Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-14 / 41. szám
1998. október 14. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Ponyvalevél A norvég vígjáték kissé furán hangzó címe - mindeddig nem sikerült megfejteni a jelentését - senkit ne rettentsen vissza! Bár a Ponyvalevél rímel Tarantino filmje, a Ponyvaregény címére, nincs hozzá sok köze. Ha mindenáron mozgóképi rokonokat kutatnánk, a finn Aki Kaurismáki vagy a cseh Jiri Menzel munkáit említhetnénk. A norvég főváros, Oslo bizonyára szép épületekkel teli, rendezett, amolyan skandináv sterilségű város lehet. Ám ez a film kizárólag a „város peremét” mutatja. Kosz- lott, lepusztult házakban, sötét vasúti átjáróknál, egy postahivatal cseppet sem vonzó belső tereiben játszódik a történet. A főhős pedig mintha az emberi sors minden kudarcát egyesítené magában. Roy, a postás (Robert Skjaerstad) kicsi, nyeszlett férfiú, hivatása szégyene. Beleolvas a rábízott levelekbe, a súlyosabb küldeményeket kézbesítés helyett egy vasúti pálya melletti odúban rejti el. Unja az életét, talán éppen ezért veti bele magát a „kalandba”. Egy napon valaki - nem is akárki, Line, a vonzó, szőke lány (Andrine Saether) - a levélszekrényben felejti a kulcsát. Roy magához veszi, és belopakodik a lakásba, majd másolatot csináltat a kulcsokról, s mind többet időz az idegen otthonban. Lassacskán a házigazda életének részesévé válik, annak tudta nélkül. Az események furcsa fordulatot vesznek. Egy kapualjban három hajléktalan megtámadja Royt, el akarják venni postástáskáját, ő adná is, de beletekeredik a szíjba. A támadók alaposan helybenhagyják, kórházba kerül, ahol meglátja Linét. A lány egy rablótámadás során megsebesített biztonsági őrt látogatott meg... A groteszk szerelmi történet e ponton krimielemekkel gazdagodik. A film csetlő-botló, örök vesztes hőse pedig amolyan e századi lovaggá válik, aki többször is megmenti szíve választottját, s a néző a lánnyal együtt megszereti... Heti hír Hanks és Spielberg partra száll Eddig csak baráti beszélgetéseken esett szó arról, hogy jó lenne valamikor együtt is filmet készíteni, most viszont kész a terv, és már elkezdődött a Ryan közlegény megmentése című mozi forgatása. Steven Spielberg és Tom Hanks a normandiai partraszállást és az azt követő napokat eleveníti fel. A főhősök - az amerikai hadsereg nyolc katonája - az ellenséges frontvonalak mögött teljesítik küldetésüket: akár életük árán is meg kell menteniük James Ryan ejtőernyőst. Heroikus küzdelem kezdődik... S ezt a film úgy feszíti a történelmi történet közé, hogy úgy látjuk, mintha haditudósítók kockái peregnének a vásznon. Lukács Gyöngyi a Scala után a New York-i Metropolitanben debütál Mindig a mában él „Nem lehet egyik este Mozartot, a másikon Wagnert énekelni...” Kanyó Béla felvétele Réfi Zsuzsanna ______________ Lu kács Gyöngyi szerint sok sztár ott hibázza el, hogy a jövőben él, pedig az éneklés a ma esték művészete. Győri kislányként arra vágyott leginkább, hogy egyszer majd a Győri Nemzeti Színházban énekelhessen, s bár nem olyan régen kezdte a pályáját, már fellépett a világ nagy operaházaiban, s egyre több dalszínház megbecsült vendége. Mégis, tíz esztendő múlva itt az tenné a legboldogabbá, ha nyugodt lenne és nem ideges, feszült énekes, nem kiégett, keserű művész, aki csak a színpadi szereplésekben talál boldogságot. A világjáró magyar szoprán akkor is ember szeretne maradni, csupa nagybetűvel. Nyár végén a Salzburgi Ünnepi Játékokon debütálhatott, ebben a szezonban bemutatkozhat a milánói Scalában, jövőre pedig a New York-i Metropolitan és a Covent Garden várja. Lámpalázas? Nem olyan régen kezdte a pályáját, de már fellépett a világ nagy operaházaiban, s egyre több dalszínház megbecsült vendége. Inkább izgulásnak nevezném azt az állapotot, ami napokig nem múlik el, a feszültség órákkal a fellépés után is megmarad az emberben. Egyébként szerintem ez természetes, hiszen kiválónak kell lennie az állóképességnek, nagyon jó teljesítményt kell nyújtani estéről estére. A külföldi közönség nagyon szigorú kritikus, CD-minőséget vár, s egyetlen rossz hang, gikszer miatt már többé nem hívják vissza énekelni a tévesztő művészt. S nehéz a folytonos utazgatás közben az embernek vigyázni a hangjára, a lelki békéjére, miközben a családja otthon várja, óriási önuralomra van mindehhez szükség. A fegyelmezettséget azonban azt hiszem, még a külföldi tanulmányai során sajátította el, hiszen ön Moszkvában szerzett diplomát. Valóban nagyon kemény iskola volt, ahová Jevgenyij Nyesztyerenkónak köszönhettem a felvételemet. Kiváló tanároktól tanulhattunk, s megedzettem az izmaimat, az akaraterőmet, ráadásul sok tapasztalatot szereztünk a Bolsoj Tyeatr előadásait látva, hiszen minden szabadidőnkben figyeltük az akkori sztárénekeseket. Egyébként a zene szeretete nálunk családi örökség, édesapám zenész volt, édesanyám pedig nagyon szeretett énekelni, tőle örököltem a hangomat. Érdekes módon én sokáig nem is akartam énekesnő lenni. Zongorázni tanultam, szolfézsra jártam, sőt még orgonáim is megtanultam, s leginkább a zeneszerzés érdekelt. Aztán egyszerre csak elkezdett egyre nagyobb örömet jelenteni az éneklés, s rögtön nagyáriákkal, az Éj királynője, Pamina, Gilda áriáival kezdtem. Ekkor, a konzervatóriumban figyelt fel rám Jevgenyij Nyesztyerenko. Külföldön számos rendhagyó színrevitelben játszik. Szereti a modern rendezéseket? Igen, bár a német rendezőktől már félek, akadt ugyanis olyan Trubadúr, ahol lila hajjal, púnkként, cigarettázva kellett Leonórát alakítanom, és énekeltem már úgy Desde- monát, hogy egy sereg statiszta hordozta közben a vállán a hitvesi ágyunkat. Götz Fried- richhel azonban mindig örömmel dolgozom a berlini Deutsche Operben és a Covent Garden modern Macbethjét is élveztem, akárcsak Bécsben Szabó István rendhagyó Trubadúrját. Impulzív, szenvedélyes alkat vagyok, aki nemcsak énekelni, hanem játszani is szeret a színpadon. Időnként a túl konzervatív produkciók szerintem csak unalmassá teszik magát a műfajt. Akkor jó egy elődás, ha valóban újat, érdekeset tud nyújtani a nézőknek. Általában Verdi- és Puccini- hősnőként láthatja önt a közönség. A repertoáromon jelenleg tizenöt opera szerepel, azt gondolom, a hangomnak, az alkatomnak ezek a szerepek felelnek meg a legjobban. Nem lehet egyik este Mozartot, a másikon pedig Wagnert énekelni, s korlátlan mennyiségben színpadra lépni. Szerintem egy énekesnek okosnak kell lennie, ha hosszú pályát akar befutni, s csak olyan szerepeket vállalhat, amelyekre valóban alkalmas. Én is bővíteni majd a sort, s nemsokára Richard Strauss Saloméjaként is láthat a közönség, ami régi vágyam, de ennek is ki kellett várni az idejét. S azért a budapesti közönség is láthatja? Már tíz esztendeje vagyok tagIdőnként a túl konzervatív produkciók szerintem csak unalmassá teszik magát a műfajt. ja az Ybl-palota társulatának, s szeretném, ha ez a jövőben is így maradna. Bár az egyeztetési gondok miatt két-három fellépésnél nem tudok többet vállalni a budapesti Operaházban, azért nagyon fontosnak tartom, hogy a hazai közönség is találkozzon velem. Egyébként nem akarok külföldön élni, idegennek érzem magam mindenütt. Budapestről két óra alatt bárhova odaér az ember, Amerika pedig mindenhonnan messze van. Koncz Zsuzsa duettjei őszinteségről és hazugságról szólnak neves énekestársak közreműködésével Derűs dalok és szarkasztikus szövegek gyűjteménye Retkes Attila A napokban jelent meg Koncz Zsuzsa Csodálatos világ című lemeze, amelyen többek között Bródy János, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Presser Gábor, Lerch István, Tolcsvay László és Zorán is közreműködik. Koncz Zsuzsa egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, voltak olyan korszakok az életében, amikor kifejezetten fontos volt számára, hogy sok emberhez, nagy tömegekhez jussanak el a dalai; máskor inkább befelé fordult, és önmagának akart megfelelni. Hogy mennyire ösztönösek vagy tudatosak ezek a korszakváltások, és milyen korszakhoz kötődnek a Csodálatos vüág dalai? „Ezek a váltások sohasem tudatosak, nem racionális döntések erdményei. Legtöbbször csak utólag jövök rá, hogy egy korszak véget ért. A csodálatos világ dalait a régi barátságok felelevenítése és új kapcsolatok keresése ihlette. Úgy gondoltuk, hogy egy forrongó, rosszkedvű világban itt az ideje, hogy megfogjuk egymás kezét; hogy azok az előadók, akik törekvéseikben és színvonalukban is hasonlítanak egymásra, végre együtt zenéljenek, és az egymás iránt érzett szeretetet megpróbálják átadni a közönségnek is.” Lehet, hogy ez azt jelenti: egyszer és mindenkorra megszűnt a magyar zenei életet éveken át sújtó - elsősorban politikai okokra visszavezethető - megosztottság? „Remélem, hogy igen, bár a Csodálatos világ annyira egyszeri és megismételhetetlen volt, hogy ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az biztos, hogy - mint a felvételek idején készült werkfilm is tanúsítja - remekül éreztük magunkat együtt, jó hangulatban, feszültség és konfliktusok nélkül készültek a dalok.” Bódi László, vagyis Cipő, a Republic együttes énekes-zeneszerzője - akivel már legutóbbi, Ég és Föld között című szólólemezén is együtt dolgozott Koncz Zsuzsa - viszont „új kapcsolat”. „Cipő Bródy János régi barátja, így én is évek óta ismerem. A Republic már első, extravagáns dalaival - a Repül a bálnával és társaival - nagy feltűnést keltett, és zenei világa, főleg a lírai vonulat sohasem állt távol tőlem. Két éve, válogatáslemezemen már énekeltem egy Republic- dalt, s ezután szinte természetes volt, hogy koncerten is együtt lépjünk fel. Örömmel fogadtam, amikor Bródy azt javasolta, hogy Cipő legyen az Ég és Föld között zeneszerzője. Az egész szakmai életemet szűk körben éltem le, így kifejezetten jót tett, hogy most Cipővel, Hevesi Tamással és Gerendás Péterrel is elénekelhettem egy duettet.” Pályája során Koncz Zsuzsa - nyíltan vagy rejtve, a „sorok között olvasható” formában - politikai üzeneteket is közvetített. „Mindig arra törekedtem, hogy még a legélesebb mondanivalót megfogalmazó lemez vagy dal is egyfajta tükörben mutassa a világot, olyannak, amilyennek én látom. A Csodálatos világ dalai nyíltan, közvetlenül biztosan nem politizálnak. Inkább az tükröződik bennük, hogy a világ egyre távolabb kerül az őszinteségtől, hogy az emberek - nem csak a politikusok - egyre szemérmetlenebből, egyre nyíltabban, a szemünkbe nézve hazudnak. A lemez üzenete mégsem pesszimista; inkább realista, sőt néha ok nélkül bizakodó. Derűs, napfényes dalok váltakoznak realista vagy éppen szarkasztikus szövegekkel.”
