Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-11-04 / 44. szám

2 1998. november 4. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap 66 sor Nemzetállami görcsök Szűcs Béla______________ Nem volna érdemes foglal­kozni a választásokon az MKP mögé szorult Szlovák Nemzeti Párt beteges nem­zetállami görcseivel, hazug­ságaival, ha a szlovák sajtó egy része nem közölne ma­gyarellenes uszításokat. A nacionalisták bősz hadjá­ratát az táplálja, hogy a ma­gyarok a kormány tagjai lesznek, és a Demokratikus Baloldal Pártját nem sikerült egy tőlük függő bábkor­mányba belerántani. A leg­ostobább „felfedezése” ezút­tal is Slota pártelnöknek volt, aki azt jósolta, hogy ha a magyarok helyet kapnak a kormányban, a vegyes lakosságú területeken meg­indul a magyarok népirtó hadjárata a többségi szlovák nemzettel szemben. Persze tőle már megszoktuk, hogy paraziták vagyunk, és Dél- Szlovákia elszakítására, az állam szétverésére törek­szünk. A nemzetállami esz­me másik éltetője a Matica slovenská. Legutóbb az ame­rikai nagykövetség előtt a koszovói beavatkozás ellen tüntetők szánalmas csoport­jának egyik tábláján ez állt: „A NATO tervében ma Ko­szovó, holnap Dél-Szlovákia következik!” A Pravda glosz- szaírója találóan jegyezte meg ezzel kapcsolatban: „Egyetlen Dél-Szlovákiában élő szlovák sem fél úgy a ma­gyaroktól, mint a Martinban (a Matica székhelye) és Szlo­vákia más olyan részein élő funkcionáriusok, ahol lassan már egy élő magyart sem lát­nak. Ma minden normális ember elutasítja a nemzeti­ségi viszályokat, amelyekhez a maticások mesterien érte­nek.” Említést érdemel még Baco levitézlett miniszter okoskodása is, aki szerint az MKP a mezőgazdasági tárcát sem kaphatja meg, mivel minden pénzt Dél-Szlovákiá- ba tömne, és Budapest érde­keit szolgálná. Reméljük, az új kormány új helyzetet te­remt, és egyre kevesebb nyil­vánosságjut a közéletet mérgező uszításnak. A nem­zetállami görcsök pedig fel­oldódnak, és a perifériára szorulnak. Vendégkommentár Nemcsak a politikusok igénye Róbert Kotian ___________ A választások előtt az új kor­mánykoalíció pártjainak egy­szerű dolguk volt: nem jelen­tett problémát megállni a he­lyüket a volt kormánykoalí­ció pártjaival szemben. A vá­lasztások után azonban vál­tozik a helyzet - az SZDK- nak, a DBP-nek, az MKP-nek és a PEP-nek szembe kell néznie a saját képével, ame­lyet a közvélemény előtt si­került kialakítania, és azok­kal az elvárásokkal, amelye­ket velük szemben a közvéle­mény kialakított. Ebben a konfrontációban az új kor­mánykoalíció nem túl sike­res. Nagy része van ebben az egyes politikusok és pártok túlzott ambícióinak, másként fogalmazva: kevesebb volt a miniszteri szék, mint a jelent­kező. Végül kompromisszu­mos megoldás született; az új kormánynak eggyel több széke lesz, mint az előzőnek volt, ami önmagában nem lenne tragédia, ha a társada­lom igényeit tükrözné, nem pedig a pártokéit. Az új kor­mány így nem a legjobb jel­zést küldi a polgárok felé. Mindezek ellenére a négy pártnak sikerült megegyez­nie, amit csak az tud igazán értékelni, aki tudja, milyen ambícióik voltak az új négyesfogat egyes tagjainak. Az egyezkedést ráadásul több kétes kijelentés kísérte. Az új kormány nem állította túl magasra a lécet, s a polgárok csak abban bízhatnak, hogy majd menet közben kúszik magasabbra. Az új kormány­nak nehezebb lesz a helyzete a sajtó szempontjából is. Az előző kormányt minden hely­zetben, fenntartások nélkül támogatta a Szlovák Televí­zió és a Szlovák Rádió, az új kormányt azonban valószínű­leg egyetlen objektív hír­eszköz sem fogja támogatni eseüeges rossz döntéseiben. Ami nem egyéb, mint annak konstatálása, hogy (végre?) normálisan fog működni a politika és a sajtó. A szerző a Sme jegyzetírója. Főszerkesztő: Lovász Attila (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: Holop Zsolt (52-38-338) Gazdaság: Sidó H. Zoltán, Kultúra: Szabó G. László (52-38-315) Sport: Tomi Vince (52-38-314), Fotó: Dömötör Ede Tördelők: Szarka Éva, Kovács Mónika Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. eme­let, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfel­dolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Teijesztí: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Kül­földi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlaée, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Az űjságkül- demények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Polta 12,1995. június 16-án. En­gedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASÁRNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Hát ez fantasztikus! Milyen simán meg tudnak egyezni, kinek milyen szék dukál! Remélem, a sör árában is teljes lesz az egyetértés köztük... Rajz: MS-Rencín Mit hozhat a konyhára a magyarok kormányba való bevonása? Esély - buktatókkal P. Vonyik Erzsébet Hosszabb szünet után újra lesz­nek magyar tagjai a szlovák kormánynak. Hogy a lavírozó DBP nem kérte-e meg ennek az árát, valószínűleg később derül ki. Akárcsak az is, hogy a koalí­ciós szerződésben foglaltak mi­lyen mértékben kötik meg az MKP kormányzati pozícióba ju­tó politikusainak és szakértői­nek a kezét. Főleg olyan kérdé­sekben, amelyek megoldását il­letően nagyon egyértelmű elvá­rásai vannak a itteni magyar­Q Pozitív hozadéka _______lesz_______ Q Csapdába esnek ságnak. Mindenesetre ott lesz­nek a „tűznél”, megoldásokat javasolhatnak, sőt a nekik szánt oda, hogy egy csapásra megtör­ténik a kiegyezés, ám ezt nagymértékben elősegítheti. Sok apró lépés kell ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Nagyon fon­tos, hogy a szlovák demokraták részéről is megvan a jobbítás szándéka, az akarat a viszony javítására, hiszen e téren eddig óriási deficit gyülemlett fel. Szerintem elsősorban nem is a gazdaságban voltak eddig a leg­nagyobb gondok, hanem a poli­tikában, illetve a politikai aka­ratban. Száraz József udvardi polgármester: A Nem láttam más esélyt, v mint hogy a magyarok rész­vételével alakuljon meg a kor­mány, hiszen az európai struk­túrákba a magyarok kizárásával nem lehet bekerülni. Kormány­ba jutásunk kulcsfontosságú, de önmagában még nem vezet Frantisek Brocek, a Helsinki Polgári Társulás elnöke: A A szlovákok és a magyarok ^ együttélését meghatározza, hogy milyen szintű a demokrá­cia. Ilyen szempontból a válasz­tások eredményét előrelépés­ként értékelem, hiszen közelebb jutottunk ahhoz, hogy érvényre jussanak a demokratikus elvek. tárcákban, illetve a vezetésük alatt működő parlamenti bi­zottságokban felelősséggel dönthetnek is. Lehetőség ez, amely (mint a román példa mu­tatta) számos buktatót rejt ma­gában. A józan többség abban bízik, hogy a magyar kormány­zati részvétel stabilizáló ténye­ző lesz Szlovákiában. Javít az ország külföldi megítélésén, másrészt elősegítheti a szlo­vák-magyar közeledést. Javult a légkör a jobb együttmű­ködéshez, de vannak buktatók is. Az utóbbi hetekben váratla­nul onnan jöttek ezzel ellenkező irányba mutató nyilatkozatok, ahonnan nem vártuk, tehát nem a szlovák nacionalisták részéről. Szervezetünk elítélte a DBP eljá­rását, hiszen mi azt kívánjuk elősegíteni, hogy Szlovákia pol­gári állam legyen. Ha ezt elér­nénk, megszűnnének a külön­böző a polgárok együttélésének eddigi problémái is. Juraj Hrabko, a Sme újságírója: a Fontosnak tartom, hogy ^ az emberek Szlovákiában lássák: a magyarok együtt­működnek a többi szlovák párttal. Derűlátó vagyok, mert egyszer be kell következnie a viszony javulásának. Az embe­reknek rá kell jönniük, hogy a magyar politikusoknak nincse­nek szarvaik, hanem hajlandók tenni az ország javára, készek felelősséget vállalni Szlovákia sorsáért. Nagyon jót tesz az együttélésnek a magyarok be­vonása a kormányba. A másik három szlovák demokratikus párt már kifejezte készségét, hogy helyreállítja a magyar­ságnak a Meciar-kormány által megnyirbált jogait, megszüle­tik a kisebbségi nyelvtörvény, s az alkotmányban garantált ki­sebbségi jogok biztosítva lesz­nek. Olvasói levél Levél Csukáné Klimo Máriának Elsős kis unokámat tanítgat- ván (aki Rimaszombatban jár iskolába) ismertem meg az ön által szerkesztett ábécésköny­vet. Ez úton szeretnék önnek gra­tulálni nagyszerű munkájá­hoz, mert végre olyan tan­könyv került a gyerekek, a ta­nítók és a szülők kezébe, amely mindenkinek öröm. Le tudta szűrni minden eddi­giből, mi a fontos, értelmes és érthető, s mellőzte mindazt, ami felesleges. Most sajnálom igazán, hogy megöregedtem, mivel szinte egész pályafutásomat elsősök és másodikosok között töltöt­tem egyetlen - a rimaszécsi - alapiskolában. Szeretettel kívánok további termékeny munkát. Rigó Lászlóné Rimaszécs Időoperáció Ez a furcsa, hihetetlen téma nem az én találmányom. 1905-ben Csáth Géza orvos, író, zenekritikus írta. Ő állí­totta, hogy megtalálta az agy­ban az időt, annak ellenére, hogy az emberiségnek mind a mai napig nincs olyan „bölcs” agysejtje, amely az idő és tér fogalmát - legalább némileg - felfogni, megérteni, megma­gyarázni tudná. Csáth az írá­sában szakszerűen, óvatosan keresztülvágta az agyhártyát, kiszedte, ill. kikanalazta az emberi bánat átkozott darázs­fészkét. A seb három nap alatt gyógyult. Hogy miért három nap alatt? Hiszen őbenne már nincs többé idő. Sorrendi lis­tája a jelentkező pácienseiről nem volt, nem is kellett, mert a humanitás elvét gyakorolta, mely szerint először a szegény embereket vette sorra, mond­ván: ezek esete súlyosabb. A fejedelmek, az urak várjanak, ráérnek. Tessenek csak elképzelni, ha ezt manapság is lehetne prak­tizálni! Mily áldásos dolog lenne az időt ismeretlen foga­lommá tenni! Például a mun­kanélküli nem tudná, hogy mikor tették az utcára, sokan nem tudnák, mióta nem kap­ták meg a jogos bérüket, az oroszországi tante nem tudná, hány hónapja nem kapta meg a nyugdíját, az államvezetők, hogy már csak kutyuskákat vezethetnek pórázon a városi parkokban. A tíz éve elvált férj visszatérne a régi fészké­be. Össztársadalmi szempont­ból igen hasznos, nemes tett lenne ez a felfedezés, megvál­tozna sivár életformánk, élet­vitelünk, és megszülethetne a jó és igaz Homo Novus - az új ember, és Svájcot lepipálva, Eldorádóban élhetnénk... Szalay János Zseliz A rádió műsorához Örömmel tapasztalom, hogy a Petőfi Rádió Éjfél után című műsora vezetőjének a nevét is feltüntetik a Hang-Képben. Hálásan köszönöm, hogy ne­kem, de biztosan még sok ol­vasójuknak is fontos tájékoz­tatást nyújtanak ezzel. Csak így tovább. Munkájukhoz to­vábbi sok sikert kíván egy állandó olvasójuk.

Next

/
Thumbnails
Contents