Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-07-29 / 30. szám

8 1998. július 29. Hány bőrt lehet lehúzni a csontokról? - kérdezte nagyon komolyan az utca embere Megbékélés és vezeklés GörfölZsuzsa Megbékélés és vezeklés - ez a két szó ismétlődött a leggyakrabban az utolsó orosz cár és családja maradványainak szentpétervári újratemetésével kapcsolatban. Erre szólították fel a népet a teme­tés szervezői, történészek, politi­kusok, az egyház egyes vezetői - s ezt várták a Romanovok. Teljesen alaptalanul. Nem volt kinek meg­békélni, nem volt kinek vezekel­ni. II. Miklós lemondott a trónról, te­hát vehetjük úgy, hogy a jekatyerinburgi Ipatyev mérnök házának pincéjében tizenegy egy­szerű orosz polgárt mészároltak le. Persze tekinthetünk az ese­ményekre úgy is, hogy a bolsevik hatalom el­határozta az addig uralkodó dinasztia módszeres kiirtását - több nagyherceget ál­lítottak kivégzőosztag elé, a család többi tag­ja pedig elmenekült. Ebből a szemszögből nézve tehát a bolsevi­kok és a Romanovok megbékéléséről lehet­ne szó, vagy ha úgy tetszik, a „vörösök” és a „fehérek” összeborulásáról. A bolsevik, a kommunista hatalom már a múl­té, a Romanovoknak semmi kö­zük semmilyen hatalomhoz. Kik ma a vörösök, és kik a fehérek? Talán Zjuganov parlamenti frak­cióját kellene összeboronálni a Golicin herceg vezette volt neme­si sarjak finomkodó klubjával? Legalább ekkora badarság a ve­zeklés elvárása, hiszen vezekel­nie a vétkesnek kell, márpedig a 80 évvel ezelőtti kegyetlen gyil­kosságok végrehajtói és elrende- lői egytől egyig rég halottak, s im­már azok is vénemberek, akik ab­ban az évben születtek. Ugyanak­kor nem lett volna hiábavaló, ha a Romanov dinasztia elnézést kér az orosz néptől három évszáza­dos, nem éppen áldásos uralko­dásáért - úgy nyolcvan évvel ez­előtt. így aztán az orosz emberek nem tudtak mit kezdeni az egész fel­hajtással, s inkább azt számolgat­ták, hány bányász elmaradt bérét lehetne kifizetni abból az ötmilli­óból (kb. 30 millió korona), amit az állami kassza adott Szentpé­tervárnak a szertartásra. Ezen­felül az elnöki vizit, a kormány- delegáció és a parlamenti felső­ház küldöttségének költségeiből. Mindemellett keserűen derültek azon, hogy ez az ötmillió is csak az utolsó pillanatban, szerdán ér­kezett meg a szentpétervári kor­mányzói hivatal számlájára, ami­kor lényegében már minden ké­szen állt a csütörtöki-pénteki (jú­lius 16-17.) szertartásokra. Egy napon múlott, hogy Oroszország nem hitelbe temette el utolsó uralkodóját... Közben a jó öreg Európa, de Észak-Amerika és Japán is nagy figyelemmel kísérte az eseményeket. Va­lami végre történt abban a rekkenő hő­ségben, a krónikus uborkaszezon kellős közepén, valami, ami nem aszály, hő­guta, erdőtűz vagy szökőár, ráadásul látványosabb, mint egy vulkánkitörés. És olyan... Olyan nett. Főhercegek, herce­gek és szöszke kis- hercegek, grófok, rendjelek és fantasz­tikus kalapok, politikusok, tudó­sok és filmrendezők, harangzú­gás, virágözön és limuzinok, töm­jén, fess katonák és skót dudás. Kulisszaként pedig egy gyönyörű város, amely legszebb, verőfény­ben fürdő arcát mutatja. Egy brit tudósító nagy adag iróni­ával megjegyezte: az újratemetés jobb volt, mint Diana hercegnő ta­valyi nyári temetése, mert nélkü­lözött minden gyászt, viszont ugyanolyan jól lehetett fotózni... Különös pikantériát adott az ese­ménynek, hogy teljes nézetkü­lönbség kísérte. Három bizottság végezte az azonosítást az elmúlt években, a tudósok végül arra a következtetésre jutottak, hogy 99,99999999 százalékos bizo­nyossággal állíthatják: ezek igenis II. Miklós cár, Alekszandra Fjodorovna cámé, három lányuk: Olga, Tatyjana és Anasztázia nagyhercegnők, illetve Botkin doktor, Gyemidova szobalány, Haritonov szakács és Trupp lakáj hamvai. Mivel a maradványok alapján bebizonyosodott, hogy a holttesteket savval, alkohollal, petróleummal öntötték le, és meggyújtották, joggal feltételez­hető, hogy Alekszej trónörökös és Marija nagyhercegnő marad­ványait azért nem találták meg, mert ezt a két holttestet a kivég­zőosztagnak sikerült teljes mér­tékben elégetnie. Csakhogy a két holttest hiánya és az egyszázmil­liomod százaléknyi (!) kétely bő­ven elég volt II. Alekszijnek, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának ahhoz, hogy ne vegyen részt a szertartáson. Sőt, mindössze ahhoz járult hozzá, hogy alacsonyabb rendű papság celebrálja a gyászmisét a követ­kezetesen ,jekatyerinburgi ma­radványoknak” nevezett hamvak felett - nevek említése nélkül. Külön hangsúlyozta: minden holtnak jár a tisztességes teme­tés. Akadt egy „áruló” a Romanovok között is: Leonyida nagyherceg­nő, a magát a Romanov-ház fejé­nek nyilvánító, időközben el­hunyt Vlagyimir Kirillovics nagy­herceg özvegye. Éppen ő kezdte szervezni az újratemetést, ám végül visszatáncolt. Az ok prózai: annak ellenére, hogy a Kreml en­gedélyezte, végakaratának meg­felelően a szentpétervári Szent Péter és Pál-székesegyház nagy­hercegi szárnyában helyezzék örök nyugalomra a nagyherce­get, ahhoz már nem járult hozzá, hogy Leonyida Geor- gijevna, Marija lánya és unokája, az általa trónjogosultnak nyil­vánított Georgij her­ceg valamiféle külön­leges státust kapjon Oroszországban. Pe­dig közben szóba ke­rült, hogy a már-már beinduló kárpótlás keretében kapnak bi­zonyos, nem is kicsi birtokot Moszkva közelében, s az is felvetődött, hogy a kis her­ceg a híres szentpétervári Na- himov apródiskolában fog tanul­ni. A fél ország felhördült. Nem a birtok, hanem a katonaiskola mi­att, amely a legkeményebb az or­szágban. 13-17 éves fiúk tanul­nak itt, s kapnak olyan felkészí­tést, hogy gyakorlatilag szaba­don válogathatnak a katonai és civil főiskolák, egyetemek kö­zött. A tanulás mégis játéknak tű­nik számukra a kemény fizikai követelményekkel, életkörülmé­nyekkel összehasonlítva. A kis herceg pedig egy feltűnően túl­súlyos kamasz, aki ha megkér­dezik, kit, mit szeret, Michael Jacksont és a hamburgert említi. Lesz még egy cárgyilkosság, ezt az elkényeztetett kölyköt az év­folyamtársai kinyírják - aggódott a közvélemény. Közben a mama és a nagymama is észbe kapott, s úgy döntött, hogy a 21. század uralkodójának nem kell feltétle­nül katonai képzést kapnia - pláne, ha még oroszul sem tud. Jelcin elnök egy ideig direkt él­vezte, hogy neki is jut a Romanovokra irányuló figye­lemből, s nagyon jól jött neki, hogy a pátriárka is helyeselte tervezett lépéseit, ám gyorsan felhagyott a barátkozással, ami­kor rájött: a közvélemény döntő része elutasítja a monarchia res­taurálásának még a gondolatát is. Meg aztán ha Oroszország­nak cárja lesz, akkor elnökre már nem lesz szüksége... Leo­nyida Grigorjevna ekkor pártolt át Jelcintől a kétkedő pátriárká­hoz. Ám végeredményben maga Jelcin is csak az egyházfő kegyes hozzájárulásával utazott el a Néva partjára. Mit lehet tudni, hátha akad egy kiskapu, ame­lyen keresztül még egyszer be- passzírozhatja magát a Kreml­be, s akkor jól jön még az egyhá­zi áldás. Nyilatkozataikból ítélve a többi Ro­manov nem is érti, miről szól ez a törté­net, bennük fel sem merül a monarchia restaurálásának gon­dolata, a világ külön­böző országaiban élik a maguk normá­lis polgári életét. Annyit azonban pontosan tudnak, hogy az orosz cári örökösödési törvények és szokásjog szerint Grigorij her­ceg semmiképpen sem lehet trónigénylő - pláne, hogy Vla­gyimir nagyherceg is bitorolta ezt a címet. Ám ez sem zavarta a cári ivadékokat, örültek egymás­nak és annak, hogy mindenki kedves és figyelmes volt velük szemben. Ősük tisztességes te­metést kapott végre, s ettől szemmel láthatóan meghatód­tak. Legalább ők... Jelcin elnök egy ideig di­rekt élvezte, hogy neki is juta Romanovok­ra irányuló figyelemből. Az orosz emberek nem tudtak mit kezdeni az egész fel­hajtással. Borisz Jelcin számára a cári csa­lád újratemetése a kudarcok so­rozata volt. Először azért szapul- ta a fél ország, mert a pátriárka mellé állt, s nagyon határozottan bejelentette: nem vesz részt a te­metésen. Ezt hangoztatta még szerda este is, csütörtök reggel pedig nagyon határozott hangon adta elő, hogy mint államfőnek kötelessége ott lenni. Amikor péntek reggel megérkezett Szentpétervárra, megbotlott a repülőgép lépcsőjén. Rossz ómen - súgtak össze az embe­rek. Az oroszok ugyanis azt tart­ják, hogy aki megbotlik a teme­tésen vagy oda menet, az lesz a következő... Márpedig Jelcin lát­hatóan nem a régi. Még az agg Lihacsov akadémikus is jobban bírta a strapát, ő csak a szertartás végén ült le, míg az államfő vé­gigülte a gyászmisét, csak akkor állt fel, amikor a cár és a cámé koporsóját vitték a sírgödörbe. A cári Oroszország címere.

Next

/
Thumbnails
Contents