Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-21 / 42. szám
1998. október 21. • 31. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Riport Hitegetések, ígérgetések után mégiscsak menedéket nyújtó fészek lett belőle. 48 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. október 24-étől 30-áig Sport Villanófényben Pogány Mihály neves duna- szerdahelyi atlétaedző. Hogy az euroatlanti demokrácia felé vegyük az irányt Közös felelősség Rudolf Chmel Abban az átmeneti illúzióban élünk, hogy a polgárok a szeptemberi parlamenti választásokon elégtételt vettek az elmúlt négy évért. Rendben, csak ringassuk magunkat ebben az illúzióban. Pedig néhány politikust már most az nyugtalanítja, vajon hogyan választanak a polgárok négy év múlva, vajon nem kérik-e számon a szlovák demokratáktól, hogy közös kormányt alakítottak a magyarokkal. Sőt, nem rója-e fel a polgár ezt már most, a helyhatósági választásokon vagy a közelgő elnökválasztáson? Ha valami jellemző Szlovákiára ebben a választási körhintában, akkor az elsősorban a bizonytalanság. Egyedül a képviselők biztosak a dolgukban, akik a százötven kiválasztott közé kerültek, ez azonban édeskevés a társadalom számára. Főleg azért, mert a választópolgár permanens gaz- dasági-pénzügyi-szociális bizonytalanságban él, s nem azért választott szeptemberben tömegestül, hogy továbbra is és még nagyobb bizonytalanságban éljen. Abban is bizonytalan, vajon megegyeznek-e végre a politikusok, vagy csoport- és egyéni érdekeiket a polgárokéi- elé helyezik, s vajon a szlovák bel- és külpolitika iránya továbbra is a xenofóbia lesz-e, avagy a kölcsönös bizalom és a tolerancia. Hosszú idő óta itt a lehetőség, hogy Szlovákia csatát nyerjen, hogy az euroatlanti demokrácia felé vegye az irányt, s teljesüljön a fiatal generációk álma, hogy Szlovákia kompatibilis országgá válik, nemcsak közép-európai szomszédaival, hanem általában a demokratikus Európával. Mindez ma biztatónak tűnik, ám a fekete foltok még átütnek. Optimális kezeléssel azonban a bennünket már-már elérő krízis elkerülhető. Ennek a krízisnek a gyökerénél, más egyebek melA szlovák demokratikus politikai színképből is hiányzik a probléma kezelésének koncepciója. lett, ott találjuk a szlovákmagyar kapcsolatokat is. Ez a viszony ugyanis Szlovákia alapvető problémáját - az államban érvényesülő demokrácia színvonalát - tükrözi. A távozó kormánytól szinte megszoktuk a probléma iránti érzéketlenséget, a tegnapi demokratikus ellenzék opportunizmusát azonban nem lehet megszokni, főleg, ha lecserélni készül a demokratikusnak nem nevezhető kormányt. Ugyanis a szlovák demokratikus politikai színképből is hiányzik a probléma kezelésének a koncepciója és a konszenzus, ami mondhatni, mindkét oldal hibája. A szlovák és a magyar politikusoknak, de lehet, hogy őket megelőzve az entellektüeleknek, el kell indulniuk a maguk felé vezető úton. A politikusok számára kétségtelenül nehezebb lesz ez az út, s inkább az államférfiak tudják majd végigjárni, mint a szokványos rutin-politikusok. S mindkét oldalon, de főleg a többségi, a szlovák oldalon. Éppen itt lesz szükség a komplexusok gyógyítására, a kisebbrendűségi érzés leküzdésére. A szlovák politikusoknak és választóknak le kell gyűrniük a magyarfóbiájukat, az előítéleteiket, a bizalmatlanságot át kell változtatniuk kölcsönös bizalommá. Jó adag nagyvonalúság és másfajta előítéletek leküzdése szükségeltetik a magyar politikusok részéről is, ha államférfiúi babérokra pályáznak. A választások eredménye ugyanis nemcsak felszólítás a megegyezésre, hanem a pozitív haza- fiságra, a közös állam építésére - amely közös sorsunk - felszólító parancs is. Mostantól, még inkább, mint eddig, kölcsönösen felelősek leszünk ezért az országért. Erről a kölcsönös felelősségről lesz szó az elkövetkező hónapokban és években. A politikusok felelősségéről, akiknek a felelősségteljes polgárok mandátumot adtak a jobb életről szóló megegyezésre. Václav Havel idén sem kapta meg a Béke Nobel-díjat. II. Albert, belga király társaságában még reménykedett cTK/AP-feivétei Vo/orcíkk Újra ködlovaglás. Miklósi Peter _______________ Am ikorra ezek a sorok nyomdafestéket látnak, már nemcsak ígérgetésnek kellene lennie, hanem a szaktárcák elosztásában is nevesülnie kellene az új szlovák kormánynak. Annak a négypárti kabinetnek, amelynek a küszöbönálló négyéves ciklusban - a politikai kultúra érett gyakorlásával - arra kell majd választ adnia, vajon képes-e gyorsított tempóban előkészíteni Szlovákia európai uniós integrációját. Magyarán: állni a sarat azon a nehéz szűrővizsgán, amelyen a szeptemberi vokscsatában levitézlett Meciar-kormányzat csúfosan elhasalt. Nem titok, hogy a hasonló kudarcot Szlovákia leendő kormánya csak akkor kerülheti el, ha saját maga is egységesen, a nemzetállamok populista és radikálisan nacionalista hangvételét mellőzve, azaz eurokonform célkitűzéseket követve végzi a munkáját. Majdan, ha egyszer létrejön az ehhez szükséges szilárd négypárti koalíciós szerződés. Nyilván a fentiekből máris kiviláglik, hogy amikor ezeket a sorokat írom (19 nappal a szeptember 25-26-i belpolitikai földcsuszamlás után) nemhogy nem koalícióra érett, hanem kontúrjaiban is eléggé ködösen körvonalazódik az új kormányzat. Sőt! Még annak a veszélye is könnyen fennáll, hogy az eleddig ellenzéki, immáron viszont kormányzásra hivatott pártok közötti, hetekig tartó alkudozások politikai kupec- kedéshez vezetnek, ami az országimázs szempontjából rendkívül káros lehet. Bizonyságképpen álljunk meg egy szóra a Demokratikus Baloldal Pártjának legújabb lóugrásainál, amelyekkel a Magyar Koalíció Pártját kívánta/kí- vánja kiütni annak kiérdemelt kormányalakítási pozícióiból. Mert bizonyára nemcsak nekem, hanem ebben az országban sokaknak torkukon akadt a falat, amikor október első napjaiban először Jozef Migast, majd Robert Ficot is újfent a magyarellenesség irányába ragadták el a lovak. Rögvest fölhorkant az ország: „Még nincsenek kormányon, máris itt az első »koalíciós« pengeváltás! ” Azon pedig csodálkozni sincs mit, hogy a Kubis-tévé napokig csámcsogott a DBP két frontemberének jól célzott rögtönzésein. Most azonban nem Migas és Fico (elvtárs) uraimék magyarkirekesztő ötletének töksüket voltáról szeretnék értekezni; ezt már leírta, elmondta előttem sok-sok szlovák és magyar demokrata. Inkább arról szólnék, hogy úgy tűnik: a felelős kormányzásra jogosult pártok egynémelyike egyszerűen felelőtlen! Megrésze- gül saját választási sikerétől; megilletődik, akár önnön elődpártja tette anno az ő „drága tagsága” szeretetétől és tapsától, a zokszó nélküli támogatást ígért elvársak és elvtársnők biztató mosolyától; hirtelen elemében érzi magát, s erőt vesz rajta a .jurojánosíki” igazságérzet... Mintha nem kilencvennyolcat, hanem negyvennyolcat írnánk, mintha szocializmust építenénk, nem pedig piac- gazdasággal meg válságmenedzseléssel kellene kínlódnunk. S mintha a Meciar- Slota-Eupták trojkát követően a DBP is Pártunk nemzeti politikáját hirdetné, nem pedig egy koalíciós felállásban négy demokratikus párt közös akaratát. Pedig most ez utóbbiról lenne szó! Feltéve, ha Szlovákia valóban ötről hatra kíván jutni. Ezért ha valaki a halandzsázó krakélerséget még ma is bátorságnak gondolja; ha valaki továbbra is azt hiszi, hogy az országzászlót nem vinni kell, hanem görcsösen belekapaszkodni; netán karrierjének további alakítását is e balfogásra építi (például Robert Fico saját közlése szerint olyan kormányban nem vállal tisztséget, amelyben netán magyarok is akadnak), az bizony maga is elvarázsolva él, és realista politizálás helyett indiánosdit játszik. Egy olyan hadihelyzetben, amikor a tényleges demokraták közös zászlóbontására volna égetően szükség. Hogy végre ne csak sejtsük, hanem lássuk is: merre van előre!
