Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-14 / 109. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 14. SPOR T 5 A HATÁRON TÚLI MAGYAR OKTATÁSÉRT APÁCZAI KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A nagyobb lélegzetű célokat igyekszik támogatni A határon túli diákszervezetek is igényelhetnek támogatást A Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás és szakképzés meglévő intézményei működésének biztosítása és a háttérintézményi rendszer megteremtése, valamint a határon túli magyarság anyanyelvi megmaradásának támogatása szándékával pályázatot hirdet az 1999-es évben két pályázati fordulóban, az alábbi témakörökben. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ (A Közalapítvány el kívánja kerülni a rendelkezésre álló pályázati összeg szétaprózódását, ezért elsősorban a nagyobb lélegzetű, hosszabb időszakra kiterjedő, és több együttműködő-finanszírozó bevonásával megvalósuló célokat igyekszik támogatni, előnyben részesíteni.) Első pályázati forduló A pályázatok beérkezési határideje: 1999. június 11. 15.00 óra. Az első pályázati fordulóban (1., 2.1, 2.2, 2.3) a rendelkezésre álló keretösszeg 200 millió forint. • 1. „Szak-, illetve felsőoktatási intézmények, képzési helyek tevékenységének bővítése, működési költségeinek kiegészítése" c. pályázati program. A program célja: A határon túli magyar nyelvű felsőoktatási, valamint szakképzési intézmények részére az eddigi képzés folytatását, bővítését, minőségének emelését, képzési helyszínek kialakítását, és az adott ország oktatási rendszeréhez akkreditálható új képzések beindítását lehetővé tevő működési költségek, oktatói fizetések, juttatások fedezésének támogatása. A támogatás elnyerésének alapfeltételei: - Kizárólag határon túli intézmények, szervezetek pályázhatnak. » A támogatásból nem fedezhetőek ösztöndíjak, konferenciák, rendezvények költségei. - Az elnyert támogatás legfeljebb 1999 szeptemberétől kezdődően egy tanévre szólhat, és a szerződéskötés után, a szerződésben rögzített ütemezésben használható fel. A pályázatok beérkezési határideje: 1999. június 11. 15.00 óra. • 2.1. „Kutatás, át- és továbbképzés elősegítése" c. pályázati program A program célja: A határon túli magyar nyelvű felsőoktatási, valamint szakképzési intézmények oktatói magyarországi és Kárpát-medencei át-, illetve továbbképzésük, konferenciákon való részvételük támogatása. A támogatás elnyerésének alapfeltételei: - Határon túli szervezetek, valamint a határon túliak továbbképzésében részt vevő magyarországi jogi személyek, konferenciarendező intézmények pályázhatnak. Magánszemélyek pályázatát nem fogadjuk el. - A támogatásból úti-, szállás-, étkezési, helyi közlekedési költség, valamint napi zsebpénz fedezhető. A pályázatok beérkezési határideje: 1999. június 11. 15.00 óra. • 2.2. „Tehetséggondozás" c. pályázati program A program célja: A határon túli magyar szak- és felsőoktatás azon programjainak, műhelyeinek támogatása, amelyek a magas színvonalú tehetséggondozást tűzték ki céljukul. A támogatás elnyerésének alapfeltételei: - Határon túli felsőoktatási szakok, tanszékek, tagozatok, szakintézmények pályázhatnak. Magánszemélyek pályázatát nem fogadjuk el. - Feltétel az évekkel ezelőtt megkezdett tehetséggondozó tevékenység. • A pályázatok beérkezési határideje: 1999. június 11. 15.00 óra • 2.3. „Diákhálózat" c. pályázati program A program célja: A határon túli felsőoktatásban és szakképzésben működő diákönkormányzatok, diákszervezetek erősítése, kapcsolattartásuk támogatása. A támogatás elnyerésének alapfelvételei: - Kizárólag határon túli magyat diákszervezetek kaphatnak támogatást. - A program a diákszervezet jövő tanévi működési terve alapján nyújt támogatást. A pályázatok beérkezési határideje: 1999. június 11.15.00 óra. Második pályázati forduló A pályázatok beérkezési határideje: 1999. augusztus 27.15.00 óra A második pályázati fordulóban (3., 4.1.1., 4.1.2., 4.1.3., 4.2) a rendelkezésre álló keretösszeg 275 millió forint. • 3. „Kollégiumok és tanári lakások építése" c. pályázati program A program célja: A határon túli magyar nyelvű felsőoktatásban, valamint szakképzésben részt vevő diákok és oktatók elhelyezésére szolgáló infrastruktúra felújítása, kibővítése, megvásárlása, felépítése, illetve az erre irányuló kezdeményezések támogatása. A támogatás elnyerésének alapfeltételei: - Csak jelenleg is működő képzéseket folytató, kizárólag határon túli intézmények, szervezetek pályázhatnak. - A támogatásból nem fedezhető állami vagy önkormányzati tulajdonú ingatlan bővítése, felújítása. - A pályázónak hitelt érdemlően bizonyítania kell a felújítani, kibővíteni kívánt infrastruktúra tulajdoni viszonyait. - A pályázathoz részletes tervdokumentációt, árajánlatokat kell mellékelni. - Az elnyert támogatás a szerződéskötés után, legkevesebb három lehívható részletben áll rendelkezésre. Első részletben a pályázó legfeljebb a támogatás 50 százalékához férhet hozzá. A pályázat mellékletében meg kell jelölni a részletek nagyságát, ütemezését. A pályázatok beérkezési határideje: 1999. augusztus 27. 15.00 óra. • 4.1. „Bekapcsolódás" c. pályázati programcsomag A program célja: A jelenleg Magyarországon élő vagy itt oklevelet szerzett határon túli diplomásoknak a kinti magyar közösségbe való visszatelepülésének, visszailleszkedésének, a kinti diákok helyben maradásának támogatása. • 4.1.1. „Visszatelepülés" c. alprogram Az alprogram célja: A felsőoktatásban és a szakoktatásban működő diplomás kutatók és tanárok Magyarországról a szülőföldre való visszatelepülésének támogatása (albérleti költségtámogatás /legfeljebb havi 5 E Ft/hó egy éven át/, fizetés kiegészítése /legfeljebb havi 20 E Ft/hó egy éven át/ egyszeri bútorszállítási költség.) A támogatás elnyerésének alapfeltételei: - Pályázhatnak a hazatelepülő tanárt alkalmazni kész magyarországi és határon túli szak- és felsőoktatási intézmények karai, szakjai, kihelyezett tagozatai. Magánszemélyek pályázatát nem fogadjuk el. - A pályázat mellékleteként hitelt érdemlően igazolni kell, hogy a tanár az elmúlt egy évben Magyarországon tartózkodott, tanult vagy dolgozott. - A támogatásban részesülő intézmény a támogatás elnyerése után még két évig - későbbi döntés alapján - további támogatást kaphat, jelen kiírás egy évre szól. • 4.1.2. „Diplomahonosítás" c. alprogram Az alprogram célja: A szülőföldjükre már visszatért, Magyarországon diplomát szerzett fiatal szakemberek diplomahonosítási költségeinek átvállalása. A támogatás elnyerésének alapfeltételei: - Pályázhatnak a diplomahonosítás ügyintézésével foglalkozó határon túli szervezetek. Pályázat benyújtható a diplomahonosítás ügyintézésére is, részletes költségbecsléssel. Magánszemélyek pályázatát nem fogadjuk el. - A Közalapítványnak nem áll módjában visszamenőlegesen már kifizetett költségeket megtéríteni, még bizonylatok ellenében sem. • 4.1.3. ,Állás- és iskolabörze" c. alprogram Az alprogram célja: A határon túli szak- és felsőoktatási intézmények, valamint határon túli vállalkozások budapesti és régiókénti 2000. évi állásbörzéjének megrendezése, valamint ezen oktatási intézményeknek a határon túli képzési lehetőségeiről szóló tájékoztatás megszervezése. A támogatás elnyerésének alapfeltétele: - Pályázhatnak magyarországi és határon túli jogi személyek közösen vagy külön-külön. Figyelem! A „Bekapcsolódás" c. programcsomag alprogramjai egyenként is megpályázhatók! A pályázatok beérkezési határideje: 1999. augusztus 27. 15.00 óra. • 4.2. „Magyarul - határok nélkül" c. pályázati program A program célja: A magyar szórványközösségek anyanyelvi megmaradásának elősegítése 20 fiatal magyartanár felkészítésével és kiküldésével a magyar közösségekbe, magyar - mint idegen nyelv - közvetítő nyelv nélküli, térítésmentes tanítása céljából. A támogatás elnyerésének alapfelvételei: - Külföldi, jogi személyiséggel rendelkező magyar szervezetek pályázhatnak. Magánszemélyek pályázatát nem fogadjuk el. - A pályázatban részletesen be kell mutatniuk közösségüket és különösképpen azt, hogy mit tettek eddig anyanyelvünk megtartása érdekében. Adatokkal kell alátámasztaniuk, hogy a kiutazó nyelvtanár tevékenységére tényleg nagy szükségük van. Nyilatkozniuk kell arról is, hogy a kiutazó tanár szállását, ellátását és havi zsebpénzét, valamint a tanítás tárgyi körülményeit 12 hónapra biztosítani tudják. - A támogatást elnyerő, jogi személyiséggel rendelkező közösségekkel a Közalapítvány szerződést köt. Ebben vállalja a tanár képzésének, balesetbiztosításának és ki-, illetve hazautazásának költségeit, a közösség pedig biztosítja a kinntartózkodás ideje alatt a tanár szállását, étkezését és zsebpénzét, valamint megszervezi a magyarnyelv-tanítás körülményeit. - Az elbíráláskor előnyben részülnek a tengerentúli szórványból pályázók, illetve azok a közösségek, akik vasárnapi iskola keretein belül évek óta oktatnak magyar nyelvet. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) - A tanárok kiutazásának legkorábbi lehetséges időpontja 2000 márciusa. A pályázatok beérkezési határideje: 1999. augusztus 27. 15.00 óra. Valamennyi pályázatra vonatkozik - A pályázatokat kizárólag az Apáczai Közalapítvány pályázati adatlapján lehet benyújtani! A pályázati adatlap beszerezhető az Oktatási Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodájában (Budapest V., Szalay u. 10.). - Figyelem! A beérkezési határidő után érkező pályázatok érvénytelenek! A beérkezési határidő azt jelenti, hogy legkésőbb a beérkezési határidő napjáig a pályázatoknak - akár postai, akár személyes úton kézbesítik - a Közalapítványi Irodához be kell érkezniük. - A pályázatok beküldése postai úton az iroda címére lehetséges: Apáczai Közalapítvány Irodája, 1054 Budapest, Báthori u. 10. A pályázatok zárt borítékban, a beérkezési határidő megtartásával személyesen is leadhatók ugyanott. A borítékra írják rá, hogy az első vagy a második pályázati fordulóra pályáznak. - Egy pályázó több programra, illetve alapprogramra is pályázhat, azonban mindegyikhez külön pályázati adatlapot kell kitöltenie! Programonként egy pályázati adatlapot kell benyújtani. - A támogatások folyósítására a szerződéskötések után kerül sor. Ez az első fordulót tekintve augusztus első fele, a második forduló tekintetében november eleje. - A pályázat eredményéről a Közalapítványi Iroda levélben értesíti valamennyi pályázót. - A Közalapítvány felhívja a figyelmet arra, hogy a jelen pályázati felhívás kibocsátása előtt beérkezett támogatási kérelmek csak a pályázati adatlap szabályszerű kitöltésével minősülnek pályázatnak. - A Közalapítvány fenntartja a jogot, hogy a pályázatok értékeléséhez további dokumentumokat és információkat kérjen a pályázóktól. A nyertes pályázókkal a Közalapítvány szerződést köt, pénzügyi teljesítésre csak ez után lesz lehetőség. A pályázattal kapcsolatos további kérdéseivel a Közalapítványi Irodához fordulhat, munkanapokon 13.00 és 15.00 óra között. Telefon május 20-ig: 36-1-319-3215; május 20-a után: 36-1-311-6630. A „Kollégiumok és tanári lakások építése" című programot is meg lehet pályázni (Illusztrációs felvétel)