Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-10 / 82. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 10. S PORT / TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZOM BA T 5 PARLAMENTI ADOK-KAPOK Dušan Slobodník (DSZM): Én profi vagyok. Roman Hofbauer (DSZM): A koszovói albánok Európa legna­gyobb kábítószer-kereskedői. Gustáv Krajči (DSZM) Dzurin­da miniszterelnöknek: A szerbek vére az ön kezén fog száradni. Peter Ošváth (SZDK) válasza Alojz Englišnek (DSZM): Képvi­selő úr, ön azt mondta, Kukán külügyminiszter úgy érvel, mint aki Moszkvában tanult. Figyel­meztetem, hogy Marián Lenčeš, aki a DSZM színeiben lett a rádió­tanács tagja, szintén Moszkvá­ban, a Lomonoszov Egyetemen végzett. RÖVIDEN Erősödik a bizalom Besztercebánya. Az 1999-es év első negyedében összesen 66 sze­mélyt vettek őrizetbe zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt, ami háromszor több, mint az egész 1998-as esztendőben. Ez a pol­gárok rendőri szervekbe vetett bizalmának egyértelmű megerősö­désétjelenti -jelentette ki Ján Pipta, országos rendőrfőkapitány. Elmondta, a Csehországban őrizetbe vett, a besztercebányai alvi­lág első emberének, Mikuláš Č.-nek tettestársaként ismert Miloš K. kiadatásának folyamata a végéhez ért. (SITA) KDM-gyűlés és hatása Pozsony. A KDM hét végi kongresszusa, mely egyebek mellett a kettős tagságról is döntést hoz, Ján Budaj szerint nem lesz kedve­zőtlen hatással a demokraták SZDK-n belüli együttműködésére. Az ötpárti tömörülésre mint a kormány legerősebb elemére hatalmas felelősség hárul, ezért úgy véli, felelőtlenség lenne megbontani az eddig működő egységet. (SITA) Megölték a nigeri államfőt Niamey. Assane Mayaki nigeri miniszterelnök tegnap megerősítette Ibrahim Bare Mainassara államfő halálának hírét. Mayak közölte, Mainassara „szerencsétlen baleset" áldozata lett. Ezzel szemben az AP washingtoni illetékesre hivatkozva azt írta, hogy a nigeri állam­főt saját testőrei gyilkolták meg. (MTI) Folytatni a keleti bővítést Brüsszel. A koszovói katonai akció befejezését követő békefenntar­tó erőhöz az európai NATO-tagoknak kell a szárazföldi csapatok legnagyobb részét biztosítaniuk - jelentette ki Willy Claes, a NATO előző főtitkára. A belga politikus, aki Javier Solana előtt, egy éven át állt a katonai szövetség élén úgy vélte, a koszovói válság is alátá­masztja: folytatni kell a NATO keleti bővítését. (MTI) A szlovák ellenzékiek Szlobodan Milosevicset, a kormánypártok a NATO-támadást védelmezték Törlesztjük a tartozást Udvardi ünnepség Humanitárius segély Lakásépítési és vidékfejlesztési tapasztalatok eszközök Jugoszlávia Pozsony erkölcsi támogatását kéri Balkáni meghívó SITA-HlR Pozsony. Veljko Csurcsics, Jugo­szlávia pozsonyi nagykövete teg­nap Pavol Hrušovský parlamenti al­elnöknek és Peter Weissnek, a kül­ügyi bizottság elnökének átadta a „Jugoszlávia elleni NATO-agresz­szió" legújabb pusztításának doku­mentációját. A nagykövet elmond­ta, figyelmeztette Hrušovskýt, hogy a balkáni ország nem vár segítséget Pozsonytól, csupán a szlovák nem­zet, a szlovák parlament és a kor­mány erkölcsi támogatását kéri. A diplomata látogatásra hívta meg a szlovák politikusokat, hogy saját szemükkel győződjenek meg a va­lóságról. Csurcsics szerint az igazi kérdés az, hogyan lehet egy egész nemzet bűnös, ha agresszor támad­ja meg országát. KAM O N CZA MARTA Udvard. Szigeti László oktatási ál­lamtitkár, Varjú János, a mezőgaz­dasági minisztérium hivatalvezető­je és Mária Kadlečíková, a parla­ment mezőgazdasági bizottságá­nak elnöke, a Nyitrai Agrointézet igazgatója és több mint kétszáz vendég volt jelen tegnap délután azon az ünnepségen, amelyet az Udvardi Mezőgazdasági Szakmun­kásképző Intézet fennállásának 30 éves évfordulója alkalmából tartot­tak az iskolában. Ez alatt az idő alatt több ezerjó me­zőgazdasági szakember hagyta el az okatási intézményt, amelyben a kor követelményeinek megfelelően az 1993/94-es tanévben megnyi­tották a vállalkozói szakközépisko­la első két évfolyamát. A tegnapi ünnepségen kitüntetéseket adtak át az iskola dolgozóinak, illetve azon intézmények képviselőinek, ame­lyek évek óta eredményesen együttműködnek a mezőgazdasági szakiskolával. Kóta Róbert iskola­igazgató ünnepi beszédében egye­bek mellett elmondta, a szaktanin­tézet történetében mérföldkőnek számított az 1977-es év, amikor az újrakeresztelt iskola, vagyis a kö­zépfokú mezőgazdasági szaktanin­tézet a mezőgazdasági és földmű­velésügyi minisztérium hatásköré­be került. Az udvardi szakmunkás­képző intézetnek és a vállalkozói szakközépiskolának idén összesen csaknem 720 diákja van. A baloldal elítéli Muránskyt és Kresáneket Felelőtlen támogatás TA SR-HIR Pozsony. Ľubomír Andrássy (DBP) a koalíciós megegyezés felelőtlen megsértésének nevezte, hogy Peter Muránsky (SZDK) és Peter Kre­sánek (SZDK) képviselő aláírásával támogatta Ján Slota (SZNP) elnök­jelöltségét. „Hogyha a két honatyá­nak a koalíciós egyezménnyel össz­hangban mégsem felelt meg elnök­jelöltként Rudolf Schuster, nem kellett őt nyíltan támogatniuk. De aláírásukkal éppen Slota mellett tették le a voksukat..." - jegyezte meg a baloldali politikus. Ándrassy úgy véli, Muránsky és Kresánek olyan ember mellett tört lándzsát, aki kijelentéseivel szélsőséges naci­onalista és soviniszta eszméket ter­jeszt, és faji, illetve nemzeti feszült­ségeket szít. (TA SR) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A szlovák kormány 80 millió koronányi segítséget nyújt a Koszovóból elüldözött albánoknak - jelentette be tegnap Ladislav Pittner belügyminiszter a kabinet rendkívüli ülése után. A segítség­ből elsősorban élelmiszereket és gyógyszereket kívánnak eljuttatni a rászorultaknak. A kabinet arról is döntött, hogy egyelőre ötszáz ko­szovói menekült elhelyezéséről in­tézkedik Szlovákiában, érkezésük Demokrata Párt: Mit jelképez Mečiar? Pozsony. A Demokrata Párt Vladi­mír Mečiar volt kormányfőt egy olyan elnökjelöltnek tartja, aki a demokrácia megkérdőjelezését, a jogtiprást, a korrupciót, a kliente­lizmust és az állami vagyon elher­dálását jelképezi. A párt állásfog­lalása leszögezi: a szlovákiai vá­lasztópolgárok a legutóbbi válasz­tások alkalmával nemet mondtak az ilyen politikának. (TA SR) A PEP Schusterért Radikális még erre a hónapra várható. A me­nekülttábor létrehozására 39,5 millió koronát különítenek el. A tá­bor lakói számára a belügyminisz­térium saját forrásaiból biztosít ru­hát és sátrakat négy és fél millió ko­rona értékben. A kabinet ugyanak­kor elvetette Pavol Kanis hadügy­miniszter javaslatát, mely szerint a hadseregnek tábori pékséget kel­lett volna Macedóniába vagy Albá­niába küldenie. A miniszterek sze­rint a közvetlen humanitárius se­gély jelenleg hatásosabb, (sóti) Harna Prágában tárgyalt UJ SZO-HIR Pozsony. Harna István építésügyi miniszter a cseh vidékfejlesztési miniszter, Jaromír Císaŕ meghívá­sára, egynapos munkalátogatást tett Csehországban. Tárgyalásai­kon a lakásépítésen és a közmun­katörvényen kívül megvitatták a két ország vidékfejlesztés terüle­tén elért eredményeit is. Harna Ist­ván tájékoztatta cseh kollégáját az építésügyi tárca által kidolgozott új közmunkatörvényről, amely ja­nuár l-jén lépett hatályba. A tör­vény kidolgozása során figyelem­be vették a fejlett európai országok tapasztalatait, amelyek szerint az állam egyik fontos feladata a be­fektetések támogatása azokba az ágazatokba, amelyek a lakosság szükségleteit szolgálják, (mi) Pozsony. Ha a kormány néhány tagja a koalíciós megegyezéssel el­lentétben más jelöltet támogat, a PEP-nek módosítania kell a szerző­dést -jelentette ki Marián Mesiarik képviselő. Szerinte a párt nem azzal a céllal jött létre, hogy Schustert ál­lamfőnek megválasszák. Úgy véli, a párt radikális eszközhöz nyúl, ha a helyzet bonyolódik. (SITA) Tegnap délelőtt Pozsonyban bányászok tüntettek az életszínvonal csökkenése ellen, kifejezve támogatásukat az érdekegyeztető tanács ülésén részt vevő szakszervezeteknek (TA SR-felvétel) Harmincéves a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet Egyelőre ötszáz koszovói menekült jöhet Szlovákiába Pozsony. Bár a parlament üléstermén kívül a legfőbb „napirendi pont" Ivan Lexa vizsgálati fogsága volt, a plé­num tegnap a húsvét előtt megszakított Koszovó-vitát folytatta. KORPÁS ÁRPÁD A délszláv konfliktussál kapcsolatos parlamentihatározat-tervezet vitá­jára Eduard Kukán külügy- és Pavol Kanis védelmi miniszter is megje­lent. A felszólaló Mikuláš Dzurinda miniszterelnök leszögezte, bár a kormány mindig illetékességi köré­nek megfelelően járt el a szlovák ál­láspont kialakításakor, a jövőben a plénum teljeskörűbb tájékoztatásra törekedik. Emlékeztetett arra, hogy tavaly ősszel a Mečiar-kormány is hozzájárult a szlovák légtér NATO­gépek előtti idei részleges megnyi­tásához. A mostani hozzájárulásról Dzurinda úgy fogalmazott, hogy „nagyon veszélyes volna megkísé­relni a szőnyeg alá söpörni ilyen problematikus kérdéseket, és azt színlelni, hogy semmi komoly dolog nem történik", mert a jelenlegi szlo­vák külpolitikai magatartás hosszú távon meghatározhatja az ország A külpolitikai magatar­tás meghatározza az in­tegrációs törekvéseket. integrációs törekvéseit. A légtér­használat egyszerűsítése érdekében a kabinet a továbbiakban egyszeri átrepülésekre ad engedélyt, és 40-40 millió koronát különít el 500 menekült befogadására, illetve kü­lönféle segélyszállítmányokra. Dzu­gyarországon volt: az uralkodó nemzet maga alá rendeli a többi et­nikumot. Peter Osuský (SZDK) úgy vélte, mindazt, amit a civilizáció és a demokrácia terén Szlovákia a Nyugattól kapott, most méltókép­pen kell az országnak törlesztenie, ez pedig a NATO melletti határo­zott kiállással lehetséges. Bárdos Gyula (MKP) hangsúlyozta, az Észak-atlanti Szövetség csak akkor határozott a katonai beavatkozás mellett, amikor a politikai rendezés lehetetlenné vált. Úgy véli, a fellé­pés sajnos szükségszerű, mert az et­nikai tisztogatás a világon sehol sem engedhető meg. A kormány ál­láspontjával egyetérett Gyurovszky László (MKP) is, aki felszólalásában hangsúlyozta, egyetlen állam sem Egyetlen állam sem tekintheti tulajdonának polgárait. Mikuláš Dzurinda tegnap a kormányban és a parlamentben is a koszovói helyzettel foglalkozott (TA SR) rinda felszólalását az ellenzék Milosevics-párti, és a koalíció NA­TO-fellépést védelmező hozzászó­lásai követték. Irena Belohorská (DSZM) attól tart, hogy a Pozsony és Jaslovské Bohunice-i Atomerő­mű közelében közlekedő NATO-gé­pek balesetet is okozhatnak, A vál­sággal kapcsolatban a képviselők gyakran éltek történelmi párhuza­mokkal. Jozef Prokeš (SZNP) sze­rint a NATO ugyanúgy próbálja iga­zolni a Jugoszlávia elleni fellépését, mint Hider Csehszlovákia 1938-as lerohanását a Müncheni Konferen­cián. Ján Budaj (SZDK) szerint a mai Jugoszláviában ugyanaz a probléma, mint a történelmi Ma­tekintheti tulajdonának polgárait, és az emberi jogokat a politikai ér­dekek fölé kell rendelni. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Mečiar­kormány meghiúsította Szlovákia csadakozását a NATO-hoz, ezért az ország most nehezebben veheti ki részét a nemzetközi együttműkö­désből. Alojz Engliš (DSZM) a Nyu­gattal folytatott január végi titkos tárgyalásokkal vádolta Eduard Ku­kant, lemondásra szólította fel. Kukán mindezt cáfolta, és bizonyí­tékokat kért a honatyától. Az ülést a kora délutáni órákban megszakító Bugár Béla parlamenti alelnök - valószínűleg Lexára cé­lozva - azzal búcsúzott a képvise­lőktől, hogy a jövő héten kedden folytatódó ülésig mindenkinek kel­lemes hátralevő napokat kívánt.

Next

/
Thumbnails
Contents