Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-28 / 43. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin 1998. október 28. • 31. évfolyam n SSL .A V . mm Riport __________ Eu rópa fekete bárányai. A mai feszültségek gyökere a múltban keresendő. q 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. október 31-étől november 6-áig 43. szám • Ara 13 korona Sport_____ AB undes- ligában sem veszettel. Portré Odor Éváról. 16 Magyarságtudat és egy forradalom emlékezete A spanyol példa Kövesdi Károly_____________ Az ember ámul és bámul. Magyarországi történelemtanárokat kérdeznek a magyar televízióban (Hét, október 18.) ma, 1998-ban az 1956-os magyar forradalom tanításáról. A kérdések kérdése: hogyan kell értelmezni a huszadik század leg- elkeseredettebb európai felkelését, a magyar történelem legelszántabb forradalmát. Akad magyartanár, aki „bevallja”, az egykori szemtanú és kortárs személyes élményeivel nem meri terhelni a gyerekeket; a tényeken túl tegyék helyre maguk az ötvenhatos forradalmat. Mi több, akad diák, aki kijelenti: két generáció kell ahhoz, hogy értékelni lehessen e történelmi eseményt. Magyarán: elébb haljanak ki a forradalmárok és a pufajkások, azok utódai és még azok utódai, s majd leend tisztaság a fejekben. így állunk mi a magyarságunkkal. Tudnivaló persze, mi van a háttérben. Sok még az élő pufajkás. Az ötvenhatos „derék magyarok”, akik honfitársaikat lövették, lelki nyugalmuk virágjában morzsolgatják hátralevő napjaikat. Magyarországon az egykori hóhérok közül senkinek a haja szála sem görbült. Holott az emberiesség ellen elkövetett bűnök elévülhetetlenek. A dologban még csak nem is az a felháborító, hogy ismét kiviláglik: a határon túli magyarok történelmi tudata csorbulatlanabb (az 56-os intézet igazgatója szerint), hanem hogy az egykori pufajkások még mindig történelmi szemléletet szeretnének diktálni. Ahelyett, hogy - már bocsánat - kussolnának, és örülnének, hogy megúszták az egészet. „Holott atyái sírját kellene megbotoznia” -jut eszébe az embernek a költő felkiáltása. Magyarhonban még sírok sem lesznek megbotozva. Még csak jelképeLehet-e polémia tárgya, hogyan kell „értelmezni” egy forradalmat? sen sem, mert lehet polemizál- gatni, de állást foglalni, azt nem szabad. A történelemkönyvek régiek, az újakban csontváz, az események kronológiája, a magyartanár nem tudja, szabad-e már (negyvenkét év után!) minősíteni, a magyar tévé pedig azt hiszi, hogy ez nyitott vitatéma, ötórai tea mellé szervírozott sütemény. Mintha az 1848- as levert forradalom után kezdtek volna azon vitatkozni, forradalom volt-e, van-e mit siratni, elég-e a kronológia, vagy majd csak Kossuth, Damjanich, Klapka unokáinak adatik meg az „értékelés”. Vagy nekik se. Miközben a nemzet java bujdosott, vagy - ismét a költővel szólva - „sírt deszkarésbe”. Hogy még teljesebb legyen a mámor, egy hete megtudhattuk, hogyan lehet bánni a bűnösökkel; Pinochet tábornokot, két spanyol bíró kérésére, Londonban letartóztatta az Interpol. Valószínű, hogy az egykori diktátort - legyen bár otthon életfogytig szenátor - kiadják a spanyoloknak. Akik remélhetően elítélik a spanyol honfitársaik legyilkolásáért. Ilyen egyszerű ez, még ha precedens is. Minden tiszteletem a spanyoloké. Hogy egykori szovjet politikai és katonai vezetőket még száz évig nem lehet elítélni magyarok ezreinek lemészárlásáért, ezzel tisztában vagyunk. Hogy a nekik segédkező Jóembereket” sem, még azzal is megbékél a birkatürelmű magyar. De már azt a botrányt, hogy egyáltalán téma legyen, vajon 1956-ot hogyan értelmezzük, nehéz felháborodás nélkül elviselni. Mert ezzel a bátor hozzáállással az egész magyar történelmet át- villázhatjuk, s könnyen kiderülhet, hogy Géza fejedelem lótolvaj, Szent István nemzetvesztő, 1848 császárellenes puccs, Werbőczy demokrata, a törökök kiűzése etnikai tisztogatás volt. A rendszerváltás pedig történelmi tévedés, amelyet sürgősen revideálni kell. Tüntessenek bár mellettük vagy ellenük, egy biztos, a diktátorok nem bújhatnak el a felelősség elől. Pinochetnek is felelnie kell az ártatlan áldozatokért. őTK/AP-feivétei Vezércikk Kínvigyor-hessegető Miklósi Péter _____________ Ho gy mi vár a jövőben a kormányzásra törekvő Magyar Koalíció Pártjára (meg ránk), azt részint a koalíciókötési huzavona, részint a már-már kupecke- déssé fajuló egyezkedés egyes fejezeteit követő sajtóértekezletek légköre érzékeltette a legjobban. Egy ilyen alkalommal az egyik ifjú kolléga például afelől érdeklődött, vajon mi lesz az, amit az MKP mindenképpen kikövetel magának, hogy az a DBP-vel szembeni kölcsönös viszonyában okvetlen benne foglaltassák a nyögvenyelősen születő kaolíciós szerződésben! A derék kolléga hüleségének eme keresetlen kérdésfelvetésétől még a sokat tapasztalt Bugár Béla is „megpadlózott” egy pillanatra, majd a kényszerhelyzetek akasztófahumorával azt felelte: az MKP- nak gondja lesz rá, hogy Migas uramék „a közös kormányzás évei alatt már nem hozakodnak elő a Benes-dekrétumok ügyével”. Bugár röpke döbbeneté akár azt is jelenthette, hogy azoknak van igazuk, akik azt állítják: az MKP tudatában van a DBP nemzeti (és olykor egyenesen nacionalista) beállítottságának, így a velük szemben tanúsított türelem csak a Nagy Cél elérése érdekében vállalt kényszerűség. Ám az is meglehet, hogy a fiatal újságírótárs piszkálódását épp Bugárék váltották ki azzal, hogy békésen és olykor kínvigyorban pácolt humorral nyelték a bal-sors adagolta békát, holott már a Me- ciar-buktató választások hetednapján világosan látszott, ami eddig soha nem volt ennyire nyilvánvaló: az akadékoskodó DBP lavírozgatásának lényege, hogy saját súlyát túllicitálva és a hatalomközeibe került MKP rovására kíván pöffeszkedni a leendő kormányban... Sőt! Tán igaz se volt a vokscsata utáni órákban felcsillant demokratizmusuk, hiszen az akkor mondott szép szavakat pár nap leforgása alatt egy hataloméhes, másokat lenyomni képes párt romlott színjátékává sekélyesí- tették. Félreértés ne essék: nem azt kifogásolom, hogy a DBP és az MKP közötti haragszomrád „kötelező” prolongálását sugalló hírlapírói idiotizmusra Bugár Béla a törvényfa humorának stílusában felelt, elvégre az élet csőstül tálalja az olyan helyzeteket, amelyeken csak gunyo- ros cinizmussal, öniróniával lehet túllépni. A baj ott kezdődne, ha kiderülne: a négypárti koalícióba tömörülő felek kommunikációjában több a fricska, a fault meg a csel, mint a csapatszellem. Európa ugyanis most nem újabb belső villongásokat vár Szlovákiától, hanem a belpolitikai helyzet megnyugvását, a meciari tekintélyuralmi rendszer leépítését, s ezzel párhuzamosan a demokrácia és a jogállamiság visszaállítását. Természetesen, mindebbe az emberi és kisebbségi jogok teljes körű érvényesülése éppen úgy beleértendő, mint az Európai Unió és Szlovákia közös parlamenti bizottsága által több ízben is megfogalmazott feltételek maradéktalan teljesítése. Nemkevésbé lényeges, hogy a külszín mellett a szlovákiai belbecs ezernyi gondja szintúgy megoldandó. Lehetetlen ugyanis nem látni, hogy az előző kormány mindent összeharácsoló „gazdaságpolitikájának” eredményeképp ma úgy fest az ország, mintha az elmúlt két-három évben természeti katasztrófa sújtotta volna. Sajnos, vonatkozik ez a kitűnő mezőgazdasági adottságairól elhí- resült Dél-Szlovákiára is, hiszen ezekben a járásokban szintén döbbenetes a gazdasági helyzet, ijesztő a munkanélküliség aránya, megkezdődött az elvándorlás, egyre nagyobb gondot jelent a mindennapi kenyér előteremtése. Nyilvánvaló hát, hogy az előző kormány elfuserált külbelpolitikáját csak a tetteikben is demokratikus erők összefogásával lehet helyrehozni; s ebben az MKP-nak is konkrét szerepet, felelősséget kell vállalnia. Ezért a hatalomközeibe jutott pártháztáji körökben tudatosítani kell: mostanában mellőzendő a szavakkal való zsonglőrködés - és akkor, remélhetőleg, a blőd újságírói kérdések is ritkábban röppennek fel. Olyanok, amelyekre legföljebb öniróniával lehet válaszolni. A meciari évek után mindannyiunknak jár egy kis békesség.
