Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-21 / 42. szám
8 1998. október 21. Riport Hitegetések és ígérgetések után mégiscsak menedéket nyújtó fészek lett belőle Ezüstkor - árnyékokkal Zalaba Zsuzsa Hatalmas fák árnyéka vetődik a szökőkút vizére, s az ég felé tartó vízsugár egy pillanatra eltűnik az őszi napfényben. Idős emberek ücsörögnek a pádon; egy kalapos öregúr a mankójára támaszkodva meséli emlékeit. - Isten hozta magukat - köszönt bennünket kedvesen, s halkan megkérdezi: - Hát minket is lefényképeznek? gettek bennünket. Hétről hétre, majd hónapról hónapra egy helyben topogtunk „derék” támogatóink jóvoltából. Felkeressük Salgó Józsefet, a nyugdíjasotthon vezetőjét, aki részletesen ecseteli az intézet beindításának történetét:- Mi annak idején elkészítettük egy hárommillió-kilencszázezer koronás költségvetésű szociális otthon működési tervezetét. Az Bolemant László, Bajcs polgármestere a szociális intézet ideális működését szorgalmazza. A nyugdíjasotthon küszöbén állva, pillanatok alatt megállapíthatom, hogy a takaros épület jó pár turistaszállót lepipál. A tisztaság és a meghitt berendezés meleg fészekké varázsolja a Bajcsi Szociális Intézetet. Néhány lakó odakint pihenget, a baracskai nyugdíjas házaspár azonban saját kis kuckójában sziesztázik. Tóth Lajos bácsi rádiót hallgat éppen, a felesége pedig pulóvert kötöget a párjának, hiszen rövidesen beköszönt a zimankós tél. A kép idillikus, a nyugdíjasok óráin békésen araszol a mutató. Csak a szociális intézet vezetője és Bajcs polgármestere tudja, hogy az örömbe üröm is vegyül, hiszen a több mint fél éve működő otthon hónapról hónapra csupán a megfeszített munkának és az akaraterőnek köszönhetően működik.- Még 1996-ban kezdtünk azon ügyködni, hogy létrehozzunk egy jól működő, színvonalas szociális intézetet. A tervek megvoltak, a körülmények nagyon is a céljainkat szolgálhatnák, hiszen az épület, a berendezés és minden egyéb működéshez szükséges feltétel megvolt, csupán a támogatást vártuk a pénzügyminisztériumtól - kanyarodik vissza a kezdetekhez Bolemant László polgármester. - ígéretet kaptunk az állami támogatásra, sokáig hiteelképzelésünk az volt, hogy a község beindítja és működteti az otthont, a munkaügyi hivatal fizeti az ápolószemélyzetet, illetve az állam segítségével közhasznú munkások gondoskodnak nyugdíjasainkról. A pénzügyminisztériumban a fűtéssel és a villanyhasználattal járó anyagiak térítését is ígérték, az ígéretekből azonban csak problémák lettek: a munkaügyi hivatal például csupán a személyzet augusztusi és szeptemberi bérének az ötven százalékát utalta át. Ezt a kegyelemdíjat ugyan még októberre is állják, de hogy novembertől mi lesz, arra nem kaptunk választ. Bolemant László polgármester felvázolja az összes lehetséges kiutat, de a teóriáktól egyikünk sem lesz vidámabb: - A járási hivatalban azt rebesgetik, hogy januártól havi állami támogatásban részesül minden nyugdíjasotthonban lakó polgár, éspedig 7-10 000 koronáig terjedő összegben. Ha ez valóra is válna, akkor az összes gondunk megoldódna, s az intézet - kapacitásának megfelelően - további nyugdíjasokat is el tudna helyezni. Most csupán tizenkettő a lakók száma, de harmincketten is kényelmesen elférnének, sőt ha igény lenne rá, akár többen is.- Az egyetlen probléma valóban az, hogy az állam nem nyújt segítő kezet az otthon működtetéséhez, Bajcs község pedig egymaga nem képes ekkora terhet felvállalni. Nincs miből. Az országban jó pár helyen fogtak bele újabb szociális intézetek építésébe, holott a meglévőket sem támogatja kellő mértékben a kormány. Nem kétséges, legfeljebb a hitegetés és a szemfényvesztés szintjén kerül terítékre a nyugdíjasok és az elhagyatottak sorsának javítása. A Bajcsi Szociális Intézetnek már most is van négy újabb jelentkezője, az évvégéig huszonötre szeretnék emelni a lakók számát. A „nesze semmi, fogd meg jól”-féle hozzáállás érthetetlen és abnormális az állam részéről. A Bajcsi Nyugdíjasotthon biztos menedéket nyújtó fészekként kíván működni, s egész Szlovákia területéről szívesen látja a magukra maradt nyugdíjasokat, illetve nyugdíjas házaspárokat. Az otthonban lakók napi kilencvenöt koronát fizetnek, s ebbe többek között a háromszori étkeztetés, a szállás, a mosás, a vasalás és a takarítás is beletartozik. Az itt lakók rendelkezésére áll az intézet klub- helyisége a vadonatúj színes televízióval, a park és a szökőkút, a szomszédságban álló templom, s így ki-ki bármikor átballaghat a szentmisére. - Az épületben működő községi könyvtárat ingyen látogathatják lakóink, a körzeti orvos szükség esetén házhoz jön, s ha kell, mi szállítjuk a nyugdíjast nike a fülembe súgja: - Itt minden jó, s tudja, angyalom, nekünk most már ez az otthonunk. Itt kell megtanulnunk élni - élni szeretni! A gyerekeink nem adhatják fel miattunk a munkahelyüket, eljöttünk hát ide, hogy legalább itt a gondunkat viselje valaki.- Barátok is lettünk ám!- árulja el egy szlovák nénike, akivel a magyar öregecskék örömmel időznek a szabadban. A baracskai házaspár nem egyszer hazalátogat, s a többi lakót is meg-meglátogat- ják a hozzátartozóik.- A szeretetet ott fogadja el az ember, ahol adják - mondja Giziké nővér, és végigsétál velünk az otthon összes zegén-zugán. A falakat saját kezűleg díszítették fel, az előcsarnokot is az évszaknak megfelelően öltöztetik díszbe. Faliújságokat készítenek, az emeletre pedig bevezették a telefont. Fontos az idősekkel való törődés - jegyzi meg Giziké nővér, majd így folytatja: - A szeretet gyógyító erejű minden ember számára. Én annak idején a retardált és mentálisan sérült gyermekek intézetében dolgoztam Lipován, de mivel nem kellettem, örömmel folytattam itt a munkát. A hét összes napján dolgozom, vasárnap is, és bizony legalább az éjjeli műszakra elkelne mellém a segítség. Bolemant László polgármester tájékoztat arról is, hogy az induláskor tizennyolc alkalmazott bérezését ígérte a pénzügyminisztériSalgó József, a szoci- ális intézet vezetője: - A tizenkét lakó hozzájárulása a kiadásaink felét fedezi, a többiről a falunak kell gondoskodnia. az Ógyallán rendelő orvosokhoz - összegzi Salgó József, az intézet vezetője. Kiss Gizella nővérkét az összes idős lakó kedveli. Nem csoda, hiszen az ember azonnal megérzi, ha valaki őszinte szívvel viseltetik iránta, s azt is, ha csak kötelességből fordítja a másik felé az arcát. Egy Fülek mellől ideköltözött néum, de a területi-közigazgatási átrendezés óta nincs pénze az országnak semmire. Tény és való, a Bajcsi Szociális Intézet hercehur- cás beindulása megdöbbentő; az otthon ennek ellenére remekül működik, s lakói boldogok, mert otthonra találtak, mert legalább az áldatlan helyzetben is gondjukat viseli valaki. Míg Lajos bácsi rádiót hallgat, a felesége pulóvert kötöget a párjának, hiszen rövidesen beköszönt a zimankós tél. Kisebbségvédelem a 20. században (Folytatás a 4. oldalról) A kisebbségvédelem nemzetközi rendszere nem szerepelt az amerikai és a brit ajánlások között. Ennek alapvető oka a kisebbségi jogvédelemmel való, két vüághá- ború közötti visszaélés s a kisebbségek „ötödik hadoszlopként” való felhasználása volt az európai államrend destabilizálása, s egyes esetekben messzemenő területi expanziók elérése végett. Ez utóbbira különösen a náci Németország szolgáltatott példát, s aligha véletlen, hogy a kisebbség- védelem felújításának, netán tökéletesítésének legelszántabb ellenzői éppen a német expanzió legfontosabb célpontjai, a csehek és a lengyelek közül kerültek ki. Az emigráns cseh államelnök, Eduard Benes egész II. világháborús tevékenysége idején következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy Csehszlovákia, amelynek a kisebbségvédelem terén tett „becsületes” erőfeszítéseit a kisebbségek végül árulással jutalmazták, soha többé nem lesz hajlandó különleges jogokat biztosítani nemzetiségeinek - ha maradnak egyáltalán ilyenek. A lengyel emigráns kormány ugyanezen a platformon állt. Mindez nagymértékben összecsengett az Egyesült Államokban éppen ezekben az években virágkorát élő melting pot-elmélettel, amely a kisebbségek kollektív különösségének elismerése, netán támogatása helyett ismeretes módon az akkulturációt és a beolvadást tekintette természetes és. feltartóztathatatlan folyamatnak. Akadtak olyanok is, akik a Népszövetség kisebbségvédelmi rendszerének elvetése helyett annak tökéletesítésében keresték a megoldás kulcsát. E téren különösen a Lengyelországból Amerikába került Oscar Janowsky tett sokat, és alkotott figyelemre méltót. Az ő javaslataik azonban vagy nem találtak meghallgatásra, vagy az általános emberi jogok, illetve a feltételezések szerint egymással majd baráti, sőt konföderatív viszonyban álló államok belső ügyeinek szintjére helyeződve veszítették el relevanciájukat. Azt, hogy a határváltoztatások, a lakosságcserék és kitelepítések, továbbá a kisebb politikai egységek létrehozása után is megmaradó kelet-közép- és délkelet-európai kisebbségek kapjanak csoportjogokat, a brit és az amerikai „tervkovácsok” nem helytelenítették, sőt támogatandónak is ítélték. Általános érvényű normák felállítását és e normák megtartásának nemzetközi ellenőrzését azonban nem javasolták. A gyökeresen különböző brit-amerikai és szovjet béketervezés egy ponton, a lakosság-kitelepítés kérdésében - legalábbis részben - mégis találkozott. Azt, amit a nyugatiak a kisebbségek számának csökkentése s ezáltal a nemzeti feszültségek enyhítése és az államközi konfliktusok lehetőségének minimalizálása végett képzeltek el és javasoltak, a szovjetek a kollektív bűnösség elvével kapcsolták össze, s részben saját területi terjeszkedésük hosszú távú biztosításának, részben a lengyelek és csehek kompenzálásának egyik lehetséges eszközeként fogták föl. Ez elsősorban a németeket és a magyarokat érintette, akiknek a nagyarányú kitelepítésében Benes és a szovjet vezetés már 1943 decemberében megállapodott. Az új állami konfiguráció kialakulásával egyidejűleg nagyarányú népességmozgás is lezajlott a régióban. Azoknak a száma, akik valamilyen oknál fogva a háború utáni egy-két évben elhagyták korábbi lakóhelyüket, elérte a 20 milliót; s azoké, akik egyben hazát is cseréltek, a 17-18 milliót. E minden korábbiTöl nál nagyobb arányú migráció 1< főbb alanyai a németek voltak, akiknek a kötelező erejű kitele] tését Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországr a potsdami konferencia írta ele Lengyelország és Csehszlovák! esetében a konferencia ezt egy jövőbeli német irredenta elkeri lésével és azzal indokolta, hog] lengyelek és a németek, valami a csehek és a németek között ti bé nem képzelhető el egy államon belüli békés egymás melle élés. A magyarországi németéi esetében azonban nyilvánvaló; egyik körülmény sem állt fenn. Az ő kitelepítésüket a megszáll szovjet hatóságok indítványozták. A különböző lengyel terük tekről elmenekült vagy elűzött németek száma 7-8 milliót, a csehszlovákiaiaké 2,6-3 millió
