Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
24 1998. december 16. Életképek múlt és jelen véletlen egymásra vetüléséből, a hagyománnyá lett életről Az idő árnyékában fényesedé lélek Dusza István __________________ Hallv a a kutyaugatást, szinte megiramodik a kapu felé. Kezében bot.- Nem a vendégre, csak a magam megtámasztására - mentegető- dzik, miközben a kutyát is csendre inti. A mozdulataiban felismerhető a valamikori keménység, a szegénységben tanult testi és lelki tartás. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. A kaputól a nemrég felújított ház bejáratáig érve, tekintetével többször is végigmér, de csak a konyha- asztalhoz invitálva mondja ki a néhány perc alatt bizonyára többször is megfontolt kérdést:- Aztán, mit akar az úr?- Az úr nem úr, aki igazából nem akar semmit, csak beszélgetni.- Ahhoz tiszta lelkiismeret kell... Erre aztán mindketten hallgatunk, mélyen és sokáig. Olyan ez, mintha mindketten ugyanazt az imádságot mondanánk. A majdnem egyszerre felszakadó sóhajaink legalábbis ezt sejtetik. Az ablakpárkányon macskakö- lyök neszez. A kutya már meleg helyet keresett magának, hogy ne érezze a korán lehullott hó fehér hidegét. Nincs ehhez fogható mélységű csend a világban. Csak fokozza, ahogyan az öregasz- szony kinyitja a tűzhely nyikorgó ajtaját, hasított fákat dob a még pislákoló parázsra, majd váratlanul megszólal:- Ha már megfőtt az ebéd, csak a meleget kell tartani. Nem szeretek fagyoskodni. A gyerekek később jönnek, ki mikor. Kettő-három felé, addig egyedül vagyok. A lányunokámmal meg annak családjával élek. Amit tudok, megcsinálok, nem mindent, mert jövő januárban leszek nyolcvanöt esztendős. Az uram régen meghalt. Ő hetvenéves volt, én meg hatvankettő. Ha azt számítom, hogy tizennyolc évesen vett el feleségül, s ő akkor huszonhat volt, elég szép időt éltünk együtt. Egy pillanatra megállt a szó. Talán magára, befelé figyel, de az is lehet, hogy a nézésével tőlem kér biztató választ. Tétovázom, miközben a kérdést fontolgatom:- Hol született? Csak miután kimondom, akkor döbbenek rá a kérdésem és az Seszták Pálnak jó élete volt mellettem mindenhol. utolsó mondata közötti ellentmondásra: halál és születés.- Ajnácskőn, Czikora Julianna a lánynevem. Úgy gondolom, máshol is úgy éltek, mint mi. A lányok anyjuktól tanulták a házimunkát, a legények meg mentek az apjukkal a mezőre, erdőre, meg tán pásztorkodtak is. Ez a vidék ilyen életet adott azoknak, akik ide születtek. Férjhez mentünk, a fiúk megnősültek. Egy szegényből lett kettő, vagy több is, ahol szaporodtak a gyerekek. ________ - Juli néninek hány szü letett?- Egy - mondja ki a nem várt választ. El is hallgat, leszegi a fejét, s a kissé előrecsúszó fejkendője szinte árnyékba borítja az arcát. Még lefelé, mintha magának mondaná:- Hosszú sora van annak. Balladássá nő a feszültség. Sejteni sem tudom, mi történt valamikor, valahol, talán nem is messze innen, egy pusztán a ridegen tartott jószág közelében. Ott, ahonnan egy pillanatra talán Isten is elfordította az arcát.- Azt mondták a házasodni akaró uramnak, hogy „dolgos Czikora Julit” kommendálunk neked. Nekem az nem tetszett rajta, hogy akkor még sallangos dohányzacskót hordott, mint az igazi juhászok, nem dóznyit. Egy hónapig tartó ismerkedés végén összekapartuk a holminkat, s az esküvő után Sza- lonkáspusztán kezdtük a közös szegénységet. Két évre rá Vidosza- pusztán kötöttünk ki. Sokszor csak krumplin éltünk, mert a gazda csak annyi földet adott, amennyit a forgóból meg tudtunk művelni. Hasznát vettem mindannak, amit édesanyámtól tanultam, mert igencsak kellett forgatni az eszemet. A kenyérsütést otthon úgy tanultam meg, hogy először lágy lett a tészta, meg el is kelt, s a megsült kenyér minden alakzatra hasonlított, csak a kerek kenyérre nem. Az íze persze jó volt. így amikor már férjhez mentem, ez is a kisujjam- ban volt. De hiába, mert igen rossz életünk volt. Nem tudtunk egy talpalatnyi földet venni, s házat is csak 1952-ben szereztünk itt, Bénán. Ezt, ahol most beszélgetünk. Amikor a fiam megszületett volna, kenyérért mentem a padlásra, mert kint a pusztán csak ott menthettük meg az ennivalót az egerektől. Napok voltak hátra a szülésig, s akkor estem le a negyedik létrafokról úgy, hogy megindult a szülés, de négy napig kínlódtam. Orvos messze volt, segítségnek egy öreg cigányasszonyt hívtak, aki a maga módján segített rajtam. Disznózsírba mártotta az ujját, s azzal csinált utat a kicsinek. Megszületett a gyerek, de többé nem szülhettem. Nem mondhatok semmit az uramra, nagyon jó ember volt. Azt tartotta, hogy haraggal soha nem alhatunk el. így is tettünk, s a jó Isten a megmondhatója, hányszor de hányszor füleltem bele az estébe, amikor késett a nyájjal, hogy hallom-e a klanétáját vagy a kis tizenegyes csengőt a juhok nyakában. Volt úgy, hogy ldnn is maradt a karámban, s olyankor bizony magam figyeltem, mi történik a szállásunk körül. Megtanultam, hogy az éjszakának füle van, a nappalnak meg szeme van.- Kellett-e védekezni tolvajok, rablók ellen, vagy éppen az urát megvédeni csalfa asszonyoktól?- Kellett hát, mindig voltak semmi- revaló emberek, s a vérmesebb asszonyok is megakadtak. Ezeket könnyű volt Palitól távol tartani. Igaz, ő maga se az a fajta volt, aki szívesen elhált volna otthonról. Büszkén is énekeltem a nótát, hogy Juhászlegény a szeretőm, nem tehetek róla. Nekem nem voltak különleges vágyaim, engem a szegénység és a tisztesség nevelt fel Ajnácskőn, szüleim házában, így Seszták Pálnak jó élete volt mellettem mindenhol, ahol juhász- kodott. - Lassan végigsimítja a kötényét, mintha a mozdulattal most is az urát várná haza. Felpillant. Nézem az arcát, milyen lány lehetett úgy hatvanhat évvel ezelőtt, amikor eí- kommendálták Seszták Pál bénái juhászlegénynek.- Mindig ilyennek gondolta az urát?- Ha gondoltam, ha nem, ilyen lett. Lucakor az ólomöntésből is olyan alakzat folyt ki a vízbe, amely kerek napot, hegyet mutatott, rajta egy juhnyájjal, juhász- szál meg a pulikutyával. Tehettem én ellene? Az is úgy történt, ahogy meg volt írva, amikor karácsonyeste vacsora után felálltam a ganajdomb tetejére. Azt tartottuk, hogy amilyen nevű férfiszemély arra jön és megszólít, úgy hívják majd az uramat. Álltam én a gana- jon, álltam, álltam, mire édesanyám megunta a várakozást, s utánam küldte a kisöcsémet, akit Palikának hívtak. Máskor meg azt hallgattam, merről hallani a kutyaugatást, mert arra visznek el menyecskének. Hallgattam is szépen, amikor megszólalt a Bikk- tetőn, majd a Cigánygödrin, aztán meg Szalonkáspuszta felől. Minden beteljesedett, amit az Úr Isten akart. Segedelmével mindent túl lehet élni - mondja. Még azt is, hogy a Szent Igét szlovákul hallgatják, mert a tisztelendő úr, aki Bénára jár misézni, nem tud magyarul. Pedig öregségére a hit és az emlékek kiteljesedése segíti és őrzi Seszták Juli nénit. Olyannyira, hogy a mindennapokban és álmaiban is találkozik a misztikum az életének mindennapjaiban megismert természetközeli élettel. Álmában megjelent a Kis- jézus, látta is, amint mosolyog rá, érezte is, hogy lelke eltelik szeretettel, s amikor felébredt, sem tűnt el szívéből mindaz, amit a Kisdedtől kapott. Miért ne hinném el neki, hogy a nagy esőt, árvizet hozó fekete fellegeket imádsággal el tudja űzni: „Megkeresztelem a fekete felhőt. Oszlasson meg az Atya, oszlasson meg a Fiú, oszlasson meg az Úristen szentlelke.” Sokat tapasztalt, leány- és asszonyéletében oly sokszor csak az Isten szabad ege alatt menedéket találó emberként él még ma is közöttünk. Az első pillanatokban félelmetesnek tetsző kutyája megszelídül az idegennel szemben, ha ő is úgy akarja. A népdalokat, amelyeket tud, valamennyit a dohányt kötöző lánybandákban és a paraszti háztartások közösségi munkái közben tanulta. Természethez közeli életében, lelket építő szokásokban, családot, szeretetet megtartó hitében titkokat őriz. Meg- fejthetőket? Vagy éppen csak titkaikban átvehetőket? Lélekkel érezhetőket, de ésszel soha meg nem fejthetőket? Mindegy, ha nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az ember hétköznapok gondjait és ünnepek örömeit tiszta lelkiismerettel fűzze egymásba. Szalonkás- pusztán kezdtük a közös szegénységet. A tűzhely melege, amely aligha csak a fától születik. Benne kering az a szeretet és jóság is, amelyekből idegeneknek is jut, ha jósorsuk éppen Bénára veti őket.
