Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-06 / 30. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 10. PanOráma - hIrdeTés gj Keszegh Margit elöljáró nagyon fontosnak tartja az önkormányzatokkal való kapcsolatok felújítását Ne legyen szembenállás ,A munkahelyteremtés az egyik legfontosabb feladat." (Vas Gyula felvétele) RÖVIDEN Csáky Pál Budapestre utazik Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapestre utazik, ahol részt vesz a kisebbségi ügyekkel foglalkozó szlo­vák-magyar kormányközi bizottság alakuló ülésén. Találkozik Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterel­nökkel, Martonyi János külügyminiszterrel és Boros Imrével, a PHARE-program magyarországi koordinátorával, valamint a magyarországi szlovákok képviselőivel is. (TA SR) A kisebbségi nyelvtörvényről Pozsony. A Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport műhelytalálkozót tartott, amelyen a társadalomtudományok egyes területeit képviselő szakemberek megvitatták az MKP nyelvtörvénytervezetét. A csoport célja, hogy észrevételeivel bő­vítse a végső változatot. A megbeszélésen részt vett Csáky Pál miniszterelnök-helyettes is. (vk) Száz nap politikai eredményei Pozsony. A száznapos türelmi időben főként politikai téren értünk el eredményeket - vélekedett Jozef Migaš. A parla­ment elnöke konkrétan a kétnyelvű bizonyítványokat és azt említette, hogy a törvényhozási bizottságokban helyet kaptak az ellenzéki képviselők is. (TA SR) Rövidesen módosul az alkotmány Kassa. Már a parlament februári ülésén létrehozzák az alkot­mány felölvizsgáláért felelős bizottságot. Jelentette be Pavol Hrušovský, a törvényhozás alelnöke az alkotmánybíróság el­nökével folytatott tárgyalásai után. A bizottágban helyet kap­nak az ellenzék képviselői is. (TA SR) Ki agitálhat az elnökért? Pozsony. František Šebej (SZDK) szerint a kormányfőnek és a házelnöknek elvi okok miatt távol kell maradniuk az elnökvá­lasztási kampánytól. A PEP viszont szeretné, ha a két államférfi Rudolf Schuster mellett agitálna. (SITA) Mérséklődtek a Schengennel kapcsolatos félelmek Konzulátus Kassán is A Komáromi Járási Hivatal elöljárójának, dr. Keszegh Margitnak a nevét közvet­lenül hivatalba lépését kö­vetően ismerhették meg lapunk olvasói. V. KRASZNICA MELITTA Beiktatása után ugyanis egyik legfontosabb feladatának tar­totta a járás több iskolaigazga­tójának leváltása miatt elhíre­sült oktatási osztályvezető, Stanislav Lukáč visszahívását, és a búcsi meg a bátorkeszi isko­laigazgató visszahelyezését ere­deti tisztségébe. Ön akkoriban azt nyilatkozta, hogy a további leváltásokról az egyes osztályok munkájá­nak áttanulmányozása után dönt. Milyen személycserékre került sor az elmúlt két hónap során? Az oktatási osztály vezetőjén kí­vül a vállalkozói, a szociális, a környezetvédelmi, a kataszteri és a lakáspolitikai osztály élén álló személyektől vontuk meg a bizalmat. Az utóbbi kettőn kí­vül, akiknek leváltására csak a múlt héten került sor, már meg­történt a pályázatok elbírálása, és e hét elején ketten, akiket a pályázatok alapján választot­tunk ki, már el is foglalták hiva­talukat. A szervezési osztály már régebben vezető nélkül mű­ködött, ezért e poszt betöltésére is pályázatot hirdettünk. ^ Több polgármes­ter bevallotta: az elmúlt négy évben nem járt itt. V Megtudhatnánk, hogy Sta­nislav Lukáč a pályázók kö­zött volt-e? Csupán annyit árulhatok el, hogy két volt osztályvezető kérte ki a jelentkezési ívet, de végül egyi­kük sem nyújtotta be pályázatát. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Szlovák Informá­ciós Szolgálat (SZISZ) nem be­folyásolta a nyomozók munká­ját, amikor a Besztercebányai Püspöki Hivatal tulajdonában levő táblakép ügyét vizsgálták - jelentette ki rendkívüli sajtó­tájékoztatóján Ivan Lexa. A titkosszolgálat volt vezetője szerint a SZISZ-nek erre tör­JUHÁSZ KATALIN Kassa. Ľudovít Černák gazda­sági miniszter tegnap az Eper­jesi és a Kassai kerületbe láto­gatott, ahol találkozott az eperjesi sóbánya vezetőségé­vel, a kassai vasmű elnökével, illetve a Kassai Kerületi Hivatal elöljárójával. A Kelet-Szlovákiai Vasmű Hol­ding Rt. helyzetéről Ľudovít Černák március végéig köteles beszámolni az Európai Unió­nak. Gabriel Eichler vezetése alatt sokat javult a helyzet, eb­ben a pillanatban nem fenye­geti anyagi csőd a vállalatot. Černák hangsúlyozta, a kiutat az jelentené, ha találnának egy erős stratégiai partnert, aki be­ruházásaival erősítené, fejlesz­Térjünk vissza az újonnan ki­nevezett személyekhez. Kik vezetik a jövőben az egyes osztályokat? A pályázatok elbírálásakor nagy súlyt fektettünk a szakmai tu­dásra, a közigazgatás területén szerzett eddigi tapasztalatokra, s nem utolsósorban a pozitív emberi tulajdonságokra, a fellé­pésre. Az oktatási és kulturális osztályt február elsejétől Fonód Tibor, a környezetvédelmit pe­dig Šagát István irányítja. A vál­lalkozói osztály vezetője előre­láthatóan március elsején fog­lalja el helyét, nevét addig nem szeretném nyilvánosságra hoz­ni. Mivel a szociális osztály ve­zetését megpályázok közül sen­ki nem teljesítette maradéktala­nul a feltételeket, ezért ez az osztály egyelőre megbízott ve­zetővel működik. Valószínűleg új pályázatot írunk ki. Meg kell jegyeznem: a személycserék nem voltak öncélúak, minden esetben a leváltott osztályveze­tők tevékenysége tette azokat szükségessé. Egyezség született a helyettes elöljárók személyét illetően is. Politikai tisztségek vény szerint lehetősége sem volt. Egyben visszautasította a vádat, hogy a titkosszolgálat ez ügyben provokálta volna Ru­dolf Baláž püspököt. A témá­hoz nem kapcsolódó kérdések­re Lexa nem volt hajlandó fe­lelni, vagy pedig kitérő vála­szokat adott. így aztán érthető, hogy az újságírók nagy elége­detlenséggel távoztak a DSZM székházából, (levi) tené és új piacokhoz segítené a vasművet. Négy nemzetközi konszern is érdeklődik iránta, közülük az amerikai US Steel, illetve egy ázsiai konszern a legesélyesebb. Štefan Vranovský kassai kerü­leti elöljáró tájékoztatta a mi­nisztert a régió gazdasági hely­zetéről. Sürgősen szükség van a gazdaságilag „reménytelen", il­letve „reményteljes" tervezetek megkülönböztetésére, mivel a Kassai és Eperjesi kerület mind gazdaságilag, mind a munka­nélküliség szempontjából na­gyon rossz helyzetben van. A kassai tárgyalásokat megelő­zően Černák az eperjesi sóbá­nya helyzetével ismerkedett, ahol már eddig is visszásságok sorára derült fény. lévén pártok közti egyeztetésre volt szükség. Ennek alapján dr. Hegyi Lajos, a PEP, valamint An­na Sušoliaková, a KDM képvise­lője a helyettesem. Mindkettőjü­ket ideiglenesen megbíztam egy-egy osztály vezetésével is: Hegyi Lajost a szervezési, Anna Šušoliakovát pedig a lakáspoliti­kai osztály irányításával. A szer­vezési osztály vezetését sikere­sen megpályázó illető ugyanis a kinevezése előtt visszalépett. Az elmúlt négy évben romlott az államigazgatási hivatalok és az önkormányzatok viszonya. Ön miként képzeli el az együtt­működést a városi, illetve a községi önkormányzatokkal? Fontosnak tartom az önkormány­zatokkal való kapcsolat felújítá­sát. Szomorú tény, hogy szinte megdöbbenést kelt az emberek­ben, ha egy állami hivatalnok megjelenik az önkormányzatok által szervezett rendezvényen, és fordítva. Több polgármester ugyanis az irodába lépve beval­lotta: az elmúlt négy évben nem járt itt. Én természetesnek tartot­tam, hogy a meghívást elfogadva PÉTERFI SZONYA A kormány, illetve az egészség­ügyi tárca száz napjáról beszá­molva Tibor Šagát egészség­ügyi miniszter tíz pontban fog­lalta össze az előző vezetés bű­neit. A legfontosabbak: rossz volt az ágazat finanszírozása, hiányzott az egészségügyi inté­zetek hálózatának rendszere, nem enyhült az akut kórházi férőhelyprobléma, az egyes kórházak mindennemű ellen­őrzés nélkül a legkevésbé sem gazdaságos ügyleteket bonyo­lítottak, egyesek ingyen priva­ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem elég a nemzeti összterméket, a nyereséget és a gazdaság fejlődését vizsgálni, több figyelmet kell szentelnünk az embereknek is - jelentette ki az ENSZ fejlesztési programja új, Szlovákiával foglalkozó ki­adványának bemutatóján Eu­gen Jurzyca, a könyv egyik szerzője. A tanulmány a szlová­kiai átlagéletkort, életszínvo­nalat és az itteni művelődési le­hetőségeket vizsgálja. A szer­zők felhívták a figyelmet arra, hogy az alapos előkészítő mun­részt vegyek a komáromi városi önkormányzat alakuló ülésén. A kapcsolatfelvétel érdekében feb­ruárvégén találkozót szervezünk a járás polgármestereivel, s fel akaijuk nekik ajánlani segítsé­günket. Szeretnénk eloszlatni azt az elmúlt választási időszakban kialakult téves szemléletet, hogy szembenálló felekként kezeljük egymást. Azt hiszem, a polgárok ezt joggal várják el tőlünk, és sze­^ Dél-Szlovákiában a munkanélküli­ség meghaladja az országos átlagot. \\ rintem az volna jó, ha a lakosok nem vennék észre, hogy az ön­kormányzatnál vagy az állami hi­vatalban intézkedtek-e, ha mind­két helyen nyitott ajtók és készsé­ges ügyintézők, hivatalnokok fo­gadnák őket. Melyek a járás legsürgetőbb problémái? Az utóbbi években Dél-Szlovákia eléggé elhanyagolt régió volt, a munkanélküliség meghaladja az országos átlagot. Ezért a munka­helyteremtés az egyik legfonto­sabb feladat. Ehhez azonban széles körű összefogásra van szükség a Járási Munkaügyi Hi­vatal, a Szociális Biztosító, az adóhivatal, az önkormányzatok és az államigazgatási hivatalok részéről. Meg kell találni a mód­ját, miként lehetne előteremteni azt a pénzt, amely aztán szétosz­tásra kerülhet. Fontos szerep há­rul az elkövetkezőkben a járási hivatal regionális fejlesztési osz­tályára, melynek feladata régi­ónk népszerűsítése, a turisztikai lehetőségek propagálása. Éppen most készülünk a zsolnai Expo Tour '99 idegenforgalmi kiállí­tásra, ahol a régió jellegzetessé­geire kívánjuk felhívni a figyel­met. A kiállítás részvételi költsé­geit az egyes vállalatok, cégek vi­selik, de a bemutatkozásukat mi koordináljuk. tizáltak óriási vagyonokat. A száz nap csak arra volt elég, hogy a tárca kijelölje a gyógy­folyamat egyes lépéseit, a leg­fontosabbnak a törvények mó­dosítását tartja a miniszter. Az egészségügyi minisztérium azért nem hozta még nyilvá­nosságra fekete könyvét, mert az általa irányított 197 intéz­ményben még folyik a vizsgá­lat. Ha nyilvánosságra hoz­nánk a feltárt visszaéléseket, az eddigieken kívül nyomban további bizonyítékok tűnnének el - magyarázta a tárca óvatos­ságát Šagát. ka ellenére a könyv egyes ada­tai és állításai - például ame­lyek a kisebbségek helyzetére vonatkoznak - ellentmondáso­sak. Mint Jozef Chlebo külügyi államtitkár elmondta, ez a je­lentés is feltárja jelenlegi gond­jainkat, majd hozzátette: a Dzurinda-kabinet politikájának alfája és ómegája az ember. A bemutatón részt vett Csáky Pál, a kormány alelnöke is, aki szin­tén nagyra értékelte a kiad­ványt. A szerzők szerint jövőre újabb tanulmány készül, mely a választások óta eltelt időszakot vizsgálja majd. (sóti) ČTK-HÍR Budapest. Magyarország kon­zulátusi hálózatának kiterjesz­tését tervezi a szomszédos or­szágokban, nevezetesen Kassán, a vajdasági Szabadkán és Erdély keleti részében, mondta Né­meth Zsolt, a magyar külügymi­nisztérium államtitkára. Leszö­gezte, a szomszédos államok­SITA-HÍR Pozsony. A Mečiar-kormány négyéves tevékenysége alatt a környezetvédelmi minisztérium jelentős értékű információs for­rással és tetemes pénzösszeggel lett szegényebb. 1991 és 1996 között a tárca csaknem 150 mil­lió koronát költött légszennye­ződést mérő állomások építésé­re, melyek ugyan elkészültek, de ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az SZDK frakciója nem értesült Róbert Fico a Büntető Törvényköny és az alkotmány módosítására tett javaslatairól ­jelentette ki Ján Čamogurský igazságügy-miniszter azzal az in­ban élő magyaroknak mérsék­lődtek a félelmei a schengeni egyezménnyel kapcsolatban. El­mondta, a határon túliakkal ed­dig nem sikerült megegyezni a magyar-magyar csúcstalálkozó­ra történő meghívás kritériuma­iban. Az államtitkár hangsú­lyozta: a magyar-szlovák állam­közi kapcsolatokban észlelhető kedvező változást is. karbantartásuk, illetve javítá­suk elmaradt. A fekete könyv szerint működésképtelenség mi­att a monitoring-hálózat kihasz­nálatlanul áll. A tárca korábbi vezetőjére vet rossz fényt az is, hogy a tervek kidolgozása elle­nére nem helyezték üzembe a tá­jékoztatási rendszert sem, s 11­ről 8-ra csökentette a környezeti károk vizsgálatát végző alkalma­zottak számát is. formációval kapcsolatban, hogy Fico úgy nyilatkozott, a parla­ment ülésén három tervezettel áll elő. A tárca irányítója szerint, nem lenne kívánatos, hogy az al­kotmányt gyakran módosítsák, hiszen ez megkérdőjelezné az alaptörvény szilárdságát. A környezetvédelmi tárca fekete könyve Vaskos kiadvány Lexa minden kérdés megválaszolása elől kitért Az első száz nap mérlege az egészségügyben J Rendkívüli semmi Eltűnt bizonyítékok Ľudovít Černák kelet-szlovákiai munkalátogatásáról A helyzet rossz, de... A fejlődés mit sem ér, ha előnyeit kevesen élvezhetik Az emberi dimenzió Sergej Kozlík szerint Szlovákia zsákutcába jutott Sorossal példálódznalc ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Totális kudarcnak tar­tom a kormány száznapos tevé­kenységét - mondta Sergej Koz­lík. A DSZM parlamenti képvise­lője szerint a Dzurinda-kabinet eddig csak a fekete könyvekkel foglalkozott, ahelyett hogy a problémák megoldására töreked­ne. Ezért a DSZM felszólítja a mi­niszeterelnököt, számoljon be a kormány eddigi tevékenységéről. Rámutatott: hiába beszél a kabi­net a külföld bizalmáról, ha egyre gyakrabban hallani elmarasztaló véleményeket. Példaként Soros Györgyöt említette, aki szerinte Svájcban kijelentette: „bizakodó vagyok, de nem hiszek a kormány stabilitásában, ezért nem fekte­tek be pénzt Szlovákiába", (levi) Ján Čamogurský Róbert Fico törvénytervezeteiről Értesülési zavarok

Next

/
Thumbnails
Contents