Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-02 / 48. szám
1998.december 2. Kópé Regi magyar mesék Egy jövendőmondóról A vásár közepén ült egy jövendőmondó. Gyűltek hozzá az emberek, az pedig mindnek mondott valamit, kinek-kinek a mivolta szerint. Eközben hírt hoztak neki, hogy házát feltörték, és minden kincsét elvitték. Mikor ezt meghallotta, felugrott, és nagy zúgolódva és sóhajtozva rohant haza. Mikor egy másik ember látta, hogy fut, így szólt hozzá: -Ej, te bátya! Nemde mindenkinek megmond- tad, mi a reá váró jövendő! Hogyhogy nem mondottad magadnak is meg, hogy ma feltörik a házadat, és vagyonodat mind elviszik? Verssorok Illyés Gyula Szállong a hó A kövesút már hófehér. De a szántó még szinte szurkos. Meglátni, merre megy a tél a békén füstölgő falukhoz. Fehér a villanyhuzal is, mely jobbra-balra kifeszítve az útról a tanyákba visz - azon is most a tél siet be. Az őszi vetést átszelő ösvény is fehéren világok Messzibb egy boglya, nádtető - méri magát velük a távol. Még csak ritkás, a merész, az előőrs hópelyhek szállnak. De látni máris az egész térkép-tervét a támadásnak! Mese az ébresztőóráról Egy nagy erdő kellős közepén állt egy ébresztőóra. Kirándulók vesztették el. Senkinek se mutatta ugyan már az időt, de azért becsületesen számolta a másodperceket, ahogy már ezt az órák szokták. Egyszer azután arra jött két egérke, csodálkozva megállt, s így cincogott az órára: - Jó napot, jó napot, fényes kalapé uraság!- Tik-tak, tik-tak! - ketyegett az óra. Az egyik egérke óvatosan megkérdezte:- Talán bizony gomba urasá- god?- Tik-tak, tik-tak! - ketyegett erre is az óra.-Vagy talán állat? - kérdezte a másik egérke, de az óra most is csak konokul ketyegett.- Talán bizony egereket tetszik enni? - cincogtak tovább. Hanem az óra ekkor már elunta a kérdezőskö- dést. Elkezdett hát berregni, zörögni. A két egérke rémülten rohant el, és elhíresztelte, hogy egy dühös kandúrnál is veszedelmesebb állat van az erdőben. Meghallotta ezt a két sólyom, s tüstént elhatározták, hogy megnézik a veszedelmes jövevényt. Hamarosan rátaláltak, s rögtön meg is szólították:- Jó napot, jó napot, fényes kalapé uraság! Igaz-e, hogy uraságod egereket eszik uzsonnára?- Tik-tak, tik-tak! - ketyegett az óra. A két sólyom összenézett, aztán tovább kérdezősködött:- Aztán repülni tud-e, uraságod? Hanem az óra újra elunta a kérdezősködést, mert a beszéd zavarta a másodpercek számolásában, elkezdte hát megint csörgetni a kalapját. A két sólyom erre elhíresztelte az erdőben:-Valami buta vastyúk kotko- dácsol a bokrok alatt! Meghallotta ezt a két sündisznó, s rögtön felkerekedtek, hogy megnézzék a furcsajószágot.- Talán bizony tudós kegyelmed? - makogták a sünök. Hanem az óra megint elunta a kérdezősködést, és elkezdett éktelenül csörömpölni. A két sün megilletődve hátrált vissza a fák közé, s ezt pusmogta: - Egy tudós van az erdőben! Egy nagy fa tetejéről sokáig figyelte a történteket a vén bagoly. Végül aztán így szólt:- Mennyi bolondság, menynyi fecsegés e miatt a rossz kereplő miatt! Felröppent, és ezzel úgy megijesztette az órát, hogy éppen csak egyet tudott még nyögni, egy utolsót: - Tik. És néma csend borult az erdőre. Az óra nem számolta többé a másodperceket. A teve meg az egér Volt egyszer egy agyafúrt kis egér. Mindenkinek túljárt az eszén, a leghatalmasabb, legerősebb állatokén is. Odaszaladt egyszer a tevéhez, és felkiáltott neki:- Akármilyen magasan hordod a fejedet, te teve, mégis én látom meg előbb a felkelő nap fényét!- Hogyisne! - mérgesedett meg a teve.- Akkora vagy, mint egy szál szempillám, én meg mint egy torony. Hogy láthatnád meg te előbb a nap fényét?- Fogadsz-e velem? - kérdezte a kis egér.- Fogadok! Megkötötték a fogadást. A teve egész éjszaka nem hunyta le a szemét, egyre a napfelkeltét leste-várta, nézte a keleti ég alját. A kis egér fenn üldögélt a teve púpján, ő meg nyugat felé figyelt. Tudta a ravasz, hogy a kelő nap fénye a nyugati hegyeken verődik vissza, mielőtt még felkelne a nap. Lassan virradni kezdett, felragyogtak a nyugati hegyek, a teve meg csak nézte-leste a keleti ég alját. A kis egér egyszer csak elkiáltotta magát:- Ott a nap fénye, ni! Én láttam meg elsőnek! Megfordult a lomha teve, és látta: csakugyan ott ragyog a nap a nyugati hegyek ormán. Ámult-bámult: hát eztán nyugaton kel fel a nap? Jó időbe telt, amíg megértette, hogyan járt túl az eszén a kis egér. Pironkodott erősen, el is bujdosott nagy szégyenében a messzi pusztákra. Az okos kis egér tiszteletére pedig Napkeleten azóta is egerek havának nevezik az év első hónapját. Tudod-e? Orvosok, kuruzslók, járványok a középkorban A fejlett ókori orvostudomány tapasztalatainak át- mentői, az orvoslás folytatói a korai középkorban a papok voltak. Mindenfajta betegséggel, sőt sebészettel is foglalkoztak. Amikor azonban kimondták azt a tételt, hogy az egyház irtózik a vértől, a papok orvosi, sebészi tevékenysége csökkent. Orvosra azonban szükség volt, s mivel az egyházi irányítás alatt álló egyetemeken nem tanították a sebészetet, a felcserek, kirurgusok, borbélyok, fürdősök és hóhérok gyakorolták ezt a lenézett mesterséget. A gyakori háborúk miatt azonban az ügyes kezű sebészeknek igencsak sok dolguk akadt. Egy-egy sebészkedő felcser, borbély azonban csak annyit tudott, amennyit másoktól ellesett, meg hát amire a gyakorlatban önmaga rájött. A középkor a „csodagyógyszerek” világa is. Nemcsak az aranycsinálás titkát keresték megszállott alkimisták, hanem az életelixírt, az örök életet biztosító szereket is kutatták. A szélhámosok és kalandorok szörnyű kotyvalékaikkal emberek ezreit csapták be, és busás haszonra tettek szert. A gyakran tehetetlen orvosok és gyógyszerészek kevés bizalmat keltő szerei láttán a középkori ember hacsak tehette, nem fordult orvoshoz, inkább afféle háziszerekkel kezelgette magát, ami nem biztos, hogy használt, de legalább nem került pénzbe. A gyógynövények között jó néhány akadt, amelynek valóban volt gyógyító ereje, de még ennek szedéséhez és elkészítéséhez is babonák kapcsolódtak. Voltak azonban olyan „medicinák” is, amelyeknek egyáltalán nem volt gyógyító hatásuk, még jó, ha nem ártottak. Gyógyító erőt tulajdonítottak például a kutya vizeletének, egyes állati testrészeknek, melyeket megfőztek, vagy hamuvá égettek, s úgy adták be a betegnek. A középkori orvos gyógymódjai sem voltak változatosabbak, mint a gyógyszerei. A diagnózistól függően hányatta a beteget, hashajtót adott be, vagyis purgálta, diétát rendelt el, vagy gyógyfüvekből készült főzetekkel próbálkozott. Ha ez sem használt, a beteg borbélyhoz fordult, aki eret vágott rajta. Még az egészséges ember is időnként eret vágatott magán. Még 1664-ben is azt ajánlja tanácsadójában egy Bécsben megjelent kalendárium, hogy „egyszer vágass eret minden esztendőben”. A középkor egyes századaira nemcsak történeti események, művészeti stüusok, hanem a betegségek is jellemzőek. A XIII. század a lepra, a XTV-XV. század a pestis, a XVI. század a vérbaj korszaka. A fertőző betegeket, főleg a leprásokat igyekeztek elkülöníteni. A leprától a XIV. század végére nagyjából sikerült megszabadítani Európát, a pestis és a vérhas, a fekete himlő meg a többi járvány azonban továbbra is tizedelte a lakosságot. Hetek alatt nagyvárosok lakosságának a fele-harmada elpusztul, egész vidékek néptelenedtek el, nem volt, aki eltemesse a halottakat. Párizsban, ahol a középkor századaiban többször pusztítottak különféle járványok, a halottak száma egy-egy alkalommal több tízezernyi volt. Magyarországon kevesebb volt a járvány, mint Európa más részein. Pusztításai azonban itt is súlyosak voltak, különösen a hadseregekben. 1439-ben a török ellen hadba indult első Habs- burg-házbeli uralkodónk, Albert király vérhas áldozata lett sok katonájával együtt. 1456-ban járvány tizedelte meg a török ellen győztes magyar sereget Nándorfehérvárnál. Ennek lett áldozata Hunyadi János és a kereszteseket to- borzó, később szentté avatott szerzetes, Kapisztrán János is.