Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-06 / 30. szám, szombat

CL POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 10. Arafat az USA-ban A palesztin államról A magyar kormányfő a Delonak nyilatkozott Orbán a kisebbségekről MTI-JELENTES Ljubljana. A gazdasági együtt­működés bővítését nevezte a leg­fontosabb feladatnak Magyaror­szág és Szlovénia kapcsolataiban a magyar miniszterelnök abban az interjújában, amely a Delo cí­mű ljubljanai napilap tegnapi számában jelent meg. A nemzetiségi kérdésekkel kap­csolatban Orbán hangsúlyozta, hogy a szlovén alkotmány ma­gas szinten biztosítja a magyar kisebbség jogait. Fontosnak ne­vezte, hogy ezeket a jogokat a magyar nemzetiség a minden­napi életben és helyi szinten is gyakorolhatja. A magyarországi kisebbségekkel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy 1994 óta helyi és országos szinten ki­sebbségi önkormányzatok ala­kulhatnak. Elmondta, hogy a ki­sebbségek parlamenti képvise­letével kapcsolatban két jogi ne­hézséggel kell számolni: a ma­gyar parlament egykamarás, másrészt a magyarországi ki­sebbségek elzárkóznak a re­gisztrációtól. „A Nemzeti és Et­nikai Kisebbségi Hivatal hama­rosan elkezdi azt a szakmai munkát, amelynek célja, hogy a kérdésre elfogadható megoldást találjunk" - szögezte le. Belgiumban sem kapott leszállási engedélyt Vadászbombázókkal Öcalan ellen Mandela leghíresebb, sokat idézett beszéde 1964-ben hangzott el a bíróság előtt. (Archív) Meghívó II. János Pálnak Bukarest. I. Teoctist román ortodox pátriárka hamaro­san levélben fogja meghívni II. János Pál pápát romániai látogatásra. A Kathpress je­lentése szerint a Román Or­todox Egyház Szent Szinó­dusa ilyen értelmű határo­zatot fogadott el. A meghí­vás a romániai ortodox és katolikus egyház közötti kapcsolatok örvendetes ja­vulásának tudható be ­idézte az osztrák katolikus hírügynökség a Szent Szi­nódus közleményét. A pá­pa első ízben tesz majd lá­togatást egy ortodox ha­gyományokkal rendelkező országban. (MTI) Washington. Bili Clinton ameri­kai elnök csütörtökön arra kérte Jasszer Arafatot, hogy ne kiáltsa ki május 4-én egyoldalúan az önálló palesztin államot, ha olyan izraeli kormányt akar hivatalban látni a május 17-i választások után, amely partner lesz a közel­keleti megbékélés folytatásában. Értesülések szerint az USA elis­meri, hogy a palesztin fél többet teljesített a tavaly októberben a Maryland állambeli Wye konfe­renciaközpontban kidolgozott megállapodás előírásai közül, mint az izraeli fél. Benjamin Netanjahu ennek ellenére a pa­lesztinok magatartására hivat­kozva fagyasztotta be a „megálla­podások" teljesítését. Washing­tonban úgy látják, hogy a folya­mat felújítására nem lenne mód az izraeli választások után, ha előbb Arafat kikiáltaná a palesz­tin államot. (MTI) Párizs. A Párizs melletti Rambouillet-ban tegnap megkezdődtek a ma nyíló koszovói békekonferencia előkészületei. A biztonsá­gi erők úttorlaszokat állí­tottak fel a 25 ezer lakosú településen, amelynek kastélya lesz a tárgyalások helyszíne. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Tegnap este a hathatalmi nem­zetközi összekötő csoport osz­tályvezetői szintű találkozón rögzítette a tárgyalási szabályo­kat és a pontos tárgyalási mó­dot. Az összekötő csoport szán­déka szerint a konferencia leg­feljebb két hétig tarthat. Már egy hét múlva eredményeknek kellene születniük. Ezeket aztán meg akarja vizsgálni a nemzet­közi összekötő csoport, amely­MTI-JELENTÉS London. Augusto Pinochetnek egyelőre tovább kell várnia arra, hogy megtudja, a brit igazság­szolgáltatás alapján védettséget élvez-e Chile egykori államfője­ként a letartóztatás és büntetőjo­gi felelősségre vonás alól, vagy pedig kiadható Spanyolország­nak. A lordbírák csütörtökön be­fejezettnek nyilvánították a Pino­HiRÖSSZEFOGLALÓNK Ammán. Husszein jordániai ki­rály a klinikai halál állapotában van, életfunkcióit már csak egy berendezés tartja fenn - jelentet­te tegnap délután a Reuters és az AFP. A Reuters úgy értesült, hogy a gépet huszonnégy órán belül ki­kapcsolhatják. Lapzártáig nem kaptunk jelentést arról, hogy ez megtörtént-e. Husszein tegnap tért haza abból az amerikai kórházból, ahol nyi­rokmirigyrákját kezelték, s ahol kedden csontvelő-átültetést haj­tottak végre rajta. A 63 esztendős uralkodót késő délelőtt vitték be Ammán katonai kórházának in­nék tagjai: az USA, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország. Ezután a konfliktusban érintett feleknek legfeljebb még egy he­tük van a megállapodás további kidolgozására. A békekonferenciát személye­sen Jacques Chirac francia ál­lamfő nyitja meg ma délután 15 óra körül, az elnöklést Robin Cook brit és Hubert Védrine francia külügyminiszter látja el. Az összekötő csoportot je­Nyolcezer brit katonát helyeztek 72 órás készültségbe. lenleg Nagy-Britannia vezeti, Franciaország pedig különösen sokat fáradozott annak érdeké­ben, hogy tárgyalásos megol­dás szülessen. Christopher Hill chet-ügy meghallgatását, de kö­zölték, hogy meghatározadan ideig elhalasztják döntésük kihir­detését a chilei tábornok mentes­ségének kérdéséről. Lord Browne-Wilkinson, a hétta­gú testület elnöke közölte: a lordbírák időt kérnek a mér­legelésre, és megfelelő időben tá­jékoztatni fogják a lordok házát döntésükről. Ha úgy döntenek, hogy Pinochet volt államfőként tenzív osztályára. Halála után fia, Abdallah trónörökös azonnal le­teszi a királyi esküt a parlament előtt. Amman utcáin teljes volt a nyugalom, a péntek munkaszü­neti nap a Jordán Hásimíta Ki­rályságban. Az uralkodó haldok­lásának, majd klinikai halálának híre mélységesen megdöbbentet­te a lakosságot, amelynek jelen­tős része rajta kívül nem ismert más uralkodót, tekintve, hogy a 63 éves Husszein 46 éve ült a tró­non. A királyi család teljes szám­ban összegyűlt a kórházban, amelyet lezártak a nagyközönség elől, a hozzátartozókhoz érkező látogatókat sem engedték tovább a parkolóknál. különleges megbízatású nagy­követet és Wolfgang Petrischt, Ausztria EU-beli képviselőjét közvetítőkét vonták be. A fran­cia külügyminisztérium alá­húzta: a tanácskozások egész időn át bizalmasak maradnak, és a sajtónak nem lesz bejárása a kastélyba. Tudatosan nem is hoztak létre sajtóközpontot Rambouillet-ben. Nyolcezer brit katonát helyezett 72 órás készültségbe a brit kor­mány, hogy a NATO békefenn­tartó erőinek részeként bármi­kor Koszovóba indulhassanak. Miután a szerbiai vezetés csü­törtökön este bejelentette, hogy kész részt venni a béketárgya­lásokon, George Robertson vé­delmi miniszter közölte: elren­delte a brit katonai készültséget, az egységek felkészültek arra, hogy a béketárgyalások nyomán bármikor bevethessék őket a dél-szerbiai tartományban. mentességet élvez a büntetőjogi felelősségre vonás alól a katonai junta idején elkövetett bűncse­lekmények ügyében, a határozat nyilvánosságra hozása után a 83 éves tábornok azonnal szabadon távozhat Nagy-Britanniából. Ha viszont úgy határoznak, hogy nem élvez mentességet, megkez­dődik a Spanyolország által kez­deményezett kiadatási eljárás hosszas folyamata. (ČTK-felvétel) Brüsszel. Abdullah Öcalan, az ismeretlen helyen tartózkodó, körözött kurd pártvezér szer­dán Hollandia felől megkísérelt berepülni Belgiumba, de turis­tagépét nem engedték az or­szág légterébe - jelentette teg­nap a De Standaard című belga lap. A gép, amely a feltételezé­sek szerint a Törökországban terroristaként kezelt Öcalant szállította, amerikai rendszám­mal az olaszországi Brindisiből MTI-HÍR Majna-Frankfurt. Németor­szág legnagyobb pénzintézete, a Deutsche Bank (DB) - saját történészeinek felfedezése sze­rint - közreműködött az ausch­witzi koncentrációs és haláltá­bor építési munkálatainak fi­nanszírozásában - közölték egy frankfurti sajtóértekezleten. Manfred Pohl, a DB történeti in­tézetének vezetője csütörtökön Frankfurtban azt mondta, hogy a katowicei, a bielsko-bialai, a tejseni és a bytomi bankfiókok hitelkapcsolatban álltak helyi vállalkozókkal, akik az IG Farben auschwitzi nagy építke­zésén tevékenykedtek, és rész­ben a Waffen-SS-nek is dolgoz­HÍRÖSSZEFOGLALÓNK London. Fokozott rendőri ké­szültséget rendeltek el egész Nagy-Britanniában, különösen a fővárosban az északír félkato­nai csoportok terrorakcióinak veszélye miatt. Az intézkedésre azután került sor, hogy csütör­tökön az északír katolikus ter­rorcsoport, az IRA bejelentette: a csoportból kivált keményvo­nalasok, az északír békefolya­mat ellenzői fegyvereket zsák­mányoltak az IRA titkos készle­teiből. Az IRA Folyamatosság nevű szakadár csoport pedig a Chanel 4 tévéadóhoz eljuttatott videokazettáján jelezte, hogy pokolgépes akciók sorozatát ter­vezi brit célpontok ellen a szi­getországban. A Valódi IRA meg „tragédiával" fenyegetőzött, ha a legnagyobb katolikus félkato­nai csoport, az IRA folytatja „büntetőakcióit" a szakadárok ellen, akik nem értenek egyet az északír békemegállapodással. Mo Mowlam, a brit kormány északír ügyekkel megbízott mi­nisztere elismerte, hogy nehéz szakaszba érkezett a nagypénte­érkezett Hollandiába. A lap szerint NATO-forrásokból je­lezték, hogy a gépen Öcalan tartózkodik. A Piper PA-42 tí­pusú magánrepülőt állítólag F-16-os vadászgépekkel terel­ték vissza a belga légtérből Rot­terdam irányába. A belga kül­ügyminisztérium nem erősítet­te meg a hírt, de a belga hírügy­nökség más forrásból úgy érte­sült, hogy a légtérmegtagadás valóban ettől a tárcától szárma­zott. A pártvezér jelenlegi tar­tózkodási helye ismeretlen. • tak. A DB történészei feltárták továbbá, hogy a Gestapónak Berlinben olyan számlája volt a banknál, amelyre a külföldre menekült vagy elhurcolt zsidók ingóságainak árveréséből eredő bevételeket fizették be. A Deutsche Bank szóvivője a sajtóértekezleten úgy nyilatko­zott, hogy megdöbbentette őket ez a felfedezés. A Zsidó Világ­kongresszus (WJC) csütörtökön New Yorkban jelezte, hogy kép­viselői hamarosan találkoznak a DB és a német kormány tiszt­ségviselőivel. „Reméljük, a ta­lálkozó lényegi haladást hoz a holocaust időszakával kapcso­latos kártérítési igények megol­dásában" - nyilatkozott a WJC ügyvezető igazgatója. ki békemegállapodás megvaló­sítása, és sürgette a feleket: ta­núsítsanak eltökéltséget a béke­folyamat továbbvitele érdeké­ben. Mowlam kijelentette: egye­lőre nincs oka arra, hogy leállít­sa az alkotmányozási folyama­tot, a hatalmi jogkörök átadásá­nak előkészítését, amiért nincs előrelépés a fegyverbe­szolgáltatás terén. A békefolya­matra leselkedő veszélyek ko­molyságát jelzi, hogy Clinton amerikai elnök csütörtök este telefonon tárgyalt Tony Blair brit kormányfővel, s minden le­hetséges segítséget megígért Washington részéről. A Republikánus Sinn Fein párt elnöke kijelentette: Gerry Adams, az IRA politikai szár­nyának, a Sinn Feinnek a veze­tője a nagypénteki békemegál­lapodással feladta a köztársasá­gi mozgalom fő célkitűzését, az ír sziget egyesítését. „Folytatni fogjuk a háborút, mert ha valódi békét akarunk, a probléma gyö­kerét kell kiirtani, azaz a brit fennhatóságot megszüntetni" ­nyilatkozta a Republikánus Sinn Fein elnöke. Az ET bírálja Maszhadovot Strasbourg. Az ET nyilatko­zatban szólította fel Orosz­ország tagköztársaságait, főleg Csecsenföldet, hogy törvényeit hangolja össze az ET alapelveivel. Maszha­dov csecsen elnök ugyanis rendeletével az iszlám tör­vénykezés, a saría alá ren­delte az államhatalom vala­mennyi szervét. Az Orosz Föderáció - amelynek 89 entitása közül az egyik Csecsenföld - tagja az Euró­pa Tanácsnak, s az orosz al­kotmány és az Emberi Jo­gok Európai Konvenciója a föderációt alkotó összes en­titásra vonatkozik. (MTI) Butler nyáron távozik New York. Richard Buder, az iraki tömegpusztító fegy­verek leszerelését ellenőrző ENSZ-bizottság (UNSCOM) vezetője csütörtökön beje­lentette, hogy távozik posztjáról, mihelyt június végén lejár a szerződése. Az ausztrál diplomata, akinek távozását főleg Irak éš Oroszország sürgette, most első ízben erősítette meg ez irányú szándékát a Reu­tersnek adott telefoninterjú­ban. (MTI) Mandela búcsúbeszéde Fokváros. Az apartheid megszűnése utáni második általános választásokat má­jus 18. és 27. között rende­zik meg Dél-Afrikában - kö­zölte tegnap Nelson Mande­la az ország helyzetét érté­kelő parlamenti beszédé­ben. Az elnöki beszédet so­kan a politikai fogolyból lett államférfi búcsúbeszédének tartják. Mandela a májusi választások után távozik hi­vatalából, hogy szabaddá tegye az utat kijelölt utódja, Thabo Mbeki alelnök szá­mára. A legutóbbi közvéle­mény-kutatási adatok sze­rint a Mandela vezette Afri­kai Nemzeti Kongresszus (ANC) kétharmados több­séggel meg fogja nyerni a választásokat. (MTI) A Párizs melletti Rambouillet felkészült a koszovói békekonferenciára Kizárják a sajtót A lordbírák gondolkodási időt kértek, még hetekig mérlegelhetnek Pinochet-ügy: nincs döntés Clinton is tudja, mindenképpen lesz önálló palesztin állam. (ČTK/AP) MTI-HIR Nagy-Britannia: északír terrorakciók veszélye Fokozott készültség A jordán uralkodót bármely pillanatban lekapcsolhatják a gépről Már beállt a klinikai halál Deutsche Bank: a haláltáborok finanszírozása A Gestapo számlái

Next

/
Thumbnails
Contents