Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-02 / 50. szám, kedd

UJ SZO 1999. MÁRCIUS 2. SPORT A sérült Dušan Tittel és Igor Bališ nélkül utazik Sztara Zagorába Szlovákia labdarúgó-válogatottja Fegyelem, küzdelem, kitartás Pozsony. Szlovákia labda­rúgó-válogatottjának új vezetőedzője, Jozef Ada­mec is megtartotta első sajtótájékoztatóját. Ez azután történt, hogy elő­zőleg tárgyalt a szövetség vezetőivel a szerződés feltételeiről. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Akárcsak elődje, Dušan Galis, ő sem írta alá első nekifutásra a kontraktust, pedig hétfőre je­lezték a szövetség képviselői. Ezzel kapcsolatban František Laurinec elnök nyilatkozott: „Hétfőn csak a szerződés felté­teleit készítettük elő, azzal a gyakorlati dologgal, hogy már­cius l-jével kezdődően Jozef Adamec átveszi a válogatott irányítását. A szakmai stáb ösz­szetételét a szerződés ünnepé­lyes aláírásakor, március 9-én, kedden, a végrehajtó bizottság ülésén pontosítjuk." Ismert, Szlovákia válogatottja holnap délután 14.00 órakor Sztara Zagorában barátságos mérkőzést játszik a Bulgária el­len. Ez lesz a főpróba a románok (március 27., Bukarest) és a ma­Ez lesz a főpróba a ro­mánok és a magyarok elleni Eb-selejtezőre. gyarok (március 31., Pozsony) elleni Európa-bajnoki selejtező­re. Adamecnek az volt a kérése, hogy ezen meccsen Anton Dra­gúň, a Dubnica trénere legyen a • Ma este játsszák a labdarúgó UEFA Kupa negyeddöntőjének első mérkőzéseit. A legjobb nyolc között három olasz, há­rom francia és két spanyol együttes található. A MŰSOR ­17.30: FC Bologna-Olympique Lyon; 19.30: Girondins Bor­deaux-AC Parma; 21.15: Olym­pique Marseille-Celta Vigo; 21.30: Atletico Madrid-AS Ro­ma (a mérkőzést élőben közve­títi az Eurosport). • A cseh labdarúgóliga 17. for­dulójának zárómérkőzésén: Sla­via-Ostrava 0:0. • Hat mérkőzést játszottak a jég­korong NHL-ben: NY Rangers­Jozef Adamec, a labdarúgó-válogatott új edzője is mutatja, merre van Európa (Fotó: Vojtíšek) segítője. Megtörtént. Jozef Ada­mec: „Egyforma nézetünk van a futballról, barátok vagyunk, s úgy érzem, jó lesz az együttmű­ködésünk. Ami a játékosokat il­leti, nálam csak olyanok jönnek számításba, akik a pályán fe­gyelmezettek, határozottan küzdenek és szorgalmasak. Nem számít, hogy valaki ideha­za vagy külföldön focizik, az a fontos, jó labdarúgó legyen, megfeleljen elképzeléseimnek. Komolyan kell vennünk a szer­dai meccset, amely főpróba a két Európa.-bajnoki selejtezőre. Ha Romániában nyerünk, van esélyünk a továbbjutásra." Anton Dragúň. „Adameccel jó barátságban vagyok, ismerjük egymást. Hogy egy meccsnél to­vább maradok-e Adamec segítő­je, arról Bulgáriában fogok tár­gyalni Laurinec elnökkel. Szíve­sen maradnék..." A bolgárok ellen eredetileg kije­lölt keretből sérülés miatt hiány­zik Tittel és Bališ, Labant (Slavia) tegnap még bajnokit játszott, így nem utazik. Ezért a tréner T. Zá­teknek (FC Košice), Prohászká­nak (Sparta) és Kratochvűnak SPORTHÍRADÓ Philadelphia 6:5, Dallas-Los An­geles 1:0, Washington-Pitts­burgh 4:3, New Jersey-Phoenix 4:1, Chicago-St. L'ouis 1:3, Van­couver-Buffalo 0:2. • Tegnap.Bécsben a Magyaror­szágon kialakult helyzetről és a közös Eb-rendezéssel kapcsola­tos pályázat esélyeiről tárgyalt Kovács Attila, az MLSZ felfüg­gesztett elnöke Beppo Mauhart­tal, az Osztrák Labdarúgó Szö­vetség elnökével. • A kosárlabda NBA legutóbbi felvonásában: Milwaukee-Phila­delphia 78:87, Spurs-Utah 87:101, Los Angeles-Houston 106:90, Detroit-New York 89:68, Miami-Orlando 84:78, Minneso­ta-Portland 93:100, Phoenix­Golden State 102:89, Denver­Vancouver 116:112. • Közzétették a férfi teniszezők legújabb világranglistáját: Samp­ras 3449 pont, Kafelnyikov 3382, Coretja 3250, Moya 3234, Rafter 3138, Rios 2880, Henman 2764, Krajicek 2702 ... 12. Kučera 2160. A keresetek alapján: Kafel­nyikov 669 025 dollár, Enqvist 299 488, Haas 262 176. • Két eredmény a portugál lab­darúgó-bajnokságból: Alverce­Benfica 0:2, Boavista-FC Porto 0:0. Az élcsoport: Porto 53, Boa­vista 52, Benfica 52 pont. (Inter) küldött behívót. Rajtuk kí­vül a következők jelentek meg a tegnapi randevún: König (Slo­van), Susko (Trnava)-Dzúrik (FC Košice), Zeman (Arnheim), Kar­han (Trnava), Špilár (FC Košice), Tomaschek, Varga (Slovan), Uj­laky (Trnava), Majoros (Slovan), Fabuš (Trenčín), Pinté (Inter), Dubovský (Oviedo). A küldöttség ma délelőtt repül Plovdivba, onnan autóbusszal teszi meg a mintegy 60 kilomé­teres utat a meccs színhelyére. Jugoszláv játékvezetői hármas irányítja az összecsapást, (tv) • Továbbra is a svájci Martina Hingis vezeti a női teniszezők ranglistáját: Hingis 5774, Da­venport 5547, Szeles 3823, Novotná 3677, V. Williams 3177, A. Sanchez 3067, Graf 2810. • A skót futballbajnokság 26. fordulójában a listavezető Glas­gow Rangers idegenben 5:0-ra legyőzte a Kilmarnock együtte­sét. Az élmezőny Glasgow Ran­gers 59, Celtic 46, Kilmarnock 41 pont. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 3, 4, 6, 7, 11, 13, 15, 21, 25, 38, 42, 43, 53, 62, 64, 72, 73, 74, 76, 79. RÖVIDEN Theoren Fleury csapatot váltott Denver. Theoren Fleury, a jégkorong NHL-ben szereplő Calgary Flames gólerős csatára a Colorado csapatához iga­zolt. A 30 éves játékossal tartott Chris Dingman is. A Calga­ry cserében megkapta a Coloradótól Rene Corbet-t és Wade Belakot. Fleury 1989-ben, újoncévében tagja volt a Stanley Kupát nyert Calgarynak, mitöbb, a múlt héten a kanadai együttes történetének legeredményesebb játékosa lett. A csatár a mostani idényben 30 gólt ütött és 39 gól­passzt adott. (MTI) Meghalt egy néző Manchesterben Manchester. Egy személy életét vesztette abban a tömegvere­kedésben, amely a Brit Nemzetközösség középsúlyú címéért kiírt Paul Jones-Jason Matthews ökölvívó-mérkőzés után tört ki Manchesterben. Szemtanúk szerint a csarnokban lévő ezer néző nagyrésze ittas volt. Letartóztatásokról nem szólnak a je­lentések. A találkozó a 7. menetben ért véget, amikor Jones le­léptetésével Matthews elnyerte a címet. (MTI) Valenciában lesz az ATP-vb? Valencia. A jövő évtől kezdve a spanyolországi Valencia ren­dezheti meg a férfi teniszezők ATP-világbajnokságát, ha a vá­ros és a profi játékosok szervezete közötti tárgyalások eredmé­nyesek lesznek. A viadalnak jelenleg otthont adó németorszá­gi Hannover szerződése az ATP-vel idén jár le, a verseny meg­rendezésének a jogát Valencia szeretné megszerezni. Sikeres egyeztetések után a spanyol városban 2000 novemberének utolsó hétvégéjén rendeznék meg először az ATP-világbaj­nokságot. (MTI) Salo helyett Takagi az Arrowsnál London. A finn Mika Salo helyett a japán Takagi Toranoszuke vezeti idén a Forma l-es autós gyorsasági vi­lágbajnokságban szereplő brit Arrows istálló egyik autóját. Mika Salo és az Arrows vezetői hosszú beszélgetésen egyez­tek meg a szakításról. - A két fél közötti tanácskozás baráti hangulatú volt, és mi nem is zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy valamikor újra együtt dolgozzunk Mika Salóval - sze­repel a közleményben. (MTI) Húsz játékos a magyar válogatott edzőtáborában Sebők és Pető nélkül MTI-JELENTES Budapest. Tegnap az FTC népli­geti sportkomplexumában talál­koztak a kétnapos edzőtáboro­záson résztvevő magyar labda­rúgó-válogatott tagjai. Eldőlt, hogy Bicskei Bertalan szövetségi kapitány ezúttal nem számíthat a sérült Sebők Józsefre és Pető Tamásra, így az eredeti 22 fős keret helyett csak 20 labdarúgó kezdte meg a közös gyakorlást. Szilágyi György csapatorvos el­mondta, hogy Sebők lovaglói­zomhúzódással bajlódik, míg Pe­tő lábát feltörte a cipő. Mátyus János együtt edz a többiekkel, de kérdéses, hogy pályára léphet-e március 10-én a Bosznia-Herce­govina elleni barátságos mérkő­zésen, ugyanis a ferencvárosi vé­dőt a Magyar Labdarúgó Szövet­ség fegyelmi bizottsága március 21-éig eltiltotta. A bosnyákok elleni összecsapás­ra készülő keret tagjai március 7-én, három nappal a mérkőzés előtt találkoznak. Az edzőtáborozáson részt vevő 20 fős magyar válogatott keret ­kapusok:Babos Gábor (MTK), Vezér Ádám (Kispest); hátvédek - Lakos Pál, Csiszár Ákos, Korsós György (Győr), Éger László (Du­naferr), Fehér Csaba (Újpest), Halmai Gábor, Szamosi Tamás (MTK), Mátyus János (FTC); kö­zéppályások - Vincze Ottó, Lendvai Miklós (FTC), Illés Béla (MTK), Somogyi József (Győr); csatárok: Tóth Norbert (Újpest), Zavadszky Gábor (Dúnaferr), Dombi Tibor (Debrecen), Ko­vács Zoltán, Korsós Attila (Új­pest), Egressy Gábor (Diósgyőr). Színvonalas versenyeket hozott az ausztriai Ramsauban megrendezett északisí-világbajnokság, amelyen a norvég és a finn sportolók vitték a prímet Főszereplők: Myllylä, Belmondo és Vik SZABÓ ZOLTÁN Az ausztriai Ramsauban lebo­nyolított északisí-világbajnoksá­gon a sportolók kitűnő teljesít­ményekkel kápráztatták el a szép számú közönséget. Legsi­keresebben a norvégok és a fin­nek szerepeltek, négy-négy aranyérmet gyűjtöttek. A leg­utóbbi vb-hez képest alaposan visszaestek az oroszok, 1997­ben hat elsőséget szereztek, ez­úttal viszont csak kettőt. Egyértelműen Mika Myllylä bi­zonyult a seregszemle legna­gyobb Sztárjának, a 29 eszten­dős finn sífutó triplázott, a 10 km-es, a 30 km-es és az 50 km­es távon is diadalmaskodott. Emellett még egy második he­lyezést is a magáénak mondhat. „Az igazat megvallva, álmaim­ban sem gondoltam arra, hogy háromszor is felállhatok a dobo­gó legfelsőbb fokára. Örülök, hogy a kemény munka meghoz­ta gyümölcsét, sokáig úgy volt, hogy kihagyom a 30 kilométeres versenyt, hiszen ebben a szám­ban úgy gondoltam, lehetetlen lesz legyőzni Dáhliet" - mondta boldogan a maratoni verseny megnyerését követően Myllylä. Pedig a viadal előtt nem tarto­zott az esélyesek közé, hiszen mindössze egy Világ Kupa-futa­mot nyert, legtöbben a norvég síkirályt, Björn Dähliet favori­zálták. Azonban a nyolcszoros olimpiai és kilencszeres világ­bajnok mindössze egy ezüst- és egy bronzéremmel távozhatott Ausztriából. Úgy hírlik influen­zával küszködött, ezért nem tudta hozni megszokott formá­ját a kiváló sportember, ezért az 50 kilométeres versenyben már nem is állt rajthoz. Két elsőséget mondhat magá­nak sífutásban Stefania Belmon­do, északi összetettben a norvég Bjarte Engen Vik és síugrásban a német Martin Schmitt. Az olasz Belmondo hat esztendő után ért ismét a csúcsra, a nők mezőnyé­ben négy esztendeje uralkodó oroszok eléggé gyengén szere­peltek, mindössze két elsőséget szereztek: Lazutyina és a 4x5 km-es váltó révén. Nagy szenzá­ciónak számít az osztrákok jó szereplése, ki gondolta volna, hogy a hazai sífutóváltó megelő­zi a legyőzhetetlennek hitt nor­vég kvartettet? Északi összetettben Bjarte Engen Vik igazolta klasszisát, biztosan nyerte mindkét versenyszámot. Már a síugrásban nagy előnyre tett szert és a futásban magabiz­tosan őrizte meg első helyét. Síugrásban a 20 esztendős Mar­tin Schmitt vitte a prímet, nagy­sáncon és a csapat tagjaként is aranyérmet nyert. Hogy a német együttes jól felkészült a sereg­szemlére, ez azt is bizonyítja, hogy Hannawald révén az ezüstérmet is szereztek. A kö­zépsáncon viszont hármas japán siker született, azon az estén egyszerűen legyőzhetetlenek voltak az ázsiaiak. Kazujosi Fu­naki tovább gyarapította érem­gyűjteményét, s megérdemelten előzte meg riválisait. Azonban csapatverseny során az utolsó ugrásokat elrontották, így el­úszott az elsőség. Szlovákiát 12 sportoló képvisel­te, a várakozásnak megfelelően a sífutó Ivan Bátory végzett a legjobban, a 15 kilométeres ver­senyben tizenkettedikként zárt, ám a maratoni versenyt feladta. Martin Bajčičák sem okozott csalódást, kétszer is az első húsz között ért célba, viszont Párička, Ježík és Jurčo megközelíteni sem tudta a középmezőnyt. Csa­lódásnak számít, hogy a váltó csak tizenegyedik lett. A höl­gyek között Jaroslava Bukvajo­vá a 10 km-es távon a 17. helyen végzett, nem tudta megismétel­ni naganói teljesítményét. A ve­teránnak számító Alžbeta Hav­rančíková már jóval túl van pá­lyafutása csúcsán, s a vert me­zőnyben végzett. Uram, Pšenko és Kafka szemé­lyében fiatal tehetségek kaptak lehetőséget a síugrósáncokon, reméljük, értékes tapasztalato­kat szereztek... Mika Myllylä három aranyérmet nyert az ausztriai északisí-világbaj­nokságon (Fotó: CTK)

Next

/
Thumbnails
Contents