Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-29 / 30. szám
8 1998. július 29. Hány bőrt lehet lehúzni a csontokról? - kérdezte nagyon komolyan az utca embere Megbékélés és vezeklés GörfölZsuzsa Megbékélés és vezeklés - ez a két szó ismétlődött a leggyakrabban az utolsó orosz cár és családja maradványainak szentpétervári újratemetésével kapcsolatban. Erre szólították fel a népet a temetés szervezői, történészek, politikusok, az egyház egyes vezetői - s ezt várták a Romanovok. Teljesen alaptalanul. Nem volt kinek megbékélni, nem volt kinek vezekelni. II. Miklós lemondott a trónról, tehát vehetjük úgy, hogy a jekatyerinburgi Ipatyev mérnök házának pincéjében tizenegy egyszerű orosz polgárt mészároltak le. Persze tekinthetünk az eseményekre úgy is, hogy a bolsevik hatalom elhatározta az addig uralkodó dinasztia módszeres kiirtását - több nagyherceget állítottak kivégzőosztag elé, a család többi tagja pedig elmenekült. Ebből a szemszögből nézve tehát a bolsevikok és a Romanovok megbékéléséről lehetne szó, vagy ha úgy tetszik, a „vörösök” és a „fehérek” összeborulásáról. A bolsevik, a kommunista hatalom már a múlté, a Romanovoknak semmi közük semmilyen hatalomhoz. Kik ma a vörösök, és kik a fehérek? Talán Zjuganov parlamenti frakcióját kellene összeboronálni a Golicin herceg vezette volt nemesi sarjak finomkodó klubjával? Legalább ekkora badarság a vezeklés elvárása, hiszen vezekelnie a vétkesnek kell, márpedig a 80 évvel ezelőtti kegyetlen gyilkosságok végrehajtói és elrende- lői egytől egyig rég halottak, s immár azok is vénemberek, akik abban az évben születtek. Ugyanakkor nem lett volna hiábavaló, ha a Romanov dinasztia elnézést kér az orosz néptől három évszázados, nem éppen áldásos uralkodásáért - úgy nyolcvan évvel ezelőtt. így aztán az orosz emberek nem tudtak mit kezdeni az egész felhajtással, s inkább azt számolgatták, hány bányász elmaradt bérét lehetne kifizetni abból az ötmillióból (kb. 30 millió korona), amit az állami kassza adott Szentpétervárnak a szertartásra. Ezenfelül az elnöki vizit, a kormány- delegáció és a parlamenti felsőház küldöttségének költségeiből. Mindemellett keserűen derültek azon, hogy ez az ötmillió is csak az utolsó pillanatban, szerdán érkezett meg a szentpétervári kormányzói hivatal számlájára, amikor lényegében már minden készen állt a csütörtöki-pénteki (július 16-17.) szertartásokra. Egy napon múlott, hogy Oroszország nem hitelbe temette el utolsó uralkodóját... Közben a jó öreg Európa, de Észak-Amerika és Japán is nagy figyelemmel kísérte az eseményeket. Valami végre történt abban a rekkenő hőségben, a krónikus uborkaszezon kellős közepén, valami, ami nem aszály, hőguta, erdőtűz vagy szökőár, ráadásul látványosabb, mint egy vulkánkitörés. És olyan... Olyan nett. Főhercegek, hercegek és szöszke kis- hercegek, grófok, rendjelek és fantasztikus kalapok, politikusok, tudósok és filmrendezők, harangzúgás, virágözön és limuzinok, tömjén, fess katonák és skót dudás. Kulisszaként pedig egy gyönyörű város, amely legszebb, verőfényben fürdő arcát mutatja. Egy brit tudósító nagy adag iróniával megjegyezte: az újratemetés jobb volt, mint Diana hercegnő tavalyi nyári temetése, mert nélkülözött minden gyászt, viszont ugyanolyan jól lehetett fotózni... Különös pikantériát adott az eseménynek, hogy teljes nézetkülönbség kísérte. Három bizottság végezte az azonosítást az elmúlt években, a tudósok végül arra a következtetésre jutottak, hogy 99,99999999 százalékos bizonyossággal állíthatják: ezek igenis II. Miklós cár, Alekszandra Fjodorovna cámé, három lányuk: Olga, Tatyjana és Anasztázia nagyhercegnők, illetve Botkin doktor, Gyemidova szobalány, Haritonov szakács és Trupp lakáj hamvai. Mivel a maradványok alapján bebizonyosodott, hogy a holttesteket savval, alkohollal, petróleummal öntötték le, és meggyújtották, joggal feltételezhető, hogy Alekszej trónörökös és Marija nagyhercegnő maradványait azért nem találták meg, mert ezt a két holttestet a kivégzőosztagnak sikerült teljes mértékben elégetnie. Csakhogy a két holttest hiánya és az egyszázmilliomod százaléknyi (!) kétely bőven elég volt II. Alekszijnek, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának ahhoz, hogy ne vegyen részt a szertartáson. Sőt, mindössze ahhoz járult hozzá, hogy alacsonyabb rendű papság celebrálja a gyászmisét a következetesen ,jekatyerinburgi maradványoknak” nevezett hamvak felett - nevek említése nélkül. Külön hangsúlyozta: minden holtnak jár a tisztességes temetés. Akadt egy „áruló” a Romanovok között is: Leonyida nagyhercegnő, a magát a Romanov-ház fejének nyilvánító, időközben elhunyt Vlagyimir Kirillovics nagyherceg özvegye. Éppen ő kezdte szervezni az újratemetést, ám végül visszatáncolt. Az ok prózai: annak ellenére, hogy a Kreml engedélyezte, végakaratának megfelelően a szentpétervári Szent Péter és Pál-székesegyház nagyhercegi szárnyában helyezzék örök nyugalomra a nagyherceget, ahhoz már nem járult hozzá, hogy Leonyida Geor- gijevna, Marija lánya és unokája, az általa trónjogosultnak nyilvánított Georgij herceg valamiféle különleges státust kapjon Oroszországban. Pedig közben szóba került, hogy a már-már beinduló kárpótlás keretében kapnak bizonyos, nem is kicsi birtokot Moszkva közelében, s az is felvetődött, hogy a kis herceg a híres szentpétervári Na- himov apródiskolában fog tanulni. A fél ország felhördült. Nem a birtok, hanem a katonaiskola miatt, amely a legkeményebb az országban. 13-17 éves fiúk tanulnak itt, s kapnak olyan felkészítést, hogy gyakorlatilag szabadon válogathatnak a katonai és civil főiskolák, egyetemek között. A tanulás mégis játéknak tűnik számukra a kemény fizikai követelményekkel, életkörülményekkel összehasonlítva. A kis herceg pedig egy feltűnően túlsúlyos kamasz, aki ha megkérdezik, kit, mit szeret, Michael Jacksont és a hamburgert említi. Lesz még egy cárgyilkosság, ezt az elkényeztetett kölyköt az évfolyamtársai kinyírják - aggódott a közvélemény. Közben a mama és a nagymama is észbe kapott, s úgy döntött, hogy a 21. század uralkodójának nem kell feltétlenül katonai képzést kapnia - pláne, ha még oroszul sem tud. Jelcin elnök egy ideig direkt élvezte, hogy neki is jut a Romanovokra irányuló figyelemből, s nagyon jól jött neki, hogy a pátriárka is helyeselte tervezett lépéseit, ám gyorsan felhagyott a barátkozással, amikor rájött: a közvélemény döntő része elutasítja a monarchia restaurálásának még a gondolatát is. Meg aztán ha Oroszországnak cárja lesz, akkor elnökre már nem lesz szüksége... Leonyida Grigorjevna ekkor pártolt át Jelcintől a kétkedő pátriárkához. Ám végeredményben maga Jelcin is csak az egyházfő kegyes hozzájárulásával utazott el a Néva partjára. Mit lehet tudni, hátha akad egy kiskapu, amelyen keresztül még egyszer be- passzírozhatja magát a Kremlbe, s akkor jól jön még az egyházi áldás. Nyilatkozataikból ítélve a többi Romanov nem is érti, miről szól ez a történet, bennük fel sem merül a monarchia restaurálásának gondolata, a világ különböző országaiban élik a maguk normális polgári életét. Annyit azonban pontosan tudnak, hogy az orosz cári örökösödési törvények és szokásjog szerint Grigorij herceg semmiképpen sem lehet trónigénylő - pláne, hogy Vlagyimir nagyherceg is bitorolta ezt a címet. Ám ez sem zavarta a cári ivadékokat, örültek egymásnak és annak, hogy mindenki kedves és figyelmes volt velük szemben. Ősük tisztességes temetést kapott végre, s ettől szemmel láthatóan meghatódtak. Legalább ők... Jelcin elnök egy ideig direkt élvezte, hogy neki is juta Romanovokra irányuló figyelemből. Az orosz emberek nem tudtak mit kezdeni az egész felhajtással. Borisz Jelcin számára a cári család újratemetése a kudarcok sorozata volt. Először azért szapul- ta a fél ország, mert a pátriárka mellé állt, s nagyon határozottan bejelentette: nem vesz részt a temetésen. Ezt hangoztatta még szerda este is, csütörtök reggel pedig nagyon határozott hangon adta elő, hogy mint államfőnek kötelessége ott lenni. Amikor péntek reggel megérkezett Szentpétervárra, megbotlott a repülőgép lépcsőjén. Rossz ómen - súgtak össze az emberek. Az oroszok ugyanis azt tartják, hogy aki megbotlik a temetésen vagy oda menet, az lesz a következő... Márpedig Jelcin láthatóan nem a régi. Még az agg Lihacsov akadémikus is jobban bírta a strapát, ő csak a szertartás végén ült le, míg az államfő végigülte a gyászmisét, csak akkor állt fel, amikor a cár és a cámé koporsóját vitték a sírgödörbe. A cári Oroszország címere.
