Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
Interjú 1998. december 16. 3 Beszélgetés Bauer Edittel, a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkárával, aki a házimunkák közül legkevésbé a takarítást szereti Karácsonyról, családról, politikáról Dömötör Ede felvételei Malinak István Államtitkár asszony, az ön titkársága, vagyis előszobája akkora, mint egy háromszobás lakás, süppedő szőnyegekkel, plüssfo- telekkel. Nem nyomasztja ez a környezet? Soha nem dolgoztam ekkora irodákban, az első napokban igencsak árvának éreztem itt magam. De az ember ehhez is hozzászokik, most már nagyon gyakran benépesülnek ezek a nagy helyiségek. Nem félt, nem voltak szorongásai? Egyszerűen nem volt ilyesmire idő, olyan hirtelenjött az egész. A kihívás is nagy, itt régóta nem foglalkoztak érdemben a problémákkal, sem a választások előtt, sem közvetlenül utána. Rengeteg gond halmozódott fel, amelyeket gyorsan meg kellett oldani. Még a választási kampány idején szerepelt a Markíza televízió Rosta című műsorában, Brigita Schmögnerová és három férfi társaságában. Másnap reggel a buszon két hölgy is erről beszélt, s az, aki nem látta a műsort, megkérdezte, hogy kik voltak a meghívottak. A válasz az volt, hogy két okos nő meg három politikus. Milyen érzés ezt hallani? Jó. Örülök, hogy valaki így látta. E vitaműsor után tudatosítottam, müyen nagy hatásuk van a médiumoknak, néha egy jól sikerült tévéadás, egy jó fellépés a népszerűségi mutatókat tekintve sokkal többet nyom a latban, mint többévi munka. Ez komoly tanulság volt számomra. Látszott, hogy ön nagyon felkészült, meggyőzően, szigorúan tényekkel érvelt. Az ilyesmit nem lehet a véletlenre bízni, azt mondják, a tudományban sincsenek véletlenek, mert még a nagy fölfedezések esetén is csak annak segít a véletlen, aki jól felkészült. Azt is nagyon meg kell fontolni, hogy az ember milyen tényeket sorakoztat föl, hiszen azt is mondják, hogy a statisztikával mindent be lehet takarni. Ha megkérdezném a férjét, Bauer Győzőt, hogy milyen az élet egy nagyon okos nő mellett, akkor, ön szerint, mit válaszolna? Mosolyogna. Ilyen szempontból szerencsém van. Nálunk ő az okosabb, ezt egész tudományos munkásságával, eredményeivel bizonyítja. Amikor a három magyar párt között folyt az egyesülési vita, majd a négypárti, kormánykoalícós alkudozások idején egyesek azt mondták, a tárgyalásokat három, illetve négy nőre kellett volna bízni, mert a nők sokkal nagyobb realitásérzékről tettek volna bizonyságot. Voltak ilyen vélemények. A szakmában is sok talpraesett nőt ismertem meg. Egy dolog biztos: ahhoz, hogy egy nő eléije azt, amit egy férfi, legalább háromszor annyit kell dolgoznia. Ez jelen van a társadalmi valóságban, rengeteg statisztika is alátámasztja. Amikor e tárcához jöttem, rögtön tudatosítottam, annyi itt a gond, hogy nem négy, nem nyolc év alatt, de egy emberöltő alatt sem lehet mindennel érdemben foglalkozni. Van néhány hozzám közel álló terület, amelyeket kiemelten szeretnék kezelni, pl. a hátrányos helyzetű gyerekek ellátása. A másik kedvenc témám a férfiak és nők közötti egyenlőség kérdése. Amikor a hivatalból hazamegy főzni, mosni, vasalni, úgy érzi, hogy el van nyomva? Egyáltalán nem érzem úgy, ez nagyon sarkított fogalmazás. Az élethez hozzátartozik a család, a tűzhely éppúgy, mint az íróasztal, a számítógép. Talán a szolgáltatások, a társadalom fejletlenségében, az igények szintjében, a gazdasági, a jövedelmi színvonalban kell keresni az okokat. Nagy irigységgel emlékszem vissza egy londoni áruházra, ahol egy akkora hűtőpultban, mint ez az iroda, csak torta volt. Ott egyszerűen más az élet. Ha a családok nálunk is átállnak a kétkarri- eres pályára, itt is meg kell változnia az életnek. Melyik házimunkát utálja a legjobban? Azt a házimunkát szeretem, amely mellett mást is lehet csinálni, tehát a takarítást szeretem a legkevésbé. A mosogatás mellett lehet rádiót hallgatni, beszélgetni, de porszívózás és padlósúrolás közben nem. Az ön új beosztása megváltoztatja az idei karácsonyukat? Nem hiszem, az elmúlt években szinte rendszeres volt az, hogy a parlament majdnem karácsonyig ülésezett. Olyan karácsonyra is emlékszem, amikor a kolléganőim vásároltak be nekem. Az utóbbi években ez már részben áthárult a lányaimra. Számomra pihentetők azok a vasárnapok, amikora karácsonyi süteményeket készítjük. Nem osztom azt, amit egy politikus asszony nyilatkozatában olvastam, hogy a politika teljesen kisajátítja az embert, hogy más nincs az életben. Én nagyon védem a családot, az otthont. Amikor az ember olyan helyet keres, ahová el lehet menekülni a politikából, akkor az a hely a család. A két lányomban - a fiatalabbik tizenkilenc, a nagyobbik huszonnégy éves - megvan az a tulajdonság, hogy ráérezzenek, amikor „lemerülnek az energiáim”. Otthon, Somorján szoktak kará- csonyozni? Igen, ez a legszorosabban vett családi ünnep, aminek azonnal ellent is mondok: szinte már hagyomány az is, hogy ha a környezetünkben valaki egyedül van, akkor velünk karácsonyozik. Volt már vietnami vendégünk, aki a féljem intézetében dolgozott, volt ukrán vendégünk, aztán az egyedül élő barátnőmet hívtuk meg, idén pedig egy fiatal japán házaspárt várunk karácsonyra. A karácsonyi asztalunk hagyományos, ehhez ragaszkodunk, akkor is, ha egyébként nagyon változatos a konyhánk. Hogyan jön ki a közvetlen főnökével, a miniszterrel? Számomra nagyon érdekes ez az új helyzet, amíg képviselő voltam, megvolt a teljes szabadságom. Egyelőre nagyon korrekt a kapcsolatunk, többször mondta, hogy mi leszünk a legjobb csapat, hát majd kiderül. Nincs okom panaszra, munkával ellátott bőven, nem unatkozom. Meg kell mondjam, nagyon nehéz úgy kezelni az államtitkári tisztséget, hogy ez gyakorlatilag politikai funkció, és nem egy főhivatal. A kettő között azért van érezhető konfliktus, mert a hivatalnak az a szokása, az a habitusa, hogy beőrölje az embert. Most nem kevés energiába kerül, hogy az ember kívül maradjon a darálón, ugyanis a mindennapi problémák, amelyeket kezelni kell, a látogatók, panaszosok, panaszlevelek és sok egyéb, amivel találkozom, hatással van rám. Befolyik ide a pártpolitika? Ebben a helyzetben nem beszélnék pártpolitikáról. Az, hogy megpróbáljunk egy igazságosabb szociális támogatási rendszert létrehozni, igazságosabb kritériumokat teremteni, az, hogy olyan jogi kereteket alkossunk, melyek révén például az elhagyott gyerekek vagy az egészségkárosultak megtalálják azokat a szociális fogódzókat, amelyek lehetővé teszik, hogy teljesebb életet éljenek, az nem párt- politika, hanem más filozófia kérdése. Arra is gondoltam, hogy a miniszter a DBP, ön pedig az MKP tagja. Ebből egyelőre nem származott semmiféle konfliktus, hiszen a kormányprogramot egyeztettük. Nem azt mondom, hogy soha nem lesz nézeteltérés közöttünk. De ’94-ben is váltig állítottam, hogy a baloldal és a jobboldal együttműködése azért lehetséges és szükségszerű, mert ezen a területen kicsi a mozgástér, csekélyek a választási lehetőségek, igazából elvész a jobboldali vagy baloldali jelzőnek a jelentősége. Ebben a minisztériumban voltak személycserék, ön is hozza magával a saját csapatát, mint azt más tárcáknál tapasztaljuk? Még nem voltak, átszervezés előtt állunk. Az egész szerkezetet kell újragondolni, mert a minisztérium belső struktúrájában sok minden a személyes viszonyok alapján alakult ki, és ez valahol nem etikus. Nálunk szerényebbek a lehetőségek, mint másutt, én is készülök arra, hogy hozok ide valakit, de a különböző tisztségek, pl. atanácsadóké, az évvégéig szerződésekkel kötöttek. Inkább csak kis lépéseket lehet itt tenni. Túl hosszúnak tűnik a minisztérium neve: szociális, munkaügyi és családvédelmi. Igazából melyik az ön területe? Feladatkörömbe a foglalkoztatáspolitika és a szociálpolitika tartozik, ami azonban a minisztérium tevékenységének kb. nyolcvan százaléka. És vannak területek, amelyeket ezután kell kiépíteni, például van elképzelésem egy gyermekvédelmi főosztálylétrehozásáról is. A három magyar párt egyesülésének napjaiban önt is a lehetséges elnökjelöltek között emlegették. Igaz az, hogy ön nem akarta vállalni? Őszintén szólva: nem voltam elragadtatva az ötlettől, habár voltak, akik igyekeztek meggyőzni. Úgy látom, a mi közösségünk eléggé hagyománytisztelő, és egy része nagyon nehezen viselne el olyan elnököt, aki nemcsak hogy száznyolcvan centi alatti, de ráadásul nő is. Nem bánom, hogy úgy történt, ahogy történt, és úgy vélem, szerencsés volt az a döntés, hogy Bugár Béla lett az elnök, ezt a választási eredmények is alátámasztják. Az interjú befejezése rendhagyóra sikeredett. Bauer Editet közben otthonról kereste a lánya telefonon, akinek elmondta, mit szeretett volna egy újságíró kérdezni Bauer Győzőtől. A közvetve érkezett válasz tudományosan pontos és szűkszavú volt: tudta, hogy kit vesz feleségül. Rengeteg gond gyűlt itt össze. Csak annak segít a vélet- len, aki jól felkészült. Száznyolc- van centi alatt, ráadásul nő... Karácsonyi jegyzet Te, aki égbeli Istentől és földi anyától születtél... Dusza István _______________ ... i gazán tudhatnád, hogy ilyentájt éppen a szeretetet nem adják karácsonyi sátrak alatt, fényeskedő áruházakban, de hangos szavú cukorkaárusok sem dekázzák staniclikbe. Mi mégis hajiunk arra, hogyha így lenne, s ha rőffel, vékával mérnék, akár sorakoznánk is érte. A sorban állás közben ugyanúgy nem lennénk tekintettel egymásra, mint szokásainkhoz híven mindig. És majdnem kétezer éve mégis azt szeretnéd, hogy mindenkinek jusson belőle. Az sem baj, ha egy kicsit előbb, mint a Te igencsak réginek tetsző születésnapodon, de az is jó lenne, ha napokkal később is osztogatható lenne mindenfelé azoknak, akik ínségét szenvedik el. Furcsálljuk, nagyon furcsálljuk, hogy mégis Te adod a legtöbbet belőle, és semmit nem vársz cserébe. Lelked, szellemed, létezésed megfoghatatlan tisztaságából kiapadhatatlanul fakad a szeretet. Pedig jócskán pazaroljuk mindennapjainkban. Legtöbbször eszünkbe sem jut a neved, amikor éppen kifogytunk a szeretetből. Olyankor nincs bennünk alázat, nincs bennünk mások iránti könyörület. Tévelyegve minduntalan mentségeket keresünk, önigazolást, ami újabb önigazolást követel, mígnem azt vesszük észre, hogy a magunk örömére cselekszünk mindent. A magunk mentségére kitaláltuk, hogy születésnapod a szeretet ünnepe, gondolván arra: Te úgyis eljössz közénk, s több lesz belőle lelkűnkben általad. Ez így is van, csak hát legtöbbször be sem engedünk, mert nem tudhatjuk, ki az a lassan kétezer éves kisded, akinek örülnünk kellene. Kitaláltunk hát önigazoló dolgokat. Arra a néhány napra beszüntetjük a háborúskodást a világban, megetetjük az éhezőket, felöltöztetjük a fagyoskodókat, megsimogatjuk az árvákat. Az ajándékozás ünnepének is mondjuk, s titokban a mirhát, tömjént, aranyat hozó három királyok vezérlő csillagát keressük az égen. Muzsikálunk is magunknak meg egymásnak, hátha eljönnek közénk az angyalok ébresztgette pásztorok. Születésnapod a család ünnepének is kineveztetett, pedig csak a családok gondjait szaporítják az egyre nagyobb eltökéltséggel az édesanyák és az édesapák zsebében kotorászó fogyasztás démonai. így sokszor nem a szükséglet igazsága, hanem a bőség hazugsága szabja meg mindazt, amit adni szeretnénk. Te, aki égbeli Istentől és földi anyától születtél, Te tudod a legjobban, hogy mindezek ellenére idén is eljössz, idén is derűs Kisdedként szemlélődsz földi dolgaink között. Nélküled nincs karácsony. A baj csak az, hogy mintha már szeretet se nagyon volna a földön karácsony nélkül. Pedig ez nem a Te hibád, mert mi, emberek herdáljuk el a tőled kapott szeretetet. Legtöbbször olyan dolgokra, amelyek nem érdemlik meg. Dolgok ezek, nem emberek. Emberi hívságok, szenvedélyek. Hányán szeretjük az alkoholt, hányán a kábítószert, hányán a pénzt, a vagyont? Hányán a hatalmat? Pedig a Tőled való szeretet olyan szeretet, amely a másik emberért van, önzetlen, nem vár hálát, és nem kérkedik. Gyermekeinkben még akkor is megsejthetjük a Tőled való szeretetet, ha nem vagyunk keresztyének, ha az általad megerősített hit általad bizonyított lényegét - a feltámadást és az örök életet - nem hisszük is. Karácsony van. Tőled való és minden évben belőled fakadó szeretet árad szét közöttünk. Családi asztalok vendége vagy. Utcák koldusainak gyámolítója vagy. De milyenek vagyunk mi? Egyáltalán tudunk-e még kételkedni önmagunkban? Feltesszük-e a kérdéseket önmagunknak arról, vajon cselekedeteinket a szeretet vagy az önzés motiválja-e? Ilyenkor, karácsony tájékán.
