Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-04 / 44. szám
1998. november 4. Sport * A szlovákiai futball nem tudja, mi a szerepe, ezért nincs önbecsülése, nem magabízó, bizonytalanságát manőverekkel takargatja Ott tartunk, hogy mögöttünk a jövőnk Háromszor került „földre” a szlovák válogatott védelme a portugálok ellen. Balról: Varga, Rui Costa, Moravcík és Figo Tomi Vince _________________ Az anekdota szerint miután a cigány az inge alá, majd az egyik és a másik nadrágszárba nyúl, felkiált: „Ha mellé nyúlok, ott is bolhát találok!” így vagyunk a honi labdarúgással is. Akárhová nyúlsz, mindenütt találsz valamit. Többnyire nem „pozitív bolhát”. Sántikáló színvonalat, szimpla játékosokat, korrumpálódott bírókat és egymást meccsvevéssel vádoló vezetőket, bundázó futballistákat... Még mindig akadnak azonban olyanok (egyre fogynak), akik előszeretettel kapaszkodnak egy-egy sikeres támadásba, az akarásba, egy szoros vereségbe, biztató taccsba - de hát nincsen semmi. Sem igazi bajnokság, sem igazi csapatok; sem válogatott, sem játékosok, sem trénerek. Valahogy mindent, mindent fölfalt mára, embereket, tehetséget, hagyományt, jó szándékot - mi is? Nehéz megmondani. Hirtelenjében nincs a focinak helye a társadalomban. Nem találtuk ki - mondjuk így - sem gazdasági helyét, sem kulturális helyét. Nem tudjuk, mit várunk a futballtól, következésképpen nem tudjuk, mit, mennyit szánjunk rá. A futball sem tudja, mi a szerepe, ezért nincs önbecsülése, nem magabízó, bizonytalanságát manőverekkel takargatja; a teljesítménynek nincs értéke, így a teljesítmény hiányának sincsen értéknélkülisége. Én is meg vagyok sértődve, a futball is meg van sértődve... A futballnak mint olyannak a futballról kéne szólnia. Egyszóval a játékNincs messze az idő, amikor nehéz lesz a szlovákiai futballról komolyan szólni. ról, mert az igazi szépsége abban van, és nem másban. Minden más, az újságok sportoldalainak böngészése, az ún szurkolás, a valahová tartozás érzése, az esélyek latolgatása, az elfogyasztott virsli és sör, a nosztalgia meg a többi rituálé, amivel a futball figyelemmel kísérése jár, csak ráadás. Szükséges, de önmagában elégtelen sallang. A nép már kezdi unni, vagy már meg is unta futballvezérek finom, intelligens vagy éppenséggel közönséges porhintését, fatengelyes futballfi- lozófiáját, mert demagóg és hazug. Évek óta csak biztató momentumok mögé bújtak, ahelyett, hogy kimondták volna, valójában mennyi köze is volt a válogatottnak vagy a klubcsapatnak egy-egy mérkőzéshez. Hibákkal, kihagyott helyzetekkel magyarázni a megalázó vereségeket több mint dilettantizmus. A közvélemény tudatos félrevezetése. A produkció mindig és mindenki számára egyértelműen jelezte: a futballtudással van baj. A hanyatlás zajlik, és ki tudja, hol áll meg? Úgy látszik, már nincs messze az idő, amikor nehéz lesz a szlovákiai futballról komolyan szólni. Vagyis épp ellenkezőleg: csak komolyan lehet, megfontoltan. Nem szabad rajta viccelődni, nem illik cikizni, úgy kell vele bánni, mint egy nagybeteggel. Nagyon szomorú lesz ez, de jól érezhetően a legjobb úton haladunk ebben az irányba. Most még nem egészén komolyan mondogatjuk, hogy az idei színvonal ugyan alacsonyabb volt a tavalyinál, de magasabb, mint a jövő esztendei lesz. Szóval valahol ott tartunk, hogy mögöttünk a jövőnk. Talán nem is tudatosítjuk, mennyire igaznak látszik a prognózis. Ha belegondolunk, hogy tehetősebb klubok milyen szisztematikusan és gátlástalanul szip- kázzák el konkurenseiktől a legtehetségesebb játékosokat, világos az ábra. A kevésbé tehetős klubok pénzhez jutnak, ám „leereszt” a csapatuk játéka. Új tehetségek pedig nem szaporodnak gomba módra. De ha már így alakulnak a dolgok, akkor legalább a „menők” produkálnának valami izgalmasat, látványosat, szívderítőt - egyszóval futballt! Mert nem elég csupán összevásárolni két csapatra való labdarúgót (lásd a kassaiakat, mostanság pedig a Slovant), megfelelően kell őket irányítani, nevelni. Frázisként hangzik, de így igaz: a klubokban végzett jobb szakmai munka emelheti magasabb nívóra a bajnokságot, amely a válogatott és a klubcsapatok nemzetközi (le)szerepléséből ítélve a San Marinó-i vagy a liechtensteini pontvadászatot juttatja eszünkbe. A portugálok elleni Eb-selejtező (0:3) után egyesek már ki merték mondani: nagy a minőségi különbség az európai és a szlovák futball között. Valahol itt kell keresnünk a csúnya vereségek és általában a honi labdarúgás egy helyben topogásá- nak, tengődésének okát. Nem pedig a végtelenségig leegyszerűsített és vulgarizált, szinte már nevetségesen dilettáns meglátásokban, mint amilyenekkel éve óta végzik a porhintést a sportágért felelős illetékesek, akik az istennek sem akarják beismerni, hogy az a játék, amit a kis háztájinkon művelünk, csak távoli rokona a futballnak. Határainkon belül örülhetünk neki, tapsolhatunk, felnagyíthatjuk, büszkén hasonlíthatjuk a német Bun- desligához, dramatizálhatjuk, és a nagy boldogságtól hanyatt is eshetünk, de a külföld nem nagyon hajlandó elismerni. Játékosságban, eredményességben mindig megaláz. A válogatott labdarúgók a portugálok ellen is felvonultatták a hazai futball minden maradiságát, elavultságát. Hárítani még csak hárították egy darabig ellenfelük gyors, szellemes, jól átgondolt támadásait, de ez volt minden. A többi csak szomorú kiegészítője volt körülményes, lassú sztereotip szimpla játékuknak. És újra itt vagyunk az unalomig emlegetett meghatározó futball- tulajdonságoknál. Régen lejáratott lemez, hogy a modern labdarúgás alapja a gyorsaság. Az egyéni gyorsaság, a gondolkodás gyorsasága, az összjáték és a támadások gyorsasága. Az a játék, amit a kis háztájinkon művelünk, csak távoli rokona a futballnak. Aki még csak közepes szinten sem tudja ilyen értelemben produkálnia magát, az automatikusan alulmarad. Itt-ott még hallani, hogy milyen technikásak a honi labdarúgók. De kihez képest és milyen helyzetben? Az eszkimókhoz és állóhelyben? Lehet. Manapság azonban a dinamikus technika, a gyorsaság közbeni labdakezelés és az ún. egyből játék a döntő. A másodperc tört része alatt kell kiválasztani, mondjuk, a 20 vagy 30 lehetőség közül a legcélravezetőbbet. Úgy, ahogy azt a portugálok tették. Gyors, offenzívjátékuk kockázattal járt, mert nagy sebesség közben előfordulnak millimétereken múló pontatlanságok, ám ez nem szegte kedvüket. Egyszer, ötször, tízszer próbálkoztak. Végül is sikerrel. Szlovákia válogatottja és a klubcsapatok játékosságban „méreten aluliak”. Pedig hát a futballt játszani kell, úgy, ahogy azt a kor megköveteli. Ha valaki erre nem képes, hát istenem. Nincs egyedül. Csak ne akarjunk többnek látszani, mint amik vagyunk. Szakavatottan kellene dolgozniuk a trénereknek, mert mindenért csak a játékosokat hibáztatni nem kis ostobaság. No és ideje volna már felszámolni a virágzó korrupciót. Ez a funkcionáriusok asztala, de ahogy lát- hattuk-hallhattuk a legutóbbi tévévitában, a műsorvezető ösztökélése ellenére sem volt kedvük erről beszélni. Majdnem mindenki „sáros”. A játékosok, az edzők, a klubvezetők, a legfelsőbb vezetők és nem utolsósorban a bírók. Ezért (is) halad a honi futball az erkölcsi és szakmai züllés útján... Miroslav Sovic is a földön, de nem ez jellemezte, csapata legjobbja volt az ibériaiak elleni meccsen CTK-felvételek Továbbpasszoljuk Kokó: meccs helyett műtét Elmaradt a kilencedik. Mármint Kovács István ökölvívó kilencedik hivatásos mérkőzése. Az már előfordult, hogy valamelyik kijelölt ellenfelének a keze sérült meg, netán a foga gyulladt be, előfordult az is, hogy egy-két kilóval többet nyomott a rivális, az azonban most történt meg először, hogy a magyar klasszis gyengélkedése miatt marad el a találkozó. Kokó egy begyulladt verejtékmirigyét megoperálták, de újabb duzzanatok keletkeztek a bal kezén, s el kellett távolítani a gyulladt részeket. Nem tudni, hogy a világ- és olimpiai bajnok bokszoló mikor kezdheti el újra az edzéseket. Ha a gyógyulási folyamat közben nem lép fel semmi komplikáció, elképzelhető, hogy a november 28-i, lübecki gálán már szorítóba lép. Meghalt egy kerékpáros Újhabb doppingügy tartja lázban a francia kerékpársportot. Nemrégen a.Criterium di Montereau versenyen elesett, és szinte azonnal meghalt a 21 esztendős amatőr, Sebastian Grouselle. A boncolás során kiderült, hogy a versenyző szervezete tele volt doppingszerrel, ezért a fontainebleau-i bíróság hivatalból nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Minden idők legjobbjai A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület 1991-ben országos szavazással, összesen 165 ezer jelölés alapján alakult meg, és a posztumusz beválasztottakon kívül 21 állandó élő tag alkotja azóta is. Az alapszabály alapján új tagot csak elhunyt sporttárs helyére választanak. A jelenlegi egyesületi névsor: Albert Flórián, Balczó András, Csák Ibolya, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Földi Imre, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Hegedűs Csaba, Hidegkúti Nándor, Kárpáti György, Kárpáti Rudolf, Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Papp László, Pólyák Imre, Puskás Ferenc, Székely Éva, Wichmann Tamás, Zsivótzky Gyula. Nincsenek már az élők sorában: Bozsik József, Elek Ilona, Gerevich Aladár, Hajós Alfréd, Kovács Pál, Kozma István, Sidó Ferenc. Taument a süllyesztőben A 28 esztendős Gaston Taument, a 90-es esztendők holland labdarúgó-válogatottjának állandó tagja, az európai futball egyik legtehetségesebb játékosa, aki ügyes volt, gyors és kreatív, a 96-os Európa-baj- nokság óta nem és nem tudja megtalálni régi önmagát, egyik klubból a másikba vándorol, sehol sem képes gyökeret verni. A laza életmódot folytató színes bőrű holland a Benficának sem kell, pedig 2001-ig szól a szerződése. Taument most az Anderlechttel kötötte össze sorsát, de a szebb napokat látott brüsszeli csapat a belga bajnokság végén kullog, nincs sok remény arra, hogy a közeljövőben felragyog Taument csillaga. Az észak-amerikai profi jégkorongligában nem csak játszanak CTK-felvétel
