Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-12 / 59. szám, péntek
8 HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 12. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Tragikus halálod szívünknek nagyon fáj, te voltál mindenünk, örök sebet hagytál. Mélységes gyászunkban köszönjük minden rokonnak, jó barátnak, szomszédnak és ismerősnek, hogy 1999. március 5-én elkísérték utolsó földi útjára a párkányi temetőbe a szeretett férjet és édesapát, FRANK MIKLÓST, akit a kegyetlen halál tragikus körülmények között ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok koszorút, virágot és a vigasztaló szavakat. A gyászoló család V-381 MEGEMLEKEZES Fájó seb a szívben feledni nem enged, mert olyan ember ment el, akit feledni nem lehet. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága halottunkra, id. GYURKOVICS ISTVÁNRA halálának első évfordulóján. Köszönet mindazoknak, akik velünk együtt emlékeznek rá. Örökké gyászoló családja. Az idő múlik, a fájdalom megmarad. Szomorú szívvel emlékezem március 12-én, halálának harmadik évfordulóján férjemre, KOVÁCS MIKLÓS gimnáziumi tanárra (Dunaszerdahely). Köszönöm mindazoknak, akik egy néma percet szentelnek emlékének. Felesége: Margitka DS-399 Soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága édesanyánkra és nagyanyánkra, özv. POLLÁK JÁNOSNÉ RAZGYEL IRÉNRE halálának első évfordulóján. A gyászoló család y ^ MUNKÁT KERES-KLNÁL • Profi üzletkötőket keresek műanyag redőnyök árusítására. Szükség esetén autót biztosítok. 100 %-os megegyezés. Tel.: 0905/251 020. KN-182 FELVÁLLALUNK MINDENNEMŰ ÉPÍTKEZÉSI MUNKÁT (KŐMŰVESMUNKA, CSEMPÉZÉS, ÁCSMUNKA, FESTÉS, GUMIZÁS), VALAMINT ELADÓ TÉGLA, ÁRA: 3.50. Tel.: 0905/681 297. DSk-428 • Külföldi tőke - jól jövedelmező lehetőség. Tel.: 0709/552 83 11. DS-448 • Egészségügyben dolgozóknak mellékállás magas jövedelemmel. Dunaszerdahely. Tel.: 0905/499 213. DS-445 • Munkaajánlat. Üzlet - a nyereséget és a sikert jelenti. Tel.: 0905/186 257. KN-205 ÁLLÁ S • Dunaszerdahelyi székhelyű cég titkárnőt keres (angol nyelv társalgási szinten). Tel.: 0709/552 73 53. VS-269 Budapesti Kft. keres üzleti partnert vegyesvállalat létesítése céljából. Tel.: 0036/1/2643781,2641307. Vk-368 • Eladó kitűnő műszaki állapotban levő 6 éves Sampo 2025-ös gabonakombájn, munkaszélessége 3,25 m. Tel.: 0905/186 301. DS-454 • Eladó fehér színű FORD ESCORT CLX 1,4, gyártási év 1992. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/430 003. DS-456 • Minden típusú autóhoz pótalkatrész. Tel.: 0903/242 006. DS-459 • Eladó Favorit 136 L. Tel.: 0709/555 86 24, 17-től 22 óráig. DS-457 • Eladó LADA 2107. Cím: Bodza 18. KN-209 • Eladó kétajtós felújított antik ' szekrény. Tel.: 0709/552 17 72. DS-430 • Dunaszerdahelyen, a központtól 300 m-re kétszoba-összkomfortos gázfűtéses családi ház eladó. Bútorok is. Vállalkozóknak nagyon előnyös. Tel.: 0709/552 11 72 szombaton, vasárnap. V-347 morjan. Tel.: 07/459 89 167 • NATES spol. s.r.o. Šoltésovej 2, 811 08 Bratislava munkaviszonyba felvesz jó fizetési lehetőséggel a somorjai műhelyrészlegre: - bútorfelületek megmunkálásához lakkozókat szakmai végzettséggel somorjai műhelyrészlegre és szerelésre: - asztalost, épületasztalost. Közelebbi információkat a 0708/562 72 76-os, 562 72 75ös telefonszámon adunk. VS-253 ADÁSVÉTEL • Eladó Liaz 706 MTSP + pótkocsi BSSPS2 16.12. Tel.: 0709/551 56 05. DS-387 • Eladó 3 ajtós piros Peugeot 205 XLD, gyártási év 1990, nagyon jó állapotban. Tel.: 0905/447 999. S-74 • Eladó Favorit-karosszéria, festés előtt. Tel.: 0708/562 44 75. S-75 • Eladó JAWA 3,50/639, 1991es évjárat, műszakival, új rendszámtáblával. Ára: 16 000 korona. Tel.: 0905/512 483. KN-202 • Eladó ötsebességes Škoda 125 L megkímélt állapotban, első tulajdonostól. Cím: Dióspatony 40. Tel.: 0709/934 47, 19 órától. DS-455 • Eladó háromszobás lakás Érsekújvárott. Tel.: 07/554 248 34. V-157 • Eladó saját tulajdonban levő, vállalkozásra alkaímas új épület berendezéssel Nagymegyeren, a városközpontban. Tel.: 0709/555 20 42. DS-424 • Eladó családi ház Nagyudvarnokon, 20 áras telekkel. Tel.: 0709/552 93 43, 0709/912 91. DS-451 • Régi műtárgyakat vásárolunk, lehetnek hiányosak is. Pl. órákat, bútorokat, festményeket, szobrokat (bronz-fa-porcelán). Hívásra házhoz jövök. Tel.: 0905/160 643. DS-415 • Vöröshagyma eladó. Tel.: 0707/983 85, Barczi Sándor, 925 06 Čierna Voda 218. V-369 • Eladó pikírozni való Slovákia paprikapalánta. Tel.: 0709/935 308, 0903/419 971. V-385 • A Keszegfalvai Agrárszövetkezet eladásra kínál növendékpulykákat továbbnevelésre 3,54 kg súlyban a következő áron: jércék: 240 korona/db, kakasok: 260 korona/db, a keszegfalvai Vajas farmon 13-tól 17-ig hetente hétfőn, kedden és szerdán, amíg a készlet tart. Továbbá csütörtökön és pénteken a keszegfalvai Decsi farmon vágópulykákat kínál 12-15 kg élősúlyban, áruk 52 korona/kg, a míg a készlet tart. KN-196 • Eladó 6 x 20 m és 9 x 20 m-es fólia váz. Tel.: 0709/555 38 78. DS-450 Eladó üzemképes fagyizó Nádszegen. Át is helyezhető. Tel.: 0706/778 23 51, 16 órától, 0706/778 25 20. DSk-453 VEGYES • Redőnyök megrendelhetők Szlovákia egész területén. Szerelés, szállítás ingyenes. Ergolex: 0819/796 425. VS-27 • Ülőgarnitúrák újrakárpitozását vállaljuk. Cím: Povoda 243. Tel.: 0709/552 75 70, 0905/518 928. DS-317 • Szőnyeg és kárpit antibakteriális tisztítását vállaljuk. Tel.: 0709/552 94 38, 0905/441 240, 0905/441 239. DS-344 Orechová Potôň 290 930 02 Fólia eladása és méretre vasalása változó vastagságokban: - fátyolfólia - szezonfólia - agrofólia - kasírfólia - talajfólia. Viszonteladóknak is! Info: S 0709/933 36. • Eladó háromszobás lakás SoS-69 Külföldi kereskedelmi vállalat könyvelőt keres Követelményeink: • középiskolai végzettség • kettős könyvviteli gyakorlat legalább 3 év • számítógépes ismeretek (WORD, EXCEL) • magas színvonalú, önálló munka Ajánlatunk: • széleskörű továbbképzési lehetőség • jó munkahelyi légkör • kedvező fizetés. g Tel.: 07/482 912 93. • Párkány, Galánta, Pozsony környékén egyszemélyes zenét biztosítok. Tel.: 0905/453 674. V-348 • Vannak még álmai, vágyai? De kevés a jövedelme, nagy a kiadása? Munka otthonra is! Tel.: 0905/583 294. KN-193 • Lapostetők szigetelését vállaljuk 90 koronától. Tel.: 0709/552 52 08, 0903/341475. DS-436 KOZLEMENY Euro 68 hőszigetelt ablakok, ajtók, garázsajtók, télikert gyártása és szerelése, részletfizetésre is. Parafa 210 korona/m 2, parketták árusítása, lerakása. NUKI s.r.o. Mostová 41 Veľký Meder Tel.: 0709/555 37 64. VSk-287 JIM SANDERS tanítványa előadást tart 1999. március 12-én és 19-én Komáromban (Zdravcentrum, 18 óra). KNk-204 APROHIRDETESEK FELVETELE POZSONYBAN VOX NOVA Rt., P. O. Box 49 Prievozská 14/A, 824 88 Bratislava 26; tel.: 07/582 38 262 munkanapokon 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN Megyercsi utca 9, tel.:0819/700 869, munkanapokon 7.30-tól 15.30 óráig KASSÁNKovács utca 25, tel.: 095/6228 639, munkanapokon 8 és 12 óra között DUNASZERDAHELYEN Üzletsor u. 18, tel./fax: 0709/5529968, munkanapokon 8 és 17 óra között NYITRÁN Farská 44 tel.: 087/522 543 munkanapokon 12 és 14 óra között SOMORJÁNHlavná 45 Tel.: 0708/562 71 84. Mottó: „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te, a népek hajnalcsillaga!" A CSEMADOK NAGYMEGYERI SZERVEZETE tisztelettel meghívja Önt és családját a MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL SZERVEZETT ÜNNEPI RENDEZVÉNYEINKRE 1999. március 14. (vasárnap) - 18 óra: ÜNNEPI EMLÉKEST - „1848, te Csillag" címmel a vmk nagytermében. Ünnepi beszédet mond: CSÁKY PÁL - Az SZK KORMÁNYÁNAK ALELNÖKE Közreműködnek: Kardos Tünde, Zakál Gyula, Bárdos Lajos Vegyeskar, a Megyer Néptánccsoport zenekara, Bárka Egyházi Ifjúsági Énekkar, a Művészetei Alapiskola tanulói 1999. március 15. (hétfő) -16.30: KOSZORÚZÁSI ÜNNEPÉLY a református temetőben Szeghy Zsigmond honvéd sírjánál. A vmk-ban tartott rendezvényen minden résztvevő kokárdát kap, tetszés szerinti összegért. Megvásárolható: az 1999-es évi CSEMADOK tagsági bélyeg, a Csemadok 1999-es falinaptár, új helytörténeti kiadványunk: Varga László: Az első lépések Mindenkit szeretettel várunk. VSk-292 Megrendelhetők! Tel.: 0905/410 632. Márciusi megrendelőink 10%-os kedvezményt kapnak. VK-280 é ^PSATUR UTAZÁSI IRODA VÁLASSZON UTAT, FIZESSEN ELŐLEGET 99. 111. 31-éig, MEGTAKARÍTÁSA 5% ^POZSONYBÓL Mallorca, Andalúzia, ÉszakSpanyolország, Ibiza, Görögország, Korfu, Kréta, Rhodos, Törökország, Tunézia KASSÁRÓL Észak-Spanyolország, Mallorca, Görögország, Korfu, Kréta, Törökország, Tunézia, Bulgária SZLIACSROL Észak-Spanyolország, Mallorca Dominikai Köztársaság, Maldiv-szigetek, Seychelleszigetek, Thaiföld, Mauritius, Mexikó, Kuba, Kína, Hongkong, Szingapúr, Dél-Afrika Horvátország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Görögország, Bulgária, Románia, Magyarország, Ausztria ISMERETSZERZŐI UTAK ISMERETSZERZŐ UTAK LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKA A SZLOVÁK PIACON! Tájékoztatás és árusítás az 50 CK SATU R irodában Zöld vonal: 0820 130130 in ternet: www.satur.sk Ííi1 text l613. old. F€NVK€P€K CSUCSMINOS6GBČN 6LŰNVQS ÁRON MINDČN CK SRTUR IRODÁBAN VK-288 Válaszaikat a jeligés apróhirdetésekre a hirdetőiroda címére küldjék el. (Vox Nova, a. s., Hirdetőiroda, Prievozská 14/A, 824 88 Bratislava). A borítékra írják rá a hirdetés jeligéjét és számát, hogy leveleiket a megfelelő címre továbbítani tudjuk.