Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-26 / 119. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 24. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK n Bárdos Gyulának, az MKP frakcióvezetőjének esélylatolgatása az államfőválasztás második fordulója előtt Voksoljunk a változásokra Május 29-én Szlovákia állampolgárai ismét az urnákhozjárulnak, hogy a köztársaságielnök-választás második fordulójába jutott Rudolf Schusterre vagy Vladimír Mečiarra adják voksukat. A szavazás első fordulójáról, a második kör fontosságáról, illetve a választás utáni helyzetről beszélgettünk Bárdos Gyulával. SZABÓ MÓNIKA Miként értékeli az államfőválasztás első fordulóját? Az első forduló bizonyította, Szlovákia polgárai tisztában vannak azzal, hogy változásokra van szükség. A változásokat már a parlamenti választások alkalmával is támogatták. Az első körben egyértelműen Rudolf Schuster mellett tették le voksukat. Hogyan szerepeltek a magyarok az első fordulóban? A magyar nemzetiségű választók Schuster mellett döntöttek. Ez a tény a Magyar Koalíció Pártja számára is igazolta, a párt helyesen döntött, amikor a koalíciós szerződés értelmében felszólította tagjait és szimpatizánsait, hogy már az első fordulóban adják le voksukat. A szlovákiai magyarság csaknem egy vv A magyar nemzeti** ségű választók Schuster mellett döntöttek. \\ Rudolf Schuster győzelme nem kétséges, de nem mindegy, milyen arányú lesz. (Archív felvétel) emberként szállt síkra a koalíció jelöltjéért. Az is fontos szerepet játszott, hogy a választópolgárok józanul ítélték meg a jelöltek esélyeit, tapasztalatait és felkészültségét A második forduló előtt kiket szólított meg az MKP? Elsősorban azokat, akik ez első fordulóban elmentek szavazni, hogy a második fordulóban is tegyék ezt meg. Aki nem megy el választani, az a másodikként továbbjutott jelöltet, vagyis Vladimír Mečiart támogatja. Azoknak, akiknek ez első körben gondot okozott a döntés, és esetleg nem Schusterra szavaztak, most tudatosítaniuk kell: nem Schuster vagy Mečiar győzelméről van szó, hanem arról, hogy Szlovákiának olyan elnöke lesz-e, aki képes összefogni a társadalmat, akinek hitele van, akit elfogad a külföld. A második forduló tétje tehát óriási. Igen, mivel egyrészt megerősítheti az első forduló eredményét, másrészt a parlamenti választások után bekövetkezett változást. Semmilyen meglepetést nem tartogat a második kör? Azt nem lehet előre tudni, hogy akik az első fordulóban nem szavaztak, most elmennek-e. Elég jelentős arányról van szó, amelyről nem tudjuk, hogyan szavaz, ha részt vesz a hétvégi voksoláson. Ezért azok, akik Schustert választják, feltétlenül járuljanak az urnákhoz. A kormány bejelentette, szükség van a megszorító intézkedésekre. Ez mennyiben befolyásolhatja a forduló eredményét? Pozitívan értékelem, hogy a kabinet a választási kampány ellenére vállalta és kimondta, a polgárok érdekében határozott megszorító intézkedésekre van szükség. Nem lehet tovább mesterségesen szinten tartani a gazdaságot. Ezzel a lépéssel Rudolf Schuster is egyetértett? Schuster államfőjelölthöz méltón viselkedett, holott ez a szavazás eredményét az ő szempontjából bizonyos mértékig negatívan befolyásolhatja. Ezzel is bizonyította, hogy az államérdekek előbbrevalók az egyéni érdekeknél. Mit bizonyít az, ha a második fordulóból is Rudolf Schuster kerül ki győztesen? Rudolf Schuster győzelme nem kétséges, de nem mindegy, milyen arányú lesz. Minél nagyobb lesz a különbség a két jelölt között, annál egyértelműbbé válhat, hogy a lakosság megérett a változásokra, és hajlandó támogatni azokat, még ha ennek érdekében népszerűtlen intézkedéseket kell is elviselnie. Schuster győzelmével az is bebizonyosodna, hogy a többséget, vagyis a szlovákokat nem lehet félrevezet Bugár Béla, az MKP elnöke tegnap az Érsekújvári járásba látogatott Kiutazás a pártépítés jegyében ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. Tegnap a járásba látogatott Bugár Béla, a parlament alelnöke, az MKP elnöke. A délelőtti órákban megbeszélést folytatott Ladislav Marenčákkal, a járási hivatal elöljárójával, illetve helyetteseivel, az egyes osztályvezetőkkel, valamint a koalíciós pártok járási vezetőivel. Megvitatták az államigazgatás átépítésével összefüggő problémákat, és a járásban tapasztalható magas munkanélküliségi arány mérséklésének lehetőségeit. Az előző kormány a választások előtt kampányfogásként indokolatlanul bővítette az államigazgatásban dolgozók számát, amivel nagy terheket rótt az idei állami költségvetésre. Mivel az Érsekújvári járás a legnagyobb járások egyike, ez a probléma itt fokozott mértékben jelentkezik, a létszámcsökkentés azonban csak fokozatosan, a munka törvénykönyvében foglaltakkal összhangban mehet végbe. Bugár Béla délután Udvardon az MKP járási elnökségével és a helyi szervezetek elnökeivel találkozott. „A megbeszélésnek lényegében két célja van - mondta a találkozót megelőzően az MKP elnöke. - Köztudott, hogy az MKP szinte közvetlenül az őszi parlamenti választások előtt alakult, így jelenleg folyik a pártépítés, és a párt őszi konferenciájára való felkészülés. Ez az egyik ok, amiért szükségesnek tartom a személyes találkozást. Másrészt azzal, hogy az MKP kormánypozícióba került, új helyzet állt elő. Óriási felelősség nehezedik ránk akkor, amikor a kormány népszerűtlen intézkedések elfogadására kényszerül. Választóink részéről is komoly várakozást tapasztalunk a nyelvhasználattal, az oktatásügygyei, de egyéb területekkel kapcsolatos problémák megoldását tekintve. Viszont a politikai akarat megléte ellenére az egyes kormánypártok különbözőképpen képzelik el rendezésüket. Ezt próbálom megmagyarázni az MKP helyi vezetőinek, türelmüket kérve. Ugyanakkor azt is felvázolom, milyen elvárásokkal fordulunk feléjük, miben lehetnek a párt felsőbb szintű vezetésének segítségére." (v-s) ni, és a magyar kártyával ijesztgetni. Bízom abban, hogy a többség is a demokráciát és a tolerenciát választja. Tehát nem Mečiart. Schuster egyértelmű győzelméhez mi, szlovákiai magyarok is nagy mértékben hozzájárulhatunk, hiszen nekünk sem mindegy, hogy az országnak toleráns és demokrata államfője lesz, vagy olyan, akiről az eddigi tevékenysége alapján éppen ezek ellenkezője mondható el. Rudolf Schuster államfőként szavatolhatja az ország fellendülését, a stabilitást? \S Az államfő csak a kormánnyal és a parlamenttel együttműködve képes stabi- . . lizálni a helyzetet. \\ Figyelembe véve az államfői jogköröket, nem lehet elvárni tőle, hogy a gazdasági problémákat egyedül oldja meg. Az államfő csak a kormánnyal és a parlamenttel együttműködve képes stabilizálni a helyzetet, és megteremteni a gazdasági fellendülés feltételeit. Ha Szlovákiában nem stabilizálódik a helyzet, a külföldi tőke nem fog beáramlani. E nélkül viszont nem lehet talpra állítani Szlovákia gazdaságát. Schuster azon kijelentése, hogy ha szükséges lesz, bírálni fogja a kormányt, mennyiben befolyásolhatja az együttműködést? Schuster nagyon okosan fogalmazott, amikor kijelentette, amennyiben megválasztják, nem lesz szolgalelkű elnök, tehát nem fogja kiszolgálni a hatalmat. Az államfő olyan egyéniség kell hogy legyen, aki felülnézetből tudja szemlélni a dolgokat, sem a kormányt sem a parlamentet nem részesítheti előnyben. Csakis az ország érdekeit kell szem előtt tartania, ha pedig arra van szükség, figyelmeztessen, bíráljon. Külföldön is nagyobb hitele van az olyan államfőnek, aki mer olyan kijelentéseket tenni, melyek esetleg nem tetszenek a hatalomnak, de az ország érdekeit szolgálja. Egyértelmű, hogy a két jelölt közül Rudolf Schuster képes erre. Külföldi partner kell Az első közös ülés Kassa. Hétfőn tanácskozott először a Kelet-szlovákiai Vasmű újonnan megválasztott igazgatótanácsa, ezentúl nem három-, hanem hattagú testület irányítja a vállalatot. Változások várhatók a vasmű belső felépítésében, új alapszabályzatot dolgoznak ki. Továbbra is a restrukturalizáció és a külföldi stratégiai partnerek keresése a legfontosabb. Az új igazgatótanács öt tagját Jaroslav Gruber, a vasmű felügyelő tanácsának tagja, valamint a részvények tíz százalékát birtokló Hutník társaság első embere javasolta. A hatodik tag, Tóth Attila lapértesülések szerint az Alexander Rezeihez közel álló részvényesek csoportjának embere, (juk) Duray Miklós, az MKP tiszteletbeli elnöke az elnökválasztásról és az utána kialakuló pártpalettáról Mečiar népszerűbb, mint a választások idején UJ SZO-HIR Pozsony. Duray Miklós, az MKP tiszteletbeli elnöke szerűit az államfőválasztás első fordulója bebizonyította, „a mečiari értékrend - nem módszerként, hanem politikai tartalomként - nem szenvedett vereséget, hanem még népszerűbb lett, hiszen Mečiar önmagában több szavazatot szerzett, mint mozgalma a választásokon." Azt, hogy az első körben mégis Schuster győzött, Duray a szlovákiai magyarok és a szepességiek eltérő politikai hagyományainak és szavazatainak tulajdonítja. A szoros eredményből arra következtet, hogy „azok az emberek, akik azt értékrendet azok követik, melynek révén Schusternek sikerült győznie, nincsenek többségben Szlovákiában, a szlovákok körében pedig kisebbségben vannak". Lapunk kérdésére, miként változtathatja meg az elnökválasztás eredménye Szlovákia politikai színterét, Duray úgy válaszolt, hogy „a nemzeti színezetű baloldal megerősödésére lehet számítani, ami „akár új párt megjelenését is jelentheti". Ennek csírája már most megvan, és az elnökválasztás kimenetele ezt befolyásolhatja, gyorsíthatja vagy lassíthatja." Kérdésünkre, mi várható a belpolitikában, ha Mečiar győz, az MKP tiszteletbeli elnöke elmondta, valószínűleg megerősödik a DSZM, ami persze a Mečiar helyére kerülő személy népszerűségétől is függ. (korp) RÖVIDEN Gustáv Krajči magyarázatot követel Igló. Éles kritikát kapott Ladislav Pittner belügyminiszter az elődjétől. Gustáv Krajči nyílt levelében leszögezi, a kormányváltás óta egy sor felesleges változtatást hajtottak végre a minisztériumban, gyengítve a rendőrség hatáskörét. „Máig felderítetlen a Ducký-gyilkosság és a dunaszerdahelyi mészárlás. A korrupció él és virul" - állítja Krajči, egyben magyarázatot követel. Megjegyezte: Pittner és pártja nem érdekelt a rendőrök becsületes munkájának jutalmazásában. (SITA) Távozik „az együttműködés segítője" Pozsony. Pavol Hamžík tegnap fogadta a leköszönő Ralph Johnsont. A miniszterelnök-helyettes elismerően szólt az amerikai nagykövetről mint „az USA és Szlovákia közötti együttműködés segítőjéről" mind politikai, mind gazdasági téren. A szlovák kormánynak továbbra is érdeke, hogy a két ország közötti kapcsolat szorosabbra fűződjék - mondta. Johnson ezentúl a daytoni egyezmény megtartását felügyeli Szarajevóban. (SITA) Választási ügyelet a községházán Pozsony. A köztársaságielnök-választásról szóló törvény értelmében a községek a felelősek a szavazócédulák átvételéért, majd azok továbbításáért a választóhelyiségekbe. Ezért a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása felhívja az önkormányzatok figyelmét, hogy arra az esetre, ha valamelyik elnökjelölt visszalépése miatt szükség lenne a szavazócédulák cseréjére, május 28-áról 29-ére virradó éjszaka minden községi és városi hivatalban tartsanak állandó ügyéletet, (gl) Bugár: egyeseknek eljár a szájuk Érsekújvár. Bugár Béla, az MKP elnöke nem tartja szerencsésnek a kormány egyes tagjainak gazdasági megszorító intézkedésekkel kapcsolatos kijelentéseit. A koalíciós tanácson ugyanis megegyeztek, hogy mindaddig, amíg nem születik végleges megoldás, amíg nem pontosítják a számokat, nem tárják a nyilvánosság elé a részleteket. „Sajnos, valakiknek ismét gyorsabban járt a szája, mint az esze" - mondta Bugár. A gazdasági csomag bevezetésével egyidejűleg ugyanis szóba kerültek egyéb pénzszerzési lehetőségek is, például állami részvények eladása, a bankok privatizálása stb. (v-s) Júliustól újra drágulhat a rövid cigaretta Pozsony. A kormány törvényelőkészítő tanácsa tegnapi ülésén azt javasolta a kabinetnek, hogy a dohánytermékek árába beépített fogyasztói adóról szóló törvényt módosítsa. Ha a módosítást valóban elfogadják, akkor július 1-től csomagonként 1 koronával drágulhat a rövid (70 mm) cigaretta ára. (SITA) Vladimír Mečiar és a külpolitika Besztercebánya. Ha megválasztanának köztársasági elnöknek, akkor az nem változtatná meg Szlovákia jelenlegi külpolitikai irányát - közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Vladimír Mečiar elnökjelölt. Mečiar államfőként intenzívebbé tenné az uniós csatlakozásunk érdekében tett lépéseket. Szerinte a NATO hibát követett el akkor, amikor beavatkozott Koszovó érdekében. (SITA) 45 millió korona a Tipos Rt. kára Pozsony. 45 millió koronával károsították meg a Tipos Részvénytársaságot - állapította meg a Számvevőszék. A százszázalékos állami tulajdonban levő fogadóiroda még 1997-ben 48 milliót fizetett egy ingatlanért a VOSS Slovakia Kft.-nek, holott annak értéke alig haladta meg a hárommilliót. Ráadásul az ingatlan a Koliba Filmstúdióé volt, amikor a VOSS az adásvételi tárgyalásokon már tulajdonosként lépett fel. A szálak a DONAR Rt.-hez vezettek, melynek kizárólagos reklámszerződése volt a fogadóirodával: a VOSS és a DONAR tulajdonosa ugyanaz a személy. (SITA) Kétnapos Jánošík, 22 millióért Pozsony. Még 1997-ben 22,5 millió koronát kapott a Koliba Filmstúdió Rt. a kulturális minisztériumtól a Pro Slovakia alapon keresztül a Jánošík című film elkészítésére. A miniszteri vizsgálóbizottság nemrég megtekintette az eddig elkészült részleteket - a kétnapos forgatás eredményét -, de nem értik, hol a pénz, hiszen a rövid jelenetben színészek nem láthatók, csak tájképek. Vladimír Ondruš vezérigazgató szerint a társaság csak 12 milliót kapott. (SITA) A frekvenciatanács döntött a VTV-ről Pozsony. A frekvenciatanács tegnap eleget tett a Satel Media kérelmének, így a cég megkapta a VTV televízió működési engedélyét is. „Az engedély bevonása, illetve átruházása közül választhattunk. Mivel az előbbire nem volt semmi okunk, így az átruházás mellett döntöttünk" - nyilatkozta Ernest Valko, a tanács tagja. (SITA) A „keresztényi szeretet" ékes megnyilvánulása Mise után felhívás ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. A pünkösd hétfői szentmise után nemcsak ünnepi áldást, hanem politikai útbaigazítást is kaptak a Nyitra-környéki hívek, méghozzá a templomok bejáratához lerakott röpiratok formájában, amelyeken a Szlovákia Keresztény Ifjúsága elnevezésű polgári kezdeményezés a következőképpen szólt hozzájuk: „Testvéreink! A keresztények nem fogják Schustert választani! Ez a még máig is bolsevik, nyilvánosan kijelentette, hogy nem szégyelli a múltját és azt sem, hogy papokat és hívőket üldözött. Tehát a kommunizmus bűntetteit sem. Ezt az embert bíróság elé kellene állítani és elítélni. Annyi becsület sincs benne, hogy eltűnjön a nyilvánosság szeme elől. Ellenkezőleg, szemtelenül a legfelsőbb posztra jelölteti magát, a mi elnökünk akar lenni. Keresztények, ne engedjük ezt! Ez a vallás elleni bűncselekmény, a mi bűncselekményünk lenne!" A számítógépen készített röpiratokból minden nyitrai templom bejárata elé bőven jutott, Nyitraújlakon, Alekšincén és Bábon ráadásul a ministránsok osztogatták a hívőknek, (-bee)