerint a nyugati hatalmak Koszovó ügyében folytatni kívánják eddigi stratégiájukat, a szerb katonai és félkatonai erők, célpontok elleni légitámadásaikat, de nem zárják ki, hogy szükség esetén akár a békemegállapodás előtt szárazföldi csapatokat vezényeljenek a szerbiai tartományba. ÖSSZEFOGLALÓNK Solana szerint a szövetségesek folytatják stratégiájukat, hogy megállítsák az etnikai tisztogatást és lehetővé tegyék a koszovói menekültek visszatérését szülőföldjükre. Ebben, mint mondta, már értek is el eredményeket. A főtitkár úgy fogalmazott, a NATO-csapások kezdete óta eltelt két hónap után „közelebb kerültünk a politikai megoldáshoz". Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom vezetője, akit nemrég váltottak le miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, kijelentette: „Meglátják, legkésőbb nyolc napon belül befejeződnek a bombázások. Mindennek vége lesz". Draskovics hozzáfűzte, nem mondhat többet. A szerb vezető szerint ezután előrehozott választásokat kellene tartani. Nem rejtette véka alá, hogy szeretné jelöltetni magát Szlobodan Milosevics utódaként a jugoszláv államfői posztra. A Cacakban rendezett Milosevicsellenes tüntetés számos résztvevőjét állította elő és hallgatta ki több órán keresztül a rendőrség. Az ellenzéki értelmiségiek által létrehozott „polgári parlament" közleményéből kiderül: e szervezet több tagját a rendőrség előállította, és várhatóan szabálysértési eljárást indít ellenük. Az előállítottak között van a Beta belgrádi hírügynökség egy munkatársa is, aki csak azért volt a helyszínen, hogy tudósítson az eseményről. Az eredeti tervek szerint tegnap este kellett volna jóváhagyni a NATOtagországoknak a koszovói békefenntartó erőre vonatkozó új terveket. A KFOR-nak (koszovói erőnek) nevezett küldetés - egyes információk szerint mintegy 48 ezer főnyi erejében Jamie Shea szóvivő véleménye szerint valamennyi NATOtagország, illetve partnerállamok is részt vesznek majd. Ma már megkezdődhet az erők összeállítása is. A szóvivő arról is beszámolt, hogy Koszovóban nincs jele szerb kivonulásnak, ellenben Dél-Szerbiában jelentős a mozgósítás, és az új behívottak egy részét Koszovóba vezénylik. Ez azt is jelzi, hogy a NATO-csapások és a dezertálások miatt a jugoszláv hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett, és most pótolni kényszerül az emberhiányt. A nemzetközi segélyekkel folytatott pazarlásra és a visszaélések veszélyére hívta fel a figyelmet Bulgária és Macedónia Rómában tárgyaló kormányfője. Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök annak a gyanújának adott hangot, hogy a külföldi segélyek egy része a belgrádi rezsimet erősíti. A gyanút alátámasztja, hogy amikor a bolgárok maguk akarták szétosztani az általuk felkínált segélyt, a jugoszláv hatóságok inkább elutasították azt. A macedón kormányfő szerint a nemzetközi közösség értelmetlenül sokat költ a segélyekre azáltal, hogy mindent messziről, repülőgépen szállít, miközben sok mindent a helyi piacokon sokkal olcsóbban lehetne beszerezni. A hivatalos jelentés szerint 39 halottja van a hétfői bányaszerencsétlenségnek Javult a katonák állapota Budapest. Javult az állapota annak a három katonának, akik a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola ellen végrehajtott vasárnapi támadás során szúrt sérüléseket szenvedtek, a legsúlyosabb sérült is már túl van az életveszélyen. Vasárnap egy 26 és egy 23 éves budapesti férfi hatolt be a főiskola IX. kerületi főépületébe, hogy fegyvert szerezzen. Egyikőjük hátba szúrt egy 20 éves sorkatonát, majd egy honvéd főhadnagyot, míg a másik egy honvéd zászlóst sebesített meg a hátán és a nyakán. A rendőrség a két támadót őrizetbe vette. (MTI) Sonia Gandhit megfenyegették Újdelhi. Halálosan megfenyegették Sonia Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus párt elnökét a Sri Lánka-i tamil lázadók. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) szakadár szervezet több fenyegető üzenetet küldött a politikusnak. Az 52 éves, olasz születésű Gandhi asszony az 1991 májusában meggyilkolt néhai miniszterelnök, Radzsiv Gandhi özvegye. Radzsiv Gandhi annak idején indiai csapatokkal segítette a Sri Lanka-i kormány harcát az önálló tamil államért küzdő lázadók ellen. Gyilkosa az LTTE öngyilkos merénylője volt. (MTI) Sonia Gandhi megtorló akcióitól tartanak a tamil felkelők (TA SR/AP) Elhunyt Gyuricza Béla Budapest. Súlyos betegség után hétfőn késő este elhunyt Gyuricza Béla, a magyar Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki szintén részese volt a napokban Budapesten botrányt kavaró, az amerikai nagykövet személyét illető lobbyzásnak. Két volt államtitkár kollégája, Selmeczy Gabriella és Balsay István 24 órán belül lemondott. Egyelőre még kétséges, hogy mi lesz Gyuricza államtitkári posztjának sorsa. Valószínűleg holnapra készül el a levél-ügyben folytatott vizsgálat eredményeit öszszegző jelentés. (MTI) Öcalan ügyvédjét bevádolták Isztambul. A török állambiztonsági bíróságon vádat emeltek Abdullah Öcalan kurd vezető egyik ügyvédje ellen, aki panaszt akart tenni a strasbourgi emberi jogi bíróságon az Öcalannal való bánásmód miatt. A vád alapját azok az iratok képezik, amelyeket az ügyvéd titkárnőjétől vettek el az isztambuli repülőtéren. A titkárnő Strasbourgba vitte volna a hivatalos formában megfogalmazott panaszt. Az ügyvéd ellen az a hivatalos vád, hogy „egy terrorista szervezetet segített", s őt, valamint a szintén perbe fogott titkárnőt 3-5 év börtönbüntetés fenyegeti. Öcalan pere hétfőn kezdődik, rá halálbüntetést is kimondhatnak. (MTI) Bányarobbanás Ukrajnában Füstöl az újvidéki olajfinomító. Nem szűnnek a NATO-csapások (TA SR/AP) Javier Solana: a Nyugat nem változtat eddigi balkáni stratégiáján MTI-HÍR Kijev. Súlyos bányaszerencsétlenség történt hétfőn délután a nyugat-ukrajnai Zaszjadko bányában (Donyec-medence). Egy 1055-1250 méteres mélységben húzódó tárnában metánrobbanás történt. A legfrissebb jelentések szerint a robbanás pillanatában a tárnában 181 bányász tartózkodott. Közülük 122-őt a felszínre hoztak, a többiekről nem tudni semmit, félő, hogy közülük is sokan életüket vesztették. A mentési munkálatokat 27 mentőbrigád végzi. Az első jelentések még harmincöt halálos áldozatról szóltak, számuk azonban hamarosan harminckilencre emelkedett. Ezt a számot közölték tegnap ukrán illetékesek. Negyvennyolc bányászt továbbra is kórházban kezelnek. Kilencvennégy embert sikerült épségben a felszínre hozni. 1998-ban Ukrajnában két súlyos bányaszerencsétlenség történt. Az április 4-i Szkocsinszki tragédiában (Donyeck megye) 63-an vesztették életüket és 51-en megsebesültek. Az augusztus 16-án Szutohanban (Luhanszk megye) történt metánrobbanás pedig 24 bányász életét követelte. Akik megmenekültek (TA SR/EPA) Az ortodox patriarkátustól függ a látogatás Moszkva várja a pápát MTI-HÍR Vatikánváros. Moszkvai látogatásra hívta meg a pápát Jurij Luzskov polgármester, akit tegnap fogadott magánkihallgatáson a katolikus egyházfő. A moszkvai hatóságok már többször az orosz fővárosba invitálták II. János Pált, aki mindeddig nem tudta megvalósítani egyik fő álmát az ortodox patriarkátus ellenállása miatt. A pápa csak akkor látogat el egy-egy országba, ha az ottani többségi egyház is hivatalos meghívót küld neki. A balkáni béke érdekében kifejtett közös erőfeszítés most közelebb hozta egymáshoz a nyugati és a keleti keresztényeket, amit a pápa bukaresti látogatása is tanúsított - mutatnak rá a Vatikánban. Navarro Valis vatikáni szóvivő szerint az ökumenizmus jegyében tett romániai utazás megnövelte egy esetleges oroszországi látogatás lehetőségét is. Sztyepasin és Jelcin megbeszélése Szocsiban Alakul az orosz kabinet MTI-HlR Moszkva/Szocsi. Az új orosz kormány szerkezetét, továbbá személyi összetételének 80 százalékát sikerült egyeztetni - jelentette ki Szocsiban Szergej Sztyepasin kormányfő, miután befejezte Borisz Jelcin államfővel folytatott tárgyalásait. Sztyepasin bejelentette, hogy Mihail Zadornov pénzügyminiszteri megbízatását megőrizve első miniszterelnök-helyettesi megbízatást is kap. Ezenkívül a makrogazdasági és pénzügyi területet felügyeli majd. E kinevezés meglepetés, mert Sztyepasin eredetileg Alekszandr Zsukovot, a duma költségvetési bizottságának elnökét szerette volna erre a posztra, Zadornovot pedig sokan egyértelműen felelősnek tartják a tavaly augusztusi pénzügyi válságáért. A Primakov-kabinetben összesen hat miniszterelnök-helyettes dolgozott. A kereskedelmi tárca élére Mihail Fradkovot nevezték ki, aki egy ideig - a Csernomirgyin-kabinetben - már irányította ezt a minisztériumot. A FÁK-ügyi minisztérium élére Leonyid Dracsevszkij volt külügyminiszter-helyettes kerül, Borisz Pasztuhov volt miniszter pedig elnöki különmegbízott lesz a közösség ügyeinek intézésében. A regionális politika és a nemzetiségi politika minisztériumait összevonták, az új tárcát Vjacseszlav Mihajlov vezeti. Ramazan Abdulatyipov - aki eddig a nemzetiségi politika minisztere volt - tárca nélküli miniszter lesz a Sztyepasin-kormányban. Sztyepasin Szocsiban közölte azt is, hogy további tizennégy minisztert nevezett ki az államfő - egy részük a Primakov-kormánynak is tagja volt. Peking ellopta a neutronbomba-gyártás titkát Kínai atomlcémelc MTI-HÍR Washington. Kína mintegy két évtizedes kémkedés eredményeként képes az amerikaihoz foghatóan fejlett, mobil nukleáris bomba építésére, és akár már idén is hozzáláthat ilyen fegyvere kipróbálásához - ez derül ki egyéb riasztó tények mellett egy amerikai kongresszusi jelentésből, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra. Az amerikai képviselőháznak a kínai kémkedés kivizsgálására alakított bizottsága arra a megállapításra jutott, hogy Kína megszerezte a mai amerikai nukleáris arzenált alkotó hét fő robbanótöltet-típus, továbbá a neutronbomba gyártásának titkait. A bizottság vizsgálata a kínai kémkedést a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek közepéig fedte le, de a jelentés rámutat: szinte bizonyos, hogy a folyamat máig tart. Kína külügyi szóvivője, Csu Pangcao haladéktalanul cáfolta a vádakat. Kijelentette: az amerikai vádaskodás célja, hogy elterelje a figyelmet a belgrádi kínai nagykövetséget ért NATO-rakétákról és hogy a kínai fenyegetés elméletével Kínaellenes érzelmeket keltsen. Őrizetben a mámoros orosz űrrepülési igazgató Kilőtte magát MTI-HÍR Cocoa Beach. Az amerikai hatóságok őrizetbe vettek egy magas rangú orosz űrhajózási tisztségviselőt, akit félig öntudatlan állapotban találtak meg egy floridai strandon. A kényszerű intézkedésnek az volt az oka, hogy a férfi, aki a kórházba szállítás után magához tért, verekedni kezdett. A 61 éves Vlagyimir Lobacsov a Moszkva melletti űrrepülés-irányítási központ igazgatója, és elvileg a Discovery űrrepülőgép holnapra tervezett felbocsátására érkezett az Egyesült Államokba. A rendőrség lakossági bejelentés alapján vasárnap délután találta meg a Cocoa Beach homokjában arccal lefelé heverő Lobacsovot. A félig ájult férfit, aki csupán boxeralsót viselt, a Cape Canaveral-i kórházba szállították. A magához tért páciens azonban köszönet helyett ütlegelni kezdett két ápolót. Lobacsov feltehetően alkohol befolyása alatt cselekedett, öt és fél órás kórházi kezelés után távozhatott a kórházból - egyenest a börtönbe, ahonnan ezer dolláros óvadék letétele után engedték ki. A kisebbség nyelvét bíró hivatalnok alkalmazása Romániai nyelvtörvény MTI-HÍR Bukarest. A román szenátus tegnap elfogadta az új közigazgatási törvény tervezetét, amely fontos előírásokat tartalmaz a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát illetően is. Az ellenzéki pártok ügyrendi vitát kezdtek, hogy a szavazást levegyék a napirendről. Miután nem jártak sikerrel, kivonultak az ülésteremből. A testület azonban döntésképes maradt, s elfogadta a törvénytervezetet. A törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a lakosság 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, ennek anyanyelvén is lehet érintkezni - szóban és írásban - a helyi hatóságokkal. A helységtáblákat és a hivatalok névtábláit a kisebbség nyelvén is lehet feliratozni. A településeken a lakossággal kapcsolatot tartó hivatalnokok között olyan személyt is kell alkalmazni, aid ismeri az ottani kisebbség anyanyelvét. Az tervezetet még a képviselőháznak is el kell fogadnia.