Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-04 / 44. szám
1998. november 4. » 31. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Sport A szlovákiai futball nem tudja, mi a szerepe, ezért nincs 1 önbecsülése... Riport Vértes ’98: a Magyar Honvédség első NATO-rend szerinti q hadgyakorlata O 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. november 7-étől 13-áig A koalíciós szerződés megköttetett, a kormány kineveztetett Egymásra utalva Miklósi Péter ______________ Vé gre ezen is túl vagyunk! Mármint a kormányalakítást megelőző négypárti tusakodáson. Már igazán itt volt az ideje, hogy vége legyen ennek a kerekasztal mellett űzött politpókernek, mert Szlovákia lakossága politikamérgezésben szenved. Hiszen hetek óta szinte mindenkitől azt hallom, újra sima hétköznapokat szeretne, egy kis nyugalmat, csendet. Pizza- meg fogkrémreklámot, a közelgő adventét megelőző békességet és év végi árleszállítást. A pártok vonuljanak vissza oda, ahová valók, a politikacsinálás műhelyeibe, és hagyjanak békét az embereknek. Az igényjogos, s eljött az ideje, hogy kielégíthető legyen. A parlamenti választásokat követő hercehurcák lezárultával ugyanis a pártharcok célja szűnt meg. Kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt. Eldőlt, ki kit győzött le, az eredmény világos, és önmagáért beszél; a revansra pedig - ha nem jön közbe semmi - kereken négy évig várni kell. Addig pedig? Az a párt, amelyik jót akar magának, addig a szorgos és konfliktuskerülő munkálkodás útját választja, elvégre csakis az eredmények hitelesíthetnek bármely pártot. Gőg, sértődés, a másik pocskondiázása véletlenül sem. Tehát ismét (a ’89-es fordulat óta hányadszor?) felmerül a posztkommunista demokrácia egyik legalapvetőbb kérdése: milyen legyen, miféle célkitűzésekkel kezdje el munkáját az európai felzárkózást ígérő új kormány? Mi az, amiben gyökeresen eltér elődeitől, illetve mi az a pozitívum a múltból, amelyre jótékony konzervativizmussal hivatkozhat. Tény, hogy Szlovákiában az utóbbi négy évben kevés olyasmi történt, ami megőrizendő. Ellenkenkezőleg: visszaköszönt a kommunizmus, ami csapnivaló iskola a demokratikus értékrendszerek és a beA demokráciában egyik félnek sem érdeke a másik megsemmisítése. lőlük fakadó szemléletmód s magatartás ösztönös elsajátítására, hiszen elsősorban a hatalom örök és ellenvetést nem tűrő birtoklására készítette elő a politikusokat. A Meciar-kor- mányzat csak annyiban különbözött a Husák-rezsimtől, hogy tudomásul vette a parlamenti ellenzék létezését; ám azt már képtelen volt megemészteni, hogy a politikai kultúra velejárójaként az oppozíció iránt is felelősséggel tartozzék. Ebből nyilvánvaló, miben újíthat a Dzurinda-kabinet! Főként a politikai kultúra érett gyakorlásában, annak tudatosításában, hogy a demokráciában a mindenkori kormánynak el kell ismernie az ellenzékjóhiszemű- ségét. Igaz, annak is a kormány jóakaratát. Magyarán: a kölcsönösségjegyében kell egymással és egymást bírálva működniük. Szlovákiában, sajnos, talán ama felismerés elfogadtatása lesz a legteketóriásabb, hogy egy demokráciában egyik félnek sem érdeke a másik megsemmisítése, amiképpen egyikük sem birtokolja a tudás és a racionális megoldások monopóliumát. Másként szólva: kormányzat és ellenzék; hívőkés ateisták; szlovákok, magyarok, csehek, németek, ukránok, romák - mindmind egymásra vagyunk utalva. Ezért az új kormánynak az első perctől kezdve szembe kell néznie a hitvány nacionalizmus és a populizmus csábításával, amely akár a négypárti koalícióban is annak ellenére felütheti a fejét, hogy a a tetten érhető radikalizmus kormányon kívül marad. A teljes politikai mezőnynek tudomásul kell vennie: az oly rengeteget emlegetett EU nem más, mint az egyetlen létező Európa. Olyannak kell tehát elfogadni annak integrációs alapelveit, amilyenek. Tudnivaló: nemzetállamok Európája nincsen, és nem is lesz. Szlovákia mostani, újabb rajtjánál erről van szó. Köztünk szólva is. Az űrhajós szeme, avagy örök szerelem: John Glenn hetvenévesen újra repül... cwAP-feivétei Vezércikk Politika és filozófia Kövesdi Károly ______ A pozsonyi kormányalakítási egyezkedés és a koszovói NA- TÓ-visszaszámlálás árnyékában a múlt héten egy történelmi évfordulót is ünnepeltek nyugati szomszédainknál. Csehszlovákia megalakulásának 80. évfordulójára minden különösebb csinnadratta nélkül emlékeztek Prágában. Furcsa ünnep lehetett ez, különösen azok számára, akik a benesi, masaryki örökséget öröknek és minden időkre szólónak hitték. Ráadásul azt is el kellett dönteniük, küldje- nek-e meghívót a hűtlen Szlovákiának Prágából. Egyébként is furcsa dolgok zajlanak tágabb régiónkban, amelyek mindennek nevezhetők, csak a fejlődés „logikus” következményének nem. Németországban például meglehetősen hibrid, piros-zöld kormány alakult, amelyre ugyan igyekeznek rávarázsolni a szocdem kontinuitás minden báját, de azért sejthető, hogy csak a közeljövő dönti el, vajon Schröder úr képességei megközelítik-e a nagy elődök államfői formátumát. De míg Berlinben úgy nagyjából minden ok megvolt a pezsgősüvegek durrogására, Pozsonyban csak módjával jut eufóriából a polgárnak. Az új kormány ugyan nagy keservesen megalakulgatott, s az egykori ellenzék azt is eldöntötte, mivel kezdi a parlamenti munkát, a Meciar-kormány pedig dalos kedvét feledve tartotta meg utolsó ülését, végre tudomásul véve, hogy le kell lépnie, s ha az égiek is úgy akarják, még elnöke is lészen Szlovákiának hamarosan, azért a dolgok nem olyan egyértelműek. Mindenki számára világos, hogy az új kormány keserves négy évnek néz elébe, akárcsak mi, polgárok, hiszen az „élcsapat” után hagyott pusztaságban nehéz lesz virágot szedni. Az is látható, hogy Meciarék mellett a baloldal is lerakta a maga aknáit a belpolitika zsombékos mezején, s gátlástalan hataloméhsége oda vezetett, hogy a választó- polgár hetek óta kapkodhatja a fejét: ki is győzött itt valójában? Hogy mi, magyarok nem, az egyre nyilvánvalóbb, hiszen megint az a helyzet állt elő, hogy „a békesség kedvéért” szinte mindenről lemondtak a tárgyalások vezetői. A Benes-dekrétumok és Bős kérdése talán nem is olyan fájó pont a szlovákiai magyarság számára, az alternatív oktatás elvetését pedig egyenesen elégedetten kellene kvit- telnünk. A mérleg serpenyője azonban eléggé egy irányba billen, hiszen az új választási (kormányzati) időszakban - s talán még több éven keresztül - a szánkra se vehetjük a magyar egyetem kérdését, hogy a logikusnak tűnő kétnyelvűséget ne is említsük. Azért talán mégsem könyvelhetjük el vereségként a kormányba kerülés győzelmét, hiszen okos törvényhozói munkával alap- és középiskoláink visszakaphatják jogaikat, a megszüntetett jogala- nyiságú színházainknak remélhetően nem kell Strass- bourghoz fordulniuk jogorvoslatért, kultúránk sorvasztásának a tempója is leáll, magyarán: megszerzett jogainkat visszakapjuk. Mert fárasztóak és idegfeszítőek voltak az utóbbi évek, s jó lenne már egy kis remény ebben a nagy leépülésben. Ehhez azonban az kell, hogy az igazi győztesek győztesekhez méltóan viselkedjenek, ne pedig a kufárszellem uralkodjék el, mert akkor a nagy Vladimírnak lesz igaza. Mindenesetre hajói viseljük magunkat, még az európai struktúrákba is bekerülhetünk, nem szólva a visegrádi csoportról, amelynek átmeneti kimúlasztásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Václav Klaus és Vladimír Meciar. Szóval újra helyére kerülhet az a közép-európai eszmeiség, amelyre mindennél égetőbb szükség van régiónkban. Hogy ne a kupeckedés és az ellenségkép hajszolása szabjon irányt, hanem a türelmes együttműködés. Hogysikerül- e ezt megértetni a baloldallal is, talán erről is szól majd Szlovákia újabb négy éve.