Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-14 / 109. szám, péntek
10 Gazdaság és fogyaszTók ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 14. Megnyílt a cannes-i filmfesztivál. Nyikita Mihalkov A szibériai borbély című filmjét vetítették elsőként Csillogó-villogó bevonulás Múzeumi világnap a várban Pozsony. Május 18-án immár huszonkettedik alkalommal tartják meg a múzeumok nemzetközi ünnepét. Az ez évi világnapra a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) ,A felfedezés öröme" mottót választotta. Ebből az alkalomból május 16-án a Szlovák Nemzeti Múzeum a pozsonyi várban történelmi bemutatósorozatot rendez. Az érdeklődők megismerkedhetnek a hagyományos kézművesmesterségekkel, a korabeli tőrvívással, a pozsonyi járművek történetével, és elmerülhetnek a régi korok zenéjének élvezetében. A 10-től 18 óráig tartó esemény minden rendezvényére a belépés ingyenes. (tb) Nemzetközi kórusfesztivál Somorja. Háromnapos nemzetközi kórusfesztivált rendezett a Csemadok városi szervezete és a művelődési központ. A nyitóhangversenyt ma 19 órakor tartják a művészeti alapiskolában a holland Excelsior kórus, valamint a helyi Híd Vegyeskar közreműködésével. Holnap 18.30-kora Főtéren énekelnek a fesztiválon részt vevő kórusok. Vasárnap 9.30tól a református templomban a székelyudvarhelyi Cantilena, tizenegy órától a római katolikus templomban az Excelsior kórus hallható, (tb) Iskoláink jelene és jövője Galánta. Az MKP galántai járási szervezete és az SZMPSZ Galántai Területi Választmánya oktatásügyi fórumot rendez Iskoláink jelene és jövője címmel ma tizenhat órai kezdettel a Galántai Szabadidőközpont aulájában. A rendezvény célja: kölcsönös tájékoztatás magyar tanítási nyelvű iskoláink jelenlegi helyzetéről, a jövőben várható fejleményekről, tennivalókról, különös tekintettel az ez évi beiratkozásokra, (ű) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Tosca 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Száll a kakukk fészkére 19 KIS SZÍNPAD: Oleanna 19 A.HA SZÍNHÁZ: Ketten 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: (Komárom) Kakuk Marci szerencséje 19 KOMÁRO M JÓKAI SZÍNHÁZ: Tom Sawyer kalandjai 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Természeti katasztrófa (am.) 15.30, 18 Nyolc mm (am.) 20.30 OBZOR: Pokoli szerencse (cseh) 16 Star Trek - Űrlázadás (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: Harc a vágányokon (fra.) 18 Gyengéd melegfiú (fra.) 20.15 CHARLIE CENTRUM: Hogyan szedtem fel a tanárnőt (am.) 17,21 Az élet szép (ol.) 16,20.30 Vlastimileny Brodsky, a képzelt beteg (cseh) 18.30 Celebrity (am.) 18.30 KASSA DRUŽBA: Patch Adams (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Szükségállapot (am.) 15.30,17.45,20 CAPITOL: Payback - Visszavágó (am.) 16, 18, 20 ÚSMEV: Természeti katasztrófa (am.) 16,18, 20 OEL-SZLOVAKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Sziki-szökevény (am.) 17.30, 20 VÁGSELLYE - VMK: Természeti katasztrófa (am.) 17.30, 20 ROZSNYÓ PANORÁMA: Patch Adams (am.) 17,19 LÉVA-JUNIOR: Apád-anyád idejöjjön! (am.) 16.30, 19 SLOVAN: Az élet szép (ol.) 19 GALÁNTAVMK: Elizabeth (ang.-ind.) 17.30, 20 GÚTA - VMK: A vizesnyolcas (am.) 19.30 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Ha eljön Joe Black (am.) 19 Leos Carax, a francia film fenegyereke a sajtótájékoztatón Az autentikán nem túllépni kell, hanem elmerülni benne jó alaposan Alázattal tanulni és táncolni A magyar adás kétnapi kínálatából válogathatnak Hétvége a rádióban Nyikita Mihalkov és A szibériai borbély című filmjének női főszereplője, Julia Ormond (TA SR/AP-felvételek) MŰSORAJÁNLÓ Szombaton 8-tól 11.30-ig Tonkó István várja a hallgatókat a Hétről hétre című publicisztikai magazinban. Óránként bővített híradásban számolunk be az év egyik legfontosabb belpolitikai eseményéről, az elnökválasztásról. Összefoglaljuk a hét parlamenti történéseit is. Május 15-e a Család Nemzetközi Napja erről is hallhatnak beszélgetést. 13.00-tól zenés riportműsorunkat közvetítjük, amelyben két szociális intézetet mutatunk be, az ógyallait és a őrsújfaluit. A Zenei galériában (14.05) szó lesz a II. Lucia Popp Nemzetközi Énekversenyről, beszélgetés hangzik el a Bécsben élő Kovács Tibor hegedűművésszel. Az Irodalmi mozaikban 15 órától Duba Gyulával beszélgetünk, és szó lesz Görgey Gábor regényciklusáról is. 15.30-tól ifj. Johann Strauss melódiáiból közvetítünk a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában. A napi hírösszefoglaló 17.35-kor kezdődik. Vasárnap 8.00-kor hírekkel kezdjük közvetítésünket. Grendel Lajos Galeri című regényének folytatását 8.30-tól hallgathatják. Az egyházi műsorban (9.00) Szabó László gömörhorkai lelkipásztor Jákob életéről szól igehirdetésében. Beszámolunk a Kálvin János Teológiai Akadémia napokban átadott könyvtáráról. 9.40-től J. S. Bach műveiből közvetítünk. A 10 órakor kezdődő Randevúban ellátogatunk a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő párkányi művészeti alapiskolába, jugoszláviai magyarokkal beszélgetünk a koszovói helyzetről, Ákos pedig az első randevújáról „vall". 14.05-kor Lanstyák István írását hallgathatják meg a magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságairól. Néprajzi műsorunkban (15.30) a régi kántorokról és a falusi előénekesekről lesz szó. (ML) Cannes. Fényes külsőségek közepette szerdán megnyílt az 52. nemzetközi filmfesztivál, melyen a kritikusok szerint Európa és Amerika méri össze „filmerejét". A május 23-ig tartó eseményen tíztagú zsűri dönt majd arról, hogy a 22 versengő film közül melyik nyeri el az Arany Pálmát, a fesztivál legrangosabb díját. MTI- És ČTK-TU DÓSITÁS Az európai kultúra számára legjelentősebb kulturális-művészeti filmfesztivál idei nyitófilmje Nyikita Mihalkov Oscar-díjas orosz filmrendező A szibériai borbély című - versenyen kívül bemutatott - alkotása volt, amelynek vetítését bő két órán át megelőzte a „csillagok bevonulása". A filmvilág több mint száz jeles képviselője - díszvendégként ezúttal Faye Dunaway - a legelőkelőbb divatszalonok kreációiban vonult be a vetítőterembe, ahol a fesztivál idei háziasszonya, az angol Kristin Scott-Thomas üdvözölte őket a vendégsereg ünneplése közepette. A megjelent filmsztárok többsége most európai volt, de az előrejelzések szerint a következő tizenkét napban a jelenlévők köre jócskán kibővül az amerikai filmművészet RICHTARCSÍK MIHÁLY Nem szeretek, de muszáj reagálnom az Új Szó 1999. május 4-i számában megjelent interjúra, melyben Kraus Ágota művészeti vezető nyilatkozik. Reagálásomnak okai elsősorban a következő kiszólások: „A szakmával kapcsolatban annyit: olyan volt táncosok képviselik, akik nem tanult szakemberek, táncos múltjuk tapasztalatait felhasználva koreografálnak...", valamint „...számomra fontosabb a közönség visszajelzése, a taps, a siker, a meghívások." Ezek alapján ebben az országban csak az ért a tánchoz, akinek minimum főiskolai végzettsége van e témában. Érdekes, hogy a nyugati féltekén nem létezik ilyen jellegű képzés, mégis világhírű mestereket adtak a világnak. Mivel azonA jópofa a dologban az, hogy hazai koreográfusokat is meghívna. ban „nem tanult szakemberek", róluk csak „annyit". Nem tudom viszont, hogy akkor hová sorolja magát a nyilatkozó, hiszen az elmúlt kb. tizenöt év amatőr mozgalmából igencsak kivette a részét (nem kis szakmai eredményekképviselőivel, művészekkel és gyártó-produceri résztvevőkkel. A főműsort jelentő, s több száz fotós, valamint tv-adó által kísért „bevonulás" után kezdődött a hivatalos megnyitó. A rendezők röviden megemlékeztek a márciusban elhunyt Stanley Kubrick rendezőről és a múlt szombaton elkel), s tudtommal addig sem „tanulta" a koreográfus szakmát. S ha a végzettség számít, és nem a szakmában eltöltött idő és eredmények, akkor nem értem, milyen végzettség alapján választották ki őt jelenlegi pozíciójába, hiszen most is „csak" táncpedagógiát végez, és nem művészeti vezető szakot. Ráadásul az együttesben koreografál is, sőt olyan alkotókat is felkér, akiknek ilyen jellegű múltjuk majdnem semmi. Továbbá nem tudom, hová sorolja azokat a hazai képzett koreográfusokat, akik egyáltalán nem vagy csak részben (azt is elsősorban a szlovákszakma részeként) dolgoznak. (Felsorolni őket nem ennek az írásnak a témája.) Rövidre zárva: figyelmébe ajánlom Kraus Ágotának, hogy nagyon is fontos a szakma visszajelzése is, mivel e nélkül könnyen el lehet süllyedni „a taps, a siker..." posványában. Az interjú másik ellentmondásos pontja az a bizonyos „túllépés". Túllépni az autentikán! Érdekes megfogalmazás. Az autentikán nem túllépni kell, hanem elmerülni benne jó alaposan, s talán akkor tovább lehet lépni valamiféle magasabb szintű művészeti irányba. De miért magasabb szintű egy táncszínházi produkció egy hagyományos táncokat jól bemutatónál? Eredeti táncot ugyanolyan tisztehunyt angol Sir Dirk Bogarde színművészről. Faye Dunaway nyitotta meg végül hivatalosan az 52. cannes-i nemzetközi filmfesztivált, s elkezdődött az 1880-as évek Oroszországáról 45 millió dolláros költséggel készült, burleszkelemekkel tarkított és romantikus szerelmi történettel átszőtt háromórás Mihalkov-film vetítése. Tegnap Leos Carax-ra, a francia film fenegyerekére figyeltek Cannesban. Legújabb alkotását, a Pola X-et vetítették, amelyet nyolc év hallgatás után forgatott, s amellyel a rendező az Arany Pálmáért is versenybe száll. A film Hermann Mervin regényének szabad feldolgozása, a főszerepeket Catherine Deneuve, Guillaume Depardieu és Katerina Golubeva játssza. Az önéletrajzi ihletésű történet hőse egy egykötetes fiatal író. A film valószínűleg ugyanúgy felemás érzéseket vált majd ki, mint Carax előző munkái. Tegnap a sajtóvetítésen a szakma és az újságírók hűvösen fogadták a filmet. Az első kritikák ugyan megértőek, ám inkább negatív hangvételűek. A 39 éves rendező 1984-ben mutatkozott be A fiú találkozása a lánnyal lettel és alázattal kell tanulni és táncolni, mint a „magasabb" műfajt. Kraus Ágota „autentikus alapokból valami mást" tervez alkotni, s ehhez a pozsonyi Táncművészeti Főiskola, valamint a Lúčnica és a SLUK táncosait szeretné meghívni, akiknek még a szlovák Rövidre zárva: nagyon is fontos a szakma visszajelzése is. szakmai körök szerint is vajmi kevés közük van az autentikus néptánchoz. Ők már akkor túlléptek rajta, amikor beléptek intézményeik kapuján. Hogy ebből hogy lesz autentikus alap - el nem tudom képzelni. A jópofa a dologban már csak az, hogy hazai koreográfusokat is meghívna egy-egy műhelymunka erejéig. Kérdés csak az, hogy kiket? A „tanult szakembereket", akik nem aktívak (vajon miért?) vagy csak a „táncos múltjuk tapasztalatait felhasználva" koreografálókat. Tévedés ne essék, hosszú évek óta jó kollegiális viszonyban vagyok Krausz Ágival, és szorítok, hogy dolgai sikeredjenek, de ahhoz, úgy érzem, elsősorban több tiszteletet kéne tanúsítania mind a műfaj iránt, melyből él, mind a szakma többi művelője iránt. című filmjével, amely egyből a francia film csodagyerekévé avatta. A tehetségét bizonyította következő munkájával, a Rossz vérrel is, bár erre inkább a kritikusok figyeltek fel, nem annyira a nagyközönség. 1991-ben készült filmjében, a A Pont-Neuf híd szerelmeseiben Denise Levant és a ma már Oscar-díjas Juliette Binoche játszotta a főszerepet. Ennek ellenére a film nem nyerte el sem a kritikusok, sem a nézők tetszését. A bukás annyira letörte A sztárok a legelőkelőbb divatszalonok kreációiban vonultak fel. Carax-t, hogy évekig nem is gondolt filmezésre. A szervezéshez hozzátartozik, hogy az elmúlt napok dél-franciaországi pokolgépes robbantásaira tekintettel első fokú intézkedéseket léptettek életbe az elegáns földközi-tengeri városban. A filmcsillagok és egyéb hírességek részvételével zajó parádés rendezvény igyekszik messzemenően távol tartani magát a jelenkor háborúitól és egyéb konfliktusaitól. Hírek a Kassalátában Okítás már keleten is Kassa. Dicséretes, hogy a Pozsonyban székelő Diákhálózat szervezői a keleti régióról sem feledkeztek el, amikor az országos diák-önkormányzati találkozó helyszínét keresték a térképen. A kassai Középfokú Ipariskola kollégiuma a résztvevők szerint jó választásnak bizonyult, mivel idén sokkal több keleti érdeklődő vett részt a tanfolyamon, mint az előző években. Lajos P. János, a Diákhálózat elnöke lapunknak elmondta, hogy mintegy hatvan középiskolás három csoportban hallgatott előadásokat, illetve vett részt gyakorlati képzésen, ahol diák-önkormányzati, diáklapszerkesztési és pályázatírási tudnivalókat sajátíthattak el. A Diákhálózat vezetői azonban sajnálattal állapították meg, hogy Közép-Szlovákiából évek óta kevesen látogatják ezt a rendezvényt, illetve kevés fiatal tanár tartja fontosnak, hogy megismerkedjen diákjai gondjaival. Kassára összesen három tanár fogadta el a meghívást. A diákújságírók „kézzel fogható" dolgot is létrehoztak a két nap alatt, Kassaláta címmel „egyszeri és megismételhetetlen" lapot jelentettek meg, melyből az is képet kaphat az elmúlt hétvégén tartott találkozóról, aki otthon maradt. Idén nyáron a Diákhálózat tábort szervez hasonló programmal, a helyszín egyelőre ismeretlen, (juk)