Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-04 / 44. szám
8 1998. november 4. Riport Vértes ’98 - a Magyar Honvédség első NATO-rend szerinti hadgyakorlata Nem szabják meg előre, hogyan kell győzni Gaál László _____________________ Reggel Balatonalmádiból indultunk autóbusszal a közelebbről meg nem határozott cél felé. A buszban nemcsak az volt a furcsa, hogy egyszerre magyar, szlovák, román, de főleg angol nyelven folyt a társalgás, hanem az is, hogy rajtam és újságíró-kollégámon kívül az összes utas, de még a sofőr is katonai egyenruhát viselt. Ennek oka, hogy mindannyian nemzetközi megfigyelőként vettünk részt a magyar honvédség Vértes ’98 fedőnevű hadgyakorlatán. A Veszprém felé vezető főúttól letérve előbb csak egy közlekedési tábla figyelmeztetett az életveszélyre, hogy zárt körzetbe, katonai gyakorlótérre értünk, néhány száz méterrel távolabb amerikai háborús akciófilmekből ismert szögesdrót akadályok és homokzsákállás mögött posztóié őrök állták utunkat. Persze rögtön átengedtek, amikor vezetőnk, Kovács Ferenc ezredes, a Magyar Honvédelmi Minisztérium Fegyverzetellenőrző Hivatalának igazgatója közölte velük, hogy román és szlovák hivatalos delegáció érkezett, akik a magyar-szlovák, illetve a magyar-román bizalom- és biztonságerősítő kormányközi szerződés alapján végeznek megfigyeléseket a hadgyakorlaton. A dombos, fás területen egész kis sátorváros állt, a sátrakat, gépkocsikat, pótkocsikat álcázóhálók rejtették, néhol olyan jól, hogy még néhány méter távolságból is alig lehetett kivenni az álcázott műszaki berendezéseket. Egy „hazai” katonatiszt a szárazföldi erők vezérkarának eligazító sátrába vezetett, ahol Oláh József, a vezérkar hadműveleti főnöke tájékoztatott a Vértes ’98 fedőnevű, kétoldalú, többfokozatú parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat lényegéről. Megtudhattuk, hogy ez a magyar honvédség idei legnagyobb hadgyakorlata, és ez az első olyan gyakorlat, amelyen a NATO-ban használatos parancsnoki és törzsmunkarendet, döntéshozatali folyamatot, illetve a NATO-jelrendszer alkalmazását gyakorolják. A hadgyakorlat során egy fiktív helyzetet kellett megoldaniuk: „Két kitalált állam, »Kék Ország« és »Piros Ország« között fegyveres konfliktus áll fenn. Piros Országban elhúzódó válsághelyzet alakult ki, amelyért Kék Országot teszi felelőssé. A különböző félillegális csoportok közötti fegyveres konfliktusokat nem képes rendezni, légi és földi határsértéseket követ el Kék Ország ellen. A piros kormány a nemzeti haderőre támaszkodva, annak készenlétét fokozva, mozgósítási feladatokat végrehajtva próbált úrrá lenni a kialakult helyzeten, és terület- szerzés céljából korlátozott támadást készített elő Kék Ország ellen. Több esetben megkísérelte fegyveres diverziós, terrorista csoportok átjuttatását Kék Ország területére. A nemzetközi közvéleménnyel nem törődve Piros Ország agressziót hajtott végre Kék Ország ellen, hogy annak területére betörve gazdasági objektumok birtokbavételével enyhítse saját gazdasági nehézségeit, valamint hogy belső ellentéteit a másik ország területére áttéve normalizálja saját helyzetét. Kék Ország kormánya aggodalommal figyeli a Piros Országban felerősödő belső ellentéteket és az ezek következményeként egyre súlyosbodó gazdasági és belpolitikai helyzetet. Békés rendezésre tett kezdeményezései nem hoztak eredményt, ezért a Piros Országgal közös határszakaszának megerősítésére kényszerült. A piros fél lépéseire reagálva, a szárazföldi haderő szelektív mozgósítási, készenlétfokozási feladatainak végrehajtása után a szárazföldi haderőparancsnok megszabta az alárendelt katonai szervezetek harcfeladatait. A kék hadsereg célja, hogy aktív védelmi hadműveletet készítsen elő, megakadályozza a piros fél szervezett határátlépését és menetből a védelem vonalába való betörését; majd a második lépcsőben ellentámadással kiűzze az ország területéről az agresszort, és visszaállítsa az eredeti helyzetet az államhatáron. Ez elsősorban a katonatisztek, a felsőbb parancsnokok gyakorlata, a neve is parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat, de azért nem kizárólag térképasztalon háborúznak. Valódi fegyverek, harckocsik, páncélozott csapat- szállító járművek, légvédelmi ütegek is bevetésre kerülnek - legalábbis a gyakorlótéren. Mert a fiktív történetben Piros Állam hadserege ugyan valóban csupán papíron létezik, a Kék Ország hadseregének szerepében a honvédség 17 valódi katonai szervezete vesz részt a maga fizikai valóságában a hadműveletben.” Ezek szeptember 1. és 15. között a laktanyákban készültek a gyakorlatra, majd szeptember 15-én kezdték meg az átcsoportosítást a hadgyakorlat helyszínére, a Balaton északi partvidéke felett mintegy 70 kilométer hosszan elterülő Központi Gyakorló- és Lőtérre, amely Közép-Euró- pa legnagyobb katonai gyakorlótere. Itt építették fel a már említett sátortábort, és szeptember harmincadikén délután jelentették a vezérkarnak a csapatok a készenléti állapotát. Delegációnk több munkahelyen kísérhette figyelemmel a hadműveletek előkészítését. A legtöbb munkahelyen számítógépekkel dolgoztak, azt is elmondták, hogy a parancsokat, utasításokat, ma már nemcsak rádión vagy küldönc segítségével, hanem számítógépes rendszeren, e-mail formájában is továbbíthatják. A hadművelet legfontosabb emberei, a térképek fölött tanakodó katonatisztek a hadműveleti terület valós térképével dolgoztak - a Balaton-felvidék területét osztották fel piros-kék határterületre - ezért itt a fényképezést még nekünk, a delegáció tagjainak sem engedélyezték. A hadi szakemberek a térképre kifeszített fóliára rajzolták a NATO- ban használatos jelekkel a hadművelet pillanatnyi állását. Piros színnel a támadó csapatokat, kékkel pedig a hazaiak harcállásait. Katonatiszt ellenőr kollégáink jobban kiismerték magukat a berajzolt szituációkban, nekünk, újságíróknak azonban fura volt, hogy ahány térképet láttunk, szinte mindegyiken teljesen más volt az „állás”, sőt előfordult, hogy ahol az egyiken a kék csapatokat lehetett látni, ott a másik térkép - vagyis ugyanarra a térképre helyezett másik fólia - éppen a pirosak állásait mutatta. Kérdésemre Hajnal István dandártábornok magyarázta el, mi is a különbség a NATO-ban használatos hadműveleti feladatmegoldások és a volt Varsói Szerződésben megszokott módszer között: ,A feladatot kidolgozó hadműveleti csoport három-négy változatot is beterjeszt a parancsnok elé. Például a mostani gyakorlaton a felderítők jelentései szerint az ellenség kilenc lehetséges hadmozdulatára lehet számítani. A hadművelet ezt elemezve három lehetséges változatot képzelt el, amely szerint az ellenség a támadását felépítheti, és a csoport erre a három változatra dolgozott ki feladatokat. Ők aztán a parancsnoknak elmondják, melyik változatnak mi az előnye, illetve a hátránya, ezeket a változatokat ugyanúgy, ahogyan a NATO-ban, pontozzák. Eszerint fogadja el a parancsnok a legmegfelelőbb megoldást. Ezzel szemben a Varsói Szerződés alatt más volt a helyzet: akkor az elöljáró sokkal szigorúbban megszabta, hogy a feladatot így és így kell végrehajtani, és nem volt változat. Például megadták a fő csapás irányát, és arra kellett a védelmet kiépíteni. Nagyon részletesen megszabott feladatokat adtak, ezzel szemben csak irányokat adnak meg, azokból mi kiválasztjuk, hogy az ellenségnek melyik lehet a legvalószínűbb lépése, és arra készülünk fel.” Vezetőnk, Kovács ezredes is fontosnak tartja, hogy a magyar parancsnokok megtanuljanak NATO-szellemben gondolkodni, mert mint mondta, a legfontosabb a szellemi kompatibilitás, a műszaki berendezéseket aztán már könnyebb a NATO- szabványhoz alakítani. Ez az első olyan gya- korlat, ahol aNATOjel- rendszert alkalmazzák. Közlekedési tábla figyel- meztet az életveszélyre és arra, hogy katonai gyakorlótérre értünk. A sok férfi között üdítő látvány egy csinos hölgy - még ha egyenruhába bújtatva is. Szombati Judit százados „békeidőben” az egyik vegyi ezred humánfőnöke, és a hadgyakorlatra is a humáncsoporthoz osztották be. Ennek a csoportnak a feladata, hogy a katonák személyügyi kérdéseivel foglalkozzék. Kisebbségvédelem, avagy mi várható a következő évtizedekben Romsics Ignác (Befejezés az előző számból) A szovjet tábor, majd a Szovjetunió 1989-1991-es dezinteg- rálódása, a nacionalizmusok megélénkülése, valamint többség és kisebbség viszonyának kiéleződése az 1990-es évek elején a II. világháború utáninál részletezőbb és valamivel pontosabb normaalkotásra sarkallta a nemzetközi szervezeteket. Az ENSZ és a Helsinki Konferencia, pontosabban ennek utódszerve, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEE) mellett ez jellemezte a még 1949-ben létrejött, de az 1980-as évek végéig csak a nyugat-európai államok politikai öszszefogásával foglalkozó Európa Tanács munkáját is. Az EBEÉ utókonferenciájaként összehívott Bécsi Találkozó 1986 és 1989 között - a bulgáriai török és a romániai magyar kisebbség elleni súlyos diszkriminációk időszaka! - már állandóan napirendjén tartotta a kisebbségvédelem kérdését. 1989januárjában elfogadott záródokumentumában hangsúlyeltolódás figyelhető meg egyrészt a kisebbségek közösségként való felfogásának, másrészt a negatív diszkrimináció tiltása helyett a pozitív diszkrimináció támogatásának az irányában. Az itt, majd az EBEÉ „emberi dimenziójáról” tartott 1990-es koppenhágai és 1991-es moszkvai konferenciáján, a szervezet kisebbségi szakértőinek 1991 júliusi genfi értekezletén s végül az 1992-es Helsinki Utótalálkozón elfogadott elvek tartalmazzák, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos ügyek nem tekinthetők kizárólagosan az adott állam belügyének, s hogy olyan decentralizált kormányzati formákat - beleértve a területi alapon szerveződő autonómiákat is, s ahol ez nem lehetséges, ott kulturális jellegű autonómiákat- kívánatos bevezetni, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnak a kisebbségek önazonosságának megőrzéséhez s részvételükhöz az állami döntéshozatal folyamatában. Ezek az elvek nem jogilag kötelező normák, hanem a szervezet által ajánlott elvárások. Hogy ne maradjanak puszta óhajok, az EBEÉ, amely 1995. január 1-től Európai Biztonsági és Együttműködési szervezetként (EBESZ) működik, szakértőkből álló tényfeltáró bizottságokat küld ki válságövezetekbe, amelyek - mint például Moldáviában és Észtországban - konkrét ajánlásokat dolgoznak ki a konfliktusok megoldására; évről évre konferenciákon tekinti át az aktuális helyzetet, az elért eredményeket és a további teendőket; 1992-ben Békéltető és Választott Bíróságot állított fel a nézeteltérések tisztázására és megoldására; s végül ugyancsak 1992-ben a fenti feladatok legfelsőbb szintű koordinálása céljából megalkotta a nemzeti kisebbségek főbiztosa elnevezésű funkciót. 1993januárjától ezt Max van der Stoel volt holland külügyminiszter tölti be, aki hivatalba lépését követően eredményesen közvetített az észtországi kormány és az ottani orosz kisebbség, valamint Görögország és Albánia között az albániai görögök ügyében. Az Európa Tanács kisebbségvédelmi politikájának alapja a szervezet 1950-ben elfogadott alapokmánya: az Emberi Jogok Európai Egyezménye. Ennek 14. cikkelye lényegében ugyanazt tartalmazza, mint a többi ezekben az években született emberjogi okmány kisebbségi passzusai: az emberek közötti különbségtétel tilalmát nemi, faji, nyelvi vagy bármely egyéb kritérium alapján. Jelentősége annyival volt nagyobb a többi hasonló d kumentuménál, hogy az Euró; Tanács meg is követelte tagjait megtartását, s vizsgálóbizottsá kiküldése problematikus orszá gokba kezdettől fogva gyakori, hoz tartozott. Ezért amikor a v szovjet blokk országai az 1980 évek végétől csatlakozási szám kukat bejelentették, azzal is sz molniuk kellett, hogy kisebbsé ik ügye tovább fog intemacion lizálódni. Erre annál is inkább kellett készülniük, mert a Tant kebelén belül 1991-től egy kül bizottság (Demokráciáért a Jo; Révén, illetve ismertebb nevér Velencei Bizottság) foglalkozó 14. cikkelyre épülő szociális ki sebbségvédelmi egyezmény ki gozásával, s ennek tervezete n den más dokumentumnál mar kánsabban elkanyarodott az ir
