Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-10-14 / 41. szám

1998. október 14. Sport Alberto „Magnifico” Tómba, az alpesi síelés Messiása, a hihetetlenebbnél hihetetlenebb legendák hőse végleg lecsatolta a sílécet Ahol megjelent, mindig történt valami „Nyertem egy csomó érmet a hegyoldalakon, most majd Hollywoodban próbálok szerencsét” Tomi Vince __________________ Az alpesi síelés legszínesebb egyénisége, az extravagáns és bohém showman, a hitetet- lenebbnél hihetetlenebb le­gendák hőse végleg lecsatolta a sílécet. A 31 éves Alberto „Magnifico” Tómba befejezte pályafutását. Ő az egyetlen, aki három olimpián érmet szerzett, három aranyat (1988, Calgary: műlesiklás és óriásműlesiklás; 1992, Albert­ville: óriásműlesiklás) és két ezüstöt (1992, Albertville: mű­lesiklás; 1994, Lillehammer: műlesiklás). Óriásműlesik­lásban a téli játékok történeté­ben csak neki sikerült megvé­denie olimpiai bajnokságát. Ezt csinálja utána valaki! Hiá­ba no, nem véletlenül mondta magáról, hogy utolsó az ágy­ban, de első a célban. És még nem beszéltünk 50 Világ Ku­pa-győzelméről, a 1996-os vb- elsőségéről (óriásműlesiklás­ban)... Igazi ász, nagymenő, sikerem­ber volt. Ahol megjelent, min­dig történt valami. Emlékez­nek még? Helikopterrel érke­zett Lillehammerbe, naponta nyilatkozott, naponta jelentek meg róla cikkek, fantasztikus dolgokat mondott, írtak róla az újságok. Hogy mennyit iszik és eszik, hogy mennyire lusta, hogy hány nőt fogyaszt el éj­szakánként. Tudjuk, az ola­szok bohémok és jópofák, imádnak hangosan szórakozni és nagyokat lódítani. Szeretik a gyors autókat, a szép nőket, ♦ Kikiáltottak nagyszájúnak, szoknyavadásznak, vereke­dőnek, vulgárisnak, iszákos­nak, bélpoklosnak és hülyé­nek. De mondtam-e valaki­nek, hogy uram, önnel nem beszélek, mert gusztustala­nul józan? ♦ Hogy megváltozom-e va­laha? Bizonyára. Egyszer ta­lán majd kevesebb trágár szót használok. Ez minden, amiben bízni lehet. ♦ Nem tudom, mennyit ke­restem. Húsz- vagy harminc- millió dollárt? Apám vezeti a könyvelést. ♦ Ha valamikor véletlenül Ha elindult a lejtőn, tízezrek tomboltak, szlalomozását látva olvadt a hölgykoszorú CTK-felvételek szeretnek inni és enni. Hát még ha alpesi síelőkről van szó! Azok majdnem mindnyá­jan vagányok, fenegyerekek. Már abból adódóan is, hogy a lejtőn nincs pardon. Csak bá­torság, vakmerőség, hazardí- rozás. Gondoljunk csak bele: a 94-es olimpián micsoda fan­tasztikus második futammal jött föl a 12. helyről a máso­dikra! 1,87 másodperccel volt lemaradva az éllovastól, és 15 századmásodpercre megköze­lítette. Egyszóval Tómba nem volt akárki. Fenomenális tehetség, nem érek célba, ez azt jelen­ti, gyorsabb voltam tökélet­len síléceimnél. ♦ A jó alpesi síelőnők jó sze­retők. A jó alpesi síelők szin­tén jó szeretők. Én a sílécen és az ágyban is a legjobb va­gyok. ♦ Vagy 15-ször abba akar­tam hagyni, mindig akkor, amikor reggelenként korán kellett kelnem. ♦ Oxfordban voltam tökéletesíteni angolnyelv-tu- dásomat. Elárulhatom, az angol lányok semmi újra nem tanítottak meg. ♦ Én vagyok a síelés Messiása. aki vadul habzsolta az élet örömeit. Ha elindult a lejtőn, tízezrek tomboltak, és szlalo­mozását látva olvadt a hölgy­koszorú, záporoztak a jelzők: szép, gyors, gazdag, isteni, szuperman. Naponta húsz há­zassági ajánlatot kapott, ezek­nek 30 százalékát külföldről. Mi lehetett Alberto titka? Azt mondta, adottság és kitartás, ami pedig a népszerűséget il­leti, arról végképp nem tehet. Nem az ő hibája, hogy sokan szeretik az ilyen típusú férfia­kat, sportolókat. Szexszimbólum volt, fiatal és idősebb hódolói nem tudtak vele betelni. Hajnalba nyúló mulatozásaival gyakran bot- ránkoztatta meg a közvéle­ményt, de mindent megbocsá­tottak neki; ő volt a lejtők ki­rálya. Nemegyszer ütközött a törvénybe, például gyorshaj­tás miatt szinte naponta bün­tették. Egyszer elvesztette a türelmét egy sebességkorláto­zott szakaszon, feltette kocsi­jára a rendőri szirénát, és ment a maga útján. Nem kés­hetett. Várták a nők, a bará­Fenomenális tehet­ség volt, aki vadul habzsolta az élet örömeit tok, a mulatócimborák. Is­mert botránya volt, amikor 1995-ben a győzelmi dobogó­ról az egyik fotós felé dobta a pezsgősüveget és a harmadik helyért járó trófeát. Mert a fényképész az egyik lapnak el­adta 3000 aktfotóját. A nők társaságában leginkább a testét hagyta „beszélni”: nap­barnított arc, bútorszállítóra emlékeztető hát, egy kicsit gör­be orr, nem igazán kifejező te­kintet. Nem éppen ideális testi felépítésével inkább a síelő Rambóra emlékeztetett. És mégis tetszett. Mármint a nők­nek. Az egyik német riporternő beszélgetést készített vele, és a következőket írta: „Tómba nem nőcsábász, inkább olyan férfi, aki nemi ösztöneitől ve­zérelve valahogyan így gondol­kodik: »Én vagyok a Tarzan, te pedig a fehér nő...«” Tómba síelőként fölöttébb in­dividualista volt. Gustavo Thöni, az edzője azt állította róla, hogy fegyelmezetlen volt, szinte minden reggel ka­rikás szemmel jelent meg a tréningen. Öttagú csapat for­golódott körülötte, és leste minden szavát, minden moz­dulatát, teljesítette minden kí­vánságát. Pontos lesz? Meny­nyit késik? Milyen lesz a han­gulata? Lesz kedve edzeni? Ezek voltak a nap kérdései. Még a nagy elődök is fejet haj­tottak előtte, és azt tanácsol­ták a néha idegeskedő csapat- vezetőknek, ne törődjenek az­zal, ha Alberto késik a tréning­ről, egy helikopterrel bármikor betoppanhat. Azzal se foglal­kozzanak, ha esténként el­megy a diszkóba, netán a bo­rospincébe is lenéz. Higgyék el neki, amit mond: „Utolsó va­gyok az ágyban, első a célban.” Ismert történet, hogy egyszer­re három nővel szórakozott reggel ötig, elfogyasztott né­hány liter vörösbort és pezsgőt, nem vett részt a köte­lező tréningen, és - megnyerte a versenyt! Calgaryi aranyér­meit dollárokért hagyta meg­érinteni, hogy aztán a pénzt hódolóival közösen elmulassa a bárban. Tómba otthona Bologna. Ő az első alpesi olimpiai bajnok, aki síkságról származik. Még most is egy többhektáros parkkal körülvett várkastély­ban lakik milliárdos üzletem­ber apjával és édesanyjával, aki megtiltotta neki, hogy le­siklásban versenyezzen, mert az életveszélyes. Négyeszten­dősen megkapta az első sílé­cet, majd amikor három-négy év múlva elfogadhatóan csúszkált, az apja Cortina d’ Ampezzóba vitte, és a fiatal Alberto naponta a lejtőkön siklott. Annyira tehetséges volt, hogy iskolába se kellett járnia. Ez később megbosszul­ta magát. Háromszor bukott az érettségin. Végül azért „beérett”. Hivata­losan állami alkalmazott volt, egészen pontosan carabinieri, de hát elképzelhetik, hogy nem csendőrködésével szerzett mil­liókat. Ezért a sportállásért mindössze 1700 márkának megfelelő lírát kapott havon­ta. Mint a világ első számú síe­lője viszont 10 millió márkát tehetett zsebre évente, amelyet a kegyeiért versengő 12 szpon­zor fizetett neki. Hogy mit sze­retne csinálni az életben? Bol­dog családapává válni, aztán megpróbálkozni a színészettel. Sok szép nővel volt viszonya, botrányos viszonya, de az iga­zit még nem találta meg. Talán majd Hollywoodban. Tómba aranyköpései Kuriózumkosár Németh Pál nyolcas meze Valamikor Németh Pál, a nyárasdi női kézilabda atyja igazi megszállottja volt a füt- ballnak. Múltkor Puskás és Grosics közelségében töltött néhány emlékezetes napot Bu­dapesten, de ő az egykori Aranycsapat tagjai közül még­is Kocsis Sanyit imádta. Nyolc vagy tíz évig focizott, de más mezt nem is húzott magára, mint a nyolcast, ugyanazt, amelyet Kocsis viselt. Persze az ismert kézilabda­mester ma sem pártolt el a fut- balltól. Nejével ott izgul gyak­ran a pálya szélén, hogy Ger­gely fiuknak szorítsanak. A Németh csemetétől a IV. ligás somorjai csapatban várják a gólokat. Talán ő is nyolcas mezben játszik? Kétséges sportjövő Simon Easson, az angliai Bedfordi Egyetem filozófia­professzora szerint a ver­senysportolók hamarosan már nem lesznek teljesen emberi lények. Egy világkonferencián el­mondta, hogy egy sportlövő a jövőben átültetett szaru­hártyával, vagy művi úton beültetett ujjidegekkel spor­tolhat a pontosabb célzás és lövés - végső soron pedig a siker - végett. Ugyanígy egy atléta például a jobb vérke­ringést segítő műszívvel ver­senyezhet a jövő évszázad­ban. „A sport jövője kétséges. Száz év múlva talán már nem is lesznek olimpiai játékok” - tárta a nyilvánosság elé ab­szurdnak tűnő vízióit az an­gol filozófus. Hasonló a nézete Sigmund Loland oslói professzornak is. Szerinte nincs messze az az idő, amikor az emberek helyett félig ember, félig gép „szerkezetek” fognak verse­nyezni. A fejlődő biotechno­lógia és mérnöki tudomá­nyok a sportolókon is ki fog­ják próbálni a találmányai­kat. Egyelőre még csak vö- rösvértest-képződést elősegí­tő készítmények, növekedési hormonok és más dopping­szerek szerepelnek a sport- szövetségek tiltólistáján, ké­sőbb talán már a műszív is... „Nagyon drasztikus a forga­tókönyv. A csúcsokat hajszo­ló sport logikája az, hogy az elég sohasem elég. Amikor a győzelmek dollárszázezreket érnek, a versenyzők mindent elkövetnek azért, hogy elsők legyenek” - összegzett a nor­vég professzor. Legtovább futotta a maratont Sizo Kamukari japán verseny­ző futotta le a leghosszabb idő alatt a hagyományos ma­ratoni távot. A stockholmi olimpián (1912) együtt in­dult el a többiekkel. A hatal­mas hőségben csak a forduló­ig sikerült eljutnia. Ott ki­használta egy svéd vendég­szeretetét, felfrissült a lakásá­ban, majd reggelig nála idő­zött. Másnap jelentkezett a szervezőknél. Akkor már a rendőrség is kereste, mert hosszú ideig nem ért a célba. Hatvanhét­ben Kamukari hetvenhat éve­sen meglátogatta Svédorszá­got, és lefutotta a táv máso­dik felét. A talpraesett újság­írók kiszámolták, hogy a rajt­tól a célig 54 év, 8 hónap, 6 nap, 8 óra, 32 perc és 20 má­sodperc alatt jutott el. Hát ilyen is megtörtént a sport vi­lágában. A hét fotója, avagy szurkolói ön­arckép a Zizkov-Ostrava cseh bajnoki focimeccsen

Next

/
Thumbnails
Contents