Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-11-11 / 45. szám

b 1998. november 11. Mika Häkkinen, a Forma-1 újdonsült világbajnoka 1000 nappal ezelőtt súlyosan bukott, kómába esett, közel volt a másvilághoz Megmártja magát az ezer tó egyikében? A sporttörténelem egyik legérde­kesebb visszatérésének tökéletes kicsúcsosodása volt a szőke finn szuzukai elsősége: pontosan 1000 nappal azután, hogy 1995- ben az Ausztrál Nagydíjon bor­zalmasat bukott, kómába esett, és veszélyben forgott az élete, lett a 49. Forma-l-es autós-vb 27. világbajnoka. Adelaide-ben Häkkinen kocsijá­nak hátsó kereke defektet ka­pott, mint legutóbb Schuma- cheré Szuzukában, és az erős üt­közés súlyos fejsérülést okozott neki. Azokban a pillanatokban közel állt a halálhoz. Három hé­tig feküdt kórházban, ahol Erja asszony, aki akkor még csak a kedvese volt, éjt nappallá téve ápolta. Később Mika el is mond­ta, hogy az asszonynak rengete­get köszönhet, hiszen ő volt az, aki segített neki visszanyerni mentális erejét. És azt is nyilatkozta Szuzuka előtt, hogy nemcsak önmagáért szeretné megnyerni a világbajnokságot, hanem a feleségéért és azokért az emberekért is, akik gyakorla­tilag megmentették őt. „Az adelaide-i, csaknem tragikus baleset után egy másik Häkkinen jött vissza a pályára, egy ki­egyensúlyozottabb, megfontol­tabb, mélyebb gondolkodású férfi, aki keveset beszél, s ugyan­csak keveset árul el magáról. De imponálóan nagy a belső ereje. A mostani pilóták között nincs még egy, aki jobban tudná érté­kelni az életet, mint ő” - állítja Häkkinenröl a brit Damon Hill volt világbajnok. Az igazán jómódban felcsepere­dő Häkkinen (édesapja rádió­kommunikációs technikusként dolgozott, édesanyja kereskedő) az autóversenyzés iránti vonzal­mát egyik nagybácsijának kö­szönheti, aki valósággal fanati­Született: 1968. szeptember 28-án a Helsinkihez közeli Vautaában. Nemzetisége: finn. Lakhelye: Monaco. Családi állapota: nős. Pályafutása: Finnország öt­szörös gokartbajnoka; a For­mula Ford bajnoka (1987), a Formula Opel Lotus bajno­ka (1988); a Forma-3-as brit bajnoka. kusa volt a technikai sportoknak. Hatéves korában szülei vásárol­tak neki egy gokartot. Ezzel Mika 10 évesen nyerte meg első versenyét. Összesen öt gokart­bajnoki címet szerzett Finnor­szágban, így aztán 17 éves korá­ban úgy döntött, hogy befejezi tanulmányait, és ezentúl csak a versenyzésre összpontosít. Mika 1986-ban lett a Blue Rose (Kék Rózsa) istálló hivatalos pilótája, amellyel a következő évben már a Formula-Ford 1600 bajnok­ságban indult. Kihasználta a le­hetőséget, és 1987-ben csaknem mindent megnyert az új kategó­riában: 14 versenyből 9-en vég­Egyesek szerint befelé forduló, rideg, hideg, szófukar, unalmas és ötlettelen. zett az élen, és az esztendő vé­gén övé lett a finn, a svéd és az Európa-bajnoki cím is. Erre a teljesítményére figyelt fel a Forma-1 1982-es világbajno­ka, az akkor két éve vissza­vonult Keke Rosberg. Hozzásegí­tette Häkkinent ahhoz, hogy egy Forma-2000-es autót tesztelhes­sen. Aztán jött a Forma-3-as baj­nokság. Az első számú esélyes­ként lépett elő. Simán megnyer­te az első három futamot, s úgy tűnt, senki sem akadályozhatja meg a végső győzelemben. Túl könnyen kezdte venni azonban a dolgokat, nem koncentrált elég­gé, ezért 1990 augusztusában már honfitársa, bizonyos Mika Salo került a tabella élére. Häkkinent nem bénította meg a kihívás, ismét csak a versenyzés­Forma-l-es karrierje: debü­tálás 1991-ben (Lotus), 1993-tól McLaren; 1997: első futamgyőzelme a 96. rajton (Jerez, Spanyolor­szág); 1998: nyolc vb-fu- tamgyőzelem, világbajnoki cím; összesen 112 rajt a Forma-1-ben, 10 legjobb időmérő edzés, ki­lenc futamgyőzelem, 218 pont. re fordította a figyelmét, és elhó­dította a bajnoki címet. Érdekességnek számít, hogy mostani nagy ellenfelével, Mi­chael Schumacherrel már a 90- es évek elején találkozott. Miu­tán 1990-ben a finn nyerte meg a brit, Michael Schumacher pe­dig a német Forma-3-as bajnoki címet, mindketten meghívást kaptak a híres macaói F-3-as versenyre. A Világ Kupának ne­vezett, két részfutamból álló via­dalon Häkkinent elkerülte a sze­rencse. Bár az első részfutamot megnyerte, a másodikban ka­rambolozott, és kiállt. Michael Schumacher győzött. Amikor azonban Mika visszatért Angliá­ba, már várta Rosberg faxa, amely lakonikusan rövid volt: .Azonnal gyere Finnországba, jövőre Forma-l-es leszel!” Három héttel karácsony előtt ment haza, ahol már várta őt Clive Chapman és Peter Collins, Häkkinen pedig aláírta élete első Forma-l-es szerződését, a Lo- tushoz. A Forma-l-ben két évet töltött el az ekkoriban jobbára vegetáló Lotus első számú pilótá­jaként. 1991-92-ben összesen 30 futamon rajtolt el, és 13 pon­tot szerzett. Második esztendejé­ben a Francia Nagydíjon és a Hungaroringen egyaránt a ne­gyedik helyen végzett. Csapatfő­nöke elégedett volt vele: „Azt hi­szem, jó vásárt csináltunk Häkki- nennel, aki már az első For- ma-l-es idényében nagyon gyorsan fejlődött. Rendkívül jó szellemű, ambiciózus versenyző, idővel a legjobbak közé emel­kedhet...” És oda is emelkedett. 1992 vé­gén a csőd szélére jutott a Lotus, így a többre hivatott Häkkinen távozott; bár egy ideig úgy tűnt, ő lesz a Williams másodpilótája Alain Prost mögött, mégis a McLaren szerződtette 12 millió márkáért - tesztpilótának... Mika türelmesen várt és tesztelt. Ayrton Senna távozása után, 1994-től ő a McLaren vezérpiló­tája, akiről minden évben el le­het mondani, hogy nagyon gyors, és kis szerencsével több si­kert érhet majd el. Mégis 1993 és az 1997-es évadzáró verseny kö­zött kereken 50 Grand Prix-n in­dult a McLarennel úgy, hogy egyszer sem tudott nyerni! Ti­zenötször végzett dobogón, míg aztán a drámai jerezi versenyen, 51. mclarenes futamán végre győzött... Hogy milyen ember Mika Häkkinen? Egyesek szerint be­felé forduló, rideg, hideg, szófu­kar, unalmas és ötlettelen. Mint általában az északiak. Viszont kizárólag vizet iszik. Nem olyan karizmatikus egyéniség, mint Michael Schumacher, akinek évi fizetése 70 millió márka (Hákkinené állítólag csak hét­millió), és akit kritikusai in­kább gépnek tekintenek, sem­mint embernek - hidegvérű, arrogáns, megközelíthetetlen versenyzőnek. Szeret úszni és teniszezni. Akik közelebbről ismerik, úgy beszélnek róla, mint érzékeny, fogékony, szolgálatkész emberről, aki nem szeret a dicsőség fényé­ben sütkérezni. Hogy azért ne nézzék teljesen sótlan skandi­návnak, Szuzuka előtt tett egy érdekes fogadalmat: ha meg­nyeri a világbajnokságot, ak­kor otthon, Finnországban lé­ket vágnak egy tó jegén, s megmártózik majd benne, hogy a jeges víz döbbentse rá, mi is történt vele valójában. Figyelemmel fogjuk kísérni fürdőzését... Külföldi források nyomán Egyéni világbajnokok 1950: Giuseppe Farina (olasz, Alfa Romeo), 1951: Juan- Manuel Fangio (argentin, Alfa Romeo), 1952: Alberto Ascari (olasz, Ferrari), 1953: Ascari, 1954: Fangio (Maserati, Mer­cedes), 1955: Fangio (Merce­des), 1956: Fangio (Ferrari), 1957: Fangio (Maserati), 1958: Mike Hawthorn (brit, Ferrari), 1959: Jack Brabham (ausztrál, Cooper), 1960: Brabham, 1961: Phil Hill (amerikai, Ferrari), 1962: Graham Hill (brit, BRM), 1963: Jim Clarko (brit, Lotus), 1964: John Surtees (brit, Fer­rari), 1965: Clark, 1966: Brabham (Brabham), 1967: Denis Hulme (új-zélandi, Brabham), 1968: Hill (Gold Leaf Lotus), 1969: Jaclde Stewart (brit, Matra), 1970: Jochen Rindt (osztrák, Lotus), 1971: Stewart (Tyrrell), 1972: Emerson Fittipaldi (brazil, Lotus), 1973: Stewart, 1974: Fittipaldi, McLaren), 1975: Ni­ki Lauda (osztrák, Ferrari), 1976: James Hunt (brit, McLaren), 1977: Lauda, 1978: Mario Andretti (amerikai, Lotus), 1979: Jody Scheckter (dél-afrikai, Ferrari), 1980: Alan Kones (ausztrál, Williams), 1981: Nelson Piquet (brazil, Brabham), 1982: Keke Rosberg (finn, Williams), 1983: Piquet, 1984: Lauda (McLaren), 1985: Alain Prost (francia, McLaren), 1986: Prost, 1987: Piquet, 1988: Ayrton Senna (brazil, McLaren), 1989: Prost, 1990: Senna, 1991: Senna, 1992: Nigel Mansell (brit, Williams), 1993: Prost (Williams), 1994: Michael Schumacher (német, Benetton), 1995: Schumacher, 1996: Damon Hill (brit, Williams), 1997: Jacques Villeneuve (kanadai, Williams), 1998: Mika Häkkinen (finn, McLaren) Nevjegykartya Továbbpasszoljuk A Honda ismét a Forma-l-ben? A japán Honda Motors beje­lentette, hogy továbbra is ter­vezi a visszatérését a Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokságba, de cáfolta azokat a híreket, hogy 2000- ben a Benson and Hedges által szponzorált Jordan istállóval közös csapatot indít. Egy toki­ói sportnapilap a Honda cég­től szerzett belső információk­ra hivatkozva megszellőztette, hogy állítólag a japán autó­gyár Jordan-Honda néven, évi 150 millió dolláros költségve­téssel készül beszállni a Forma-l-es világbajnokság küzdelmeibe. A Honda hatévi távoliét után az év elején hatá­rozta el, hogy újra beszáll a Forma-l-be. A WBC felügyeli a női profikat A Ökölvívó Világtanács (WBC) felügyelete alá kívánja vonni a professzionális női ökölvívást. Jose Sulaiman elnök elmondta, hogy a WBC megfelelő szerve­zettséggel kíván foglalkozni az ökölvívás női ágával. Az elnök hozzátette, hogy a sportágnak ez az ága az utóbbi időben ren­geteget fejlődött, és most már komoly szabályokra és határo­zatokra van szüksége ahhoz, hogy a férfi öklözök összecsapá­saiéhoz hasonló színvonalra emelkedjen szervezésileg is. A leghosszabb lángyivő futás Minden idők eddigi leghosz- szabb olimpiai lángvivő futá­sát tartják az ausztrálok a 2000-es sydneyi ötkarikás já­tékok tiszteletére - jelentette be Michael Knight, a szervező- bizottság (SOCOG) elnöke. A két év múlva sorra kerülő ese­ményre a láng közel 27 ezer kilométert tesz meg, mire megérkezik a nyitóünnepség­re és ez a távolság ezer kilo­méterrel több, mint az 1964- es tokiói nyári olimpia előtti lángvivő futás. - Szeretnénk, ha legalább 15 millió ausztrál tartana legalább egy órán át azzal a 10 ezer futóval, akik vihetik a fáklyát. Éppen ezért döntöttünk úgy korábban, hogy az országunk minden ál­lamát érinti majd a váltófutás - közölte Knight. Dennis Rodman Chicagóban marad? Elképzelhető, hogy Dennis Rodman a játékosok és a klubtulajdonosok közötti bérvitát követően továbbra is az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi három sorozatának győztesénél, a Chicago Bullsnál folytatja pályafutá­sát. Rodman néhány hónap­pal ezelőtt még elzárkózott attól, hogy a korábbi vezető­edző, Phil Jackson távozása után is chicagói színekben szerepeljen. A „Féreg” gúny­névre hallgató kosárlabdázó korábban nem volt jó véle­ménnyel az új szakmai veze­tőről, Tim Floydról, de véle­ménye most némileg megvál­tozott. - Nehezemre esik, hogy hallgassak mások sza­vára, de Phil Jacksonnal jó kapcsolatom volt. Elképzelé­seim szerint Tim Floydnak nem kellene sokat foglalkoz­nia az edzősködéssel, mivel a játékosok tudják, hogy mit kell tenniük - jelentette ki Dennis Rodman a Chicago Tribune című napilapnak, majd hozzátette: - Csak a ko­sárlabdázás, valamint a baj­noki címek begyűjtése érde­kel. Örül az angol futball csodagyere­ke, Michael Owen; csapata, a Li­verpool bejutott az UEFA Kupa negyeddöntőjébe. CTK-felvétel A kilencedik futamgyőzelem eredményezte Mika Häkkinennek a világbajnoki címet CTK-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents